2013. április 25.

A gázos motoros esete a fütyikével


Nem gondoltam volna, hogy a mai napon valami képes lesz így feldobni, de tényleg. A hazai internet világa boldogan lubickol a latextangás főmotoros egyedülálló képein melyen rudat és brét egyaránt políroz a szerencsétlen. Kettős az öröm, mert a szerencsétlen Jeszenszky Sándor főmotorosnak nyilván annyi és egy bambi (ha van gusztusotok hozzá, nézegessétek csak a bránerverős képeket az itteni linkeken), az egyszeri szemlélőben pedig erősödhet a régi gondolat, mely szerint ezek a szélsőjobbos, kamunáci egyedeknél az agyi torzulás hátterében a szerencsétlenül alakuló nemi élet állhat. Vidáman tesszük majd emlékezetünk polcán a pornós gárdista kiscsaj mellé daliás testalkatát és a női latexbugyiban is csak sejthető kis fütyikéjét. Sanyikám, te már biztosan nem leszel háromlábú suszterszék a rosszabikos névjegyzékben. 

Valószínűleg motorozni is a szivárványmotorosokkal fog a közeljövőben, mert a jóravaló nemzeti motoros nyilvánvalóan egy macsó, aki most ugyanúgy csapkodja a térdét a röhögéstől, mint bármelyik rabbi, amikor kiderült a jobbikos alelnök Szegedi Csanádról, hogy zsidó. Ám ezzel nincs vége. A hab a tortán első része megérkezett hozzánk, Jeszenszky magyarázza a tangát és a táncosrudat. Miközben izzadó felsőtesttel várjuk a nagytestvér Jobbik közleményét (mert mégiscsak a Jobbikkal szoktak vonulni a gázosok, meg azért a főmotoros is elnök volt náluk Újbudán), idézzük a Jeszenszkyt: „Kérem azokat a nemzeti érzelmű embereket, és akik régóta ismernek, vegyék észre, mi a célja a lejáratóknak ezzel a jogsértő akcióval: szisztematikusan levadászni a becsületes és elkötelezett embereket. Azokat, akik potenciális veszélyt jelenthetnek számukra. Rajtunk múlik, hogy sikerrel járnak-e.” 

Egyfelől láthatjuk a képeken, hogy potenciális veszélyt nem fog jelenteni, másfelől érdemes elképzelni a nemzeti érzelmű emberek reakcióit. Szerintem turánista tangákra és árpádsávos swinger klubbokra lenne szükség. Gyártani kéne arcra csatolható nyolcasgolyókat is Vona Gábor képével. Esetleg valaki megírhatná végre, hogy a nemzetközi háttérhatalom hogyan tette szexháziállatává ezt a jobbik sorsra érdemes derék hazafit. A szebb jövőt köszöntést szex jövőt üdvözlésre kéne cserélni, amúgy is fogyóban van a magyar. Kovi felnőtt filmet forgathatna a témában, valamelyik valóvilágos gyerek biztosan jól tudná hozni ezt a tangás-motoros –magamhoz nyúlok formát. Daniel Cohn-Benditnek mindenképpen el kell küldeni ezeket az izgi fotókat, hadd lássa ő is, valójában mennyire lazák és nyitottak mindenre a hazai szélsőjobbos figurák. Mi pedig átlagemberek nyugodtan hátradőlhetünk. Mert balról a gengszterekkel üzletelők, szélsőjobbról meg Szodoma és Gomora mosolyog ránk. Lehet sírni is, de egyszerűbb teli szájjal röhögni. Egészségünkre.

Jeszenszky Sanyi, itt éppen ruhában. A moci ezek után nyilván mehet a garázsba... :)))))))

Tovább..

2013. április 10.

Gázos motorosok, nyálas jogvédők



Helyzet van. Egyfelől adott az Élet menete, melyet évek óta megrendeznek Budapesten, április 21-én, a magyar holocaust áldozatok emlékére. Másfelől adott egy motoros csoport, amely Adj gázt címmel pöfögött volna vígan ezen a napon a fővárosban, valahogy elkeveredvén a Dohány utcai zsinagóga környékére is, biztosan azért, mert jól motorozható az a vidék. A rendőrség eleinte engedélyt ad, a jogvédők szerint ez jogos, de gusztustalan, Vásárhelyi Máriáék viszont guvadt szemmel kapásból más helyre vinnék a májusi budapesti Zsidó Világkongresszust. A történet kapóra jön az Orbán Adolf Viktort vizionálóknak, mert persze a miniszterelnök tudhatóan karlendítéssel köszön otthon és egyébként is neonácikkal paskoltatja a hátát minden második héten a gőzben.

Eddig ugye minden rendben, minden halad a klasszikus magyaros mederben, erre derült égből a mennykőcsapásként hétfőn a miniszterelnök kiadta az ukázt a belügyminiszterének, hogy az Élet menete napján ne lehessen olyan típusú politikai természetű rendezvényeket tartani, amelyek sérthetik a felvonulók emberi méltóságát. 

Inkább jogfasiszták...
Innentől kezdve egy szerencsétlen bohózattá alakul a szokásosnak induló történet. A szereplők jelentős része összecseréli egymással a jelmezét és a szövegkönyvét. A TASZ és Helsinki Bizottság teljesen meghülyül, jogilag kifogásolja a betiltást, mert elkésett, különben is, az lenne a megfelelő válasz, ha akkor avatkozna be a rendőrség, amikor a gyülekezés jogsértővé válik. "A miniszterelnöki ukázon alapuló utólagos tiltás azonban nemcsak törvénytelen, hanem a legkevésbé hatékony válasz is a provokációra" – nyomatja a nagyokos  TASZ közleménye, de a Helsinki Bizottság se megy a szomszédba egy kis ökörködésért, ők úgy tudják, a magyar rendőrség a náci szervezkedést tiltó párizsi békeszerződésre hivatkozik, de szerintük ezt nem tehetik, mivel a nemzetközi szerződés által lehetővé tett tiltási okokat a jogalkotó nem ültette át a magyar jogba. 

Az ártatlan "madárvédő" Nemzeti Motorosok itt épp a
 Jobbik felvonulását vezetik fel tavaly októberben
Tehát bulizzanak együtt jogszerűen az áldozatokat gyászolók a gázos motorosokkal, a zsaruk csak akkor szálljanak be a gruppenszexbe, ha előkerül a korbács és a nyolcas golyó. Naná, hogy ez így törvényes és a pénz se lehet szempont. Le van szarva, ha mindez egy óvoda éves költségvetésébe kerül, taszhelszinki minden körülmények között a jog operájában volt, ezt tudhatja a Makács úr is, Schneider úrnak meg a cumi lett kitalálva. És még nincs vége a baromságnak, pedig a sok marhaságtól már részeg az egyszeri ember, mint a hugyos Kiss Ernő dandártábornok a volán mögött. Mert végső csattanóként jön a főgázosmotoros, Jeszenszky Sándor, az ő ártatlan arcával és azt tolja bele az a képünkbe, hogy nem is. Hogy nem is akartak ők semmi rosszat, csak itt a tavasz, meg elő kell hozni végre a vasakat a garázsból és pöfögni végre egy jót a verőfényben. Na persze az Adj gázt cím adhat okot áthallásokra, de ezek nem szándékosak, nem nácik ők valójában, hanem motoros tündérkék. Aha. Tennétek ki végre a frankót az asztalra. De tényleg. Biztos az is kamu, amiket az arcoskönyvben, az ő oldalukon olvashat az ember. 

Ebből a betiltás után mindenesetre kiderül, hogy Orbán Viktor a nemzetközi zsidóság szekerét tolja. Csak végre tudhatná a rendes polgár Magyarországon, hogy náci vagy cionista ez az Orbán. És legyen már végre egy Kun Béla Motoros Egyesület is, mert ez így túl egyoldalú. És legyen már még egy pár hülye szervezet is, amely az emberek helyet a jog pártján van, mert már büdös a taszhelszinki hónalja a sok melótól, ráadásul teljesen beleszédültek abba, hogy az egyik pillanatban a füveseket, a másikban a kormányt balról előző ellenzékieket, a harmadikban pedig szélsőjobbos robogósokat kell megvédeniük ebben az arcátlan, jogtipró hazában. A kétkerekű Jeszenszky pedig végre vállalja fel másságát, mit a Steiner Kristóf a sajátját bármelyik bulvártévében. 

És tessenek már végre betiltani minden ellentüntetést is, mert csak a kamubalhé van és a pénzünk ömlik ki az ablakon a sok fakabátra. És bár nem kell egyetértenünk egymással mindenben, de tessenek már tiszteletben tartani a másik gyászát, vallását. És tessenek végre elfogadni azt a tényt, hogy bár taszhelszinki szerint teljesen jogtalan volt a motoros gázt adók felvonulásának betiltása, de IGAZSÁGOS. 

A helyesírásban is kitűnő Nemzeti Motorosok fb-oldalán is jól látható, hogy semmi közük a széljobbhoz...
Tovább..

2013. április 9.

Born to be asshole!



Ritka jelenetnek lehettek tanúi tegnap délután a parlamenti közvetítést figyelő elmebetegek:  A legújabbkori magyar demokráciánk történetében egyedülálló módon, egy ellenzéki interpellációra, konkrétan Steiner Palibá az életmenetelők heccelésére a kurucos, jobbikos térben szervezett Adj gázt! nevű motoros provokációt kifogásoló háborgására adott miniszterelnöki választ az ellenzéki padsorokból megtapsolták. Volt már ilyen egyáltalán? Én nem emlékszem, bár az nem jelent semmit.

Kidörgölve a szemünkből a csodálkozást, azért mérlegeljünk egyet. A nemhivatalos választási kampány kellős közepén mekkora a valószínűsége egy ilyen taps spontán előfordulásának? Nulla. Komolyabb összeggel fogadnék arra, hogy az MSZP és a Fidesz gyönyörűen leblattolta a koreográfiát valamelyik parlamenti titokdohányzóban. Win-win. A miniszterelnök ideig-óráig kiszabadulhat Európa rosszfiújának szerepéből, a szocialisták pedig megmutathatják a választópolgárnak milyen a felelős ellenzéki, aki a markánsan eltérő programja mellett képes a nagyvonalúságra és fontos kérdésekben együtt tud működni a kormánnyal.

Hogy ez a konteo azért tartalmazhat némi valóságot (és mogyorót), nem más bizonyítja (amellett, hogy nem hívták rám a rohammentőt a szerkesztőségben), mint a Bajnai-fan blogscene-től érkező hisztérikus reakciók. Ők rendkívül csúnyán pofára estek és nem maradt más, mint a kétségbeesett bizonygatása, hogy a Kaiju túlterjeszkedett alkotmányos alaptörvényes hatalmán és antidemokratikusan kézitiltotta be a kézivezérelt kézirendőrség kezei által a motoros mulatságot.

Függetlenül attól, hogy a volt-e letutizott táncrend a Fidesz és az MSZP között, nem mehetünk el amellett, hogy a motoros felvonulás első lépésben megtörtént engedélyezése milyen súlyos rendőrszakmai hiba volt. Ilyen útvonallal, ilyen névválasztással, ilyen időpontban ez nem az alkotmányban foglalt gyülekezési jog szabad gyakorlása lett volna, hanem egyértelmű provokáció és még egyértelműbb törvénysértés. A rendőrségnek tényleg miniszteri (miniszterelnöki) utasításra van szüksége, hogy erre a megfejtésre jusson? Akkor valami marhára nem stimmel a törvényi szabályozással, vagy az állomány szellemi képességeivel. Jövő héten a riszpekt háznak talán ezt a kérdést is lesz ideje körüljárni a „ki szereti jobban a zembereket?” tematika mellett.

Hogy valami pozitívumot is találjon a magamfajta örök elégedetlen: úgy viselkedett egy miniszterelnök, ahogyan egy civilizált demokráciában egy miniszterelnöknek kell. Nem a hatalmán terjeszkedett túl, hanem felelősséget vállalt a mindenkori miniszterelnököknek alárendelve működő végrehajtó hatalomért. A felelősséget ugyanis vállalni kell. A miniszterelnök a végrehajtó hatalom feje. Pont.

És végezetül ízlelgessük egy kicsit, hogy hol is tartanak most a hazai nácik, akikkel (mint a bal oldalon látható pártlap-hirdetésből is kitűnik) forró kapcsolatot ápol a Jobbik nevű identitászavaros nemtudommicsoda szervezet.



Tovább..

© 2013 Tutiblog, AllRightsReserved.

Működteti a Blogger