2014. szeptember 16.

Biozöldség és melegházasság - amikor a demokraták csinálnak politikát


Bajnai egy segg. Na, ezt jól esett leírni, de hát kérem, ha létezik ember a magyar politikatörténetben, aki többször csinált magából hülyét, mint ő, azt kommentbe ide legyenek kedvesek beírni. Talán Károlyi Mihály stimmelne, hisz ő volt az a csávó, aki képes volt úgy kultuszt emelni maga köré, hogy tulajdonképpen minden tette tökéletes kudarc volt.

Bajnai Gordon tulajdonképpen egy projekció, egy baloldali vágykivetítés. Pont olyan, mint Károlyi volt. Tökmindegy ugyanis, hogy mi a valóság (miszerint Gordon egy segg) a baloldal rendületlenül képes belehallucinálni saját álmait egy tökéletes államférfiúról. Bajnai annak ellenére lett az állítólag szociálisan ultraérzékeny baloldal lovagja, hogy az amcsi liberális franchise felbootolására szerződött. A jelenlegi „francia cég”, az a jóféle politikus-lerakat, ahova bukása után átirányították, is csak annyiban francia, hogy a kafetériában fincsi a kávé, mert amúgy ugyanazok az amerikai „think tankok” állnak mögötte, amelyek pénzelik a 444-et, meg a civileket, etc. Szóval a New York – Tel Aviv London tengely nyugati végpontja. A leginkább égető kérdés: ha az ájulásig imádott Demokrata Párt maga a megtestesült racionalitás és intelligencia, akkor az amcsi keletiparti baloldali franchise képviseletére hazánkban miért választ egy ekkora idiótát?

Nos, ha egy icipicit beljebb merészkedünk a Obama-kitűzős liberális hollywoodi „én tök toleráns vagyok” felszínen, rögtön felsejlik, hogy a demokratákkal komoly gondok vannak. Noha két éve – épp a fideszéhez hasonló gazdasági ígéretek mentén (amerikai gazdasági nacionalizmus) – újfent megnyerték az elnökválasztást, és Obama vezetheti az Új Világot a melegházasság, abortusz, támogatott eutanázia, könnyűdrogok és a Világ Legnagyobb Piramisjátéka, a társadalombiztosítás és nyugdíjrendszer csodás mennyországába. Ennek ellenére Amerika demokratikus felének áldásos tevékenysége már a jófej ballerok szemét is erősen csípi, hisz a hatalmas tolerancia ellenpontja pont az, ami itthon: totális érzéketlenség a valóság irányába. Obama ténykedése ugyanis nem pusztán a repik szemét csípi immár, hanem az értelmesebb amerikai (és nyugati) baloldal is herótot kap tőlük. Azoktól, akik most valag lével tömik a magyar baloldal megújhodását, hátha ide is lehet exportálni valamit ebből a sok csodából…

Obama ugyanis konkrétan nem más, mint az amerikaiak Bajnaija. Ha esetleg kísértést éreznénk arra, hogy bedőljünk a Szigetvári és Tsa. politikai marketing és arculatteremtő cég ámításának, a „megújuló baloldal neve: Együtt-PM” projektnek, itt az idő masszívan kiábrándulni. Ugyanis Bajnai és csapata minden felszíni szegénységen szomorkodás ellenére nem más, mint annak a neoliberális társulatnak a rebootja, amitől sugárban hánytunk a zelmúttnyócévben. Az Obama adminisztráció az előző négy évet konkrétan arra használta, hogy most, a második ciklusban megmutathassa a foga fehérjét, és gyakorlatilag felépítse Hillary Clintont, mint „Amerika Merkelljét”, s – bocsánat a hasonlatért – de a „néger” arra kellett, hogy feltörje a szűzföldet Amerika pszichéjében, és megágyazzon a legkeményebben keleti parti liberális establishment eljövetelének, amihez hasonlót még Amerika nem látott. Nos, ők pénzelik konkrétan Bajnait is, és ők pénzelik a magyar baloldal „megújhodását”, és ők állnak amögött is, hogy fő szócsövük, a New York Times ipari méretekben tolja az Orbán-bashinget.

Mit tesz Obama, amitől a republikánus amerikaiak és Európa jó érzésű baloldali gondolkodói, és mi, a viktoriánus elhajlók is egyszerre nyúlunk a zacsiért? Nos, Obama egy letűnt kor, letűnt gondolatai mentén igyekszik megoldani a XXI. század teljesen új problémáit. Ez lehetne egy mondatban, bár ennél több kell ahhoz, hogy megértsük a lényeget, és ebben megint az angol The Guardian jön segítségünkre. Obama ugyanis egyértelműen egy Bajnai. Kb. annyi kezdeményezőkészség, fantázia, gondolat szorult belé, mint Bajnaiba. Obama egy „kivetülés”, egy vetített kép, amiben a baloldal rohadtul szeretne hinni. Csak hát a valóság általában nem szereti követni a baloldali idealisták elképzeléseit, így bár Barack Hussein kétségtelenül fekete, de nem egy tökös „field nigga” – hogy a nagy fekete polgárjogi harcos Malcolm X szava járását kövessük – hanem a Django Unchained-ből Samuel L. Jackson karaktere által megismert igazi „home nigga”. Teszi, amit a mester mond, és bizonya mester esetünkben a Clinton-klán. Ő mondja meg, hogy mit tehet, mit nem, miben kell hinni, és miben tilos. Ahogy a mi Gordonunk is szemmel láthatóan addig nem rendelkezik politikai ambíciókkal, amíg nem kell neki, és onnantól válik miniszterelnökké, hogy ezt kell tegye, hogy aztán hirtelen megint visszatérjen régi önmagához, és visszatérjen a céges világba gazdáihoz. Mielőtt a csatakos rasszizmus vádja érné szerkesztőségünket, ezt a nézetet nem valami horogkeresztes amcsi honlapról kontrollvézzük (copyright: Piréz), olyan progresszív amerikai baloldali lapokból idézünk, melyeknek a szélső sávjában a kedvezményes Che Guevarra pólók virítanak 5 dollárért.

Tehát a „nagyon nem rasszista” lapok írogatnak ilyeneket. Kétségtelenül nem a mainstream, de már a mainstreamből is szorgalmasan gyomrozzák az Obama-adminisztrációt, mikor mindenféle ködös ellenségképre hivatkozva nyirbálják az amerikaiak szabadságjogait.

Ez azonban az általános társadalombiztosítás hátrányainak ecsetelése közben csak a legvájtabb fülűek számára tűnhetett fel. Elsikkad a fegyverbuzi republikánus cowboyok szokásos liberálisozós szólamai között. Csakhogy az idei év már igazi éles bevetés volt a „világ csendőrei” számára, és mivel Amerika erre a kellemetlen szerepre van kényszerülve a hidegháború vége óta, így Obama, aki kinevezésével együtt kézhez kapta a Békenobelt a Világballib végtelen tisztelete jeléül, hogy négerként sikerült ilyen magas pozícióba jutnia, nem mutatkozhat annak a töketlen pöcsnek ebben a helyzetben, ami valójában. Márpedig amikor a street artistok, és a The Guardian publicistái is azt mondják, hogy Obama világpolitikai teljesítménye a nullához közelít, rögtön felmerül a kérdés: vajon ki mozgatja a háttérből Barack Husseint? Mi történik Amerikában? Kik ezek az emberek és mit akarnak? Merthogy Obama iraki szereplése – kezdve a pánikszerű kivonulással, folytatva a teljes anarchiával – már az előző ciklusban is facepalm kategóriás teljesítmény volt. Ugyanakkor a mostani, ISIS elleni fellépés körüli tökölés, az ukrajnai eseményekkel súlyosbítva mutatják azt, hogy milyen, ha a világ vezető hatalmát egy Bajnai Gordon kategóriás zsúrpubi irányítja. Merthogy – miként a The Guardian publicistája, Trevor Timm is írja – Obama semmi több, mint az úgynevezett szimbolikus politizálás csúcsterméke. Egy média kreálta szerep, a menő, lendületes fekete elnöké, amilyet a 24-ben láttunk, de amikor az kellene, hogy konkrétan fellépjen a Világpolitika éles helyzeteiben, folyamatosan leleplezi önmagát. Biozöldséget visz kiskosárban az Ukrajnát széttépni készülő Putyinnak, majd csodálkozik, ha az „veszi a lapot” és konkrétan széttépi Ukrajnát. Busht-alázó béke és demokrácia-bullshittel tarkított pánik kivonulást rendez Irakból, és csodálkozik, ha iszlám fundamentalisták tömegmészárlásba kezdenek, majd képes olyanokat nyilatkozni, miszerint „nincs kész stratégia” az ISIS teremtette válság megoldására, illetve, hogy „nem lát direkt fenyegetést az ISIS részéről Amerika biztonságára.”Eközben a szíriai és iraki háború napi több tízezer fős áldozatokkal jár, és Ukrajnában sem lesz a közeli jövőben béke és szeretet.


Ennyit jelent kérem, ha a világpolitika terén valaki egyszerűen egy segg. Legyen fekete, amerikai, és elnök, legyen nő, keleti-parti, értelmiségi és demokrata, liberális vagy legyen épp a mi zsebgordonunk. Mert bizony 2014-ben egy segg képes százezrek halálát okozni közvetve. És ezen a ponton gondoljunk bele abba, mit jelentene, ha a „baloldal megújhodása” a Bajnai-féle irányba indulna el. Ha a „demokrácia és emberi jogok” címmel tolt civil bullshitre épített látszat-kampányok valós eredményt élnének el, és azokra építve jönne létre az Új Rendszerváltás. Piréz egyik kedves szavajárása, hogy a jó ellenzék a jó kormányzás záloga, hisz egy kormányt is az kényszeríti versenyre, és ezáltal jobb teljesítményre, ha az ellenzéke a sarkában liheg. Ez igaz is. Obama azzal lépett a színre, hogy kb. azt tolta, amit most a demokrata cimbik által támogatott magyar baloldal: erőteljes netes nyomulás, ígérgetés, aminek a valóságban az Obama-care körüli gazdasági gondok, az újabb iraki válság , illetve az ukrán polgárháború lett a következménye. Míg az amerikai államadósság a hegyeket ostromolja, a globális gazdasági szerepe visszahúzódik, eközben Barack golfozik, koncerteken ugrál együtt a sztárokkal, színészekkel fotózkodik, és biozöldséget termel a Fehér Ház kertjében.

Amikor tehát Gordon töketlenkedéseit nézzük a magunk kis politikai szféráján belül, érdemes ránézni a világpolitika térképére: a mindent megváltoztató, és erősen közelgő EU-USA szabad-kereskedelmi egyezményre, az ezzel szorosan összefüggő ukrán polgárháborúra, a kelet-nyugat, liberális – illiberális ellentétek valódi gyökereire, mert máris kiderül, hogy az egész hiszti nem arról szól, hogy a melegek házasodjanak-e, vagy a szabadságjogok nyírbálása a civilek elleni rendőrattak formájában került kinyilvánításra. Ez mind csak a felszín, miközben a mélyen jövőnket, sőt gyermekünk jövőjét illető folyamatok zajlanak. És bizony ebben a meccsben már korántsem olyan egyértelmű, hogy az Orbán féle illiberális putyinizmus áll szemben a nyugatos demokráciával, ahogy ezt a magyarországi lakájmédia sugallja. És persze nem is a nemzeti függetlenség kuruc ideája feszül szembe a labanc szervilizmussal.


A képlet egyszerűbb ennél: 2014-ben azé a meccs, aki kezdeményez, aki képes felismerni a következő lépést, és képes cselekedni. Aki meg csak a biozöldségig, az ice bucket challenge-ig, a melegházasságig és a könnyűdrogokig jut, az annyit is ér. Mint Barack és Gordon.
Tovább..

2014. március 7.

Amerika is beszállt a kampányba - na kinek az oldalán?


Végre Amerika is beszállt a magyar kampányba. reméljük, hogy McCain nem fog Vonával fotózkodni, vagy a Magyar Hajnalos nácikkal, és reméljük nem fogja az Összefogás Kormányváltók valamelyik tagszervezete sznájperesekkel szétlövetni március 15-ét, de az biztos, hogy kezdjük látni, hova is jött Soros Gyuri bá pénze.

Pár napja, tán egy hete írtam meg, hogy bizony azért lagymatag az Összefogás kampánya, mert arra készülnek, hogy a benyalt aránytalanul brutálisan nagy buktát konkrétan a választási rendszer + csalások + ezek együttese ÉS az (újabb) kétharmad nyakába varrva az egész választást illegitimmé tegyék, és addig fokozzák a hisztériát, szívva el a levegőt a jobboldal elől, míg előrehozott választásokkal kell elkerülni a polgárháborút.

A választások április 7-én kezdődnek - elméletet több tény is alátámasztja azóta. Miután a Halmai Gábor alkotmányjogász által magyar szakértővé dugott szeretett Scheppele asszony blogbejegyzések sorában próbálta félremagyarázni a magyar választási rendszert, és egy bizonyos Danny Hakim számára a „bohócos plakát” elemzése tűnt a legjobb szórakozásnak a kies New York egyik setét szegletében, a helyi Times újság szerkesztőségében. Félreértés ne essék, a Sunday Review rovat korántsem a „világ véleménye rólunk”, hanem fordítva: a Népszabadság Online „bloggereihez” hasonló arcok véleményei a Világról. Ezek között volt Scheppele és Hakim írása, tehát a valós haszna pusztán annyi lenne, hogy konkrétan a keleti parti értelmiség éppen egyéb elfoglaltság híján Orbán Viktor és a magyar választások fölött hüledezzen, miközben a világvégét sejti az események mögött, mert logikusan végiggondolva a magyar demokrácia sárba tipródása, az ukrán és venezuelai válság, valamint a New York Knicks veresége nem történhet véletlenül egy időben.

A Boogieman-teória szerint valószínűleg Soros szoros együttműködésben hergeli egymást a budapesti és a New York-i értelmiség egészen Magyarországig leunatkozó része, hogy szépen előre megágyazzon annak, hogy a 2014-es magyar választáshumbug lesz, „cirkusz” (ahogy a NYT is megírta. A baloldal irreális buktája nem a béna kampány, Gyurcsány ámokfutásának és a totális szétcsúszásnak a következménye, hanem egy szar rendszer szülötte (ahogy a NYT is megírta). Magyarországot egy autokrata irányítja (ahogy a NYT is megírta) aki szovjet féldemokráciává zülleszti ezt az országot (ahogy a NYT meg fogja írni) ahol a kétharmaddal az alkotmányosság alapjaitól építenek új, és putyini rendszert (ahogy a NYT meg fogja írni). Azért, hogy az ukrán válság nehogy betehesse a lábát az EU falai közé, meg kell állítani Orbán Putyint (ahogy a NYT meg fogja írni.) Ebben Scheppele, a német mérvadók, a francia mérvadók, Amerika és az EU és addigra már az ukrán kormány is teljesen egyet fog érteni. Készüljünk fel arra, hogy nem szimplán rezsiharc következik itt április elején, hanem egy olyan offenzíva, ami lehet úgy megroppantja a Fideszt, hogy ősszel, az önkormányzati választásokon egy teljesen más felállást fogunk tapasztalni.

A baloldal tehát MINDENT elkövet, hogy a Fidesz – nem kevéssé a saját maga létrehozta rendszer, a győztest jutalmazó természete miatt – akkorát győzzön, ami már irreális, hogy annál illegitimebbnek tűnhessen az egész közelgő választás, amit természetesen el fog söpörni a népharag. Nem is kell a győzelemre törni, hisz minél nagyobb a bukta, az saját korábbi bénázásukat is zárójelbe teszi, és mikor Orbánt söpri épp el a víznek árja, úgyis mindegy, hogy Karácsony Geri mennyi vazelint kent magára pár hónapja, hogy ne fájjon neki annyira amikor befekszik mögé mellé Fletó.  A baloldal szépen ágyaz annak, hogy nemzetközi segítséggel zsarolja ki „parlamenten kívüli eszközökkel” a hatalmat, hasonlóan Ukrajnához, de talán (reméljük…) egy picit kevesebb véráldozattal.

Ha viszont már itt tartunk, legalább mi legyünk tisztában azzal, hogy mit is jelent az, ha valamit „megírt/épp megír/meg fog írni a New York Times” vagy „mérvadó amerikai lapok”. Nos szemlézzük végig a magyar baloldali sajtó kedvenc, szemlézett lapjait és azt, hogy mit engednek meg maguknak ezek a lapok a mérvadó újságírás terén. Mert szörnyülködünk ugyan a „hamis Teller Levél” Népszabadságán, a „hamis bajai videót” lehozó HVG etikai mélypontjain, de bizony ilyen botrányok az amcsi lapok környezetében sem ritkák. Amikor Kumin Ferencnek is feltűnik, hogy érdekes módon a Galamus előbb tud arról, hogy a New York Timesban cikk lesz, mint a New York Times, azért egy olyan lapról beszélünk, ahol a nyugati sajtótörténet egyik legdurvább plágiumbotránya volt Jayson Blairé, aki két éven keresztül „oknyomozott” nem létező történéseket.

Ennél is durvább a magyar balos lapok által gyakran nemes egyszerűséggel „washingtoni forrásként” vagy „washingtoni lapként” emlegetett Washington Post, ami a mondjuk Népszabi szintű New York Times-hoz képest maga a Népszava. Még az egyébiránt demokrata Lyndon Johnson is csak a Daily Workerhez, az amerikai kommunista párt lapjához hasonlította. A hetvenes években nemes egyszerűséggel a „Potomac Pravdája” névvel illették informálisan, újságírói közt meg konkrétan KGB ügynökök is voltak. Nos, az itt plagizáló Janet Cook konkrétan Pulitzer díjat kapott a nem-létező heroinista gyerekről írt tényfeltáró riportjáért.  Az amcsi balos „mérvadók” közül azonban a főleg az Index és a 444 által előszeretettel idézett New Republic című - mondjuk így - ultra-liberális újság jár élen, ahol konkrétan 3 teljes éven át, 1995 és 1998 között dolgozott az a Stephen Glass, akiről még film is készült Hayden Christensen főszereplésével. A csávó 3 éven át művelte a szépirodalmat a szerkiben, sokszor állami cégeket támadva meg koholt vádakkal. Mivel Amerikában is szentesíti a cél az eszközt, ezért azután is hagyták kibontakozni a csávót, miután nyilvánvaló volt, hogy hazudik, mint a vízfolyás.

Nos, ezeket a nagyszerű újságokat idézi, állítja csatasorba most a magyar baloldal, amiből mondjuk azt, hogy az egyetlen igazi nagyvad a New York Times, ami ténylegesen minden botrányt túlélve a jelenleg a Nap körül forgó világunk „Globális Népszabija”. Jó lenne, ha azt mondhatnánk itt a toronyházban, hogy a Times a Világ Magyar Nemzete, és védekezzünk konzi lapokkal, de sajnos a helyzet nem ilyen egyszerű, mert míg a baloldali lapok általában – ahogy a mostani NYT-Galamus balhé is mutatja – szoros összeköttetésben vannak, miközben ahány konzervatív, annyi lap, annyi ország, annyi szétszórt vélemény. Amik még egymástól is különböznek, ahogy mi is itt a toronyházban.

Egy azonban biztos, akárhányan akárhány félék is legyünk, azt egyikünk sem szeretné, ha trükkökkel csalnák el tőlünk 2014-et, és ha választások helyett mindenféle manipulációk kezdődnének, és hazug lapok hazug kampányai többet számítanának azoknál az ikszeknél, amiket április 6-án oda fogunk tenni a számunkra kedves pártszövetség neve mellé.
Tovább..

© 2013 Tutiblog, AllRightsReserved.

Működteti a Blogger