Kurvák a Szüzességért

"Annak érdekében, hogy csaknem két és fél évtizeddel a rendszerváltás után Magyarországon a korrupció ellen érdemben lehessen tenni, a Transparency International Magyarország, a K-Monitor Egyesület és az Atlatszo.hu oknyomozó portál korrupció elleni minimumprogramot dolgozott ki. A célunk az, hogy a 2014-es választáson induló pártok és képviselőjelöltek kötelezettséget vállaljanak a leginkább égető korrupció kockázatok kezelésére. Tovább a projekt honlapjára." Az átlátszón!

Ezt sikerült a héten kiköhögnie magából a magyar demokratikus ellenzéknek. Megírtuk mi már a magunkét erről az egész metafizikai korrupció témáról. Arról, hogy mennyire képtelenek vagyunk megemészteni ezt a teljesen retorikai szinten turbózott korrupció-bullshitet, az köztudott. Most arról írogatni, hogy kurvára kezdhetnék magukon a korrupció felszámolását, miután az Ökotársos haverok még a thai masszázst is elszámolták a vikingeknél legalább kétszer, illetve az Átlátszó kb. olyan viszonyt ápol Soros Gyuri bá seggével, mint a pancsoló kislány a Bambis üveggel, lassan már unalomba fullad. Most ne beszéljünk legutóbbi, általunk szintén megregélt trükkjükről, amikor képesek voltak „Európa legkorruptabb politikusáig” korruptkodni a saját korrupt kamuszervezetükkel a Kaiju-t.

A „Kurvák a Szüzességért” projektnek nagyobb a létjogosultsága mint ennek a szarnak alaphangon.

Most emeljünk egy picit a téten, és gondolkodjunk el azon, hogy tulajdonképp hogyan lett bevezetve ez a „korrupció” téma a népnyelvezetbe. Van ez a Noam Chomsky nevű figura. Ő amolyan baloldali-liberális próféta. Ő a new yorki csodarabbi, aki akkora bölcsességeket tol immár 40 éve, hogy őt nem ismerni átlagos liberális körben felér azzal, mintha mucsai kubikos lenne az ember. Nos, ő egy nyelvész. Nagyon remek tanulmányai és publikációi vannak, átlag bölcsész nem ússza meg a szigorlatait nélküle. Az egyik legjobb munkája a „Manufacturing Consent: The Political Economy of the Mass Media” című mű, ami szabad fordításban „A beleegyezés legyártása: a tömegmédia politikai gazdaságtana” Igen, lehet hüledezni, hogy fúj mekkora marcista cím ez már, mert valóban az, a csávó egy hiperballer. Az azonban érdekes, hogy a tanumány megjelenési dátuma 1988, azaz a Reagan korszak vége, amikor a jó öreg Ronald a Hidegháború utolsó éveiben épp maxra járatta a propaganda fegyverzetet.

Nos ha az 1988-as könyv egyéb iránt kemény megállapításait, amik ismétlem: a Hidegháborús Amerika legdurvábban nyomuló propaganda-frontvonalát írják le, a mai napra vonatkoztatjuk, szinte azt érezzük, hogy mintha a mai helyzetet olvasnánk benne vissza. Ismerjük hát meg ezt a művet picit. Először is érdekes, hogy maga Chomsky munkájának címét Walter Lipmann-tól kölcsönözte, aki 1922-ben, a fasiszta mozgalom térnyerése kapcsán mondta meg azt, hogy a média és a nagy tömegek „véleményének” mesterséges alakítása mennyire fontos és erős eszköz a politikai vezetők számára, hogy olyan célokat is meg tudjanak valósítani, amihez alaphangon tuti nem kapnák meg a többségi támogatást.

Például ahhoz, hogy offenzív háborút indítsanak.

Ugye, ha úgy mennénk neki, hogy „Srácok, mi lenne, ha ledúrnánk Oroszországot a térképről, így bele a Tundrába, ozt csá? Ledobnánk rájuk az atomot, megerőszakolnánk azt a sok szép szőke csajt, meg elvinnénk az olajukat tőlük. Na? Csapassuk?” Mivel ez a dolog konkrétan lehetetlen, ezért törvényszerű, hogyha én mégis ezt szeretném, és már remeg az ujjam a ravaszon, meg kell teremteni azt a hangulatot, hogy a mögöttem álló hátország megadja nekem az erkölcsi támogatást lövöldözni, és szemet hunyjon, ha épp túlkapás történik.

Lipmann idejében ez a dolog tökéletesen működött, és a második világháború szinte tökéletesen példázta, hogy megfelelő propaganda révén a német lakosság 7%-a képes volt arra, hogy nekizúzzon Oroszországnak meghalni, az otthon maradók meg mintegy mellesleg kiirtsanak 6 millió zsidót.

Ez tehát Chomsky kiindulási pontja a fogalom alkalmazásakor, és ezt viszi tovább 1988-ra, amikor a Csillagháborús propagandát elemzi. Nézzük hogyan!

1. pont: Méret, tulajdon, és profitorientáció

A médiát cégek uralják, amelyek mögött politikai és nem kevéssé gazdasági érdekek vannak. A domináns tömegmédia nagy cégek kezelésében van (lehet Közgépezni, Simicskázni, Szélesgáborozni is, ettől nem fogunk padlót fogni.) Ezeket a cégeket egy dolog érdekli: a profit. A tulajdonosok pénzügyi érdekeit gyakran a vállalatok közvetlenül gyakorolják, vagy bizonyos ellenőrző befektetőkön keresztül érvényesítik. A cégek méretéből szükségszerűen következik, hogy a technológia, amivel dolgoznak a lehető legszélesebb, tömeges közönséget célozza be. Ezen a ponton amikor azt mondjuk „Soros-média” akkor a Világ egyik legnagyobb ilyen média-kézivezérlő cégéről beszélünk.

Persze ebben a magyar „Fox”, a Simicska Empire sem különb, de ha elvonatkoztatunk a jelenlegi helyzettől, azt látjuk, hogy mára – beleértve a Foxot is – tulajdonképp a Világsajtóban van kb. 5 ilyen, elsősorban liberális ízlésű cég, amely meghatározza a „mainstream médiát” Az úgynevezett „alternatív médiumok” száma, pártállástól függetlenül, alapvetően elenyésző.

2. pont: A Hirdetés: Jogosítvány

Mivel a legtöbb bevételt a nagy médiumok reklámból állítják elő és nem az értékesítési vagy előfizetési oldal tartja el őket, a hirdetők "de facto engedélyező hatósággá" alakulnak. Ha van hirdetés van pénz, ha nincs, mehet mindenki a levesbe. Erről szólt mellesleg Menyhárt Doki eszmefuttatása az „eltóbiásosodásról”, miszerint a jobboldal érdeke is az, hogy jobban elossza a hirdetéseket, ne pedig egy orgánumba tolja őket. A médiumok ugyanis nem életképesek a hirdetők támogatása nélkül. A Média a hírek révén tehát fedezi a hirdetők politikai előítéleteit és kifejezi gazdasági vágyait. Például hatalmas cikkek a palagázról, ha azt a Hirdető a piacra akarja dobni. Hatalmas korrupció-ellenes offenzíva, ha a Főnöknek ez a heppje.

Ugye? Összeáll a Soros-outlet, tulajdonképp annak három résztvevője, és rögvest „korrupciellenes egységfrontként” adja el magát, és a gondolatot, mert a Főnök ezt tolja épp a Balkántól –Oroszországon át egész Közép Európáig, és vajh mi által? A „lakájmédia” hathatós segítségével befolyásolva a tömegeket.

3. pont: A Hírek forrásainak meghatározása

Herman és Chomsky azt állítják, hogy "a nagy bürokráciák, tehát az Állam, a nagy politikai pártok és érdekszférák, médiacégek, olyan szinten birtokolják a tömegtájékoztatási eszközöket, hogy átvehetik azok hozzáféréseit magukhoz a hírek forrásaihoz. Ennek van üzleti haszna is, hisz ezáltal csökken a „beszerzési költség” már ami a hírek előállítását illeti, hisz ha széles lenne a disztribúció, valójában elképesztő pénzt emésztene fel valóban megismerni a világ híreit. Így lesz olyan „téma”, ami eleve hír, és lesz olyan, ami soha nem lesz az. A Charlie Hebdo hisztéria közepén ezt a vak is látja: egy párizsi szerki felrobbantása nem hogy hír, hanem egyenesen vezető téma, míg akár több ezer ártatlan asszír csecsemő halála egyszerűen nem jut tovább a pandamacik születési rátájáról szóló jelentés szintjén. A nagy „szervezetek”, amelyek uralják a médiát, egyfajta "rutint" építenek a hírforrások köré, és innen engednek eleve témát meríteni. Melegházasság, Közel-kelet, Ukrajna, és a kis színesbe egy kis nemi erőszak a napi borzongás végett, esetleg valami feminista siránkozás a gender alapú elnyomatásról.

A nem „rutinszerű forrásokból” származó információkat eleve el kell kerülni, nem beszélve arról, hogy van hír, ami nem hír.  Chomsky és Herman  „kapuőröknek hívja ezeket a „láthatatlan kezeket”, akiknek az önkényes döntése meghatározza, hogy például a „korrupció” téma legyen, de mondjuk a gazdasági összeomlás, klímaváltozás, szegénység, stb. csak blogok „konteo osztagai” által csámcsogott ostobaságok maradjanak.

4. pont: Golyóállók és végrehajtók

A "Flak" egy kifejezés, aminek a jelentése eredetileg golyóálló mellényt jelent. Ezek elsősorban negatív válaszok az adott média megnyilatkozásaira. Például levelek, panaszok, perek, vagy egyéb jogalkotási intézkedések kapcsolódnak ehhez. Annak, aki nem 1995 után született, tehát megélte az úgynevezett „médiaháború” napjait, ezt felesleges ecsetelni. A mai jobbos médiafölény tulajdonképp a „flak” jelenségének szülötte, amikoris az emberek egyszer csak elvesztik bizalmukat a mainstream média képviselőiben, és az alternatív források felé fordulnak. Amerikában 1988-at követően a „flak” az addig jobbos médiát balra tolta, csakhogy most épp azt lehet látni, hogy a folyamat megfordul: a The New York Times sokadik plágiumbotránya, és a „mainstream média” számtalan torzítása magát a mainstream-et tolja „jobbra” már ami Amerikát illeti.

A „Flak” ugyanis költséges lehet, ha az adott médium túl sok reklámbevételt veszít, és olvasók híján működése tulajdonképp okafogyott lesz. A „vélemény” önmagában, tényleges bevétel nélkül ugyanis lószart se ér – Chomsky mester szerint. A Flak jelenségét ismerve ezeket a szemlélet-váltásoka is meg tudják szervezni az erős, saját befolyással rendelkező csoportok (pl. agytrösztök). A flak helyzetbe betett „végrehajtók” visszafoghatják a folyamatot, sőt adott esetben a javukra is fordíthatják azt újfent bizonyos fajta tények és vélemények megmutatása, mainstream-be lökése révén.

5. pont: Antikommunizmus

Ez a kitétel az 1988 kiadásban szerepelt, ami a Reagan-éra alatt íródott. Chomsky később úgy érvelt, hogy mivel a hidegháború (1945-1991) az antikommunizmus jegyében telt, ezért az antikomcsi „parát” a kétezres évek elején felváltotta a "War on Terror",  tehát az iraki és afganisztáni hisztéria. Mert a legfontosabb – Chomsky szerint – maga a „para” folyamatos létezése. Az antiszemitizmus a náciknak, a burzsoá-ellenesség a komcsiknak, a komcsiellenesség az amcsiknak, és most az „oroszellenes hangulat” vagy épp a metafizikai korrupció elleni harc mozgatórugói elengedhetetlenek, hogy működtessék ezt a nagy társadalmi kontroll-mechanizmust.

A demokrácia, a létezés, az emberi élet, maga a Világ van veszélyben, ami ellen az egyetlen megoldás, a politikai mozgósítás, ergo a „tünti”. Az aktivizálódás, természetesen azok mellett a témák mellett, és azok mellett az ügyek mellett, amikkel szemben már elnyerte a Média a mi „egyetértésünket” amit 5 lépcsőben felépített.

Szóval korrupció? Aha…. 

Tovább..

Hoz-e Merkel selyemzsinórt?

Régóta találgatások tárgya, hogy vajon milyen ajándékot hoz Angela Merkel német kancellár februári látogatásakor Budapestre. Baloldalon imádnak selyemzsinórt vizionálni, mintha Merkel tulajdonképpen a Német-Római Birodalom császárnéjaként jönne leteremteni ide a „renegát herceget”, az „európai normáktól” való eltérés, az oroszokkal szembeni közös európai frontból való kilógás vagy a német cégek cseszegetése miatt. Persze eltekintve attól, hogy IV. Bélát mentesítette a pápa Frigyinek tett vazallusi hűségesküje alól, mivel az említett germán úriember sem tartotta a szavát a mongol (nem tatárok) imperialisták elleni közösségi fellépés során, tehát Magyariföld nem része a Birodalomnak…

Ehhez képest – mint azt Orbánék hangsúlyozni szokták – a szankciókat betartjuk, most pedig éppen Merkel az, aki kibeszél a közös politikából. Az orosz-európai szabadkereskedelmi övezettel átitatott mézesmadzag, amit elhúztak Putyinék orra előtt az ukrán válság közös rendezésének esetére kb. úgy néz ki, hogy fogta a középső ujját és feldugta Obama orrába. Ha ez megvalósul, akkor – ahogy azt természetes is volna – a világ központja ismét visszatér Európába, illetve Eurázsiába, de ez picit 1984-es kifejezés, így hát mellőzzük.

A szankciók éppenséggel a németeknek sem tesznek jót, tehát várható volt ez a finom kis utalás arra, hogy van lehetőség a helyzet normalizálására. És nemcsak a közmondásos gazpromos mezek miatt. Az Egyesült Államok viszont jól jár vele, az utóbbi időben erősen növekedett is az USA-export az „észak-eurázsiai birodalomba”.

Mert hát a zacskós tej is csak addig létezik, ameddig van aki megveszi.

Emellett Merkel mégsem legyinthet csak úgy az Európai Néppárt egyik legerősebb nemzeti pártjára és jelentős frakcióbeli csoportjára. Valószínűleg az európai értékek emlegetése maximum egy odavetett, „Viktor, csináld óvatosabban!”, illetve "Próbálj meg kevesebb marhaságot beszélni, inkább figyeljenek arra, amit csinálsz!" -szerű megjegyzésben fog kimerülni, és az ideológiavezérelt balos ideálok helyett egy szentszövetségi alapú, hagyományos, pragmatikus diplomáciai tárgyalásra kerül sor. Orbán is, Merkel is sokat látott, vén róka, nem fognak összeveszni holmi európai értékeken, inkább érdekeket néznek majd.

Mert eközben éppen fogyatkoznak Merkel szövetségesei az unióban, a vele egy oldalon álló Cameron euroszkeptikus húrokat penget, a szomszédban az erőtlen, balos Hollande van hatalmon, aki nem kedveli kifejezetten a német kapitalizmus-felfogást, a görögök most választották maguknak vöröscsillagot meg a bellacsáót, szóval figyelmeztető jelek vannak bőséggel, hogy ostor helyett most a cukorka ideje jött el a periféria országai felé.

Meg kell becsülni a megmaradt szövetségeseket.

Selyemzsinórt tehát tutibiztos, hogy nem fog Merkel hozni egy zajos, de végső soron megbízható szövetségesnek, akinek úgyis magas a legitimitása, a következő években ott fog még ücsörögni 14 embere az Európai Néppárt frakciójában. De egyáltalán hogyan is képzelték ezt a selyemzsinórt? Idejön Merkel, találkozik a Demokratikus Kerekasztal lovagjaival, az asztalra csapnak, majd az Orbán–Merkel-találkozón közli Orbánnal, hogy te, tényleg mondjál már le március 15-ig, és add át a kormányfői tisztet Bajnainak, Bokrosnak Lovas Zoltánnak?

Tovább..

Mikor mégy már haza, Ándré?

A Toronyházban tegnap egy üveg Napszámos rozé mellett vita keletkezett arról, hogy tulajdonképpen mit is akar Amerika a kishazánktól. Amerika külügyi tevékenységét ájult ámulattal figyeljük, legalább is amit Hollywood kiszivárogtat belőle, az üvegpaloták forgatagában öltönyösök közt ügyeskedő öltönyösről, aki kivívja az Amerika által diktált szabadságot, akár ravaszkodás által is. A Kémjátszma, vagy a Charlie Wilson háborúja kitűnő példái annak, ahogyan Amerika a saját külügyi profizmusát látni és láttatni akarja. Az országét, ahol tudós fejek határoznak az igazság felől, komoly döntések születnek az éjszakákba nyúló kávézgatások alatt, és a táskás szemekben minden reggel egy szebb világ reménye csillan.

Ettől a romantikus álomképtől tulajdonképpen Mrs. Bell, a tegnap beiktatott, jól megebédeltetett majd megvacsoráztatott amerikai nagykövet sem távolodik el túlságosan. Bár a sajtónak nem nyilatkozott (igaz, miért is nem nyilatkozott egy frissen beiktatott és hatalmas ceremóniával fogadott nagykövet a magyar sajtónak, és miért nem üzent valamit a magyari népnek ha már két ingyen kajálást is letudott egy nap???), Miss Bell meghallgatásán gyakorlatilag képet kaphattunk arról, ahogyan az egész nagykövetségről gondolkodik. Beszédében ugyanis semmiféle konkrétum nem volt azon kívül, hogy azért érzi magát alkalmasnak a nagyköveti posztra, mert a családja elkötelezett amerikai volt, és ő is elkötelezett amerikai. Bár McCain szenátort egy igazi ostoba bunkónak tartjuk, annyiban igazat adhatunk neki, hogy Mrs. Bell kiállása semmivel sem különbözik a korábban általa menedzselt Gazdagok és Szépek szereplőitől.

Különösen aggasztó  helyzet, ha a nemnyilatkozó Mrs. Bell helyett mégiscsak Mr. Goodfriend fogja továbbra is keverni a kártyát, aki kvázi politikai kaszanovaként próbál a civil ellenzéki életben részt vevő, kompetens személyiségként megjelenni, de alapvetően mindig megmaradt a Clinton elnökről mintázott, jólfésült, HD minőségű, mindig kamerakész politikusnak, aki gyakorlatilag akárhová behelyettesíthető. Nos, Goodfriend épp azt a napot választotta arra, hogy a kiadását elutasító papírkájával vigyorogva beslattyogjon a külügyre, amikor Mrs. Bell éppen a Sándor-palotában tömte a fejét libamájjal. Nyilván üzenni akart ezzel valamit Ándré…. Ez az üzenet azonban megint valamiféle lebegtetés, utalás: továbbra sem fogtok semmilyen információt kapni semmiről sem, viszont a bajusz továbbra is össze van akasztva. Szal' húzzátok meg magatokat, mert azt csinálok, amit csak akarok.

Innentől kezdve, de tulajdonképpen alapvetően is színjátéknak tartjuk ezt az egész játékot, amit Amerika, a küldöttei, a meghallgatók és a meghallgatottak előadnak magukról. Borzasztóan képmutató a demokrácia meg a szabadságjogok állandó emlegetése éppen Amerika részéről, és az is aggasztó, ahogyan ehhez Európa is asszisztál. Milyen különös, hogy amikor Mr. Snowdentől megtudta a világ, hogy Amerika mindenkit lehallgat és megfigyeltet, akit csak tud, nem vonultak az európai képviselők és vezetők, kart-karba öltve a szabadságért tiltakozva az utcán, csak egy francia szennylap miatt. Sőt akkor sem, amikor a CIA által kézivezérelt német sajtóról borult ki a bili. Amerika rendszeresen és egyre kevésbé óvatosan avatkozik be az országok magánéletébe, mégis mindenkinek kötelessége azt hazudni róla, hogy demokratikus, szabadság-, békepárti és elfogadó, befogadó, pedig ez nem igaz.

Ezért tulajdonképpen talán egy ország nevében is kijelenthetjük, hogy végre őszinteséget várunk Amerikától. Tudni akarjuk, mit is akar, mit vár tőlünk tulajdonképpen, felejtsük el a rizsát a demokráciáról. Az ugyanis nem fog menni, hogy karbatett kézzel nézzük végig, ahogy a szélsőségesen liberális szemléletű Goodfriend, aki exkommunista liberálisoktól szerzi be információit, nem a valóságot írja meg rólunk a hazaküldött országjelentéseiben, hanem hangulatjelentéseiben egy hamis valóságot teremt, amire hivatkozva aztán a vállát vonogatva, hogy ő hazájának a politikáját képviseli, demokratikus gyógypedagógusként kobozza el a vödröt nálunk és adja oda mindenféle kváziellenzékinek. Mi nem abban az országban élünk, amit Goodfriend és a barátai kitaláltak. Az az ország kitaláció, csak egyes liberálisok fejében létezik…

A Toronyház tehát ezúton, ha nem is követeli, de nyomatékosan kéri, hogy azok, akik az új Wikileaks iratokon ülnek (reméljük léteznek!), azokat haladéktalanul hozzák nyilvánosságra. Mert, mint azt eddig megtudtuk, nem a kifejezetten baráti országként tekintett ránk Amerika. Mi pedig tudni akarjuk, hogy miért és mi a céljuk az állandó botozással. De a valóságot. Hogy amikor Goodfriend legközelebb vigyorogva ellátogat valamelyik közintézményünbe, várja ott egy addigra magyarra is lefordított és a köz számára elérhetővé tett aktacsomag. Amiben a titkos levezések szerepelnek. És akkor majd végre érdemben is lehetne Andréval beszélni. Hogy mit is akar Amerika, és személy szerint ő. És akkor biztos nem vigyorogna annyira...

Tovább..

Lesújtó tanulságok a napelem-adó kapcsán…

Totális dilettantizmus. Nagyjából így lehetne jellemezni azt a tyúkpert, ami most a napelemekre kivetett kvázi új adónem körül kibontakozott. Félelmetes, hogy az észérvek helyett mennyire képes a zsigeri indulat kibillenteni a Kormány tagjait a nyugalmukból, és hogyan kezdenek fejveszett utólagos magyarázkodásba. Magyari belviszonyainkat ismerve ez nem is volna annyira meglepő, de az irány, ami felé az ilyen jellegű viták mutatnak, cseppet sem megnyugtató.

De kezdjük az elején…

Hetekkel korábban a Parlament elfogadott egy törvényt termékdíj kiterjesztéséről, amelybe több más elektronikai termékkel egyetemben bekerült a fotovoltatikus kiserőmű, hétköznapi nevén a napelem is. (Tulajdonképpen már eddig is ott volt, de elrejtették a jogászi bikfanyelv mögé, így hát senki nem érezte szükségét a díj befizetésének.) A Magyar Napelem-Napkollektor Szövetség január 11-én kelt bejegyzésében tette szóvá, hogy mennyire ellentmondásos zöldadót kivetni környezetmentő árucikkre. A dilettantizmus vádját aztán pillanatok alatt átvette a 444, a cink, a HVG, az LMP és zöld szervezetek is. A Kormány pedig kényszeres magyarázkodásba kezdett, a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó ombudsmanhelyettes a zöldekkel karöltve törvénymódosítást kezdeményezett.

Áder Jánosnak meg azonnal görcs állt a gyomrába, hogy a szépen felépített zöldprogramját ilyen figyelmetlenségek miatt lehet kikezdeni. Nyilatkozatában már arról beszélt, hogy korrigálni kell a törvényt, ami valahogy átcsúszott figyelme hálóján. Hogy a salátatörvényekből olyan nehéz kibogarászni az ilyen apró részleteket. Így konkrétan beismerte, hogy olyan törvényt írt alá, aminek hatásairól nem volt teljes képe.

Ó, anyám, egy köztársasági elnök érvei ezek!

Emellett, és teljesen jellemző módon január 13-án délelőtt már megszólalt az egyetlen valóban kompetens személy a kérdésben, mégpedig a Lánchíd rádióban. Dr. Rácz András, a környezetügyért felelős helyettes államtitkár. És a Lánchíd Rádió szerényebb délelőtti hallgatóságának szépen elmagyarázta, mi is az a termékdíj, és mire való az. Uniós előírás, hogy a különböző terméktípusok újrahasznosításának mértékre évről-évre növekedjen. 2016-ra 45%-ban, 2019-re viszont már 85%-ban kell képesek lennünk újrahasznosítani a hulladékot. Rácz András elismeri, hogy a direktíva teljesítésétől messze van Magyarország, és vannak olyan terméktípusok, amelyek hulladékként való feldolgozására még kis sem épült az infrastruktúra. Ilyen a napelem is.

A hulladék újrahasznosítás jelen pillanatban még nem kifizetődő, nem nyereséges. A feldolgozást vállaló cégeket tehát állami szinte támogatni kell, és erre jó, a termék árába beépített termékdíj, amely tartalmazza a későbbi újrafelhasználás költségét, ill. az infrastruktúra folyamatos fejlesztését. A termékdíj milliárdos nagyságrendű bevételét eddig is szétosztotta az állam a feldolgozást vállaló cégeknek, és ezzel kvázi biztosítja azt, hogy a hulladék már előre szabályozott módon begyűjtésre és feldolgozásra kerüljön, ne pedig az erdőbe. Ebbe a teljesen átgondolt, és könnyen értelmezhető folyamatba került be a napelem is az uniós előírásoknak megjelelően 2015. január 1-jével.

És ez verte ki a biztosítékot…

Teljesen érthető, hogy a napelem, és minden, a környezetünket megóvó termék vagy eszköz egyszersmind zöld-szimbólum is, és mint ilyen, egyfajta érinthetetlenség övezi. Nagyon helyesen. Az viszont merőben szakmaiatlan, demagóg hozzáállás, ha nem vesszük figyelembe, vagy egyenesen eltagadjuk e termékek anyagi természetét. Mármint, hogy sajnos nem a fán nőnek, hanem előállítják őket, és idővel hulladék lesz belőlük. Bármennyire is szimpatikusabb az elektromos autó, mint káros anyagokat kipöfögő társai, azt már megemésztette a társadalom, hogy az akkumulátor, ami működteti, bizony problémás, ha hulladék lesz belőle. Nos, ez minden másra is igaz, és a termékdíj éppen ennek a problémának a kiküszöbölése érdekében született.

Ami igazán érthetetlen, hogy ezt sem a zöld érzelmű pártok, szervezetek, de még a Napelem Szövetség sem értékeli. Ha más nem is, de nekik tudniuk kell a napelem előállítása közben termelődő káros anyagokról, ami 550 év alatt tisztul ki a légkörből, illetve a kadmiumról ill. galliumról, amelyet a napelem tartalmaz. Normális esetben épp a magyarázatban, a széles körű tájékoztatásban lenne hasznosabb szerepük, mint a hisztériakeltésben, hiszen nekik is elemi érdekük lenne, hogy a gyártástól az újrafelhasználásig bezárólag tiszta, zöld terméket árusíthassanak. Olyat, amely valóban szimbolikus és követendő, ami megfellebbezhetetlenül zöld. Az ő álláspontjuk azonban jelen esetben sokkal kevésbé zöld, mint inkább populista.

Pedig itt elvárnánk a megegyezést, a közös platformot pártokon és ideológiákon felül…

Amiért ezt az egész vitát, és annak minden szereplőjét ijesztően dilettánsnak érzem, azt pont egy korábbi cikkünkhöz fűzött olvasói kommentár világítja meg. Azt igazán értetlenül és fájó szívvel, de tehetetlenül figyeljük csak, milyen hihetetlen tudatossággal és gátlástalansággal zsigereli ki a Föld energiaforrásait néhány nagyvállalat, és az azokat vezető kapzsi gazdasági elit. Ők minden erkölcsi törvényen és jogszabályon felülhelyezkedve teszik tönkre az éghajlatot, pusztítják az esőerdőket, bányásszák ki a fosszilis energiahordozókat, és termelik a kezelhetetlen mennyiségű szemetet. Az ijesztő az, hogy egyszer eljutunk abba a fázisba, amikor helyre kell hozni a károkat, amiket okoztak. Ugyanis nem lesz más tőke, aki ebbe is befektetne, mint a korábbi természetrombolók. Ők, a maguk gátlástalan szemléletével és eszközeivel fognak a környezetmentéshez hozzálátni, és abban ép úgy nem lesz köszönet, mint eddigi tevékenységükben. És senki sem fogja őket felelősségre vonni a teteikért…

És ugyan milyen jövőképet sugall, ha a pusztításban és nyerészkedésben vérprofi pénzvilággal szemben a bennünket, az emberiséget és a túlélést képviselő politikai és civil szervezetek ilyen ostoba vitákba bocsátkoznak… Emellett egy fához láncolni magunkat cseppet sem tűnik amatőr próbálkozásnak. A riasztó tehát nem egy hülye adó, hanem a jelenség, ami körülötte kibontakozott…

Tovább..

A világ vallásai és a CSÁRLIHEBDÓK

A Metropol nevű újság kihozta a világ vallásairól szóló listát. A felmérés 2010 és 2012-es adatok alapján készült, és népszámlálási és egyéb „saját vallomás” alapján származó anyagokat tartalmaz. Az egyik legújabb vívmányként láthatjuk rajta „felekezeten kívüli” megjelöléssel azokat az emberkéket, akik úgymond a „maguk módján vallásosak" vagy egyáltalán nem.

A további már a szokásos infógrafikai zsonglőrködés, százalékok, milliárdok, stb. Viszont nagyon komoly tendenciák olvashatóak ki az európai elvallástalanodásról. Ugyanakkor mutatják azt is, hogy Charlie Hebdo és társaik igazából kit és mit képviselnek, és miért robbanhatott ki alig pár nap alatt a „je suis – je ne suis pas” vita Charlie Hebdo ügyileg, és látható kik is egymás igazi ellenségei és hol vannak a valódi törésvonalak.

Kezdünk ott tartani kb., hogy az ember fia konkrétan bármelyik újságot csapja fel, csak hülyeséget lát. Iszlamofób cikkek a széljobbról, vallás-gyalázó cikkek a szélbalról, nyámnyogó tolerancia-bullshit a libnyafftól, meg ilyen áporodott tapicskolás a semmi körül, szemben a hatalmas mű-szolidáris csárlihebdózással, ami már a legtöbb jóérzésű, vagy szimplán normális ember számára is viszolyogtató és álságos.

Visszatérve a grafikonhoz: a 2012-es világadatok szerint a Világ össznépességének 31.5 %-a magát kereszténynek vallja. Tehát konkrétan keresztény vallású, hogy értsük. Ennek a számnak, ami a 7 milliárdból 2.2 millárd ember jelent, a fele, tehát 1.1 milliárd ember pedig konkrétan római katolikus. Jelzem: gyakorló, magát annak valló, hívő, Egyházához, vallásához kötődő római katolikusról van szó, olyanokról akik magukat vallják annak. Ez azt jelenti, hogy Charlie Hebdo a kottongumit mutogató pápával, az egymást farba illető Szentháromsággal ezt az 1.1 milliárd embert is szembeköpte, ergó ez az 1.1 millárd ember a Földön egész biztosan nem lesz Charlie Hebdo. Ezen az alapon, mint egy az 1.1 milliárdból, jómagam sem vagyok Charlie Hebdo. Az egy másik kérdés, hogy az én könyvem azt mondja, hogyha megütik az egyik orcád, tartsd oda a másikat, így miután pofon vág egy Charlie Hebdo nem gépfegyverrel fogok elégtételt venni, hanem szépen megyek „hét helyett hetvehét lépést” tőlük. Ha meg géppuskával lelövik őket, sajnálom őket, imádkozom a lelki üdvükért, reménykedek Isten kegyelmében irántuk, siratom a családjukat, mert elvileg az embert nem a cselekedetei határozzák meg az én elképzelésem szerint, és az ő számukra is van bűnbocsánat, és lehetőség a megbánásra, azon túl, hogy az Úr útjait nem is ismerem, s nem is fürkészhetem.

Ugyebár.

Ezt hozzám hasonlóan még ismétlem, 1.1 milliárd ember teszi és gondolja így. Azért fogalmazok így, mert ugye a nagyobb, a teljes „világharmadát” kitevő 2.2 millárdban ott vannak még elég szép számban az ortodoxok, akikről azért nem tudok nyilatkozni, mert talán nem véletlen, hogy az iszlám terrormókusok tanultak a csecsen és ingus kollégák sorsából, és viszonylag ritkábban robbantgatnak az ortodox területeken.  Ortodox testvéreink kevésbé szívbajos módon darálják le a túl sokat ugráló kaukázusi szélsőségeseiket csakúgy, ahogy saját csárlihebdóikkal szemben sem feltétlen mutatnak túl sok toleranciát. Voltak próbálkozások az illiberális, sátáni Putyin ortodox Oroszországában ilyen dolgokkal, de a csárlihebdók épp azon voltak kikészülve akkor, hogy az orosz kommandósok milyen módon mészárolták le a csecsen túszejtőket és úgy en block Csecsniát, valamint a kaukázusi Al Quaida ingusföldi bázisait.

Az orosz csárlihebdók pedig pucér ribancokat ugráltatnak a szép hagymakupolás katedrálisokban, viszont az ortodoxok nem katolikusok, tehát ők szépen be is vágják a maguk szexi csárlihebdóit a szibériai börikbe, hogy picit elgondolkozzanak az élet múlandóságán. Igazság szerint a szintén ortodox szerbek sem épp arról híresek, hogy a muszlimokkal szemben túlzott szimpátiával vagy toleranciával viseltetnének. De az ortodoxokhoz hasonlóan nem tudok Korán égető amcsi protestáns „lelkészek” nevében sem nyilatkozni, vagy olyan antiiszlám protestáns szekták nevében beszélni a kereszténységről, akik a saját csárlihebdizmusukat Jézus nevében cselekedve ártanak pont úgy a kereszténység ügyének, mint ahogy a gépfegyveres pszichopaták az Iszlámnak. A magam 1.1 milliárd katolikusának nevében azonban halkan megjegyezném,hogy aznap, amikor a mészárlás történt, a Vatikánban épp európai imámok és iszlám vallási vezetők küldöttsége imádkozott együtt a pápával, melynek üzenetértékét épp az egy időben történt tragédia árnyékolta be.

Mert hát igen, a muzulmánok, a világ második legnagyobb vallási közössége sem csárlihebdó. Az ő könyvük azonban mást ír arról, hogy miként kell viselkedni a csárlihebdókkal. A Korán nem beszél másik orcáról, meg hét helyett hetvenhét lépésről, meg a Megváltás Kegyelméről, vagy arról, hogy szeresd a felebarátodat, de még az ellenségedet is.  Arról beszél, hogy teljes alávetettséggel kell lenni Isten akarata iránt, és mindent meg kell tenni annak érvényesítésért. A barát az barát, az ellenség az ellenség. Istent kell egyedül imádni, és a többi opcionális. Aki meg Istennek szembeszáll, azzal szemben kötelesség a dzsihád. A Korán arról beszél, hogy ezeket az embereket nem szabad eltűrni, a Könyv Népeivel szemben azonban igenis toleránsnak, sőt elfogadónak, és barátinak kell lenni. Mohamed odáig megy, hogy az igazhitű, gyakorló keresztényeket és hithű zsidókat egyenesen „proto-muszlimnak” kell tekinteni, hisz ők is Isten, azaz Allah igaz prófétáinak, és korábbi kinyilatkoztatásainak követői a „maguk módján.”

A csárlihebdókhoz alapvetően máshogy viszonyul azonban. Esetükben arról beszél, hogy fel kell venni a kesztyűt ellenük.

Ugyanakkor, mielőtt átmennénk dzsonlennonba, és elkezdenénk dúdolni az Imagine-t, meg megröptetnénk a fehér galambot, nem mehetünk el csukott szemmel azon jelenség mellett sem, hogy a Metropol vallási térképén túl van még kettő másik is: a „vallástalanok aránya a népességen belül” térkép, meg a „mindennapos, állami szintű keresztényüldözés” térkép. Nos, ha ezeket is szépen egymásra tesszük, rájövünk, hogy csárlihebdó egy „keresztény” jelenség, míg a napi szintű, vallási szintű keresztényüldözés meg iszlám sajátosság. Leszámítva a történelmileg is „ateista”, ma pedig kommunista Kínát és Észak Koreát (mely kettő állam, érdekes módon, a többi térképen, tehát a keresztény- és iszlámüldözőn is előkelő helyen szerepel) – a „többségében vallás nélküli” államok között kettőt találunk, Lettországot és Csehországot, mindkettőt Európában. Három további, nyugati fejlett bezzegállam, Svédország, Hollandia és Franciaország esetében rezeg a léc a „vallástalanság” relatív többségét illetően. Ezt épp az Iszlám erős jelenléte akadályozza meg, hiszen a cseheknél és a letteknél úgy lehet többségben az ateizmus, hogy nincs jelentős muszlim kisebbség az országban.

A „legnagyobb arányban vallását gyakorló” országok egytől egyig a Harmadik Világ országai. A legbuzgóbb keresztények Dél Amerikában és Afrikában vannak, a muszlim világ többsége pedig komolyan is veszi a vallást. A „vallásgyakorlási mutatók” az iszlám világ egészében 70% fölött vannak, míg Európában a keresztény közösségeknél nem érik el a 10%-ot sem. A vallásgyakorlás az európai, tehát asszimilált, szekuralizált, sokgenerációs iszlám közösségben is több mint 50% fölött van, ezért Európa „vallásgyakorlati” mutatóit látható módon az európai iszlám teszi pozitívabbá. Csárlihebdó ezek után tekinthető „a vallási közösség” a vallástalanok, tehát ateisták, agnosztikusok közösség nélküli tömegének jelensége, ahol a csárlihebdóság most épp valami egységes ideológiai hátteret kezd jelenteni.

Ne legyünk igazságtalanok. Ahogy a muszlimok és keresztények, úgy a csárlihebdók sem egységesek. Csak eddig még nem látszottak. Nem voltak egyben, nem volt matricájuk, nem volt felismerve a tény, hogy ők már nem a keresztényen belül alkotnak egy „elfekvő” réteget, hanem önálló entitás a Világ vallási térképén. Ahogy nem lehet általánosítani a keresztények, a muzulmánok esetében, úgy a csárlihebdóknál is vannak egészen rendes, jóravaló, kedves, cuki ateisták, vagy épp agnosztikusok, akik így barátkoznak emberekkel, adnak kölcsön pénzt elsejéig, vagy épp a Toronyházban írogatnak. És vannak persze a szélsőséges csárlihebdók, akik meg megrajzolnak ilyen mocsok lapokat a mocsok karikatúráikkal, és gyűlöletbeszédet gerjesztve akarnak intoleráns módon ráerőltetni egy ateista-liberális maszlag-vallást az emberekre, nem tolerálva mások eltérő nézeteit, legyenek azok muszlimok, vagy katolikusok. Van nekik John Lennon, Richard Dawkins, egyfajta tudomány-vallás, racionalista dogmatika és liberális tolerancia-etika. Még istentelenségükben is van egy Isten kép, amit tagadnak, egyre inkább egybe szerveződő, egységesülő „tanítások” mentén, ami minél rendezettebb, annál ijesztőbb, hisz végeredményben egy vallások nélküli utópiát kezd jelenteni, erőszakosan „evangélizálva” elsősorban a keresztény, de a muszlim és egyéb közösségek soraiban is. A csárlihebdóság legyen bár militáns vagy mérsékelt, alapvetően egy külön kategória, mint a muszlimság vagy kereszténység. Az utóbbi napok eredménye az lett, hogy talán elsőként a világtörténelemben megmutatkozott a vallási térképek "szürke, egyéb” metszete és kitette magára a matricát: Je suis Charlie Hebdo.

Tovább..

Ki a világ legnagyobb Weyerbélája?

Kompenzálandó, hogy a megmajdanozós ígéretek ellenére minden maradt a régiben, OCCRP, ami neve alapján a robotzsarut készítő OCP egyik kelet-európai leányvállalata lehet, gyorsan közzé is tette elemzését, mely szerint Orbán, holtversenyben a montenegrói miniszterelnökkel, Putyin cár után a világ második legkorruptabb politikusa.

Kellett ez, mint falat lakhatás az előtakarékoskodást burzsoá különcködésnek érzékelő antropológusleánynak, meg a forradalminak mondott év második napján kifulladt új-, legújabb- és mégújabbellenzéki mozgalmaknak. Az önnönmagát pamutinges Jim Starkba erőltető Vágógábor, az LMP-ből kifordulva megbillent egzisztenciákkal és futóbolondokkal korrupcióellenes szövetséget alkotva a felszínen úszó korrupciószakértő is, tények hiányában inkább egyszerű magyari állampolgárként mutatkozott be a demokráciát jelentő deszkákon, majd sajnálkozott azon, hogy a magyari emberek nem elég érettek és felvilágosultak még az ő vezetésükre, mivel másodéves szociológusok helyett rendre politikusokra szavaznak a választásokon.

De majd tanítva lesznek, eljött a tettek ideje…

Amellett, hogy mostanában talán a szobanövények jogaiért nem vonultak az utcára még (ismétlem: MÉG), a korrupciós konfabuláció többnyire mindegyik tüncikén központi témaként szerepelt. Nyilván csak szlogenszinten, mert ugye senkit nem sikerült rajtakapni, hogy egy whiskeydobozban hordja ki az Államkincstárból a stadionszéksorokat, így maradt az „ők is megmondták”, „szerintük is” meg hogy „az amerikaiaknak biztos van valami a kezükben”. Egyébként igen, van. Horváth András összegyűjtött munkahelyi sérelmei. (Most elegánsan jelezzük, hogy itt a Toronyházban messze tájékozottabbak vagyunk, mint a teljes honi sajtó. Például tudunk egy HG monogrammal bíró kitiltottról is…)

Szóval ez a korrupciós meseszövés elengedhetetlen része, hogy meg lehessen hivatkozni valami tekintélyt, és itt lép a képbe a roppant tudományos nevű OCCRP, ami olyan sok betűből áll, hogy biztos egészen fontos intézmény, sok köpenyes tudóssal, akik fehér gumikesztyűben, bonyolult műszerekkel matatva mutatják ki a korrupciós százalékokat a hozzájuk beküldött mintákból.

Ennek még különösebb hírértéke nincs is, bárki alapíthat betűszavakat, majd jelentheti ki, hogy a repülőgépek alumíniummal csíkozzák az eget. Az viszont érdekesebb, hogy az amúgy Soros-istállóba tartozó médiumok egyik gyűjtőszervezeteként funkcionáló OCCRP-ből hogyan lesz tekintélyes intézmény.

Mi is kérünk olyan ágvégződést...

Magyarországról a szintén Soros kitartott (azért a norvégcivil pénzekre is ráestek véletlenül…) átlátszó.hu tagja ennek a kelet-európai aktivistákból álló újságíró-szervezetnek. És ezek a tagok szavazgatják meg évről-évre, hogy ők kit tartanak a legkorruptabbnak, azaz kit nagyonnemszeretnek.

Ha már átlátszó.hu, akkor érdemes megjegyezni, hogy az átláthatósági világbajnokok nagyvonalúan elfeledkeztek beszámolni a eredményhirdetésről beszámoló kis cikkükben, hogy egy olyan szervezetről van szó, melyben ők tagok. Hasonlóan ahhoz, hogy a Sorosgyuris kitűzőt is csak a mannaosztás során teszik fel. Mert ugye így kb. annyit ér az eredmény, mintha a Századvég kimutatná, hogy a magyari nők szerint Habonyárpi öltözködik a legelegánsabban...

Hogy erről a ravaszkodós weyerbélázásról miért nem képesek lejönni végre, azt valaki elmagyarázhatná egyszer.

Tovább..

Welcome to the ötvenes évek!

Habony Árpádnak drága cipője van. A táskája se olcsó, és a haja is meg van csinálva. Ő egy kulák. NER-kulák. Mert bizony ez a feldühödött és megerősödött Soros-CIA-franchise balos ellenzék, amelyik agymosással vádolja a Fideszt, tulajdonképp a komplett Rendszerváltás után született generációt készül visszaröpíteni a jó öreg ötvenes évekbe.

Mao-öltönnyel, Pitralon arcszesszel.

Az ötvenes évekkel kapcsolatban létrejött az a történelmi kapcsolódás, ahol le kell tiltani a New York Times-nál egy olyan „szenilisnek” kikáltott „vénembert” mint mondjuk Kertész Imre, ha nem mondja azt, hogy itt márpedig diktatúra van, és a 444-en is simán lehet viralizálni egy olyan szintű ostoba trollságot, mint amit mi is kifiguráztunk a minap.

Szóval kb. az van most a baloldalon, ami volt a Vissza a jövőbe kettőben, csak ami ötvenes évünk nem a beboppos, tejivóban csajozós, kifésült fiúk versus virágmintás szoknyás lányok féle ötvenes évek volt. Bár kétségtelen, hogy a foci fényévekkel jobb volt, mint most, de a mi ötvenes éveink nem éppen a demokratikus fejlődésről vagy az emberek prosperálásáról szóltak, hanem akkor VALÓBAN diktatúra volt. Most nincs diktatúra. Aki ma diktatúrázik az sajnos egy idióta, nincs mit tenni...

De volt az ötvenes évek ugye, amikor itt hatalmas „rendszerváltással” jelentkezett Rákosi pajtás a nép vezére, mivel neki „nagyon nem tetszik rendszer”, amit akkor Horthy-fasizmusnak becéztek. Ezért hát eldönti, hogy azt felszámolja, és megteremti a társadalmi igazságosság földi paradicsomát. Mert ugye voltak a burzsoá kizsákmányolók, mint most is. Ezek voltak a polgári és egyéb csökevények (most Művészeti Akadémia, stb.), a klerikális reakció (most KDNP, stb.), a rühös kulákok (református koliból szalajtott vidéki fideszes klikk, stb.) meg az ilyen áruló, elhajló, szemét értelmiségi népségek (Hegedűs Zsuzsától a jobboldali sajtóig) akik összeálltak egy diktatórikus, fasiszta társadalmi osztállyá hogy sanyargassák a Népet.

Már a Horthy-fasizmus kifejezés is a konzervativizmus és fasizmus fogalmainak összemosását hordozta, majd ugye miután „nem tetszik a rendszer” el is kezdték szépen felszámolni. Ellenzéki egységfrontot hoztak létre, abba belefúrták a Kommunista Pártot, ami aztán szovjet puskákkal a háta mögött 50 évre lenyúlta az egész országot, és az „aki nincs velünk az ellenünk van” logikája mentén lehenteltek kb. mindenkit, akit értek. Diktatúrát működtettek, valódi hard core, igazi, 100% diktatúrát. Amit találóan el is neveztek „népi demokráciának”, mert hát a diktatúra ritkán nevezi magát diktatúrának, jobbára szereti magát egy fejlettebb demokráciának nevezni, amolyan „demokratikus endlösungnak” ahol majd aztán úgy megszűnnek a különbségek, hogy ihaj, és úgy bekövetkezik a közjó, hogy a nyálunk csorog tőle.

Általában ehhez a társadalmi kísérlethez mindig van egy éhező nép, amit a korrupt burzsoázia addig zsákmányol ki, amíg proletariátusnak nem kezdi nevezni az magát. 1848, a kommunista kiáltvány óta. Ekkor mintegy halkan megjegyeznénk, hogy ez a dolog korábbra nyúlik vossza, ugye ott kezdődik, amikor lenyaktilózzák Marie Antoinette-et, mint „kizsákmányolót” mert drága ékszerei voltak, miközben az embereknek nem volt cipője, culotte-ja sem (sans-culotte). Tehát az „emberek szegények a mocskosok gazdagok” narratíva mentén 1789 óta elég sok emberkét gyilkoltak le társadalmi igazságteremtési célzattal.

Ezzel az alapvetően baloldali gyökérséggel gondolattal áll szemben egy protestáns gyökerű (illetve annak mondott, de most elhagyjuk a Maxwebert meg az ideáltípusokat) kapitalista rendszer, ahol a politikai küzdelem részévé azért sem teszik Habony Gucci táskáját, mert nekik is az van. Vagy legalábbis szeretnének. Nem beszélve arról, hogy az üzlet elvileg üzlet, és csakis ügyesen lehet bárki gazdag. A kapitalizmus nem egy szép és kedves dolog, de még mindig jobb, mint bármi más, érdekes, hogy az alatt az ötven év alatt, amíg itt többmilliós emberhalál és elvándorlás árán egy szűk elit kísérletezett az emberekkel ama bizonyos „demokratikus szocializmus” megteremtésének szándékával, a bekussoltatott ellenzék, és szép lassan az egész nép ájult imádattal nézte Amerikát, a kapitalizmus hazáját, ahol mindenki azt csinál, amit akar.

Szerintem nagyszüleink generációja számára elképzelhetetlen lett volna az a helyzet, ami most körvonalazódik. Amerika, igen AZ AZ Amerika konkrétan a „szegények a kizsákmányolók ellen” narratíva mentén baráti pártokat hoz létre idegen országokban, pont, mint tette azt Sztálin a Komintern révén, hogy aztán azokat heterogén, egymással is veszekedő, massza-szerű Népfrontokba tömörítve buktasson meg legitim módon, választások révén hatalmat szerzett, szuverén kormányokat. Csillogó szemmel eztán egy „demokráciánál is demokráciább” új rendszer révén újra elossza a „lopott és kizsákmányolt” tőkét le a „szegényeknek.”

És kik az ellenség? A polgári és egyéb csökevények (Művészeti Akadémia stb.), a klerikális reakció (KDNP, stb.), a rühös kulákok (református koliból szalajtott vidéki fideszes klikk, stb.) meg az ilyen áruló, elhajló, szemét értelmiségi népségek (Hegedűs Zsuzsától a jobboldali sajtóig) akik összeálltak egy diktatórikus, fasiszta társadalmi osztállyá hogy sanyargassák a Népet. Most írják tehát –talán valami 70 éves évforduló keretében - a NER-kulákok listáját, hergelik az „utcai ellenzéket” és rebootolják azt a társadalmi utópiát, amivel egyszer már sikerült elcseszni 50 évet az életünkből.

Most se maguktól teszik: mögöttük áll egy saját geopolitikai nyomulásában, imperialista térhódításában elfoglalt nagyhatalom, 500 milliárd forintnyi, csakis erre a célra elkülönített pénzzel, titkosszolgálattal és szövetséges-csatlós politikai és civil szervezetekkel.

A vicc, hogy legutóbb ugyanezen utópia mögé egy Szovjetunió nevű formáció állt be valag lével, és ahogy azt Sztálin elvtárs a Komintern gyűlésén eldöntötte, az „elnyomott országok” kommunista pártjai és szakszervezetei egyfajta ötödik hadoszlopként kellett, hogy beépüljenek a háború utáni Népfront kormányokba, hogy megalapozzák a kommunista hatalomátvételt. Akkor épp az oroszok vonultak egész Németország közepéig, és csinálták ugyanezt.

Ez nem a Chemtrail, HAARP meg a „lehallgatás” para, hanem immár a geo- és világpolitikai realitás.

Fico, Ponta, akárki ezt kapja: Soros és CIA immáron nem a „jobboldali konteó” része, hanem -  bevallottan is - egy egybefüggő stratégia két eleme. Amerika a múlt héten bedöntötte a rubelt, és faarccal közölte, hogy „igen, ezek is mi voltunk” és közleményben sürgették Putyinnak keleti politikája átgondolását. Ez történt alig 4 nappal azután, hogy Putyin berosált Törökországba egy ügyes húzással a politikai sakktáblán. Amit a hazai idióták anélkül ünnepeltek, hogy továbbolvasták volna a hírt, ami a feltörekvő piacokra áthúzódó válságról értekezett. Azok meg mi vagyunk...

Azért az kicsit érdekes, hogy van ez a "metafizikai" korrupció rendszerszinten narratíva Közép-Európáról, és tulajdonképpen Amerikának tényleg mindegy kit buktat meg manapság, mert a következő csapat vagy hálás lesz neki az odavetett országért, vagy meghúzza magát, mert tanult elődje sorsából.

Ha a Fico képes már olyat nyilatkozni, hogy neki nem kell az, amit most Orbán kap, tehát inkább lemond a francba, mielőtt kövekkel dobálják az ablakát. Ő meg ráadásul ugye baloldali. És egy miniszterelnök. Akit legitim módon megválasztottak a szlovák emberek a saját országuk vezetésére. Tehát ami most folyik az azért tényleg meredek. Ez nem kisebbít semmit a kormány hibáin, sőt esetleges bűnein sem. Nem valami „NER-csicskásként” (ahogyan a rendkívül szellemes újellenzékeik szokták kommentálni az eseményeket a mindent) kell felháborodni rajta. Ez tényleg a nemzeti függetlenség kérdése, amit normális országokban, normális ellenzéknek nem is kellene külön a szájukba rágni. De ahogy a szabadságharcnak, úgy a hazaárulásnak is régi hagyományai vannak nálunk...

Sokatmondó, hogy egy ilyen helyzetben az utcai és parlamenti ellenzék, miután a Bajnai-projekt (franchise-Obama) megbukott, még egy Klaus Johannis szintű műmájert sem tud kiizzadni magából, mint ami még a románoknál is összejött. Ennyi politikai energia rég szabadult ugyanis fel, ami lehetett volna a baloldalon az ő „Kossuth terük” egy új politikai álom megszületésének magasztos pillanata. De nem született ilyen álom, csak felbootolták azt a marhaságot, amivel egyszer már elvettek 50 évet az életünkből.

Szemmel láthatóan pusztán arra képesek, hogy önmagukat dobálják fejbe sörösüvegekkel, aztán kiabálják, hogy rendőrterror. A baloldal egyik nagy baja, hogy lusták, mint a dög és felületesebbek, mint Kozsó balladái. Nem építkezik, nem törődik a társadalommal, az emberekkel, de még arra se veszi a fáradtságot, hogy gondolkodjon. És kedves Nép, aki most velük fagyoskodik, menjetek a picsába! alapon most is le van szarva az élcsapat által.

A szegénység – főleg mivel tök relatív fogalom – soha nem fog megszűnni, mert a világ rendje, hogy a spektrum a Gucci táskás Habonyoknál kezdődik a XII. kerületben, és az aluljáróban ér véget a Keletinél. Ahol nem így van, na, ott van diktatúra. (a 444 és az Index figyelmébe ezt különösen ajánlom) Proletárdiktatúrának hívják, ami megteremti a népi demokráciát. Kommunizmus röviden. A "Habony Árpádnak 100 hold legelője, két háza és Gucci táskája van. Bezzeg a faluban a kubikosoknak meg még cipője sincs" pedig igazi old school kommunista nyálverés, aminek a célja soha meg nem valósuló álmok szülése, indulatkeltés, ami csupán a politikai hatalom megszerzésére irányul, de nem arra, hogy ne fagyjanak halálra az emberek.

Utóbbira rögtön akad is egy sajnos aktuális példa: Kedves szegények! Nélkülözők! Nép! Emlékeztek a „hajléktalan-balhéra?” amikor ott fetrengtek EZEK (akik most ordibálnak megafonnal) a Kossuth téren vagy a Városházán, és sikoltoztak a Tarlós meg mindenki ellen, hogy tiporják a jogot? Nos, idén 25-en fagytak már meg, ami nem történhetett volna meg, ha továbbra is érvényben van a rendelet. Most ugyanazok sikoltozzák a rendőrállamot, meg a szociális érzéketlenséget, de nem vállalják fel a felelősséget, hogy részben miattuk emberek haltak meg.

Tehát kedves nép: le vagytok ti magasról szarva. Ez nem rólatok szól, és nem a kormány érzékenységéről, és nem is a 25 halott emberről, akik fedél és törődés nélkül meghaltak a budapesti utcán, miközben lehet mellettük az elsikkasztott norvég pénzekből éppen Gulyásmarci ragasztotta az érzékenyítő plakátot, amit piaci áron elszámolva összephotoshoppoltak maguknak. Mert ezek ilyenek, más fasza meg a csalán ügyében vannak csak konkrét elképzeléseik, de egy kenyérhéjat nem vetne a csövesnek…

A baloldalon tehát éppenséggel nem történik semmi. Szlogenek, kitalált faszságok, visszaböfögött pamfletek. Az életben nem lett volna nagyobb esélyük felnőni és újraéledni, mint egy főnixmadár, de maradtak, akik voltak. Sikítják a korrupciót meg a gazdagfideszest.

Mekkora szellemi kreativitás.

Habony cipője.

A Gucci táska.

A kulák fideszesek, akik szipolyozzák a nép testit.

Welcome to the ötvenes évek.

Tovább..

Franchise demokrácia

Kövér Laci nekiment McCainnek, az MSZP bocsánatot kért a Néptől. Vannak itt fejlemények kérem. A magyar kormány most már beszólogathat Amerikának, köszönhetően annak, hogy az eredeti casus belli (félig) okafogyottá vált, lévén Putyin úgy döntött a törökökkel zsarolja be az EU-t, és nem lesz Déli Áramlat. Aztán az EU dönthet: olcsó gáz a törökökön át, vagy drága palagáz az amcsiktól hajón, ha egyáltalán az reális opció. Az MSZP-nek se nehéz beszólni lazán: a „három választás zsinórban” szöveg több mint legitim.

Több okos elemzés is megjelent arról, hogy miként alakul manapság a világ (és ezt követően az országos) politika, és hogy ebben mi milyen szerepet foglalunk el annak köszönhetően, hogy Magyarország lehet picike, meg elszigetelt, de mégis csak ott tesped egy nagy globális útelágazódásban (mégse olyan nehéz szó.) Azt láthattuk az utóbbi hónapokban, hogy azon túl, hogy Amerika már nem köntörfalaz, elkezdődött a franchise-demokrácia kiépítése. Ez valami olyasmi, mint ami 1948-49-ben a „népi demokrácia” volt, amit a Szovjetunió bootolt fel a puffer-zónában. Egy kis „hírecske” következzék:

„A közelmúltban fellelkesített annak a több ezer szlovák állampolgárnak a látványa, akik utcára vonultak, hogy kifejezzék a korrupció miatt nemtetszésüket” 

-írta kedden az Egyesült Államok pozsonyi nagykövete a november 25-i tüntetésre utalva. Theodore Sedgwick a nemzetközi korrupcióellenes nap alkalmából tette közzé nyilatkozatát. A diplomata úgy fogalmazott, „a szlovákiai sajtó rendszeresen foglalkozik hivatali visszaélésekkel, de csak néhány kormányzati tisztségviselőt ítéltek el korrupció miatt az ország függetlenné válása óta”. A nagykövet szerint, „amíg ezek a személyek szabadon vannak, tovább virágzik a korrupció, ami a kormánnyal szembeni közbizalmat is aláássa”.

Nyilván teljesen véletlen, hogy hirtelen az egyébiránt baloldali szlovák kormány pont olyan mocskos korrupt lett, mint a jobboldali magyar, vagy a szintén baloldali román. Vagy a jobboldali cseh, és folytathatnánk a sort, de szemmel láthatóan mindegy ki kormányoz, ha az amcsik úgy gondolják kellene egy baráti rezsim a vonatkozó csatlós helyett. Nos amikor ezen a ponton Tóbiás József, aki valamiféle westernfilmes „last man standing” alapon épp az MSZP-nek nevezett komcsi hagyományőrző egyesület elnöke sikítva korrupciózik, láthatjuk: nagyon szeretnének ők lenni a baráti rezsim. Mert rezsimnek lenni tök jó, és 1948 óta mindig ők a rezsim, kicsit frusztráló lehet, hogy most épp valami másik banda tolja nyélen a posztkádárizmust, ami alaphangon az ő franchise-uk.
Sajnos srácok, ez nem fog összejönni.

Mert amikor a második mondatotokban felvázoljátok a „hatalomszerzés ötéves tervét” kb. olyan lelkesen, mint Rákosi elvtárs az újjáépítést, Amerika és a magyar polgárok is látni fogják,hogy lehet az életkorotok fideszes, de az agyi tekervények jó kis old school komcsi módon járnak. Programalkotás két év múlva! Nagyon jó lesz, lévén nyilván tudjuk most itt, 2014-ben, hogy 2016-ban mi lesz jó 2018-ra. Tipikus baloldal-fail már a nagy lelkesedés első napján, abban a megszentelt percben, amikor elméletileg szavazói harmadát vesztette el a Fidesz.

Ilyen körülmények között EGY DARAB szimpi, érvényes mondat elég lenne Tóbiásnak, hogy legalább egy kósza százalékkal feljebb tudja tornázni a tömegdemokráciában mindenható igazsággá lett népszerűségi mutatóját.

Csak hát nem megy neki, amit valljuk be, kevéssé bánunk. Sajnáljuk szegényt, hogy olyan kis béna, hogy még a legaljább proli szinten sem érti az országot, amiben él, és a Hangulat presszó törzsközönsége szemmel láthatóan a spirituálisan megújult, kedvenc 5 szerzőjét folyamatosan újraolvasó Vona Gábor szövegét komázza, amikor épp morcos a Vityára, tehát valójában a jobboldalon belül rendeződik át a Nép. Szemmel láthatóan a magyari szarik arra, hogy épp Tóbiás mekkorát nyal McCainnek vagy az egyéb amcsiknak, akik szemmel láthatóan politikai oldaltól függetlenül csapatják a korrupció dumát a cordon sanitaire országaiban sorra buktatva a kormányokat.

Mert most épp ezt tolják.

Csak azt nem vágják, hogy ezt a témát, miszerint „a legjobb, ha úgy éltek, mint mi mert ti szarul éltek úgy, ahogy teszitek” épp a szovjet érában tolták egészen 1990-ig. 25 év ide vagy oda, nem volt olyan rég ez, hogy meghatározó generációk ne emlékezzenek arra, hogy néz ki, amikor a valósággal szemben valaki azt akarja bizonyítani, hogy valami nem úgy van, mert inkább úgy van, ahogy azt ő szeretné, hogy legyen. Ez pedig a kormány számára is megfontolandó, amiben eddig leginkább azt szerettük, hogy alapfelfogása megnyugtatóan realista volt a korábbi légboxoló baller szerencsétlenkedéshez képest. Az mindenesetre érdekes, hogy miután kiderült, hogy az orosz gáz a törököknél fog végetérni, máris megy a tüntetés a török sajtószabadságért.

Nálunk meg amolyan megkésett módon, kicsit egy elcseszett afterparty hangulatát árasztva vonulgat a feldühödött nép, miközben legerősebb pártjuk a szocialista tolja tovább a korrupciós demokratikus szöveget. Hát… ennyit tudnak hozzászólni ők is az ország valóságához. Egy azonban biztos: 2018-ban az fog nyerni, aki előbb talál kapcsolatot a szomorú magyar valósággal. Hát ez van.

Tovább..

Vida bin Laden

Az amcsi magyar követség egy igen érdekes videót osztott meg a korrupció ellenes világnap alkalmából. Fene tudja, hogy ennek az bejegyzésnek van-e szándékos üzenete Magyarországnak az amerikaiak részéről, de mindegy is. A kontextus úgyis elvégzi a dolgát. Elmondják nekünk ebben a videóban, hogy mi a korrupció és miért nem jó az. 

Nekünk.

Kicsit olyan, mintha cowboyokat küldenének a Hortobágyra, hogy segítsenek a csikósoknak felismerni a lovakat. Köszönjük, de magunktól is tudjuk, hogy van itthon korrupció, felismerjük. És nem örülünk neki. De ez van. Csak a Nemzetközi Transzparencisták és a neomarxista társadalommérnökök gondolják, hogy ez a jelenség megszüntethető, csak ki kell javítani az embereket. Mi viszont jó konziként pontosan tudjuk, hogy az emberi természetből fakad, és az emberiségnek kéne kipusztulnia ahhoz, hogy megszűnjön. (Tudjuk, rendes komcsiknak ez az ár sem túl nagy.) Viszont ez nem jelenti azt, hogy ne tartanánk fontosnak, hogy küzdjünk ellene. Ha valakiről kiderül, börtönbe vele, és soha többé a közélet közelébe.

Mindeközben a korrupció elleni amcsi panel-marketingnek köszönhetően megtudtuk, hogy Vida Ildikó végső soron támogatja a terrorizmust.

"Rendőrök, akik kenőpénzt követelnek a bűncselekmények áldozataitól. Tisztviselők, akik ellenszolgáltatást várnak az állami szerződésekért. Tekintélyelvű vezetők, akik az állam zsebéből lopnak, hogy saját vagyonukat gyarapítsák.

Ez mind példa a korrupcióra, mely aláássa az állampolgárok hitét a kormányukban, táplálja a szervezett bűnözést és a terrorizmust, valamint rontja a gazdasági versenyt."

Oké, tudjuk, hogy ez egy egységes üzenet, amit a világ összes országára készítettek, és 9/11 óta nem lehet kihagyni a terrorizmus elleni harcot még egy fogkrémreklámból sem, de azé' ne má'! Olyan baromi nehéz lett volna két verziót készíteni ebből a kampányból? Egyet annak a kb. 30 országnak, ahol elképzelhető, hogy pénzek áramolnak a korrupcióval összefüggő cselekményekből a terrorizmusba, egy másikat meg azokba az országokba, ahol nem.

Egyszerű népek ezek az amerikaiak.

A kampányvideó értelmében Vida Ildikó tehát a terrorizmust támogatja. Mert az egyik állítás az USA részéről az, hogy Vida Ildikó korrupt, a másik meg hogy aki korrupt, az a terrorizmust támogatja. Vida Ildikó tehát terrorista. Szerintük.

Mi pedig a Toronyházban nem értjük, hol mentek ennyire félre a dolgok.

Közben pedig egyre több feketét lőnek le Amerikában, az ajánlott levelek az amerikai követségen is eltünedeznek, Schiffer András pedig továbbra is választ vár nagyon is nagyon is megalapozott kérdéseire.

Tovább..

Goodfriend üzenete

Goodfriend a levelét megírta! A minden túlzás nélkül az amerikai birodalmi álmok kijáróemberének tekinthető André Goodfriend ideiglenes ügyvivő ismét üzent Magyarország kormányának. Pontosabban nem is levelet írt, hanem ezúttal  a baráti és lojális Népszavának adott interjút. Sok érdekes dologról esett szó, vegyük hát sorra!

Először is nem valószínű, hogy USA - puszta szívjóságból -  csökkenteni akarná a mi energiafüggőségünket. Esetleg (!) egybevágnak a pillanatnyi érdekeink. Kérdés, hogy így van-e. A kérdés eldöntéséhez racionális vitát kell lefolytatni, amerikázás és oroszozás nélkül. Én úgy gondolom, hogy nem vágnak egybe most (sem) az érdekeink. Hosszú távon támogatandó, hogy épüljenek alternatív vezetékek az orosz függőség csökkentésére. Ám, amikor az ország pénze kevés, az energiahordozók áta pedig magas, akkor a valódi rezsicsökkentést az olcsóbb gáz jelenti, nem pedig a világ másik részéről idehajókázott palagáz.

Ha azt az oroszok adják az olcsóbbat, tőlük kell venni, ha az amerikaiak, tőlük, de csak akkor, ha valóban olcsóbb. Ilyen egyszerű. Nincs demokratikus gáz, nincs diktatórikus gáz. És mit tegyen az egyszeri magyar kormány, ha most éppen előbbiek adnák olcsóbban. Emellett a Fekete-tenger alatt húzódó vezeték mentesítene minket attól, hogy az orosz gáz csak a balhés Ukrajnán keresztül juthasson ide. De erről egyelőre kár beszélni tovább,hiszen úgy tűnik, nem lesz Déli Áramlat. Innentől marad a nyugati és az azeri lehetőség. Az INA ügye megint más dolog. Még egyszer mondom: jó és érdekünkben áll, hogy legyen alternatíva. De ez NEM az adriai LNG terminállal fog megvalósulni. Tehát, ha az oroszok elég jól megfizetik, akkor igenis el lehet és el is kell adni nekik a részvényeinket. Magyarországnak nem kötelessége az amerikai energiacégeket kiszolgálnia, ha nem egyeznek azok érdekei a miénkkel!

Szólt Jóbarát Úr a NAV-botrányról is. Minden más mellébeszélés helyett: az USA nem nyújtott át semmiféle bizonyítékot! Ezt csak állítja  a messziről jött ember (aki ugye: azt mond, amit akar). És lehet mondani, hogy biztosan átadtak bizonyítékokat, csak a kormány nem mutatja be, mert kellemetlen lenne neki. Viszont akkor az USA miért nem játssza ki az adut, és nem tárja ezeket közvetlenül a magyar közvélemény elé? Egyszerű a válasz: blöffölnek.

A "magyar emberek bizonyítékairól" pedig annyit: ha sok esetben nem indult eljárás, akkor minden bizonnyal ott sincsen olyan perdöntő erejű bizonyíték, amit a nyilvánosság elé lehetne tárni. Természetesen, azokban az esetekben, ahol  indult eljárás, ott pozitív lenne bemutatnia a hatóságnak, amit tudnak. Emellett lehetne az egész eljárás nyilvános: mely feljelentéseket utasították vissza, és miért? Egyáltalán voltak-e feljelentések vagy csak mindenki hallott valamit, amiről véleménye is van, mint Horváth Andrásnak. De ez még mindig nem váltja ki azt a jogos igényt, hogy az USA-nak nyilvánosságra kéne hoznia, amije van az ügyben, nem pedig maszatolnia! Vagy nyugodtan adja át (névtelenül) a baráti sajtónak, hogy ők hozzák nyilvánosságra.

Goodfriend mellényzsebéből előkerül a civil kártya is. Jellemző, hogy kik azok, akikért aggódik. Azokért a civilekért, akiket nyugatról pénzelnek, és hasznos idiótaként szeretnének felhasználni egy majdani majdanos forgatókönyv magyarországi lebonyolításához. Afelett pedig elegánsan átugrott az ügyvivő úr, hogy a hatóságnak vannak bizonyítékai az Ökotárs és ökotársai ellen. És ezeket - ellentétben az USA-val - a Kehi nyilvánosságra is hozta. 

Pedig egy ilyen nemzetbiztonsági-kockázat elhárításának módja nem hatósági fellépés! Ezek a civilek jó szándékú, megtévesztett, hasznos idióták, nem idegen zsoldban álló ádáz hazaárulók! És az sem világos, kik mögött áll ott a Clinton-, és Soros-alap (ezek a jenkik sakkbábui!), és kiket támogat csupán az elhibázott, de hátsó szándék nélküli támogatási politikát folytató Norvég Civil Alap.

Plusz egy hozzáfűznivaló: Ha az USA csak csupa önzetlenségből és értünk aggódik, nem ellenünk, akkor Goodfriend miért nyilatkozik egy tömbben Vidáról, a civilekről ÉS az energiaügyről. Aki nem látja az összefüggést és a mögötte álló geopolitikai érdeket, abból jó balliberális politikus válna...

Sasvári Péter:

Tovább..