2013. július 29.

Exmenek Budapest felett



Konrád György, Per Nyhlom, és Tomás Sedlacek arca megereszkedett az elmúlt napokban. Nem ment nekik a fogalmazás. Amit késő éjjelig virrasztva összeraktak, reggelre kelve merő zagyvasággá változott. Hát hogy lesz ebből Európai Charta? Ráadásul álmatlanságban is szenvedtek. Per Nylom péládul arról panaszkodott, hogy álmában megjelent az Orbán Viktor, és kiharapdálta a demokratikus mondatokat a szövegből. A Konrád is a Viktorral álmodott, csak ő azt látta, hogy az ország burkoltan faszista miniszterelnök szalonnát szeletel az okiraton és összezsírozza azt. A Szedlacsek meg álmában egy méhecske volt, de aztán jött az Orbán az összegöngyölt kartával, és le akarta őt csapni. Ennek a fele sem volt tréfa… Nincs még veszve minden, csapott a homlokára Per, és majdnem magára öntötte a kávét. Szólítsuk Európa szuperhőseit, az Exmeneket!

José Manuel Barroso épp rendes évi szabadságát töltötte. Ilyenkor hazautazott Liszabonba az anyukájához, és Mao Ce Tung műveit olvasgatta. Ám hirtelen a mellkasára tetovált vörös csillag bizseregni kezdett. Azonnal tudta, mit kell tennie, hisz ő csak a hétköznapokban volt az Európai Bizottság elnöke, valójában ő volt Anarchoid 1.0 Béta, az EXMEN. Mikor anyukája belépett a szobába, hogy Józsikám, készen van a buritó, már csak hűlt helyét találta.

Daniel-Cohn Bendit épp Berlin egyik parkjában üldögélt, galambokat etetett, és vágyakozva figyelte a játszadozó gyermekeket. Váratlanul furcsa, szorító érzés tört rá alhasi tájékon, ami csak egyet jelenthetett. Ő ugyanis csak a szürke hétköznapokban volt az Európai Szabad Szövetség társelnöke. Valójában azonban ő volt Greenpower Man (a barátainak csak Spanky Boy), az EXMEN, és Európának szüksége volt rá. Gyorsan keresett egy kindergartent, ahol átöltözhetett…

Viviane Reding el volt keseredve, mert a hétvégén elmaradt a titkos találkozó a Bildberg-fiúkkal, és feleslegesen púderezte ki magát. Már majdnem felsóhajtott - megint minek vettem szexi fehérneműt, ha senki nem tépi le rólam - de akkor megcsörrent a metszőfogába épített jeladó, és háromszor egymás után leadta a Family Frost szignálját. Vivi ugyanis csak a hétköznapokban volt a Jogérvényesülés, Alapvető jogok és Uniós Polgárság Bizottság alelnöke. Mert valójában ő volt Frau Supa-Euro, az EXMEN.

A három jóbarát már a három Napnyugati Fogalmazó előtt állt, akik afféle irányítótestület szerepet töltenek be az Exmeneknél, gondolatokkal látják el őket, mikor megérkezett a csoport negyedik tagja, a titokzatos barát, aki egy idegen kontinensről érkezett. Ő volt IMF-Men. Valódi arca még Redingék előtt is ismeretlen.

Szabad Piac! – köszöntötte őket Szedlacsek. Fékek és Ellensúlyok! – zengték kórusban a szuperhősök. Küldetésünk van a számotokra! Orbán Viktor országa veszélyezteti a kartát! Cselekednetek kell! Volna néhány jó tanácsom… - kezdte volna Konrád, de gyorsan leintették, mert a hangja olyan megint olyan álmosító volt, mint amikor saját felolvasásában elhangzó önéletrajzi hangoskönyve több tömegbalesetet okozott.

A négy szuperjóbarát elrepült hát a Magyarországra, ahol a pusztán találkoztak egy gémeskút mellett álldogáló magyar hülyeparaszttal. – Szabad Piac! – zengte Anarchoid – Jól hallottuk, hogy maguknál nincsen demokrácia? – Há’ nállam momentán nincs egy darab se – nyúlt a zsebébe az ostoba magyarparaszt – talán a nemzeti dohánybótba tessék megkérdezni, ahol ni, a szürkemarha mögött, a mangalicáktól egy kicsit még idébb. – Mondta a műveletlen magyar bukóparaszt.  Spanky Boy már a 18-as karikán megbotránkozott, de amikor meglátta a boltot belülről, így kiáltott – Barátaim! Itt csak három euró egy doboz cigi, a burzsoá édes anyjukat ezeknek a magyaroknak… Ne szívd mellre, adok rá kölcsön! – mondta IMF-Men hazafelé menet, de Spanky Boyhoz nem lehetett szólni.

- Valóban szörnyű a helyzet - mondták a bölcsek - de van rá megoldás. El kell árasztani Orbanisztánt demokráciával. Végre bevethetjük titkos fegyverünket, az Instant Demokrácia Port! Mi hárman itt beszélni fogunk, kántálni, szónoklatokat intézni a növényekhez és az erre kószáló őshonos állatokhoz. A demokráciáról. Illetve, mivel nagyon szeretnünk beszélni, mindenféléről, de érinteni fogjuk a demokráciát is. És, amikor már habzani látjátok a szánkat, fogjátok föl a nyálat, amelynek buborékjain ott csillog majd a szivárvány, és abból elkészíthetitek a Demokrácia Instant Porát! – mondták. És így is lett! - Csak egy kicsit káposztaízű - mondta Anarchoid - és hirtelen úgy megkívántam a zsírszegény, gluténmentes német kamamber lájtot. Mégsem lesz ez így jó… Frau Supa-Euro – vonták kérdőre a szupernőt - maga porította! Nem kevert még bele valamit…? Ezerszer Megmondtam már, hogy szupa-ojro, nem EURO - ordította Frau - ezt ez az egész rohadt ojrópa képtelen helyesen kiejteni. És fogadja el Anarchoid, hogy enélkül a káposztaíz nélkül a mi Ojrópánknak lőttek…

Tanakodtak egy sort, és fölosztották a feladatokat, hogy mindenkinek megérje. Az egyik ország legyártotta, a másik csomagolta és raktározta, a harmadik meg a saját üzletláncaiban árulni kezdte. IMF-Men meg adott rá kölcsön. Így jutottak el Európa termékei Orbanisztánba, telis-tele a liberális nyálból készült instant demokráciával. Volt ott Demokrácia-Kolbász Németországból, és Demokrácia-Lightmargarin Németországból, és Demorkácia-Ömlesztett sajt Németországból, és Demokráciadinnye Portugáliából. Sőt volt még Együtt2014 párosvirsli is egy idegen kontinensről, importárú felirattal. Húst nem tartalmazott.

A négy szuperjóbarát pedig boldogan körözött a demokratizált Orbanisztán fölött, sőt a már cseppet sem durcás Spanky Boy még néhány Európa alakú jóságpor-felhőt is púzott az égre. A Három Napnyugati Bölcs azonban még azóta is a Karta megírásának gondjától szenved. Mert amit késő éjjelig virrasztva összeraknak, reggelre kelve merő zagyvasággá változik.
Tovább..

2013. június 19.

Akik csalással bizonyítanák a csalást



Egy a jelszó, tartós béke. Ennek garantálására törekszik a mélyen tisztelt érópai elit a maga jól ismert progresszív módján. Az élcsapat két fénylő csillaga, Reding és Barroso akar erről gondoskodni, ki-ki a maga módján.

Reding asszony, az unió Marion Cobrettije elment fontoskodni-konspirálni a kiváló paplanosok éves gyüldéjére, ahol állítólag szóba hozta Magyarországot is. Nem tudjuk, valóban megtörtént-e, mert a Bilderberg afféle „informális” találkozó, ahol minden bizonnyal likőrben fürdenek a fontosemberek, Rockefeller trágár szavakat suttog Reding fülébe, Kissinger pedig félmeztelenül párnacsatázik a legnagyobb hadiipari beszállítókkal. Nincs itt semmi látnivaló. Tegyük fel azonban, hogy így történt, és a tiszteletreméltó nemzetközi összehasonlító alkotmány szakértő asszony valóban a jövő évi választások illegitim mivoltára bazíroz, így jó előre. Azaz, csalással (hazug kampánnyal, amit majd külföldről pénzelt nem kormányzati szervek, meg a jófiú-könyvelő Gordonka segítenek majd) akarják „bizonyítani”, hogy Magyarországon az emberek félnek voksolni. A bolsi klasszikusoktól jól tudjuk, hogy „helyes az, ami jó a mozgalomnak”, tehát ez stimmel.



Legalább a helyzetfelismerése kiváló. Jelen állás szerint az ellenzék akkor sem tudna kormányra kerülni, ha Bajnai Guiness-rekordot dönt jólfésültségben. Csakhogy a szabad választások célja épp az lenne, hogy akár kerülhet is. Azon ugyanis a zemberek döntik el, ki vezesse az országot. Ez nem valamiféle üdvözítő recept, és akár még jobb ötleteink is lennének – propelleresen leszarjuk az agyonszajkózott és félremagyarázott churchilli bon mot-t –, de ha már ez a játékszabály, akkor annak kell megfelelni. És az a kurva nagy helyzet, hogy a megválasztott vezetők felelősek is az őket megválasztók felé. Reding, és az egész paplanos gittegylet pedig nem felelős. Így hát szigorú legitimációs szempontból nyugodtan mondhatná az egyszeri magyar, hogy egy taliga aprómajom basszon meg titeket, semmi közötök hozzá. És még igaza is lenne. Ha a világ úgy működne, ahogy kéne neki, azt üzennénk Redingnek, hogy vigyázó szemét Texasra vesse, ahogy elmeháborodott elei Párizsra. Ezen túlmenően persze van valami pikantériája annak, hogy a csaló akar csalással vádolni. Megöntözött öntöző.

A koronaékszert a Bizottság elnöke tette föl a minap azzal, hogy „reakciósoknak” nevezte az európai filmeseket. Ez még konkrétan glasznoszty és a peresztrojka előtti időszak retorikája. Meglepődni nincs min, hisz Barroso tényleg a „forradalmár akartam lenni, bürokratává váltam” archetípusa.

És akkor magyar parasztként, aki köpködi a szotyihéjat a meccsen, böfög a sörtől, és részegen trágárkodik a villamoson, azt kérdem: ez az elit? Ezek vagytok ti, és ti akarjátok megmondani nekünk, merre hány óra? Ti akarjátok ellenőrizni, minden rendben működik-e az országban? Akik csalással akarják bizonyítani a „csalást”, és akik az Úr 2013. évében „reakciósoknak” minősítitek azokat, akik egy dogmatikus faszság ellen érvelnek? Ezen túl pedig kiválóan tudjátok szabályozni a tyúkketrecek méretét és a banángörbületet? A magyar paraszt ennél másnaposan, a budin szenvedve is többre képes.

Mindez persze csak feltételezés, talán semmi sem igaz belőle.

Az a szerencsétek, hogy a világ mégsem úgy működik, ahogy kéne neki. Szerencse, hogy van Bizottság, meg Bilderberg-csoport, mert ha nem lenne, Reding iktatóként dolgozhatna maximum a taktaharkányi hivatalban, Barroso pedig egy elkötelezett, de tehetségtelen felszopófiú lenne a Portugál Társadalomelméleti Kollégiumban, akit még a komenista pajtásai sem vesznek komolyan.
Tovább..

2013. április 18.

Atyaúristen, merre tart Európa?



Ismét a magyar Alaptörvényt köpködték az Európai Parlamentben. Alapvető kérdés ugyan, hogy mi köze az uniónak egy tagország alkotmányához, illetve hogy mikortól sértik meg egy állam szuverenitását, most mégis  minden efféle aggályt sutba dobva tolakodtak előre a már jól ismert gyűlölködök – egy kis beleugatás végett. Viviane Reding, Európa bulldogja; Daniel Cohn-Bendit, az unió pedofilja; a hazudozós szoci Swoboda; a bajszos hazaáruló Bokros Lajosunk; a zöldek és a kommunisták, közös erővel igyekeztek rövid távú politikai haszonszerzésre felhasználni a negyedik alkotmánymódosítást. Ugyan csak egy órájuk volt Strasbourgban, mégis beleadtak apait-anyait. Ki tud nagyobbat mondani – akár az óvodások a homokozóban.

Először Viviane Reding igazságügyi biztos kapott szót. Saját bevallása szerint az Európai Bizottság nevében beszélt. Mit beszélt? Gyűlölködve fröcsögött! A Bizottság és a Velencei Bizottság ugyan csak júniusra lesz kész a negyedik alkotmánymódosításról szóló jelentésével, de a gyönyörű csíkos ruhájában megjelenő politikusasszony már most ítélkezik. Jó demokrataként, minden hivatalos jelentést megelőzve kritizál. A legfőbb gondja ezúttal az Országos Bírósági Hivatal ügyáthelyezési joga, a politikai hirdetések közzétételének újraszabályozása, illetve a különadók kivetése volt. Európai buldogját egyáltalán nem zavarta az az aprócska tény, hogy Navracsics Tibor éppen ezekben az ügyekben nyújtott be módosító javaslatokat. Figyelembe véve Barroso kéréseit. A különadók esetében pedig igencsak kilóg a lóláb. Vajon van-e anyagi érdekeltsége, illetve kára a magyarországi multiadók kivetése miatt Reding asszonynak? Miért fáj neki a hazai bankadó?

A biztosasszony egyébként nem először él erkölcstelen eszközökkel. A minap például, a kabinetjéből szivárogtatták ki azt a hazug információt, miszerint a Fideszt ki akarják zárni az Európai Néppárt csoportból. Állítólag egy Dubrovniki vacsorán merült fel ennek lehetősége. Nos, Kosztasz Szaszmatszoglu, az Európai néppárt szóvivője már másnap cáfolta a hírt. A közleménye szerint „Joseph Daul, a néppárti képviselőcsoport vezetője, Antonio López-Istúriz White, a párt főtitkára, és Viviane Reding, a konzervatív európai pártcsaládhoz köthető, alapjogokért, igazságügyért és állampolgárságért felelős unós biztos nem tartott olyan vacsorát, amelyen a Fidesz jövője lett volna a téma.” Antonio López-Istúriz White, a párt főtitkára egyébként ott sem volt a horvátországi Dubrovnikban tartott ülésen. Érthetetlen, hogy a biztosasszony környezete miért szivárogtatott téves információkat.


Visszatérve az uniós parlamenti vitára, aki hiányolta volna a biztosasszony beszédéből az antiszemita kártyát, annak csupán Hannnes Swoboda, szocialista frakcióvezetőre kellett várnia. Nem sokáig. A bírók korai nyugdíjba küldése mellet a legnagyobb fájdalma az volt, hogy az ELTE egyes oktatóinak táblájára, egy ismeretlen hülye diák zsidózó matricákat ragasztott. Ebből szerinte levonható a tanulság: a Fidesz-kormány miatt erősödik az antiszemitizmus. Ja, és mielőtt még elfelejtenénk: Swobodának is fáj a különadó, amely szerinte az uniós értékek ellen való.

Az antiszemita vádakra Szájer József gyorsan reagált. Külön engedéllyel tehette fel kérdését a hápogó Swobodának, miszerint tud -e arról, hogy az alkotmány módosítása miatt van ma Magyarországon arra lehetőség, hogy a miniszterelnök kérésére betiltsák a nyíltan antiszemita „Adj gázt” motorostüntetés. De a kérdés megválaszolatlan maradt. Jött inkább Daniel Cohn-Bendit!

A 68-as nemzedék, egykor marxista érzelmű fenegyereke is elemében volt. Már a vitát megelőző este pörgött, mikor erőszakkal elvette a Lánchíd Rádió riporterének diktafonját, majd meg is fenyegette az újságírót. Pusztán azért, mert a sajtó képviselője a „magyar ügy” apropóján kérdést szeretett volna feltenni neki afolyosón. Ne felejtsük el: Cohn-Bendit legutóbb a sajtószabadságot féltette az Orbán-kormánytól. A szerdai vitanapon pedig az volt a legnagyobb problémája, hogy szót adtak Szájer József képviselőnek is, mikor az előre meg sem volt beszélve. Frusztráltan ordibált. Szép kis demokrata...

De bizonyos szempontból érthető neurotikus kirohanása, hisz igen zűrös heteken van túl. Több német szervezet és politikus is tiltakozott, amikor a Theodor Heuss-díjra jelölték. A német Alkotmánybíróság elnöke le is mondta a közös megjelenést. Nem akart egy színpadon szerepelni egy pedofillal. A tiltakozók szerint a kitüntetés nem egyeztethető össze „vörös Dani” múltjával, hisz a róla megjelent életrajzi könyvben elfogadhatatlan módon nyilatkozott a felnőttek és a gyerekek közötti szexuális kapcsolatokról. A múltban játékboltban dolgozó Cohn-Bendit ötéves kislányokkal került intim kapcsolatba. Saját bevallása szerint nadrágján keresztül hagyta magát simogatni. És most ő próbálja erkölcsi magaslatról pellengérre állítani a magyar kormányt...

A liberális frakcióvezető, a bunkó belga, Guy Verhofstadt sem volt rest ismét belerúgni a magyar alkotmányba. A magyargyűlölő hírében álló, bukott belgaminiszterelnök ezt a ziccert nem hagyhatta ki. Szerinte az egyik legnagyobb gond, hogy a család fogalmát heteroszexuális párként jellemzi a magyar alkotmány. Pedig a melegeknek is kell gyermekvállalási jog. Verhofstadt újra a hetes cikkely alkalmazásával, azaz Magyarország uniós szavazati jogának felfüggesztésével fenyegetett. De úgy tűnik kezdeményezni senki sem meri. Hisz van benne némi kockázat. Például az, hogy az eljárás során a magyar kormány álláspontját is meg kellene hallgatni. Arányos időben. Ezt pedig nem akarják a „véleménynyilvánítás szabadságának” élharcosai.

Üde színfoltként tűntek fel még a vita során a zöldek. A médiatörvény kérdését húzták újra elő, amely európai szinten már rég lezárt ügy. Teljesen érthetetlen módon, jókora fáziskéséssel utaltak egy megnyugtatóan megoldódott problémára. Hacsak nem az értelmetlen vádaskodás volt a céljuk ezzel.

A csattanó azonban a végére maradt. A Konzervatívok és Reformerek nevű jobbközép frakció nevében felszólaló ex-MDF-es Bokros Lajos szerint „a Fidesz a kommunista alkotmányfelfogáshoz tért vissza”. Aki egy nem létező magyar párt nevében, amelynek jogutódja többször megpróbálta mandátuma lemondására késztetni, nyilatkozott ismét hazaárulóként. Egyébként nagy talány, hogy miként lehetséges a már nem létező MDF nevében okoskodni Európában?

A vita ugyan csak egy órás volt. A megszólalók személyét, illetve a kritikák tartalmát szemlélve azonban joggal merül fel az épeszű európai polgár fejében a kérdés: te atyaúristen, merre tart Európa?
Tovább..

© 2013 Tutiblog, AllRightsReserved.

Működteti a Blogger