Gyurcsány vs. Orbán, avagy a nagy évértékelő víkend

Miután a miniszterelnök-jelölt pártelnök Gyurcsány Ferenctől szombaton megtudtuk, hogy Orbán Viktor egy „álnok, erőszakos, gyarmatosító gazember”; illetve azt is, hogy benne Mesterházyban „emberére fog találni” – nagy várakozásokkal ültünk le vasárnap délután is a képernyő elé. Hisz a regnáló miniszterelnök következett. Mármint az évértékelésben. Persze a hétvégére azt a kérdést már sem a jobb-, sem a baloldali szavazók sem firtatták, hogy vajon miért is nem a Mesterházy-Vona-Schiffer-Orbán négyes értékeli az évet a kampány kezdetén, hisz mára kiderült, hogy két legény maradt csak a gáton: Orbán és Gyurcsány.

Hogy a miniszterelnök-jelöltek nem ülnek le egy asztalhoz, azt sajnos már megszokhattuk. Az egykor izgalmas élő vitákat ma már senki sem kockáztatja meg. (Pedig de szépek is voltak azok a disputák!) Így maradt a potentát-miniszterelnökök évértékelései. Párhuzamos monológok, egymás mellé, illetve egymással szembeállítva. És most ott tartunk, hogy ismét Orbán és Gyurcsány a két versengő alternatíva. (Igen, tudjuk: az utóbbi hivatalosan nem is jelölt, de mégis… Mondhatjuk „de jure” Mesterházy, „de facto” Gyurcsány a baloldali kihívó.)  Mint ahogy valószínűleg az sem véletlen, hogy ugyanazon hétvégére került a két monológ. Mert így párhuzamba állítható, egymással versenyeztethető.

A politikai játékszabályoknak megfelelően először a kihívó, majd a regnáló vezető szólalt meg. (Aki figyelte az elmúlt időszak közéleti történéseit, már csöppet sem csodálkozott azon, hogy nem Mesterházy a valódi kihívó – de az mindenesetre mindenkit meglepett, hogy Attila képes volt úgy megalázkodni, hogy személyesen ment el meghallgatni Gyurcsány „one man show”-ját. Ennyire még a csendes szavú Bajnai sem süllyedt le – inkább küldte el maga helyett Szigetvári Viktort, minthogy az első sorban égjen a pofája.)

Mindenestre Gyurcsány szombaton hozta a formáját. „Orbán-gyalázásban” nincs nála ma nagyobb arc e hazában. A kocsmai szinten is jól érthető szavakkal bombázta a miniszterelnököt. Tolvaj, gazember, hazaáruló – valakinek ennyi is elég! Jövőkép, vagy vízió, netalán program? – az viszont alig akadt. Pedig az elmúlt hónapokban – miközben fórumról-fórumra járta az országot – folyamatosan hirdette az összefogással egyébként nem egyeztetett, saját programját. De ezúttal csupán annyi konkrétumot tudtunk meg, hogy több egyetemi tanár és diplomás kell az országnak. Az egyéb cselekvési terv (jogállamiság visszaállítása, gazdaság rendbetétele) pedig pusztán általános lózung maradt. A celebektől (Vágó István, Somló Tamás, Fiala János, Ráday Mihály, Czeizel Endre, Moór Marianna) zsúfolt közönség ezúttal csak a mocskolódásnak tapsolhatott. Egészségükre!

Mindazonáltal egy említésre méltó momentum akadt még Gyurcsány-dumaszínházával kapcsolatban. Az ATV-n megszakadt az élő közvetítés. Na bumm! A tévé előtt csücsülők csak több órás késéssel röhöghettek Ferenc poénjain. (Mindenestre az ATV Facebook oldalát ellepték az összeesküvés-elméletet sejtő kommentek. Lehet, hogy tényleg Orbán, netán a Magyar Gárda vágta el a vezetéket?!)

Aztán vasárnap jött, látott és… a befejezést mindenki döntse el maga!... a miniszterelnök. Orbán megtartotta a 16. évértékelő beszédét, amely egyben kijelölte a 2014-es kampány főcsapás irányát is. És aki arra számított, hogy Orbán beszédében is csupán az ellenfél gyalázása fog dominálni – az nagyot tévedett. A fő üzenet nem az ellenzék kritikája, hanem az eredmények voltak. Orbán higgadtan sorolta, hogy stabilan növekszik a gazdaság, hogy második legnagyobb minimálbéremelést hajtottunk végre, hogy az infláció negyven éve nem volt ilyen alacsony, s a nyugdíjak reálértéke is megmaradt. A kormányzat legnagyobb szociális eredménye pedig a rezsicsökkentés és közmunkaprogram volt. Nőtt a foglalkoztatás továbbá és csökkent a munkanélküliség.

Orbán szerint 2010 valójában a második rendszerváltás éve, a posztkommunizmus gazdasági- és szociálisrendszerének, illetve a kádárizmus társadalmi struktúrájának leváltása volt. Egy olyan ország megteremtését célozta meg a kormány, ahol a valódi teljesítményt és az érdemeket jutalmazza a nemzet közössége. A választások tétje pedig az lesz, hogy folytatódhat -e a megkezdett út.

A gazdaság mellett nagy szükség volt azonban a társadalmi rendteremtésnek is. Ezért kellett az új alaptörvény, s ezért kellettek a sarkalatos törvények. Erre pedig csak egy olyan cselekvő kormány volt képes, amely a nemzeti érdekeket és értékeket képviselte, nem pedig a bankoknak és a nyugati értelmiségnek való megfelelés mozgatta. Az elmúlt négy év változásai pedig meghozták a sikert, amely út még csöppet sem tekinthető befejezettnek. Sőt! (Választások előtt állunk ugyebár…)

A miniszterelnök köszönetet mondott továbbá a Békemenetnek is, amely nélkül nem lehetett volna véghezvinni a második rendszerváltást. „Ma milliók menetelnek” ha a rezsicsökkentést kell megvédeni, ha a nemzeti szuverenitást kell megőrizni – mondta Orbán Viktor.

Összességében elmondható, hogy Orbán inkább a pozitív üzenetekre koncentrált, a kormányzati eredményeket próbálta világosan összefoglalni. Hová jutottunk és hová juthatunk, s mit kell ezért tenni? – kérdésekre válaszolt. Az ellenzék botrányaival csupán mellékesen foglalkozott. És szemben Gyurcsány gyűlöletkampányával, egy pozitív jövőképet igyekezett felvázolni. Nos, döntse el mindenki, hogy melyik alternatíva a szimpatikusabb!

Egy filozófiai kérdés gyakorlati megválaszolása maradt csupán. Vajon a párhuzamosak a végtelenben valamikor majd ismét összeérnek? Gyurcsány és Orbán fog majd 2018-ban is évet értékelni? Nos, a mi részünkről, az előbbi helyett szívesebben látnánk egy hitelesebb (vagy legalább nem szociopata - a szerk.) baloldali jelöltet. És szerintük ezzel mindenki (hangsúlyozzuk, hogy MINDENKI, beleértve Vágó Istvánt is) jobban járna…

Tovább..

Orbán Viktor, az országló fejedelem

Tessék kérem, tessék, csak tessék, itt az instant muníció a baller blogoknak: Orbán Viktor nem is a posztkommunizmusba, hanem egyenesen a XVII. századba kormányozná vissza Magyarországot. Tudják: száz éves háború, törökvész, aztán később Bethlen, Bocskai, Zrínyi, Frangepán stb. Az megint csak más kérdés, hogyha lehet így fogalmazni, Gyurcsány a most következő metaforában maga Borkovics, aki az osztrákok kezére játssza a Wesselényi összeesküvést.

Az biztos, hogy Orbán Viktor országértékelője meglepetés volt mind a bal, mind a jobboldali elemzők számára. Valószínű, hogy a jobboldali táboron belül is sokan lesznek, akik kapkodják a fejüket: vajon milyen céllal ejtette Viktor a jól feltelepített, és már-már a sulykolásig beágyazott „rezsicsökkentős-jólteljesítős” szólamot, és miért szedte elő a 2010-es időkben elkezdett, majd elhanyagolt „fülkeforradalmár” szöveget, melyet most „második rendszerváltás” címmel hirdetett újra.

E sorok írója nem tud elvonatkoztatni attól az érzésétől, hogy valójában visszaröppentünk a XVII. századba. A félreértések elkerülése végett Fletó is a paposabbik énjét hozta tegnap, s meghallgathattuk, hogyan hangzik, amikor a pedofil Feri atya prédikál Aprószentek ünnepén. A mai Orbán beszédben az eddig azért elég burkoltan jelenlévő vallásos elemek majdhogynem nyílt prédikációvá dagadtak. Latin idézetek, köztük a református jelmondat: „Soli Deo Gloria”, valamint hálaadás a Gondviselésnek, mely szintén református fordulat. Szinte minden 10 percre jutott egy ilyen teljesen egyértelmű református prédikáció-elem, ami csak annak a figyelmét kerülhette el, aki nem járt gimibe. Még csak nem is amolyan laza szentistváni országozás, meg amolyan szentkoronás nemzetegyesítős, XIX. századi szentimentális kereszténykedés volt ez, amit a jobboldal amúgy is szokott, hanem a kardcsörgető, XVII. századi vallási hadvezér lelkesítő szónoklata hangzott el, aki száraz puskaport, nyergelést emleget a hadaknak. Hát, ha Feri fenyeget a gyülekező sokasággal, akkor Orbán fejedelem is hadba szólította a maga „kemény magját”.

Orbán Viktor a magyar államférfiak közül egyértelműen a református erdélyi fejedelmek örökségén jár, és ez a legkevésbé sem meglepő, hisz a posztmodern politika szereti az ilyen történelmi metaforákat. A francia elnökök is előszeretettel azonosulnak forradalmár elődökkel, Dantonnal a bal, Gironde örökségével a jobboldalon. Európa mai térképét azonban jórészt az a konfliktus és időszak rajzolta meg, melyet aztán a Vesztfáliai Béke zárt le. Új, ma sikeres és prosperáló országok, mint Hollandia is ekkor megvívott szabadságharcok eredményéből születtek, míg olyan hatalmas régiek, mint a Német Római Birodalom veszíttették el jelentőségüket. Azok az érdekszférák, kulturális zónák is ekkor rajzolódtak ki, amiket ma „nyugatnak” vagy „keletnek” vagy „Észak és Dél Európának” nevezünk. Minden ennek következménye. Ebben a sorsfordító és véres időben Magyarország belső megosztottsága révén három, de tulajdonképpen két részre volt szakadva. Kelet (ekkor a Török Birodalom) és Nyugat (a Habsburg Birodalom) között őrlődve kereste függetlenségét és őrizte meg identitását, miközben a gyarmati sorba zuhant középső országrészt használta egyfajta pufferzónaként az egymással folyó küzdelemben. A korszak nagy magyar államférfijainak sora is ennek mentén sorakozik fel, melynek alapja is vallási alapú: a Habsburgokkal kiegyező katolikus magyar urak Európa zálogának, az Európához tartozásnak és a túlélés eszközének a Habsburgok uralmát tartják, s ha kell ellene lázadnak, mint Zrínyi és Frangepán. Ezzel szemben Erdély ura a törökökkel köt alkut, hogy Európa térképén megőrizzen egy szintén több nemzetiségű, de határozottan magyar karakterű államot, teszi ezt Bocskai és Bethlen Gábor. Ez a politika csúcsát akkor érte el, amikor a lengyel trónra is Erdély ura került Báthory István személyében, s ezzel újra körvonalazódott a lehetőség egy nagy közép európai birodalom megteremtésére.

Ez lesz a későbbi kuruc-labanc ellentét alapja is, melyet oly nagy előszeretettel emlegetnek a mai napig, de ha nagyon szorosan nézzük a kora újkori magyar történelmet, valójában az 1867-es kiegyezésig a katolikus és a református „állameszmények” ütköztek hazánkban: egy szociális és egy kapitalista álom. Aztán ez a két eszmeiség is kiegyezett 1867-ben, tehát nem lehet véletlen, hogy Orbán, a XXI. századi „hipster-Bethlen” Ferenc Jóskával indította mondandóját: messze még, hogy azt mondhassuk, „mindennel meg vagyunk elégedve.”  Ez a kiegyezés azonban igencsak rövid életű volt, s inkább szült új konfliktusokat, majd Trianon szétszaggatta az ország egységét, és több mint egy évszázadra visszavetett minket a lehetőségeinkben. Ezt követte aztán a megszállások sora, újabb kollaborációk, újabb megalkuvások, újabb kompromisszumok, újabb „legkisebb rosszak” kora, mely már akkor több évszázad óta nélkülözte azokat az álmokat és perspektívákat, amiket az erdélyi fejedelmek egy önálló közép-európai birodalom megteremtésében dédelgettek, ahol Erdély ura lehetett lengyel király, a Baltitól a Fekete-tengerig terjedő hatalmas érdekszféra politikájának első számú irányítója.

Orbán jól látja, hogy a magyar politika ezeknek a rabságában nyűglődött, és hogy amíg Nyugaton teljesen természetes, hogy a mai kor posztmodern politikai elitjei történelmi kontinuitásban lehetnek nemzetük dicsőséges múltjával, addig Magyarországon annyiszor szakadt meg és kötözték idegen kezek újra ezeket a szálakat, hogy a jobboldal sem mondhatja el magáról azt, hogy kontinuitásban tudna lenni történelmével. Lehet sokat beszélni ennek a beszédnek az egyéb aktualitásáról, és kollégánk posztjában ezt majd este meg is teszi, de a valódi cél az, hogy a jobboldal elszakadhasson végre a XX. századtól, de még a felemás XIX.-től is, és újra megfogalmazza magát az autonóm és független modern magyar és közép-európai identitás eszméje mentén. Ehhez kell az új állam eszméje, az új társadalmi szerződés, s végső soron egy új viszony egy új eszményhez, végső soron transzcendens hit, Isten.  Orbán történelmi dimenziókkal rendelkező, igazi nagy formátumú politikai egyéniség. Ezt ellenfelei is kénytelenek belátni. A párhuzamot a jelenlegi helyzet, a döglődő és izmozó Német-Római Birodalommal szembe szegülő kis (többnyire protestáns) nemzetek erős összefogása, valamint a magyar szuverenitással szemben „Revoco!-t” követelő EU-bürokraták között nem nehéz nekünk is felfedezni.

Az akkori EU-val szemben Hollandia vette fel leginkább a kesztyűt, és döntött úgy, hogy új állameszményt fogalmaz meg, és szembeszáll a világ akkori urával, a spanyolokkal. Új szövetségeseket keresett magának, új érdekszférákat jelölt ki, új, erejéhez mért kulcspozíciókat szerzett meg magának, és így képes volt „gazdag liberális mintaállamot” létrehozni. A maroknyi holland aztán olyan városokat alapított, mint New York New Amsterdam néven, szóval részvételük a Világtörténelemben ahhoz képest, hogy egy dunántúlnyi területen élő magyarországnyi népről beszélünk, nem elhanyagolható.  Persze a hollandok mindig is rohadt gazdag nép voltak, nem mellesleg tengerparti nép, tehát világot hódítani és gyarmatosítani valóban tudtak, szemben Feri tagnapi álmodozásaival, melyben Viktor volt a gyarmatosító.

Az viszont biztos, hogy nekünk is lehetnek reális álmaink, amik már nem arról a trollságról szólnak, miszerint fogjuk a Kárpát-medencét, és rátoljuk az egészet az Alpokra, hanem arról, hogy a Kárpát-medence miként szerezheti vissza önálló, az itt élő szuverén nemzetek együttműködésén alapuló, soknemzetiségű régió mivoltát ahelyett, hogy egymással nem törődő, és egyenként a Nyugat csecsein csüngő „megfelelési kényszeres” rezsimecskék és uracskák térsége legyen. Nincs értelme ebben a vízióban lengyelekről, szlovákokról, románokról, magyarokról beszélni: itt Báthoryk, Bethlenek, Bocskaik, de Vitéz Mihályok, Sobieski Jánosok és Michail Hmelnyickijek vannak egymás mellett, nem pedig olyanok, akik Európa nagyurainak kegyeit keresve próbálnak kicsikarni népeik számára egy-két előjogot, vagy kedvezményt. Az egy másik kérdés, hogy ezek a „közép-európai függetlenségi törekvések” rendre elbuktak, mert a Nyugat, és a Kelet hosszú távon nem nagyon örült annak, ha közöttük volt egy „Közép” is. A lengyel-litván commonwealthet feldarabolták, jelenleg épp Ukrajnában folyik az ország „felosztása”. Mi, magyarok is tudjuk, hogy úgy kell ugrálnunk, hogy ne koppintsanak a fejünkre nagyobbat a kelleténél.

Bethlen Gábor és Bethlen István ma délután egyesült Orbán Viktor személyében, és a Boogieman-teória szerint ez nem lehetett véletlen. Az erdélyi fejedelem és a húszas évek „erdélyi import” miniszterelnöke, a közép- európai fejedelem és a XX. század vesztes helyzetből fordító államférfija egyaránt érvényes történelmi előkép a jelenlegi miniszterelnöknek. És igazából ez egy olyan identitás, olyan történelmi előkép, ahova boldogan követhetjük is. Ez egy olyan identitás, amiért április hatodikán érdemes nyeregbe szállnunk, és nekiveselkednünk a kommunista múlton túli gyökereit keresgélő, s ezt a gyökeret a  „Nyugatra ácsingózó” történelmi kollaboránsaiban megtaláló hazai baloldallal szemben.

Tovább..

Hervadt replikák az Orbán-beszédre

Orbán Viktor beszédét sajátosan értékelték (és ITT) a szocialisták, a radikálisok, vagy az összefogni vágyó veszekedő-reszkető akármilyen-ellenzékiek. Hisz miközben az ellenzékiség általános törvénye szerint panaszkodtak egy sort, ajánlgatták is magukat. Ez pedig groteszk önparódiába fulladt. Homokozóban, játékszerükön veszekedő ovisokat láthattunk. Értékeljük hát az értékelést értékelőket!

Az ellenzék politikai homokozójában egymásra licitáltak a játékosok. Orbán beszéde után az MSZP-s Török Zsolttól azt hallottuk, hogy „Magyarország jobbat érdemel”. Szerény. És nem szakadt le az ég... Az LMP – a Jobbikot is lekörözve – az ország függetlenségének kizárólagos letéteményeseként tündökölt. Az Együtt2014 bevallotta, hogy Bajnai, minden múltbeli hibája ellenére, mégiscsak ismeri a válságkezelés receptjét. A Jobbik – nemzeti pártként – Heller Ágnes nyomdokába lépve szapulta hazáját (nem a kormányt). És végül, de utolsó sorban, a legutóbbi beszéde alapján patológiai esetnek tűnő Gyurcsány lakonikus tömörséggel megállapította, hogy Orbán feje üres... No itt fagyott le egy pillanatra a rendszer! Esett ki a kicsiny kezekből a homokozólapát.

Török Csodafegyver Zsolt szerint „Orbán erős Magyarországról beszél”, miközben ezt „tíz éve is megteremthette volna”, vagy az „elmúlt három évben is összehozhatták volna”. Úgy tűnik Török tíz éve még tényleg a pelenkában játszadozott. Mert 2003-ban a szocialisták támogatásával Medgyessy Péter (ez a D-209 számú ügynök leánykori neve – szerk.) volt a miniszterelnök. De arra sem emlékszik, hogy az elmúlt három évben, az ex-kommunisták minden létező európai fórumon rombolták az ország megítélést, így közvetlenül az érdekérvényesítési képességét? Persze „Magyarország jobbat érdemel”. Jobbat, szerintük őket. Akik nyolc év alatt eladósították az országot, az önkormányzatokat és a lakosság jelentős részét. Miközben a bankok és a multik extraprofittal garázdálkodtak. Őszintébben hangzott volna, ha a kecskeszakállas Török azt mondja: „a bankok jobbat érdemelnek”. Őket!

A Lehet Más a Politika, amely egyre kevésbé látszik másnak (hacsak nem a másság támogatásában, vagy a pártszakadás mértékében), meglepő eredményre jutott. Szerintük a regnáló kormány nem csökkentette a függőséget. Schiffer András emlékeztetett rá: az LMP stratégiai célja "Magyarország függőségének csökkentése". Hát erre tényleg emlékeztetni kell minket, mert ez bizony kiment a magyar ember fejéből! De köszönjük, most már dereng valami a modern liberálisok hagyományosan erős nemzeti érdekképviseletéről...

A parlamenti küszöb alatt senyvedő, viharos médiaszéllel, és amerikai dollármilliókkal szárnyaló Együtt2014 (lassan Egyedül2014) viszont mindenkivel szemben képesnek érzi magát a gazdasági válság megállításra. A „fájni fog” módszerrel már bizonyító Bajnai nyilván ismeri a válságkezelés üdvös, az IMF által diktált receptjét. Hisz legutóbb is azt követte. Az önmagukkal nagy összefogásra készülő Bajnaiék szerint „rossz irányba mennek a dolgok”. Ezzel szemben ők ismerik a jó irányt. Programjukból kiderül: a bankadó kivonása, a multiadó megszüntetése, a családi támogatás megnyirbálása, a minimálbér csökkentése a „jó irány”.

A Jobbik szerint „Magyarország rosszul teljesít”. Nem a kormány, hanem az ország, ergo a kedves magyar állampolgár. Mintha a szocialista Gurmai Zita hangján szólalt volna meg Vona Gábor. Aztán a közlemény végén odabiggyesztve a szerény ajánlat: „csak a Jobbiknak van programja”. Valószínűleg az IQ bajnok, roma képviselőnőket ledöfni (vagy dugni) vágyó Zagyva Gyula szakmailag is hitelesen képviseli majd ezt a programot, ha eljön az ideje.

„Ha üres a fej, akkor üres a szöveg is.. „  - vélekedett Gyurcsány, a politikai patológiából orvosi példaként emlegetett, az országot teljesen lezüllesztő bankárkormány feje. Aki már bármit képes megtenni, csak vegyék már be valamelyik összefogás-buliba. Csakhogy ismét a hatalom közelébe legyen. Mert addiktív betegségben szenved. Rászokott a hatalom és a pénz nevezetű drogokra és hiába küldi el egy ország az SZDSZ-s Horn Gábort idézve: a „Feri menj a picsába!" szlogennel.  Feri nem megy.

Kis magyar homokozó. Benne az óvónéninek árulkodó, hazudozó, a másikra mutogató csúnya kis kölykökkel. Akinek a homokváruk már többször összedőlt, vagy az építésre is tehetetlennek bizonyultak. Most nagy hangon kiabálják: „én jobb várat tudnék építeni!”

Egyébként meg tessék választani:

Tovább..