2013. április 26.

Oligarcha Gordon kegyet gyakorol



Egyszerű a képlet: aki a Haza és Haladásnak, vagy az Együtt 2014-nek zsetont ad, az nem oligarcha. Aki nem ad zsetont, az bizony oligarcha, legalábbis Bajnai szerint. Bajnai oligarcha Gordon az Amerikai Kereskedelmi Kamara előtt tartott beszédében múlt hétvégén az oligarchákat okolta az ország szerinte rossz iránya miatt. Napokkal korábban a Haza és Haladás kihozta a támogatói névsorát, és ez alapján igen díszes kis oligarcha-válogatott készül a nagy közös bizniszre a jó Gordonnal.

Euró-, és dollárszázezrek építik a pártprojektet, a világ leghírhedtebb spekulánsa, a több államban közellenségnek számító Soros György például 200 millió forintnak megfelelő összeggel támogatja a hazai liberális progresszió életben tartását.

De vannak itt további nevek szép számmal, akik bevásárolták magukat a nagy közös, és közösen remélt országrablásba: az ex-Wallisos Winkler Gyulának, Gordon bizalmasának 7 milliót ért a befektetés a progresszióba. Oszkó Péter, az offshore-banditizmus legismertebb hazai képviselője, a legnagyobb oligarchák adóelkerülési trükkjeinek pápája 8 millióval ugrott be a buliba, ennyivel vásárolta meg magának a befutónak remélt listás helyet és a mentelmi jogot.

Szigetvári Viktor kommunikációs fikaevő-bajnok atyaúristen amerikai megoldásokat egy az egyben másolgató kopipészt men is adakozott a jó ügyért: ő 2 millióval biztosította be a Haza és Haladásban szerzett részvénypakettjét, hogy kommunikációs fikaevő-bajnok, szuperguru lehessen egy Bajnai-kormányban.

Azóta az is kiderült, a Hajdú-Bét termelőinek tönkretevője, Nagy György is nagylelkű az oligarcha Gordonnal, mert óbudai irodakomplexumában irodákat biztosít ahhoz, hogy Gordon nyugodt körülmények között beszélhesse át oligarcha-társaival a bizniszt.

A buliba beszállt az OTP is, Gordon pedig gyorsan kijelentette: Csányi nem oligarcha.

Ha Bajnai Gordon mondja, akkor biztosan nem az.



Tovább..

2013. április 22.

Gordon mondja: o-li-gar-cha


Meghökkentő pikantériája az életnek, ha kiélt madame-ok a gondos gyermeknevelésről vagy az erkölcsös életről, az élethosszig tartó szerelemről papolnak: Gordon a hétvégén az Amerikai Kereskedelmi Kamara rendezvényén oligarcházott egy hatalmasat. Bajnai Gordon - teljes joggal - kiemelt szereplője az Átlátszó-portál kis oligarchahatározójának, hiszen a hazai oligarcha-paletta meghatározó résztvevője ő. Feketén-fehéren le van ott föstve, hogy csak az első milliót ne firtassuk, a többi meg már történelem. 

Az Átlátszó így ír róla: "Bajnai Gordon az ország legjobban álcázott oligarchája. Egy törékeny alkatú "kedves srác" a nagyok között, egy "halk szavú úriember", egy kisfiús mosoly az ádáz vigyorok árnyékában, aki joggal mondja, hogy vagyona nem mérhető az első százhoz és úgy tesz, mintha nem lenne az, ami. Gyarapodása azonban – kicsiben – éppen úgy a rendszerváltás utáni átmenet zavaros évtizedéhez köthető, mint oligarcha-társaié. Az egykori ifjúpolitikus üzletember lett, vagyont halmozott fel, majd megint politikusi pályára lépett – mi ez, ha nem kelet-európai oligarcha-sors?" 

Na most ehhez mérten Gordon hétvégén az Amerikai Kereskedelmi Kamara rendezvényén már megint az ország sorsa felett aggódott, mondván, az irány az oligarchák miatt rossz. Biztosan saját magára gondolt, a Creditumos, Wallisos, Dataplexes seftes ügyeire, és a legfrissebbre: Bajnai Gordon házi oligarchája, a Moszkvában még az ántivilágban kommunista közgazdaságtanra pallérozott Nagy György Wallis-alapító és a libásokat tönkretevő Hajdú-Bét vezérének birtokában lévő irodaházban székel a Haza és Haladás Egyesület, az Együtt2014 párt háttérintézménye. Bizonyára abszolúte véletlenül. 

Ahogy azért is csak a merő véletlent lehet okolni, hogy a Haza és Haladás Egyesület támogatói között kis-, és nagyobb oligarchák, Csányi Sándorok, Wallis exvezérek, Soros Györgyök, pénzügyi befektetők és strómanok köröznek keselyű módjára: jól látszik, bevásárolta oda magát mindenki, akinek bizniszelhetnékje van a "rezsimváltókkal". Kíváncsian várjuk, hogy miután fölsorakozott az oligarcha-válogatott színe-java, az alig-oligarca Gordon mit ajánlott az urak pénzéért cserébe.
Tovább..

© 2013 Tutiblog, AllRightsReserved.

Működteti a Blogger