Szász szónak is román a vége

Klaus Johannis személyében szász elnöke lett Romániának. A jobboldali orgánumok is, leszámítva pár kritikusabb hangot, örömmel áradoznak a nagyszerű hírről. Nos, mi megint kisebbségi véleményt fogunk hangoztatni, de nem is azért, mert annyira áhítanánk innen Pestről a székely autonómiát (azért igen), hogy kiakadjunk Johannis kijelentésén, amiben csípőből elutasítja már a regionalizációt is.

Szóval a történet annyi, hogy Johannis legyőzte Pontát, igen, azt a Pontát. Amikor még az MSZP képes volt megtölteni egy csarnokot, együtt szónokolt Mesterházy Attilával a két párt szoros és megbonthatatlan barátságáról. Johannis (direkt írjuk J-vel)az úgynevezett Keresztény-Liberális Szövetség színeiben aratott jobboldali győzelmet Romániában, és köztudott, hogy ezek a pártok a Fidesszel és a magyar jobboldallal általában véve is jobban elvannak, mint a korrupt, velejéig posztkommunista, sumákolós nacionalista PSD-vel barátkozó magyar szocialistákkal.

A sztori azonban ennél jóval árnyaltabb, és kár lenne a jelenlegi események fényében, melyek szomszédságunkban, sőt hazánkban is folynak, megkapargatni a felszínt a román választások első nézésre egyértelmű felszínén. Valójában már régebben jeleztük, talán még tavaly, hogy amit Amerika elkezdett Ukrajnában, az valójában egy jóval szélesebb stratégia, amiben számos térségbeli országnak lesz még szerepe. Ezért kell egy kicsit visszaugranunk a sztoriban, hogy értsük a komolyabb összefüggéseket!

Egy ottani szaklap jelent meg ez az írás, amiben bírálják azt a ma már eléggé nyilvánvaló amerikai külpolitikai stratégiát, aminek a lényege az, hogy Oroszországot leválasztják korábbi európai szövetségeseiről. A „buffer zónát” a Dnyepperig tolják, és voltaképp a lényeg az, hogy az Urál legyen az új geopolitikai választóvonal a „nyugati” és a „keleti” szférák között.  Ez a stratégia voltaképp az összes világháborúban meg volt, de már Napóleon sem véletlen ment neki a ruszkiknak. Az első VH-alatt a németek próbálkoztak „cordon sanitaire”-t húzni németbarát rezsimekkel az oroszok és nyugat közé, tulajdonképpen a bolsevik forradalom is az ő „titkosszolgálati ügyködésük” side-effektjeként jöhetett létre. Végül ezt az új „buffer zónát” a franciák hozták létre 1920-ban és lám, ki volt ott is a „fekete bárány”: talált süllyedt, igen, Magyarország.

A második VH alatt megint egész Sztálingrádig mentek a nácik, és ugye ma már hülyeségnek tűnik az egész, megfagyasztani annyi ivarérett szőke svábot a -40 fokban, de mégis: a mindenkori európai birodalomnak kell az a szép nagy lapos határvidék, ahol terem a búza, meg jó csajok vannak. A második VH után az oroszok azonban egészen Németország közepéig tolták ki a korábban valahol a lengyel vidékek tájképét meghatározó képzeletbeli vonalat, aminek ugye épp 25 éve, 1989-ben lett vége. Kialakult egy egypólusú világ, és az amcsik odáig jutottak, hogy képesek voltak Jelcin személyében tulajdonképp egy helytartót ültetni a megzuhant Szovjetunió élére, ebből mellesleg még film is készült Jeff Goldblum főszereplésével, hisz magának a nagyszerű Clinton elnöknek az emberei „faragtak győztest” az akkor is már

idült alkoholista, agy nélküli és alkalmatlan Jelcinből a „demokratikus Oroszország” élére.

Ez az állapot, ha úgy tetszik Amerika számára idilli volt: egy épp egyesülő, tehát a korábbi buffer-zónát bezabáló Európa és a csicska Oroszország. Ebben a felállásban tulajdonképp édes mindegy volt, hogy mennyire haverkodik és kicsoda még mindig az amúgy sem túl népszerű, és eleve vesztes oroszokkal, nem tulajdonított ennek senki jelentőséget, és az egész „cordon sanitaire” is Nyugat ámult imádatában volt, álmaikban Amerika integetett vissza, és nem is mondott nemet. Csak hát jött Putyin. És alapvetően ráunt erre a szerepre, amit országának hosszú távon a hidegháború győztesei szántak, és úgy gondolta magában, hogy kimaxolja a status quo-t, és szövetségeseket szerez magának a korábbi szatellitállamokban, de ezt immár nem a bal, hanem a jobboldalon teszi.

Az EU választáson is hír volt, meg pár hete nálunk is, hogy a szélsőjobboldali populista pártokon keresztül egészen messzire jutott eme tevékenységében, és a gázcsap csavargatásával a korábbi áldásos helyzet is erősen megváltozott. Amerika és Európa tehát berágott, mert a maci kijött biza a barlangból, megrázta magát, és mivel a téli álomnak vége, eléggé éhes is lett. A történet 10 évvel ezelőtt kezdődik Grúziában, ugye akkor még Orbán se volt, sőt Obama sem, mégis Amerika „rózsás forradalomban” támogatta a grúz ellenzéket, meglebegtetve nekik annak lehetőségét, hogy az „euroatlanti integráció” révén érdekszférát cserélhetnek. Ebből nem lett semmi: Putyin lépett, kitört egy függetlenségi háború Dél-Oszétiában (ez kb. annyit jelent, hogy Jászság) és készpassz.  De Amerika nem nyugodott, pár év múlva már a ragyásra mérgezett Juscsenkó arcát nézhettük, meg a narancsos forradalmat, de végül ez se jött össze:

Putyin lépett, és jött Janukovics, az ő embere.

Az Obama adminisztráció tulajdonképp ezt a stratégiát folytatja, bár a módszerek változtak. És bizony van egy kulcsszereplő is a sztoriban: Soros György, aki a maga kis civil társulatával karöltve végső soron az „oszd meg és uralkodj” elvét követve szakítja le a közép és kelet-európai orosz szövetségeseket, és nem szívbajos. Az ő „narancsos forradalma” már kissé véresebbre sikeredett. Az ő „oroszországi civil forradalma” már jóval hangosabb, zajosabb, és Putyin globális karaktergyilkossága is jobban megy ebben a közegben, hisz a sajtó mindig is "demokrata" volt Amerikában, és diktálja is a világsajtónak az irányvonalat rendesen. A törésvonal itt is az, mint korábban: keleti szövetség, vagy nyugati integráció. 10 éve ez a szöveg azon, hogy az Euro-atlanti fél, tehát „nyugat” ugyanúgy „nyugatbarát” rezsimek felbootolásával akarja megszerezni az európai érdekszférát, ahogy Napóleon a lengyelekkel haverkodott, az első és második VH alatt meg „baráti köztársaságok” láncát akarták létrehozni. Most ezek adottak, így elég csak a politikai széljárást megváltoztatni, nem kell a nyílt háború, csak polgárháborúk kis láncolata, egymástól elszigetelt, de egy irányba mutató konfliktusok, melyek valahogy mindenütt az oroszokat kötik le.

A stratégia lényege, hogy kulturális és társadalmi, valamint történelmi paradigmák mentén kettészakítják az országokat (ahogy tették Kelet és Nyugat-Ukrajna esetében) majd az így kialakult konfliktusban a leginkább nyugatos felet segítik hatalomra. És akkor most itt az idő visszatérni Johannishoz, a „szász román elnökhöz” mert az elmondottak fényében nézzük meg, hogy néz ki ebből a szemszögből nézve a történet: van egy ország a „buffer zónában” amelyiket 1920-ban, részben szintén az Orosz Birodalomtól is benyúlt területek (Moldova) beillesztésével hoztak létre egy kulcsfontosságú térségben. 2011-ben ebben az országban az uralkodó Szociáldemokrata kormány (Victor Ponta) olyan szerződést kötött a Lukoillal, aminek révén a fekete tengeri olajmezők kitermelése, a Constantai kikötő üzemeltetésének nagy része, valamint a PETROTEL olajfinomító egyaránt orosz kezekbe került.

A román baloldal hatalmas orosz-barátságán túl korrupt a velejéig, és a románok – lévén a második legnagyobb létszámú orthodox vallási közösség – kulturálisan is közel állnak az oroszokhoz.

2014-ben Ponta az első fordulóban meg is nyeri az elnökválasztást. Azonban a második fordulóban hirtelen „fordulat történik”. Egy voltaképp a semmiből érkezett kisvárosi polgármester, akinek a családja nagy része ráadásul Würtzburgban él, nem is román, ráadásul német ajkú protestáns, a nyugati, fejlett, progresszív, demokratikus Románia jelszavával meglepetésszerű győzelmet arat Victor Ponta felett. A választóvonal csodák csodájára az a történelmi határ, amihez hasonló Ukrajnában a Lengyel – Litván Nemzetközösség egykori határvonala, ami úgy rajzolódik ki a választási térképen, mintha egy történelmi térképet tennénk rá. Ami alapján most egy ország szakad ketté, polgárháború folyik, és emberek halnak meg.

Szóval, mi, akik Erdély nagy barátai vagyunk, igazából örülünk a magyarok bölcsességének, hogy Hargita, Kovászna és Maros megyékben (ahol abszolút vagy relatív többségük van) kettős üzenetet küldtek a román közvéleménynek. Egyrészt távol maradtak a szavazástól, másrészt jeleztek, hogy

„Erdély, az Erdély, Erdély meg Európa”.

Ennyit tettek, de talán mert ösztönösen látják a valós eseményeket, talán jobban is mint mi, valamint látják azt is, hogy Magyarországon mit művelnek ugyanennek a világpolitikai forgatókönyvnek a részeként, bölcsen kivárnak. Az egyszer biztos: ahogy kiderül, hogy a román nemzeti egység kerül veszélybe, ahogy Johannis túltolja a nyugatbarát biciklit, a románok számára a magyarok lesznek a bűnbakok, az meg nem egy hálás szerep.

És bár az autonómia és a transzilvanizmus eszméje közel áll szívünkhöz, de ha azt azok teremtik meg, akik nem mellesleg Magyarországon majdanoztatják a soroscivil ifjú kommunistákat, akkor köszi, nem kell ez a torta. Mert nálunk épp a baloldal most a nagy „demokratikus nyugatbarát” és a jobboldal az, amelyik kicsit ráncoltabb homlokkal nézi az eseményeket, és a Gazprommal bizniszel. De a Nagy Játszmában tulajdonképp édes mindegy, hogy bal, vagy jobboldali az a kormány, amelyik épp van, hisz a cél azonos. 

Ha a székely autonómia és a transzilván föderalizmus ennek mentén jön létre, nem lesz hosszú életű, sőt hosszú távon a magyarok szívják meg, akár egy gerjesztett polgárháború bűnbakjaiként . Épp ezért jó, hogy a magyar kisebbség kivár, és ne hazaárulózzuk most le könyökből Kelemen Hunort se a kétértelmű nyilatkozatok miatt, mert lehet, hogy igaza van. Minden azon múlik azonban, hogy Johannis (aki amúgy Iohannis a románoknak) merre fog helyezkedni elnöksége során. Meglátjuk. A medve bőrére mindenesetre semmiképp se igyunk. Pláne, ha erdélyi. Azok elég veszélyesek.

Tovább..

Valami nagyon nagy balhéra játszanak

Egy celeb számára a negatív hír is hír. Mindegy milyen formában, miről, csak szóljon. Nem úgy a politikában! Ahol bizony meredeken zuhan a népszerűség, ha – egy ex-miniszterelnököt idézve – „elkúrnak” valamit. Épp ezért tűnik első blikkre bődületes böszmeségnek Victor Ponta meghívása. Még akkor is, ha egész modern, mondjuk ki, amerikai-stílusban nyomták az öreg komcsik a kampányt. Ekkora hülyék lennének Ron Werberék? Aligha. Akkor vajon mi volt a célja a Ponta-parádénak?

Tagadhatatlan, hogy az elmúlt héten az ellenzéki bénázások uralták a közéleti diskurzust. Tagadhatatlan, hogy nem először lőttek politikai öngólt az önsorsrontó szocik. Tagadhatatlan, hogy közröhej tárgyává váltak a személyiségi és szerzői jogokat sértő, Ron Werber által komponált Magyarország Ma című kampányfilmjükkel.  Most meg idehívják a román miniszterelnököt évet értékelni? Nooormális?

Az egykori román ralibajnok, a plágiumügybe keveredő Ponta ezidáig nem éppen a magyar kisebbség barátjaként viselkedett Romániában. Többször kifejtette, hogy nem fogad el semmiféle autonómiatörekvést az erdélyi magyarok részéről. A székely zászlókkal kapcsolatban is világossá tette elutasító álláspontját. Most meg felszólal Budapesten, és történelmi megbékélésről beszél?  Bicskanyitogató! Aki ennyire rángatja a pofonfát, könnyen úgy jár, mint az egyszeri pesti, aki azt hitte a sófalvai kocsmában, hogy miután megnyerte a pálinkaversenyt már dirigálhat is. És azóta is tartozik egy élettel az utolsó pillanatban a késes legényeket feltartóztató barátjának...

Érthetően a Jobbik, néhány civilszervezet és a Békemenet is tüntetést szervezett Ponta ellen. Aztán az utóbbi titkosszolgálati információkra hivatkozva lemondta a megmozdulást. Nem véletlen. Attól tartottak ugyanis, hogy provokátorok fognak harcot, véres utcai jelenetet kezdeményezni a rendőrökkel, maszop-szimpatizánsokkal. Megjósolhatóan erőszakba torkollik majd a felvonulás, így könnyen hitelét vesztheti az eddig valóban békés civil kezdeményezés. 

De sem Ponta, sem az MSZP nem visszakozott. A román miniszterelnök jött és Mesterházyval barátkozott. Igaz, volt ott minden más, „mi szem szájnak ingere”. A szájhős nőgyűlölő Dopeman papa, az egyperces sztárocska: Gáspár Laci; és ezúttal nem az internacionáléra, hanem a Mátrix zenéjére bevonuló politikusok... Szóval dolgozik Ron Werber, látszik az amerikanizmus. A celeb-politizálás. Csak a nézők a régiek. A fogsorukkal játszadozó vén-komcsikat Ron Werber még nem tudta lecserélni. 

Mindezekből úgy tűnik, hogy az ellenzék, és itt nem a Jobbikra, hanem a Werber-Szigetvári tandemre, azaz  az MSZP-E14-koktélra gondolunk, ki akarja kényszeríteni az utcai erőszakot. Ha az utcán vér folyik, akkor ismét tele lehet hazudni Európát, hogy Magyarországon Orbán diktatúrát épít. Akkor tovább lehet riogatni az elbizonytalanodó polgárokat. Hisz pánikot lehet kelteni. Ez a fő célja az ellenzéknek. Ez a célja a két, egymással is versenyben lévő választási gurunak.

Másrészről máig piszkos foltként csúfítja a 2006-os rendőrterror az egész baloldali politikát. Egy kiprovokált rendőrségi erőszak ugyan nem mosná tisztára sem Gyurcsányt, sem a kormányában szocializálódott Bajnait, vagy Mesterházyt (egy tőröl fakadnak, mert abban a bizonyos „nyolc évben” alapozták meg mindannyian a politikai karrierjüket). De azért mégis: kissé kihúznák a máig velünk élő botrány méregfogát.

Szerencsére most sem sikerült. Hiába szerették volna, hogy az utca csatatérré változzon. Kicsit hőzöngtünk, nagyokat kiabáltunk, szidtuk a betegesen magyargyűlölő Ponta „oláh anyját”, de aztán nyugodtan hazasétáltunk. Majd holnap, fél négykor a székelyekkel, a román nagykövetség előtt. Méltóságteljesen. Az MSZP nemzetpolitikájáról pedig megmaradt a véleményünk...

Tovább..

Ponta meghívása werberi provokáció?

Ne szépítsük, elég bénán alakult a jövő szombatra, azaz március 9-re a Mesterházy-Ponta násztánc helyszínére és idejére szervezett "székely zászlós" civil nagygyűlés sorsa. Azt gondoltuk volna, hogy az ilyen homályos sztorik, amikor ugye a titkosszolgálat figyelmeztet valakiket arról, hogy provokáció, robbantás, medvetámadás, stb. lesz a tervezett politikai demonstráción, ezért kéretik azt elhalasztani, a rókaképű Szilvásy György és haverjai távozásával lekerültek a menza étlapjáról. Nem is kell magyarázni: az a probléma az ilyen titkos izékkel, hogy soha senki nem tudhatja meg, mi a here történt valójában? Mert akit jóindulatúan figyelmeztettek a ballonkabátos urak, annak ugyebár szigorúan magában kell tartania a hűdetitkos értesülést. Az egyszerű pórnép meg állhat hülyén, mint borjú az évek óta elkészült, de soha meg nem nyíló Duna-parti CET-központ üvegkapuja előtt. Az ilyen eset okot ad a gyanakvásra, hiszi a piszi, tessék kitenni az asztalra kinek mije van!

Ráadásul a provokáció tervéről hírt adó Magyar Nemzet még egy kis bakit is vétett (azon a kellemetlenségen túl, hogy csütörtökön még a Békemenet és a Civil Összefogás Fórum nevében öles betűkkel mindenkit zászlólengetésre invitált). Hiszen a lap pénteki címlapos cikkének bevezetőjében az áll, hogy információik szerint provokáció tervéről szereztek tudomást a titkosszolgálatok. Néhány sorral lejjebb viszont már azt állították, hogy a provokáció híréről "Fricz Tamás, a CÖF társalapítója tájékoztatta a Magyar Nemzetet". Most akkor a tyúk, vagy a tojás volt előbb, vagy a Magyar Nemzet és Fricz Tamás ugyanaz? Netán a titkosszolgálatok és a Magyar Nemzet ugyanaz? Vagy a harmadik verzió.. :) Mindenesetre ha az ember a ködös Albionban jár, illik a szokásosnál is pontosabban fogalmaznia - a fölösleges félreértések elkerülése végett.

A fenti szemantikai kákáncsomótkeresés és a lasagne-ba kevert lóhús mellett az a gondolat is keserű szájízt okozott a Tutiblog székházának alagsori menzáján elköltött ebédünk után, hogy akkor mire a mi hamiskás mosolyú, de annál nagyobb tekintélyű Pintér "Schwarzi" Sándorunk? És mire az ő pénzparipával és cyber-csupafüllel felszerelt  TEK-je, amely még Luke Skywalkert is képes 4 perc 20 másodper alatt előállítani? Mire az a sok dalia kommandós, meg a megtisztult, megerősödött Alkotmányvédelmi Hivatal és annak összes szerve, ha a Victor "Tepes" Ponta orra alá törvényes jogukkal élve székely zászlót dörgölő tüntetőket nem tudják megvédeni az állítólagos provokátoroktól? Miféle galaxison túli rettenetes provokátorok ezek, akik miatt egy ilyen őszinte és zsigerből jövő tiltakozó akciót le kell fújni?

De (és itt következik a narancssárga farok) meg lehet érteni a szervezőket is. Meg lehet érteni, mert ez az az ország, ahol nem is olyan régen még a politika legfelsőbb körei, jelesül a Gyurcsány-Szilvásy duó és a titkosszolgálatok élére tett emberük, azaz Laborc Sándor Fehéroroszországban is gyomorforgatónak számító provokációs eszközökkel keltettek nyugtalanságot és békétlenséget éveken át. Bár Pintér Sándor és a parlament illetékes politikusai egy ideig még nyűglődnek azon, hogy nyilvánosságra lehet-e hozni annak a bizonyos Liszt Ferenc téri Menza étteremben folyt beszélgetésnek a lehallgatott és rögzített hangfelvételét, de a kocka már el van vetve.

A parlament nemzetbiztonsági bizottságának mindenféle pártból való tagjai már hallhatták a felvételt és a sajtó már meg is írta, hogy mi van azon. Így nem kell tövestől kicsavarni az államtitok nevű lófaszfát ahhoz, hogy kijelentsük: Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója és Portik Tamás, a kilencvenes évek nagy bérgyilkosságainak megrendelésével meggyanúsított alvilági figura bűnös viszonyba keveredett. És e bűnös viszony gyümölcsei pont olyasféle akciók lehettek, mint amitől most a Békemenet és a CÖF szervezői tartanak. Megfigyelés, szarkeverés, félelemkeltés és egyéb klasszikus csekista módszerek. A mai titkosszolgálati ügyekben (mint látjuk) felettébb jól értesült Magyar Nemzet a Laborc-Portik-ügyről már azt is tudni véli, hogy Portik bandájának a tévészékház 2006-os felgyújtásában és a Gyurcsány-ellenes tüntetések más erőszakos jeleneteiben is kulcsszerepe lehetett. Ne feledjük, számos szemtanú mondta el például, hogy a tévészékházat nem a tüntetők főként radikális szurkolókból álló kemény magja gyújtotta fel, hanem a már a székház elfoglalása után a térre érkező, látszólag senkihez sem tartozó, "gagyi kínai csuklyás pulcsis" öltözéket viselő társaság. Vajon ki küldte őket? Ezzel a témával már foglalkozott a Tutiblog egy korábbi bejegyzésben, aki kételkedik, nézze csak meg a belinkelt hivatkozásokat!

Egyszóval túlságosan kézenfekvő magyarázat volt, hogy az Mesterházy Attila és az MSZP annyira lelketlen és annyira érzéketlen a határon túli magyarokkal szemben, hogy épp a Székelyföldet feldarabolni próbáló, a székely zászlót betiltani akaró pállott szájú neo-vasgárdistát, Victor Pontát hívta meg az évértékelőjére. Ennyire ostobák talán mégse lehetnek! Nagyon is elképzelhető, hogy Ron Werbernek, vagy éppen a korábban Gyurcsányt, most Bajnait felkészítő Szigetvári "Richelieu" Viktornak valami sokkal agyafúrtabb és ördögibb terve van-volt a Ponta-látogatással. Ha már ész érvekkel, tiszta eszközökkel a történetük során egyetlen egyszer sem tudtak választást nyerni...

Tovább..

Miért Pont a Ponta? Pont azért…

Kanosszajárás Erdélyben? Új alapokra helyezett MSZP-s nemzetpolitika? Lószart, mama! Ezek a szocik már abban a korban vannak, hogy nem változnak. Márciusban a kőkeményen magyarellenes román kormányfő, Victor Ponta lesz az évértékelőjük sztárvendége.

Mesterházyék valószínűleg abból a nagy népi bölcsességből indultak i, hogy „az ellenségem ellensége a barátom.” Kerestek hát valakit, aki ország-világ előtt büszkén hirdeti, hogy ellenségnek tartja a Fideszt és Orbán Viktort. A tavaly egy ravasz puccs eredményeként kormányfővé avanzsált Victor Ponta igazi lelki társa az MSZP-nek. A baloldali ideológia iránti elköteleződésükön túl az erdélyi magyarokról alkotott véleményük is bámulatos egyezést mutat (nyűg, macera, magyarkodnak, csak a gond van velük).

Bár még egy éve sincs, hogy a Ponta-kormány munkához látott volna, az eredmények figyelemre méltóak. A romániai magyar kisebbség meglévő jogainak korlátozása, csorbítása a jelek szerint abszolút prioritást élvez (a nacionalista, magyarellenes indulatok felkorbácsolásával remekül el lehet terelni a figyelmet az ország valós gondjairól.) Ennek jegyében villámgyorsan keresztbe tettek a magyar nyelvű felsőfokú oktatásnak: szabotálták a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar karának létrehozásáról szóló kormányhatározat végrehajtását. Ezt követően kirobbant a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium körüli botrány. Az iskolaépületet 2002-ben szolgáltatták vissza az Erdélyi Református Egyházkerületnek, ám tavaly nyáron a törvényszék arra a megállapításra jutott, hogy a lépés jogtalan volt. A visszaszolgáltatásban érintett magyarokat letöltendő börtönbüntetéssel, a református egyházat pénzbírsággal sújtották. Az erdélyi magyarságot valósággal sokkoló, mélységesen felháborító ügy májusban folytatódik a román bíróságon. 

Egy újabb magyarfóbiás: Victor Ponta

A Ponta-kormány közben azt is bejelentette, hogy újra kívánja szabni Románia közigazgatási térképét, mégpedig oly módon, hogy a székelyföldi megyéket több régióba dobnák szét, és az így létrejövő új régiókban a magyar lakosság – minő véletlen – kisebbségben lenne. A hab a tortán a kisebbségi kerettörvény, amelynek tervezetét Pontáék addig-addig csonkítják, amíg már nem is lesz értelme elfogadni. Nem is csoda, hogy elítélték Pontáékat a magyarellenes politikájuk miatt. Napnál is világosabb, hogy a márciusi MSZP-évértékelőn egy nagy egymásra találás szemtanúi lehetünk. A magyar szocialisták igaz barátja a nyíltan magyarellenes, román nacionalista Ponta. Nincs ezen mit csodálkozni: a magyarországi baloldal már Kun Béla óta barátkozik a magyarellenes, nacionalista román, szerb, vagy éppen cseh politikusokkal. Itt szeretnénk megemlékezni a legalja, hazaáruló bolsi nemzetpolitika egyik legemlékezetesebb pillanatáról: 2002. december elsejéről, amikor Medgyessy Péter szocialista miniszterelnök a magyar fővárosban fülig érő szájjal koccintott román kollégájával, Adrian Nastase-val Erdély elcsatolásának román nemzeti ünnepén.

2013. március kilencedike minden bizonnyal újabb jelentős állomás lesz a magyar baloldal életében. Képzeljük magunk elé a pillanatot, ahogy Szanyi kapitány anyanyelvén köszönti a román kormányfőt, megisszák a pertut, a nézőtéren helyet foglalók pedig lelkesen lobogtatják a román zászlókat, és vastapssal jutalmazzák Ponta minden egyes kijelentését, ami Orbán Viktor, a magyar kormány és az erdélyi magyarság ellen irányul.

Kedves szocialista barátaink! Ha elfogadtok egy jó tanácsot: hívjátok meg a másik neves magyargyűlölőt, Jan Slotát is! Így tegyétek fel a Pontát pontot az i-re.

 "A baloldal amikor erre lehetőséget kapott, rárontott a saját nemzetére" Milyen igaz...

Tovább..

Székely-gate vs. erőszaktánc: 1 - 0

Az utóbbi napokban felpezsdült a civil szféra. Most nem arról a bizonyos kézi vezérelt, hátulról fizetett, idézőjeles „civil szféráról” beszélünk, hanem a másikról, amit úgymond igazinak szoktunk tekinteni: az átlagemberek szolidaritási mozgalmairól.

Rövid időn belül kettő nagyobb megmozdulás is volt. Az egyiknél a szervezők szándéka szerint világszerte egymilliárd ember táncolt volna a nők elleni erőszak érdekében, s végül nem tudom sikerült-e megmozgatni az ügy érdekében a Bolygó lakosságának hatodát, de elég látványosra sikeredett az akció. A másik „civil ügy” következményeként lassan nincs már olyan falu hazánkban, ahol ne lengedezne a városházán székely zászló. Ezek a mozgalmak eredetileg függetlenek bármiféle párttól, szervezettől, mégis úgy tűnik, hogy a baloldaliak inkább táncolni szeretnek az erőszak ellen, a jobboldaliak meg szolidaritási kék-sárga napocskás-holdas badge-ekkel árasztják el a profiljukat. Ez érthető is, de ennek a posztnak nem ez lesz a fő témája. Mert félre vinne.

Két dolog jár ugyanis az egyszeri blogger fejében: egyrészt mi az értelme ezeknek a megmozdulásoknak egyáltalán, másrészt mi a konkrét haszna ezeknek, miről szól ez a virtuális mozgalmárkodás, profilkép-cserélgető kitűzős izé? Mielőtt félreértés esne: székelyzászló ügyben speciel nem vagyunk semlegesek, ám amióta a szoci vezetésű nagyvárosok is kitűzték Magyarország szerte szolidaritásuk jeléül a székely zászlókat, valahol az európai regionalizmus átfogó gondolatához lehet csatlakoztatni az egész ügyet. Fontos megjegyezni, hogy a székely zászló nem egy másik állam zászlaja – ez a szokásos siralom román részről – hanem egy helyi autonómiát követelő régió szimbóluma. Van ilyenje más európai régiónak is, és nem is csak magyar részről fogalmazódott meg Romániában sem a decentralizáció gondolata. A székely zászló teljesen „kúl” és nem valamiféle, baloldali agyakat kiakasztó kokárdázós izé, mint amilyen volt 2002-ben a március 15-ét követő, nem épp szerencsés Fidesz-kampány.

A székelyek mindazonáltal rendelkeznek saját, külön bejáratú nacionalizmussal. Erről tanúskodik többek közt az, a néhány éve még a Sepsiszentgyörgy román és magyar városnegyedeit összekötő vasbeton hídon díszelgő graffiti, miszerint „Székely szarta a magyart.” Ennek fényében pláne nem a magyar állam kacsintgat a borvíz és sókészletekre Románia közepének annektálásával, hanem tényleg egy abszolút független ügy mellett állt ki. A tény, hogy történetesen Kövér László, vagy a szegedi Jobbikos csávó tűzi ki személyesen a székely zászlót a Parlamentre és a szegedi városházára, valójában független bármiféle párttól. Persze tudjuk, hogy nem az. Előre borítékolható volt az amúgy meglepően rövidke szegedi huzavona, ahogy egy esetleges baloldali kormány valószínűleg nem bocsátkozna ilyenfajta „radikális”szolidaritási gesztusokba. Inkább a brezsnyevi hagyományokon nyugvó bükkfa-nyelvezettel ködösítene, és mondana olyanokat, hogy „miközben a regionalizmus gondolatát fontosnak tartjuk, nem szeretnénk beavatkozni egy testvéri szocialista ország belügyeibe.” Nem csodálkoznék azon sem, ha ezzel a cikkel egy időben már íródnának a revizionistázó posztok, vagy azok, amelyek csalódottan konstatálják, hogy miként csapnak le a pártok a civil ügyekre. A szegedi városháza képe azonban akkor is öngól: Botka Lászlót eddig még nem vádolták hasonló elhajlással, mégis hagyta, mondhatni tehetetlenül, bénán, cinkosan (ezek a bevett jelzők?) szemlélte, hogy kitegyék ezt a mit is: szörnyű nacionalista izét? Egy romániai régió zászlaját?

A román elvtárs Victor Ponta mindenesetre egyre mélyebbre süllyed. Lehet, hogy a dolog diplomáciai fiaskóval fog végződni a számára, s végleg egyedül marad. Elvégre az Orbánt ekéző Helsinki Bizottság éppenséggel érte sem rajong túlzottan, s az ottani alkotmánybíróságot vegzáló intézkedései épp nem tartoznak a népszerűek közé. Ez, egy nemzetiségek elleni nyílt támadással ötvözve akár még ki is penderítheti a píszí szalonokból, pláne, hogy még a bankokkal és multikkal sem túl kedves ez az alapvetően eléggé bárdolatlan viktorja a román népnek. Mindenesetre román értelmiségiek is elkezdték kitűzni a székely zászlókat, ami azt is jelzi, hogy az ügy révén román és magyar értelmiség is egy picit közelebb került, és a baloldali elit is megosztott a „Ponta elvtárs jó elvtárs” fronton. Már megérte.

Lezárult a milliárdos köztánc is, amit világszerte a bántalmazott nőkért tettünk meg. Elvileg ugyanúgy végig kellett söpörjön az országon, mint a zászlózásnak. Az ideális magyar városban székely zászlókkal kellett volna táncolni. Táncoltak is meg nem is, de az ügy korántsem foglalt el akkora médiafelületet, mint a „székely-gate.” Pedig az erőszak, a nők bántalmazása van olyan fontos, mint a székely autonómia. És úgy tűnik mégsem. Valahogy elgondolkodik az ember: néhány hóesésben ugráló vigyorgó hippi mennyit javít egy naponta megalázott nő sorsán? Mennyiben segít ugyanakkor, ha mondjuk Románia miniszterelnöke azt látja, hogy még magyar elvbarátai is ellene fordulva teszik ki a székely zászlókat? Az első kérdésnél nehezen elképzelhető, hogy egy alkoholista brutális férj a híradóban látott önfeledt táncikálás hatására megrendül, és abbahagyja az asszony és a gyerek nadrágszíjjal történő fenyítését. A második esetben azonban az egyre szaporodó székelyzászlók lehet, hogy meghátrálásra kényszerítik Victor Pontát. Ha nem, akkor is elég erős jelzést adnak le a székelyekkel packázó politikai erőknek ahhoz, hogy nem érdemes bolygatni a status quo-t, és az autonómia gondolatát is érdemes érlelgetni Romániában. Az első esetben páran táncoltak egy jót, és megnyugtatták lelkiismeretüket, hogy „tettek az erőszak ellen.” A másiknál meg meg valóban történt is valami. Székely zászló: one billion rising = 1:0

Tovább..