2014. május 29.

Járt-e Kimlén Scheppele?


Már egy-két hete érezni lehetett a vibrálást a levegőben. A hazai politológusok mindent elmondtak már április 6-ról, sőt Cpt. Szanyi már az első 24 órában lökte nekünk, mi a pálya, a nagy pártok közül a szocik elkezdték önmagukat marni, a törpék ünnepeltek, mintha Hófehérke swinger partiján vettek volna részt, a Fidesz pedig az Ország Foteljében kényelmesen hátradőlve üldögélt, és csak kávét kért. De valami hiányzott mindenkinek…

És végre felvirradt a nap, amikor megismerhettük Kim Lane Scheppele asszonyság elemzését a magyar országgyűlési választások eredményéről: az okosabbja angolul, a The Nation c. amerikás hetilapban, a butábbja, mint én is, magyarul, a Galamus nevű többször megszűnt (?) portálon.

A Galamusról tudni kell, hogy független internetes portál, amely publicisztikákat, elemzéseket közöl a mai magyar valóságról. Saját ars poeticájuk szerint nevüket, ha jól emlékszem, egy Galamus nevű, kicsiny francia hegyi településről kapták. Mivel magyarul ennek a névnek semmi értelme, a haverokkal elneveztük Gall Ánusznak: ez is francia, könnyebb megjegyezni, és röhögni lehet rajta. Az oldal korábban fáradhatatlan, ma már elfáradt motorja Mihancsik Zsófia, a befogott orral történő szavazás anyja, kitalálója, ideológusa és terjesztője. Állandó és alkalmi szerzői között csupa független újságírót és médiamunkást, politológust, filozófust találunk. (Aki kíváncsi, és szeret borzongani forró májusi napokon, itt megtekintheti a szerzők névsorát.) És nem vicc, hogy függetlenek: elemzéseik, meglátásaik tényleg teljesen függetlenek - a valóságtól.

Ráadásul azon portálok közé tartozik, amelyeken – a szerzők alkarjára tetovált és sokat hangoztatott európai értékek jegyében, úgy, mint Nyitottság, Pluralizmus, Demokrácia, - tilos kommentelni, csupán e-mailben lehet olvasói levelet küldeni. Ha a tartalom egyezik Mihancsik véleményével, a levél megjelenik. (Alkotmánybíróságunk szerint ez a helyes - a szerk.) Ha nem, nem. Érdekesség még, hogy több, mint egy éve úgy tűnt, nincs már pénz az amúgy elég egyszerű oldal üzemeltetésére, ezért Zsófia fájdalmas levélben búcsúzott maroknyi olvasótáborától. De akkor hirtelen megjelent egy titokzatos jóakaró, és betolt annyi pénzt, amennyitől fellélegezhettek. A figyelmesebb olvasónak ettől kezdve feltűnt, hogy a független Galamus hétről hétre durván ekézni kezdi az MSZP-t, viszont kemény nyelvcsapásokkal illeti a DK és vezetője hátsófelét… (A következtetések levonását a kedves olvasóra bízom.)


Pár hete a megszűnés árnya ismét megjelent felettük, de úgy tűnik, alapjáraton azért továbbketyeg az oldal. Pedig olyan nagyágyút is sikerült megnyerni szerzőnek, mint Kim Lane Scheppele, a Princetoni Egyetem professzora, politológus, szociológus, alkotmányjogász, magyarszakértő, akinek csupán a szakmai önéletrajza 17 oldalt tesz ki. Ő az amerikai Besenyő Pista bácsi, akinek Mindig Igaza Van, különös tekintettel, ha Orbán Viktor vezérlő fejedelem országlásáról nyilatkozik.

Kim asszonyság március elején hozakodott elő az új választási rendszert elemző cikksorozattal. Ebből mindjárt botrány is kerekedett, amikor Szigetvári „Együtt-PM” Viktor azt merte állítani, hogy egy, a 444.hu-n megjelent másik elemzés jobb, mint Scheppeléé. Erre előugrott a virtuális bokorból egy Balogh S. Éva nevű senki a tengerentúlról, és csúnyán lekúrta Szigetvárit, hogy mit merészel, „ők” (Scheppelével) halálra dolgozzák magukat értük, és ez a hála, meg különben is, Szigetvári szarul beszél angolul. A Scheppie-elemzés egyenletes színvonalú volt: hemzsegett a tévedésektől, hazugságoktól és ferdítésektől. Ráadásul az a furcsaság állt elő, hogy a magyar fordítás hamarabb jelent meg a Galamuson, mint az eredeti a New York Times online oldalán, Paul Krugman blogján. Azt fel sem tételezzük, hogy a mű esetleg eleve magyarul íródott… Bár a műfajnak jelentős hagyományai vannak itthon. Az első Orbán kormány idején Weyer Béla, egykori HVG-s szerző gyakran jegyzett német nyelvű cikkeket a Frankfurter Allgemeine Zeituingban vagy a Süddeutsche Zeiutungban ballib megrendelésre. Azért volt szükség Bélára, hogy utána hivatkozni lehessen a „mértékadó nyugati sajtó véleményére” itthon a Népszabiban, Népszavában, 168 órában, és szörnyülködhessenek balról, „mámegin’ milyen rossz véleménnyel vannak Orbánról”. Annak idején ezt nevezte el Lovas István weyerbélázásnak.

És akkor itt van a legújabb darab Scheppelétől. Már a címe is sokkoló: "Orbán újraválasztása a magyarországi politika összeomlását jelzi". És ha ez nem elég, akkor a már a címtől letérdelő olvasót az alcím biztosan padlóra küldi: "…arról, hogyan hajtott végre alkotmányos puccsot Orbán Viktor, és hogyan hozott létre egypárti államot". Most ne fagyjunk rá a problémára, hogy mit jelent a "politika összeomlása" vagy mi a rosseb az "alkotmányos puccs", mert magunktól úgysem jövünk rá – majd a Scheppie megmondja. De ami az alcím után következik, az igazából egy másik mottót kívánna: „Az alábbi történetek kitaláltak, bármely hasonlóság a valósággal a véletlen műve”.  És jönnek a ballib faszfejektől unalomig ismert panelek: "45%-kal a kétharmad illegitim, Orbán és a Fidesz gyengülőben, a rezsicsökkentés mint választási cél, a politikai hirdetések korlátozása, a Jobbik mint "Európa új fasisztája",  és megismétli a "Frankenstein-államról" szóló tételét, amely amúgy a hölgy egyetlen eredeti elmeszüleménye.

A hangos röhögés Kim következő gondolatára tör ki: "az összes állami intézmény ellenőrzését kicsavarta az ellenzéki kezekből…". Ezek szerint Scheppie beismeri, hogy korábban az állami intézmények a ballibek kezében és irányítása alatt voltak, ami persze úgy ökörség, ahogy van, de jól hangzik, és ezt még rá lehet húzni az asszonyság orrára egy későbbi vitában. A Frankensetin-állam elve szerint meg Orbán "az uniós országok teljesen normális szabályait fércelte össze szörnyű egésszé", és ezt tette a gonosz Patás a választási szabályokkal is: zagyválta a német és angol rendszert a belga matematikus módszerével, hogy "puszta többsége szupertöbbséggé váljon". És nem elég, hogy a Magyar Belzebub "a kormánnyal szemben állóknak megnehezítette a szavazást" (sic!), szegény páráknak ráadásul a "Fidesz által pozícióba helyezett választási tisztségviselők által körözött téves információkkal kellett megküzdeniük". Bahhh…! A Fidesz küldöttjeként én is ilyen pozícióba helyezett izé voltam a helyi választási bizottságban csakúgy, mint az MSZP és a Jobbik küldöttei, de nem körözött semmi, legfeljebb a közeli reptérről felszálló vitorlázó repülők, és a választás teljesen simán zajlott, egy rossz szó sem hangzott el. A szöveg még sok csemegét tartogat azok számára, akiknek van türelmük kijegyzetelni Scheppele egetverő marhaságait, de ha bizonyítani kellene az állításokat, bizony, bajban lenne a nagyasszony. A cikk a második felére teljesen ellaposodik: szót ejt a baloldal szerencsétlenkedéséről, van ijesztgetés a Jobbikkal, CÖF-özés, simicskázás, némi médiaelemzés, majd függöny. Vége az első résznek.

Megszámoltam: 2869 teljesen feleslegesen leütött karakter. Ez egyébként egy átlag galamusos szerzemény karakterszáma, ahol az összes cikk túl hosszú, és rendkívül unalmas. Scheppele nem ad magyarázatot a végén sem, mit jelent a politika összeomlása, ráadásul én úgy emlékszem, április 6-án nem a politika, hanem a baloldal omlott össze!



Tovább..

2014. május 20.

Miért is kéne kormányprogram?



Gyakorlatilag hónapok óta hallgatjuk a kifogást, hogy a Fidesznek nincs programja, Orbán Viktornak meg kormányprogramja. A program annyi: „folytatjuk”. Állítólag ez a program a demokrácia alapkövetelménye lenne (Bauer Tamás, Galamus), és semmiképpen sem normális, hogy nincs. Talán emlékszünk még 2010-re, amikor ugyanez a vád fogalmazódott meg: nincs a Fidesznek „igazi” programja, csak lózungokkal, közhelyekkel, általánosságokkal teli programszerűsége.

Ezekkel a kifogásokkal együtt jár az igény, hogy „neveljük” az embereket a „racionális” szavazásra, azaz az eszmény az, hogy mindenki szépen elolvassa a pártprogramokat, majd a saját érdekeit félretéve, egyetemes eszmények mentén leszavaz, igen, a baloldalra. De legalábbis ésszerűen mérlegel, hogy neki mi a jó, ez a négyes szint, az előzőek kapnak csak ötöst. És persze ideális helyzetben ígérgetni is tilos lenne, a felelős állampolgár meg nem ülne fel az ígérgetésnek, és adott esetben a basztatást bejelentőkre szavazna.

Ez lenne az „igazi” demokrácia.

És te hány pártprogramot olvastál már végig? Mindig csinálsz kis táblázatokat a pártok álláspontjáról, ígéreteiről, amelyet alátámasztasz a direkt a racionális szavazás elősegítésére vett szociológiai módszertani kézikönyveiddel? Téged sem íratott be ingyen az állam közgazdaság szakra? Vagy szociológiára?

Mert úgy tűnik, az igazi demokrácia szempontjából mindenkinek közgazdásznak és szociológusnak kéne lennie. Csak hát azok közt is van vita, és elég sok „felelős állampolgárt” ismerek, akik úgy „mérlegelnek felelősen”, hogy gyűlölik az egyik oldalt és megbízhatóan leszavaznak a másikra.

S vajon az előző évtizedekben hány olyan pártprogramot olvastunk itthon, amely részletesen kifejtett szakpolitikákat tartalmazott, ezer oldalon, a konkrét célokkal, azok konkrét elérési módjával, hatástanulmányokkal, stbstb? Egyet se? Vagy csak nem találjuk az SZDSZ vastag pártprogramjait, amelyek úgy tűnik, ilyenformán nem léteztek? Vagy, ha léteztek, mi valósult meg?

Egy közgazdász ismerősöm feltette a kérdést: ha a közfelfogás szerint az emberek nem képesek arról megfontolt döntést hozni, hogy felvegyenek-e devizahitelt (és segíteni kell nekik), akkor miért tudnának ilyen döntést hozni politikai kérdésekben? Ugyanő rámutatott: mivel egy ember szavazata vajmi keveset számít, ezért a többség nem fog sok energiát fektetni a szavazás előtti tájékozódásba.

Ha elolvasom a világ pártjainak pártprogramjait, kb azon a szinten vannak általánosságok terén, mint a Fidesz 2010-es programja. Ezek a programok részint populisták, választást akarnak velük nyerni. Másrészt meg a párt filozófiáját tükrözik, és nem feladatok részletes cselekvési terveket bemutatni. Azzal nem lehet választást nyerni. Amerika megvan? A hatalmas, hiszterizált tömeg a választási kampányestekre berendezett sportcsarnokokkal? Ójhé.

Egyébként meg mivel bármikor beüthet bármi váratlan, ezért igazán kormányprogramot írni tök felesleges egy olyan kormánynak, ami épp „folytatja”. Nem hitelesebb, ha van négy év tapasztalatunk valamiről, és ennek fényében ítéljük meg, mi lesz később? Ha most Orbán letenne egy teljesen eddigiekkel szembemenő kormányprogramot az asztalra, akkor mi lenne valószínűbb? Ennek hinni, vagy annak, hogy „folytatjuk”? Én inkább hiszek a tapasztalatban, mint dokumentumokban.

Egyébként meg: a kormányfői beiktatási beszéd felért egy kormányprogrammal.



Tovább..

2014. április 4.

Magukat rekesztik ki a nemmagyarok


Megint Galamus, megint baloldal. A progresszív sóhajtozás szentélye nehezen viseli, hogy a múlt hétvégi „sajnálatos események” megtépázták az európai baloldalról és a mucsai magyar jobboldalról alkotott, sulykolt képét.

Az még egy dolog, hogy Martin Shculz, az Európai Parlament szocialista frakciójának vezetője (sem más vezető európai szocialista vagy baloldali politikus) nem tette tiszteletét a kormányváltó-összefogók vasárnapi tüntetésén, sem máshol. Önmagában az ilyen nem oszt, nem szoroz, meg hát ilyenekre jó előre le kell szervezni az elfoglalt európai politikusokat.

Csakhogy: ez a „hiány” igazán hiánnyá lett, amikor szombaton délután a Hősök terén megjelent Joseph Daul, az Európai Néppárt elnöke, és körülbelül elmondta mindazt, amitől herótot kapnak ma a magyar baloldalon. Joseph Daul szerint a Fidesz és Orbán Viktor azért őrizte meg a magyarok bizalmát, mert az igazságot mondták a magyaroknak, és mert helyes döntéseket hoztak, amelyeknek már látszanak az eredményei. Emellett a politikus „kedves magyarok”-nak szólította a tömeget.

Na, mindez már sok volt a baloldalnak, főleg a Galamusnak, és keresztbe állt Mihancsik Zsófiáék szeme, ugyanis az eset élőben és véglegesen cáfolta a Galamus-féle, gőgös baller értelmiség által sulykolt jobboldal-képet, miszerint a Fidesz a nemeurópai, lemaradt, provinciális, nyugaton is lenézett, pária jobboldal, ami igencsak példát vehetne az áramvonalas, nyugati, szalonjobboldalról.

Ehhez képest most inkább a fordítottját látjuk, a Fideszhez jön az európai főnök, a baloldalhoz nem.

Mihancsik Zsófia ki is köpte a torkán megakadt falatot. Igazából nem is képes semmi értelmeset kihozni magából, csak értetlenkedik, hogy: „Mintha az Európai Néppártban nem okozna állandó és komoly konfliktusokat az az Orbán Viktor, aki mindannak az ellenkezőjét testesíti meg, ami Európa. Aki a saját szűkös lehetőségeihez képest (mert ő meg Európában számít páriának) ott lázít az európaiság ellen, ahol még egyáltalán hajlandók meghallgatni. Aki mindent megtesz azért, hogy Európát, az értékrendjét, a demokráciáját, a magatartásait és gondolkodásmódjait kiforgassa a sarkaiból. Mi több, Daul úr képes volt Orbánt együtt emlegetni Angela Merkellel, akit nagyjából olyan távolság választ el a 'magyarok' vezérétől, mint az Orbán által tönkrevágott magyar gazdaságot és hétköznapi kultúrát a némettől.”

Jesszus! Komolyan, ez elképesztő! Már a Joseph Daul sem lát tisztán... Képes egy lapon emlegetni Orbánt Merkellel... nemzetiszín zászlók előtt... Mi lesz most...

A Mihancsik-félék csak pislognak, és nem tudják értelmezni a helyzetet. Az nem lehet, hogy annyi szív... A baloldali akarat... Nem, az nem lehet, hogy Orbán szalonkép... ott...

ÉS akkor megvan a kiakadás fő tárgya.

„Ez az ember Európából a magyarokhoz beszélt. 'Kedves magyarok!' – így szólította meg azt a tömeget. (…) Mi, sok millióan, akik otthon kushadtunk a tévé előtt, néztük ezt a kétségbeejtő szemfényvesztést, és talán ma kimegyünk az ellenzéki demonstrációra, meg azok, akik se nem békemenetesek, se nem aktív ellenzéki demonstrálók, és még maguk sem tudják, jövő vasárnap elmennek-e egyáltalán szavazni, mert elegük van az állandó protesztszavazásból, abból, hogy itt szavazni mindig valaki ellen, és sohasem valaki mellett lehet csak – mi, a maradék, az Európából jött ember szerint nem tartoztunk bele a 'magyarok' kategóriájába.”

Az örök balos mantra, hogy hogy ezek kokárdáznak, satöbbi, nemzetezik a Fidesz, kisajátítja a "közös jelképeket", akkor ez azt jelenti, hogy a Fidesz kirekesztő nemzetfogalmat használ, mert hát számára a baloldal nem tartozik a nemzethez.

Nos, jelentem, ez a baloldal (benne Mihancsik) saját önszemfényvesztése. Hogy ha a Fidesz kisajátította a nemzeti kérdést, a nemzeti retorikát, akkor ez a baloldal hibája, egyrészt 25 évig maga tolta el a témát saját magától, tálcán kínálva a tematizálást a Fidesznek, amit szívesen is vett a magát nem bőgatyás alsóbbrendűnek tartó magyar ember. Másrészt: senki nem tiltotta meg a baloldalnak, hogy ő is kitegye a kokárdát, meg magyaroknak szólítsa a megjelenteket.

Egyébként meg az, hogy Orbán, meg Joseph Daul magyaroknak szólítja a nagygyűlésen megjelenteket, egyáltalán nem jelenti azt, hogy csak őket tartják magyarnak. Nem csak nekik szónokolnak, hanem mindenkinek. Ők is tudják, hogy sokkal többen látják őket az esti híradóban, mint a helyszínen. Másrészt: attól még, hogy valakiket magyaroknak szólítunk, abból nem következik szükségszerűen, hogy a jelen nem lévők nem magyarok. A nyelv már csak így működik.


Szóval a baloldal értelmezése egyszerűen hiszti. Mihancsik Zsófia is hisztizik, mert hisztizni akar, fel akar háborodni, amin már egyébként milliószor felháborodott. Félni akar és rettegni, és nem hajlandó máshogy értelmezni Joseph Daul szavait, csak kirekesztően, azaz saját magát rekesztgeti kifelé.

Jó szórakozást hozzá! És üdvözletét küldi az európai jobboldal!
Tovább..

2014. március 26.

Biszku rajongói: az igazi baloldal


Ez egy felfordított világ. Annak megértéséhez, hogy miért az, álljon itt e kis bejegyzés. Olvasom ezeket a csodálatos, lenyűgöző sorokat. Egyszerűen nem bírom ki, hogy ne idézzek belőlük: „Én, mint 15-16 éves gyermek, ismertem a volt belügyminisztert. 1958 májusáig egy házban, egy emeleten laktunk. A ház és a környék lakói tisztelték, szerették a szerény, emberbarát, családjáért élő és politikai meggyőződéséért a konfrontációt is vállaló embert. Biszku Béla egész életében elítélte a törvénytelenséget. Részt vett a német megszállás alatt a megszállók elleni fegyveres fellépés előkészületeiben. 56-ban a XIII. kerület párttitkáraként Tatáról „szerzett” két tank állomásoztatásával megvédte a munkáskerület lakóinak és épületeinek épségét, majd a budapesti pártház ostrománál a helyszínre küldte a tankokat az ott dolgozók életének védelmében.”

Istenem, hát ez a rendes kedves ember, ez a Béla bácsi, hát ezt akarják itten Magyarországon meghurcolni!? Azt hiszem, most sokan elgondolkodnak azon, hogy itt az ideje eldobni az agyukat. A „modern” magyar baloldalra e bejegyzés alapján nem lehetne mást mondani, mint azt, hogy zsigereikben ezek a derék emberek máig boldogan akasztatnának vörösterrorilag, Szamuely Tibi bácsival, vagy a cikkben szereplő, szintén lövető és akasztató Béla bácsival. Aki volt oly’ rendes és helyszínre küldte a tankokat. Hogy a törvényes rend érdekében megvédje a népeket. Aztán törvényességi szempontoktól irányozva akasztattak Béla bácsiék. A modern magyar baloldaliság, amelyet támogat a nyugat számos sajtóorgánuma – például a „mérsékelt liberális” Bauer Tamással (felmenőinek AVHs múltjával), azt hiszem vagy szándékosan csinálja, vagy annyira, de annyira hülye, hogy azt el se tudom mondani.

El tudom fogadni, hogy egy lány és egy fiú szereti egymást és a lány mondjuk a későbbiekben ilyeneket mond a férfiról, hogy: „A másik hosszú asztalnál ült ő......ő nem volt folyamőr...vezérkari volt...gyönyörű volt a férjem, olyan sovány volt, hogy át lehetett ölelni valósággal a derekát, magas volt a homloka, gyönyörű orra, gyönyörű szája, festeni sem lehetett volna szebb férfit.” Na de kérem, a nők és férfiak kapcsolata egy rendkívül furcsa dolog, ez a megbolondulás valakiért, ez a szerelem nevű entitás érdekes dolgokat produkál. Azonban egyetlen, ma demokratikusnak, vagy - ha úgy tetszik - köztársaságinak nevezett sajtóorgánum, publicista, stb. nem áll ki mondjuk Baky László emberi nagysága mellett. Az, hogy volt feleségük, szeretőjük imádta őket, magánügy.

Hogy rövidre fogjam, abban sem a modern jobboldal, sem a modern baloldal nem kételkedik abban, hogy Endre László, vagy Szálasi Ferenc bűnös és tömeggyilkos. Azonban a jelek szerint Biszku Béla - Béla bácsi - úgy látszik egy kedves, szerény, törvénytisztelő ember a baloldal egyik zászlóvivő portálja szerint. Tudják, ez az a portál, amelyiken Kim Lane Scheppele liberális alkotmányász írásai előbbjelennek meg magyarul, mint angolul a New York Times blogjában. Azt hiszem, ha ezek itt tényleg így gondolják, akkor a következő egyenletet írhatjuk le:

1. Jobboldali valaki = fasiszta, nemzetiszocialista
2. Baloldali valaki = törvénytisztelő, demokrata
3. Baloldali valaki = kedves, szerény, törvénytisztelő ember
4. Demokrata = kedves, szerény, baloldali
5. Négy láb jó, két láb rossz.

Béla bácsi baloldali, tehát: demokrata, kedves, szerény és törvénytisztelő ember. Ha Béla bácsi véletlenül jobboldali lett volna, akkor persze nem kellett volna elkövetnie semmit, hogy fasiszta és nemzetiszocialista legyen. Akkor nyilvánvalóan életfogytot javasolna a derék Galamus csoport.

Igazuk is van a maguk szempontjából. Megteremtettek egy olyan mikrovilágot, amibe bezárkózva olyan hajmeresztő gondolatokat főznek fejüknek bográcsában, hogy mi csak ámulunk. De nekik ez jó, hiszen négy láb jó, két láb rossz.
Tovább..

2014. március 25.

Szigetvári vs. Galamus...

...avagy a "függetlenekértelmiség" harca Kim Scheppele kegyeiért

Vihar a biliben. Vagy mégsem? Mert vajon mi oka volt Balogh S. Évának, a Galamus-csoport tagjának, hogy a választások előtt beszóljon Szigetvári Viktornak? Mi vezette a történészasszony (?) tollát, mikor arra a végkövetkeztetésre jutott, hogy Szigetvári az Orbán-rendszert védi?  De mi lehetett az a nyomós ok, amiért Szigetvári is klaviatúrát ragadott, s válaszolt az őt ért vádakra, miközben a választási kampány megszervezésével kellene inkább törődnie Bajnai helyetteseként?

Érdemes egy kicsit körbejárni a vitát, mielőtt a kérdésekre válaszolunk, mert igen sok leleplező elszólást lelhetünk fel benne, amelyek tovább rombolják a "független liberális értelmiség" mítoszát!

Történt ugyanis, hogy Szigetvári Viktor, Gyurcsány "ex", Bajnai jelenlegi "Richelieu bíborosa" a Twitteren röviden megjegyezte, hogy tetszik neki egy írás a 444.hu-n, amelyben a szerző, a jelenlegi választási szisztémát kritizálja. Illetve „jogilag és tartalmilag Kim Lane Scheppele-nél pontosabb és mégis visszafogott értékelés”-nek tartja. Voltaképp egy kis nyalás volt Szigetvári részéről a 444.hu felé, ami ugye ezen a politikai oldalon mindig szakszerűen történik.

Balogh S. Éva viszont villámló szemekkel olvasta a bejegyzést. És fel is háborodott, hogy miképp is hiszi Szigetvári Viktor azt, hogy a mérsékeltebb kritika helyesebb lenne. Mert szerinte az Orbán-kormányt és minden hozzáköthető folyamatot, jelesül, illetve aktuálisan a választási rendszert, nem lehet kritizálni, csak egyszerűen elutasítani. Mert ANTIDEMOKRATIKUS! Szigetvári pedig „politikai analfabéta”, ha ezt nem veszi észre. Ráadásul – jó nagy logikai bakugrással – az Orbán-rezsim szerecsenmosdatásába kezd azzal Bajnai helyettese, ha jogilag helytállóbbnak nevezi, mint Scheppele egyszerű, de "szakszerű és végtelenül elfogulatlan" elutasítását.

És imigyen folytatja Balogh S. Éva a mondandóját: "Azért határoztam úgy, hogy válaszolok erre a badarságra (Szigetvári twitteres bejegyzésére – szerző megjegyzése), mert ha Szigetvári nyilvánosságra hozza véleményét, akkor én is elmondom a véleményemet Szigetvári Viktorról - ugyancsak nyilvánosan. Én ugyanis, nem úgy, mint ő, független megfigyelője vagyok a magyar politikának. Nekem szabad. Neki mint politikusnak nem." (Ezt az elszólást, egy liberális, Gyurcsányt-támogató újságírótól történésztől harcipublicistától, azért igen nehéz volt röhögés nélkül végigolvasni!)

Szóval Balogh S. Éva, mint a Galamus-csoport független megfigyelője... Hallgassuk csak meg, mit is írt a "történészasszony" akkor, amikor 2011-ben Gyurcsány azt fontolgatta, hogy ha a szocialista párt nem emeli újra trónra, akkor saját pártot alapít (ami, azóta meg is történt): "Szerintem a pártvezetés, ha elutasítja a Gyurcsány kínálta megoldásokat, valószínűleg tönkreteszi az MSZP-t. Mert ha elutasítják Gyurcsány programját, ami lássuk be, jóval több, mint amivel eddig az MSZP jelenlegi vezetése előállt, akkor Gyurcsánynak nem lesz más választása, mint egy új, igazi szociáldemokrata pártot – egy konkurens pártot – alapítani." Éljen Balogh S. Éva, az önmagát „független megfigyelőnek” nevező Gyurcsány-fan!

S ami a legszebb a dologban: Szigetvári vette a lapot. Megírta válaszát, amiben hazugsággal vádolta meg a „független megfigyelő” asszonyt. Sőt, elárulta, hogy Scheppele professzor a jó barátja és rendszeresen találkoznak. És persze, ami a választásokat illeti, ő valóban politikus lenne; viszont amikor a választási rendszerről ír, ő bizony visszavedlik független politológussá. És kész!

A vitában jó kidomborodik, hogy nemcsak egymás utálata motiválja a szereplőket, hanem Scheppele asszony kegyeiért is ádáz küzdelmet folytatnak. Ami már csak ezért is elgondolkodtató, mert az amerikai "alkotmányjogászról" (szociológus igazából - a szerk.) régóta sejtjük már, hogy az Orbán-rendszerről írt tanulmányait tollba mondja neki a hazai ballib értelmiség (Halmai Gábor igazából - a szerk.). S nem oly régen, éppen a "független" Galamus-csoport keveredett botrányba, amikor egy Scheppele tanulmány magyar fordítását, amiben ismét Magyarországot járatta le a professzorasszony (Egy kétséges választás címmel), hamarabb olvashattuk a Galamus-csoport oldalán, mint az eredetit a New York Times blogján. Ami azért igencsak megerősítette a gyanút, hogy tollba mondott hazai anyagról van szó (Neki ez "kifizetődő kutatási terület", itthon meg weyerbélázás - a szerk.).

Az első kérdés így azt hiszem könnyen megválaszolható.  Balogh S. Éva egyrészről betyárbecsületből védi Kim Lane Scheppele professzort, hisz a Galamus-csoport „jolly jokerére” eddig is és ezután is nagy szükség lesz.  Mert hát ki fogja ezután megírni Amerikából a tutit. Pontosabban: kinek lehet majd tollba mondani a hazai ballib kritikát az Orbán-rendszerről, ha Scheppele megsértődik valami piszlicsáré dolgon?

Másrészről pedig, úgy tűnik, hogy a Galamus-csoport nagyon töri azon a fejét, hogy ha a baloldal elveszti a választásokat, kit nevezzenek majd ki bűnbaknak? És hát a fogadóirodák erősen Gyurcsányra teszik le a voksukat. A Galamus-csoport pedig ezt nem szeretné. Mert ők még mindig hisznek az „őszödi rémnek”. Inkább vigye el a balhét Bajnai, Szigetvári, vagy akárki! Szigetvári ráadásul Gyurcsány szemében igazi áruló. Amiben, valljuk meg, saját szemszögéből igaza lehet. Mert alighogy kikászálódott az iskolapadból, Gyurcsány máris felfigyelt rá, majd huszonévesen a minisztériumába, majd miniszterelnökként a stábjába vette. Lehetőséget adott neki, felkarolta. (Cserébe átadta a teljes harmadikutas kutatását, amit Gyuriferi sajátként ki is adott - a szerk.) De Szigetvári, amikor Bajnaival kézen fogva visszatért az országba, már ellene ágált. Elárulta őt.

És végül, hogy miért is szánt Szigetvári Viktor időt e kissé fölöslegesnek tűnő vitára? Miért is erőltetette meg fáradt szemeit a monitor előtt, miközben a kampányt kellene éjjel-nappal szerveznie? Mert Scheppele neki és mostani főnökének, Bajnainak is fontos. Mintha a magyar-gyűlölő professzor szimpátiájáért marakodnának. És nem mellékesen Szigetvári sem szeretne egy elbukott választás bűnbakja lenni.


Mi meg csak ámulunk és bámulunk! Nagy Baloldali Összeborulás ide, vagy oda – ezek bizony csúnyán utálják egymást. Vajon hogy tudnának együtt elkormányozni egy országot, ha egy twitteres bejegyzésben olvasható szavak jelentésén rugóznak hetekig? Hogy lennének képesek ezek az ország érdekeiért közösen együttdolgozni?

Inkább tűnnek, egy homokozóban, a legnagyobb lapátért marakodó ovis csoportnak innen nézve, mint egy kormányváltó, komoly politikai erőnek.
Tovább..

© 2013 Tutiblog, AllRightsReserved.

Működteti a Blogger