2014. július 10.

A győzelmet meg nem kell magyarázni?



Egészen biztos, hogy ennél szórakoztatóbb politikai habverés már nem lesz a nyáron.

Valahol sejthető volt, hogy Pásztor Albert miskolci „végrevalakikimondja” ex-rendőrfőkapitány polgármester-jelölti megnevezése felkúszik a politikai slágerlista tetejére. Nem is érdemtelenül. Gyuriferiről, aki nyilván kitalálta az egészet, azt tartják tisztelői, gyűlölői egyaránt, hogy kiemelkedő intellektusa mellett nem kevés szociópata vonással is bír. Magától nem képes különbséget tenni helyes és helytelen, jó és rossz között. Pásztor Albert megnevezése bőven beleillik ebbe a sormintába, mert minő meglepetés, megint minden róluk – pontosabban fogalmazva – róla szól.

És ugye ez a legfontosabb…

A választási eredmények kicsit nyögvenyelős elemezgetése során a baloldalon az egyik újszerű megállapítás, szembenézés az volt, miszerint a szocialistáknak egyszerűen nincs mondanivalója a körúton kívül élők számára. A lecsúszott elszegényedett vidéken, a sokszor teljesen antiszociális életmódot folytató nyomortelepiek közvetlen szomszédságában élőknek az európai értelemben vett politizálás kb. annyira fontos, mint nekünk a tibeti meleg bálnákért történő napi szintű aggódás. Semennyire. Persze aztán a Mesterházy-féle MSZP hozta a szokásos teszetosza formáját, felfigyeltek a problémára, majd inkább teljes tisztújítást rendeltek el, nehogy bármi értelmessel kelljen leterhelniük a szervezetüket.

Gyuriferi meg közben figyelt, látott és lépett. És a baloldalon győzött. Mert az egész történet tulajdonképpen semmi másról nem szól, mint Észak-Magyarország visszahódításáról.

Pásztor Albert ideális jobbikos jelölt lehetett volna. Rendpárti és rasszista. Mert mondhat bárki bármit, aki kettő percet beszélt valaha az életében egy rendőrrel, az tisztában van vele, hogy jelentős részük egyszerűen rühelli a cigányokat. Felesleges hozzá a TASZ videóit nézegetni az Indexen, ahol szemfülesen kiderítik, hogy ugyanazon a bringával tesztköröket futó jólöltözött aktivistát nem állítja ki a forgalomból a rendőr, de kettő perccel később a helyi cigány meg is kapja a bírságot, mert hiányzott a csengő, és a fényvisszaverő a pedálról. Közismert tény.

Ennek a rendőrségi hozzáállásnak kifogástalan megjelenítője Pásztor Albert, és bizony a miskolciaknak egyet is értenek a mondanivalójával. És nem csak a miskolciak. Budapesten kívül talán mindenki. Forgács István írta a Mandarinon:

„Évek óta várom, hogy leírhassam, és ne csak lakossági fórumokon mondhassam el: a klasszikusnak tekinthető baloldali szavazók is legalább annyira előítéletesek a cigányokkal szemben, mint az általuk gyűlölt jobboldaliak; sőt, egyes részein az országnak sokkal szélsőségesebben, sokkal durvábban nyilatkoznak róluk.”

Csak ugye eddig a baloldal volt az, aki minden hatalmi számítás, és olcsó népszerűségre való törekvés helyett (legalábbis a saját önképük ez volt) kiálltak az úgynevezett európai értékekért – bármik is legyenek azok. Nos, innentől ennek vége.

Oda a felsőbbrendűség...

Mától egyetlen egy libnyaf megmondóember sem rasszistázhat, nem mucsaizhatja többet a jobboldalt, nem vádolhat senkit bűnös összekacsintással, félrenézéssel. A baloldal, jelesül annak második legerősebb pártja, a Demokratikus Koalíció, gesztusokat tesz a rasszistáknak. Szavazatokért. Hatalomért.

Észak-Magyarországon a Fidesz, a Jobbik, és a baloldal gyakorlatilag fej-fej mellett végzett. Sőt, a baloldalnak sikerült az egyik miskolci egyéni választókörzetet is hoznia. Ha emellé még az eddig kizárólag a szélsőjobbon használt toposzokat is hozzá tudják ragasztani, akkor ott nyerni fognak.

A győzelmet meg nem kell magyarázni?







Tovább..

2014. február 15.

Bauer Tamás, a nagy Asszimilátor visszatér









 - avagy Ilus néni és a III. Világháború

Kifejezetten büszke lehet a XII. kerület a maga DK-s jelöltjére, Bauer Tamásra. Doktor Bauer Tamás ugyanis közgazdász és történész és vátesz is egy személyben, továbbá kisebbségpolitikai szakértő. A problémát ezúttal is az jelenti, hogy szegény Bauer doktor mellett bizony elzökkent az élet magyari szürkemarhák által húzott szekere. Hiába próbálja ugyanis lázban tartani a közvéleményt a határon túli szavazatokat illetően, mikor már a NOL is úgy nyilatkozik, hogy mivel a határon túliak „csak a pártok országos listáira szavazhatnak, és ha elegendően sokan – legalább félmilliónyian – lesznek, akkor is legfeljebb két-három mandátumról dönthetnek.” Ebből a legalább félmillióból is jó, ha 200.000 összegyűlik. Ezek a szavazatok tehát nem befolyásolják a szavazás eredményét.

Mint azt korábbi cikkünkben is leírtuk, a határon túliak szavazati joga valójában szimbolikus jellegű. A hazai politikai erőviszonyokra nincs jelentős befolyással, viszont rászorítja a magyarországi pártokat arra, hogy igenis kezdjenek valamit a kisebbségi sorban élő, más határok mögé kizárt magyarokkal. Ez a törekvés éles ellentétben áll a korábbi SZDSZ által képviselt állásponttal, miszerint a kisebbségi magyarokat ügyesen a totális asszimiláció felé kell terelgetni, azaz be kell fejezni, amit a kommunizmus elkezdett.

Ez a klasszikus liberális hozzáállás már az új liberális pártban sem menő. Fodor Gábor legutóbbi nyilatkozatában már így beszél: „A liberálisoknak van mondanivalója számukra, ami a közös ügyet is szolgálja… méghozzá az, hogy mindenki abban érdekelt és a határontúli magyarok is, hogy Magyarország egy nyitott gondolkodású, gazdaságilag is sikeres ország legyen.”.  Nem lehet véletlen, hogy Bauer nem az új liberális, hanem a gyurcsányi pártban keresi a helyét, és próbálja nehezen forgó nyelvvel önbojkottra felszólítani a határontúliakat. A papíron jól hangzó ideológiai frázisok viszont meglehetősen különösen hatnak országunk modern valóságában.

Egyrészről ugyanis ott van a történész-ideológus Bauer, aki Trianoni Békediktátumban történelmi igazságtételt lát, hajdanvolt, elnyomott kisebbségeink jogos jussát, hiszen tudjuk, hogy magyar már alig kószált akkor is a Kárpát-medencében. A határon túli kisebbségeinkkel való minimális foglalkozást Bauer egészen meglepő módon valami háborús előkészületnek látja, amikor Orbánt bírálja a szomszédos országokkal kialakított béke veszélyeztetése miatt. . „Mégpedig addig [kell cselekedni], amíg az Orbán által elindított gazdasági, szociális és politikai rombolás nem válik visszafordíthatatlanná. Addig, amíg biztosak lehetünk abban, hogy a fordulat vérontás nélkül is elérhető.

Bauer különös történelmi koncepciójában a kisebbségi magyarokkal való foglalkozás - a II. Világháború analógiájára - a nácizmus előszobája. „Aki politikusként 2011-ben „egységes magyar nemzetben” gondolkodik, az azzal a múltbeli politikával azonosul, amely hasonlóképpen gondolkodott, vagyis a revíziós politikával, amelynek jegyében Magyarország belépett a második világháborúba.” Kvázi a magyarok a nácizmust a határon túliakért vállalták föl. A határon túliak tehát ma is veszélyesek. Zsidókat adtunk értük a halál kezére. Értjük ezt a logikát a 21. században?

Hiába írta le Köves Slomó, hogy a határon túl élők magyarok közt számtalan magyar zsidó volt, s így közösen osztozunk az elszakítottságban. „Nem lehet kérdés az, hogy Trianon a zsidóság számára csakúgy tragédia, mint ahogy a magyarság egészének az. Hiszen a magyar zsidó közösség is széttöredezett.” Bár Köves is úgy látja, hogy Trianon, mint alaphelyzet, a hazai szélsőségesség kialakulásának egyik alappillére volt, ebben történelmi jelleget lát, s így nem vonatkoztatja azt a mára, és nem tekinti reális hívószónak a jelenben. Bauer viszont retteg a kisebbségi témától, mert nyakatekert párhuzamba állítja hazánk elnácisodásának jelenleg is zajló folyamatával. És valami területalapú agresszió előszelével.  Az asszimiláció képviselete a számára a veszély ilyetén felszámolását jelenti.

Másrészről viszont ott van a "demokrata" Bauer, aki kiáll a külföldre "dolgozni üldözött" honfitársainkért, akiket személyesen maga Orbán Viktor lehetetlenített el és kergetett ki az országból. Viszont ezekkel a magyaroknál valamiért mégsem baj, hogy nem élnek itthon, és nem is itthon adóznak. Márpedig, „akik nem élnek velünk, azok ne döntsenek a sorsunkról, hiszen döntésük csak a mi életünket befolyásolja, az övékét nem.” –mondta Gyurcsány Ferenc a DK szeptemberi évadnyitó nagygyűlésén. A problémát tetézi, hogy a külföldi munkavállalók - ellentétben a határon túli magyarokkal - nem szavazhatnak levélben, amiért is a DK még novemberben keményen az asztalra csapott. Hogy legyen igazság. Ugyanez a szavazási lehetőség a kisebbségi magyarok kezében viszont csalásra ad lehetőséget, amiről le kell önként mondani. Legalábbis Bauer Tamás és a Demokratikus Koalícióban összegyűlt elmebetegek szerint...

A DK tehát logikai buborékba zárta tehát önmagát, mert nagyon sokat kell magyarázniuk, hogy mit is jelent a számukra egy határon túli szavazat. Hogy ki szavazhat és miért és hogyan. És vélhetően ezt a problémát nem Bauer Tamás fogja a DK-ban feloldani.

Egy számunkra elfogadható baloldali magatartás, az értékek méltó képviselete valahol ott kezdődik, ahogy Tamás Aladárné kettős állampolgársága kapcsán nyilatkozik a liberális értékrend: „A kettős és többes állampolgárság liberális érték, bevett európai gyakorlat, térségünkben is számos állam biztosítja a lehetőségét. Semmi problémája nincs a magyar kettős állampolgársággal például Romániának és Szerbiának, amelyek maguk is adnak külhoni románoknak és szerbeknek román és szerb állampolgárságot. Emellett Szlovákia is él ezzel a lehetőséggel. Hazánk úgyszintén biztosítja a többes állampolgárság lehetőségét állampolgárainak, köztük szlovákoknak is. Vajon miért csak Szlovákia ellenzi ilyen vehemensen a többes állampolgárságot?”

Ezen a tiltakozáson viszont meglehetősen falsul hat Bauer Tamás támogató aláírása. Sokkal jobban illenék hozzá valami ilyesféle, hogy "lássa Ilus néni, 94 éves, azt még nem tanult meg asszimilálódni, hát most már hogyan akar nekilátni. Tessék mán megérteni, hogy gazdasági és szociális érdeke más államhoz kapcsolja az Ilus nénit. Na. Hát már növeszti az Orbán a bajuszt! Hát azt akarja az Ilus néni, hogy maga miatt robbanjon ki a III. Világháború?"

Vagy valami hasonlót, ha legalább rendszer volna az őrületben. De a demokratikus liberálisok rendszerellenesek....
Tovább..

2014. január 21.

Kerék-Bárczás, aki minden sarkon térdelt már

Hölgyeim és Uraim! Engedjék meg, hogy bemutassam Önöknek korunk hősét, a közélet ribancát, a messziről jött Münchausent, akinek nincsenek elvei, akkorákat hazudik, hogy Juhász Péter is betép tőle, aki volt emdéefes, fideszes,  most dékás. Tapsoljuk meg a csokornyakkendő-szürke zakós, megrögzött önjelölt politikusát, aki sem nem szép, sem nem okos, de úgy tukmálja ránk magát, mint a lapos tetű a Rákóczi téri romantika során.

Kerék-Bárczy Szabolcs a politikai élet Edvin Martonja, aki bár Csűry Lajos egy olcsó cseh hegedűvel, de Stradivarit és Juilliardot (gyengébbek kedvéért, ez a világ legerősebb zeneakadémiája) hazudik magának. De mi is történt Szabolcsunkkal az elmúlt majd negyed században a politikában? Egy folyamatos balra tartást láthatunk, ezt ugye semmiképpen nem szabad köpönyegforgatásnak, vagy árulásnak, esetleg elvtelenségnek gondolnunk. Kezdte az MDF kormánya idején, nagyjából még pubi huszonegy évesként a miniszterelnöki hivatalban, a kabinetfőnök titkáraként, ahogy kell annak, aki politikus akar lenni, tehát kávé és üdítő hordásával. Ugrás az időben, az MDF után jött a Fidesz-MDF, ez egy lépés már balra, de még nem forog annyira az a bizonyos köpönyeg, már kabinetfőnök, majd konzul az angyalok városában. Az, hogy 2007-2010-ig a már gyurcsányista Magyar Demokrata Fórum szóvivője és a Külügyi Kabinet vezetője, 2008-2010 között az MDF országos elnökségének tagja már mindenképpen az eredeti MDF és az antalli hagyományok elárulásaként értékelhető. 2009-2013 között Bokros Lajos európai parlamenti képviselő tanácsadója, majd 2013-ban belépett a Demokratikus Koalícióba. Ha így halad, a 2018-as választásokon vagy a Jobbik vagy Thürmerék színeiben indul, attól függően, hogy milyen színű csokornyakkendőt köt a döntése reggelén.

De a soron következőn, az idein, a déká színeiben, az 1 számú választókörzetben indul, mely a teljes I. és V. kerület, valamint a VIII. és a IX. kerület belső része. Furcsa egy választókörzet ez. Az első kerület, ami óta a világ a világ, azóta nem szavazott balra, de kicsi és kevesen lakják (lakjuk). Ráadásul hajlamosak (vagyunk) lenézni minden más kerületben lakót. A belváros egyre inkább hígul az újgazdagokkal, ott akár bukhat az előző győztes és a nyolcadik és a kilencedik belső része is alkalmas komolyabb csatározásokra. 

Teljesen érthetetlen, hogy egy billegő körzetben miért indít a déká egy ilyen furcsa figurát, két számmal nagyobb zakóban és propellerrel, kétes múlttal és gyerekes stílussal. Az ellenzék nevében reméltem, hogy valami maszopost, vagy együtt pesti műsorost azért csak bedobnak a pakliba, mert az első számú választókerületben ez a szerencsétlen "minden pártban jártam figura" olyan erős tuning lesz a baloldalnak, mint halottaskocsin a sportkipufogó.
Tovább..

2013. december 16.

Toroczkai, a DK-s náci


A világtörténelem egyik furcsa fintora már önmagában az a tény, hogy Toroczkai László polgármester lett Ásotthalmon. Toroczkai, az utcai zsidózó, az elméletben hatvannégy vármegyés, a megélhetési radikális, a hangember persze mindenki számára ismert. Ő az, aki lelőné Gyurcsányt /2011/ és ő az, aki DK-s támogatókkal lehetett hordószónokból polgármester.

A történet része az is, hogy az időközi polgármester-választáson a Fidesz korábbi embere, a másfél évtizede polgármester Petró Ferenc függetlenként indult, miután októberben a képviselő testület feloszlatta magát. Külön oknyomozást érdemelne, hogy a fenébe került oda Toroczkai az Isten háta mögötti faluba és miként sikerült elérnie, hogy a helyi DK-sok őt támogassák, annak ellenére, hogy korában mit mondott derék vezetőjük likvidálásáról.

Toroczkai, aki eredetileg Tóth László néven látta meg a napvilágot, de valószínűleg nem volt elég nemzethyes a neve, így magyarosított, korunk politikai életének tipikus figurája. Hiszen rovásírásos pólókban zsidózni, ködös magyarságelméleteket rikoltozni öblös hordókról, kifizetődő manapság. Van éppen elég elfuserált sorsú szerencsétlen ebben a hazában, akik úgy várják a gyűlölet szavát, mint Tóth-Toroczkai a politikusi fizetést. Az, hogy vannak olyan figurák, akik ezt kihasználják, egész jó megélhetés fejében, nem különösebben meglepő, a csúnya kurva is többet vállal be, mint a bombázó társa.

A DK szerepe ebben a tragikomédiában talán még gusztustalanabb, mint a magyarosch vármegyésch, betyárosch figura polgármesterré szavazása. A helyi DK-s fiúk, korábban mind derék emeszpések kitalálták, hogy inkább támogatják a műmagyar zsidózót, mint a korábbi polgármestert. Mi több, így is tettek, nem is volt semmi gondja ezzel Gyurcsányéknak, gondolták a politika már csak ilyen és a régi hagyomány szerint jobban kell utálni a polgári demokratát, mint a nyilast, emlékezhetünk erre az ötvenes évekből is.


Egyetlen dékás lett csak torkos borz, ő is csak azért, mert a hallgatás törvényét megtörve hangoskodott, ő pedig nem más, mint Márki József, aki azt bírta nagy bőszen mondani, hogy „akkor is Toroczkaira szavaz, ha Gyurcsány ezért fel is hívja". Ezt azért nem kellett volna, gyorsan ki is penderítették a derék gazdái a pártból. Persze csak azért, mert járt a bagólesője és így kiderült a turpisság. A turpisság pedig az, hogy nincsenek itt elvek. Mindenki a hatalmat és a pénzt akarja. Így került egymás mellé Tóth-Toroczkai és a DK. Szép pár. De ki csinál kit?
Tovább..

2013. június 25.

A vörösingesek Horn utcát akarnak


Nincs mit tenni, Horn Gyuláról utcát kell elnevezni. Legalábbis ezt mantrázza mindannyiunk kedves Fletója, aki újabban megint képzi magát ideológiailag, ezt láthatta bárki a Nagy Imre évfordulón előadott szabadon választott gyakorlatából. A DK szerelmes levelét megírta Tarlós főpolgármesternek, hogy kell nekik az a névtábla, mint a sör az egyszeri munkásőrnek. Indokolták is a kérelmüket, hiszen azért a DK sem kapkodna annyira, ugyanakkor: „elvileg nem értett egyet annak rendelkezésnek az eltörlésével, hogy bárkiről csak huszonöt évvel a halála után lehessen utcát elnevezni. Ha viszont már eltörölték, akkor Horn Gyulánál kevesen méltóbbak arra, hogy nevüket közterület viselje a fővárosban”, így gagyog s ragyog. A vörösingeseknek úgy hiányzott egy kihűlt Horn Gyula, mint a jobboldalnak egy jó író a szimpatizánsok közé. 

Íme, a mi példaképünk, gondolták a lányok és fiúk, így szinte biztosan a Farkasházy-féle vörösbulin is utcákat kerestek a nagyúrnak a fröccsök és a mozgalmi dalok mellett.  A prolik Teddyje szépen odaselypítette Marx Károly mellé a könyvespolcra Gyula bácsi alapkönyvét, a Cölöpöket, miközben a Fel vörösök című dalt zümmögte az orra alatt. Érezte, hogy megvan, akit kerestek, Károlyi gróf utódja, a magyar baloldal nagyura Horn Gyula lesz. Könnyes szemmel kereste elő a régi képeket, néha felkiáltott: jé, itt józan! A fotóknál, amikor a nagyúr drótkerítést vág az osztrák-magyar határon, vagy MZ/X fejpántban rendőrökkel jattol, elmosolyodott, tudván, hogy ez kell a népnek. Még hogy Nagy Imre, hagyjuk ezt elvtársak, amikor itt van a mi Gyulánk. 

Már csak egy jó utca kéne. Gyula bácsi angyalföldi proligyereknek írja le magát, lehetne Hornföld a neve, a Nyugati tér lehetne a Horn-fok, az egykori Lenin körút pedig lehetne Horn Gyula körút. A vattával bélelt, orosz típusú téli felsőruházati viselet is használhatná az ellenszenves pufajka név helyett Gyula bácsi nevét. A Margitsziget is felvehetné a Gyula bá nevét és egészen jó ötletnek tűnik, hogy valamelyik olcsóbb pálinkánkat Hornitalnak kereszteljük. 

Egy biztos: filmet kéne forgatni az életéről, hiszen olyan küzdelmes és példaerejű volt. Belső vívódásairól szóló drámánkat az Alföldi rendezhetné, a Stohl pedig mindenképp adott hozzá. Felépítjük újra magunknak a nagy kirakatembert, ez utoljára az ötvenes években ment olyan jól. Az Utcát Gyula Bácsinak mozgalom pedig utat mutathat, nem csak nekünk, hanem gyerekeinknek, unokáinknak is. 
Tovább..

2013. február 18.

Egy teljesen kamu tányércsörömpölés



Miközben Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon erőnek erejével igyekszik elhitetni a közvéleménnyel, hogy ők ketten nemhogy nem barátok, hanem éppen egymás potenciális választási ellenfelei, Gyurcsány Ferenc vasárnap este maga vallotta be: rendszeresen egyeztet utódával, a következő találkozókra pedig már meg is van a pontos időpont.


Persze, ostobának hihetnénk azt, aki felül Bajnai vagy Gyurcsány (bármelyik) színjátékának – de azért, valljuk meg, egész jól játszanak. Bajnai Gordon rövid időn belül többször fitymálta le a Demokratikus Koalíciót és annak vezetőjét. „Nagyon erős az elutasítottságuk” – mondta, majd megtoldotta azzal: „Én ma nem érzékelem, hogy lenne akkora szavazótábor, vagy olyan elfogadottság, ami őket a parlamentben szeretné látni tömegesen”. Erre fel Gyurcsány némi noszogatás után gyorsan nyilvános „kibeszélésre” hívta Bajnait a múlt héten, amely invitálást a Haza és Haladás köszönettel, de elutasított. (Amúgy ne lepődjenek meg, az üzengetés főleg baloldali médiafelületek közreműködésével történt – „az egész világ színészkedik…”)

A „heves csörtén” kívül persze a két volt miniszterelnök korábban élésen elutasította és kikérte magának a CÖF által indított kampányt, mely személyeiket közös plakáton ábrázolta: „együtt tették tönkre az országot”. Bajnai és Gyurcsány jóformán egymás szavába vágva ítélte el a „gyűlölet- és hazugságáradatot”, sőt, előbbi egyenesen úgy fogalmazott Gyurcsányhoz fűződő viszonyáról: „politikai értelemben nem kell távolságot tartani, mert az már jó ideje létezik (…) régóta külön utakon járunk, sok kérdésben voltak vitáink”. Emlékezhetünk arra is, hogy a Bajnai Gordon által életre hívott Együtt 2014 az első kör után formálisan rögtön otthagyta az ellenzéki egyeztetéseket – így az MSZP-t és a DK-t is –, arra hivatkozva, hogy először a közjogi kérdésekben kell dűlőre jutni és csak utána jöhet a többi kérdés…

Erre mit ad Isten… akarom mondani: hogy-hogy nem, elvtársak, a Demokratikus Koalíció elnöke elszólta magát vasárnap este az ATV Szabad szemmel c. műsorában – melyet, nem árt megjegyezni, az a Mészáros Antónia vezet, aki jól doromboló cicusként 2006. októberének első napjaiban 72 órára (!) szegődött Gyurcsány Ferenc nyomába, hogy megtudja: milyen iszonyatos traumákon ment keresztül szeretett miniszterelnöke azokban a napokban, mikor a „galád Fidesz” ultimátumot intézett hozzá. Az eredményt akkor a köztévé fő műsoridőben tette közzé (mert akkoriban még kiegyensúlyozott hírgyártás folyt a közmédiában, mint tudjuk), ma is kihagyhatatlan csemege. Ajánljuk kifejezetten azoknak, akik szerint egyre rosszabb állapotban van a sajtószabadság Magyarországon.



Szóval Gyurcsány Ferenc elszólta magát. Azt mondta: „Beszélünk mi egymással (…) a következő napokban is találkozunk egymással, már megállapodtunk az időpontról. Ez a normális, ez a természetes”. A hatalmas „ellentétek”, a szurkálódások, az odamondogatás mellett azért a háttérben folynak az egyeztetések, hogy az utolsó pillanatban aztán – nyilván könnyek, sűrű bocsánatkérések és elvtársi ölelések közepette – újra összeálljon a Gyurcsány-Bajnai-duó.

Miért, mit is gondolhattunk volna – hogy a nagy veszekedés, tányércsörömpölés igaz lenne? Hogy otthagynák 20 évre visszanyúló barátságukat? A közös „reform-mozgalmárkodást” a ’80-as évek végéről, a közös sörözéseket, a közös karrierkezdet emlékét Bajnai-papa Creditumjánál? Elfelejtette volna Bajnai, hogy Gyurcsány NFÜ-vezetővé, kormánybiztossá majd miniszterré nevezte ki? Hát persze, hogy nem. Azt is mondhatnánk: a zenekar ügyesen játszik tovább. 
Tovább..

2013. február 12.

Pelikán József levele a mai elvtársakhoz


Erőt, egészséget! Remélem, jól vannak az elvtársak, nekem sok a tennivalóm, mert jön a Duna. Talán nem veszik zokon, hogy írok, de régi barátommal, Dániel Zolival is mindig őszintén megbeszéltük a dolgokat. Tudom, én ideológiailag nem vagyok elég képzett, de egy gátőr sok mindent észrevesz. Virág elvtárs annak idején azt mondta: csapásokat adunk és csapásokat kapunk. Én azt látom, mostanság inkább kapunk. 

Itt van ez az Együtt 2014, vagy mi. Hát kérem ez egy nagyon furcsa dolog. Itt vannak kapásból a vezetői: egy finánctőkés, egy marihuánás, meg egy kiugrott katona szakszervezetis. Nehezen fognak hinni nekik az emberek. Én tudom, hogy menet közben kell az önbizalmat megszerezni, de ezek a régi elvtársakat ütik, kérem. A régi elvtársakat, Dániel Zoliékat, Virág elvtársékat manapság a Mesterházy elvtársék képviselik, ha nem csalódom. Azt is tudom, hogy az a gyanús, ami nem gyanús, de ez a Bajnai most nem az emeszempés elvtársakat gyengíti, amikor azt mondja, hogy nem ért egyet a 2010 előtti politikával? Lehet, hogy magával sem ért egyet? 

Mi lett szegény Gyurcsány elvtárssal, miért hagyja ezt? Hát nem tudja, hogy így nem lesz jó vége? Ezek a gyerekek még beszélni se tudnak, még a papírból se. Ez a Bajnai gyerek olyan, mintha mindig meg lenne ijedve, pedig nem jön érte a nagy fekete autó, ugye. Hát szónokolni, azt biztos nem tud, nem egy Cicero alkat, az már biztos. Nem értem miért akar az Orbánnal márászkodni állandóan, csak rosszul járhat egy vitában és ott még nincs is leírva neki a válasz sem előre. 

Ez a kis füves gyerek, ez a Juhász, bár gondolom nincs betépve, amikor beszél, de mindig be van rekedve a sok füsttől, gondolom. Hát ez szegénykém úgy fest az öltönyben, nyakkendőben, mint halottaskocsin a sportkipufogó. A másik meg ez a Kónya Péter. Na, ez meg pont olyan, mint a Gulyás, a nyilas rendőrpribék, aki kiverte a fogaimat, aztán meg jól átállt a másik oldalra. Ez kérem, úgy beszél, mint bármelyik párttitkár a Virág elvtársék idejében. Mindennek az ellenkezője igaz. Az a gyanús, ami nem gyanús. 

Én tudom, kérem, hogy a Bajnai meg a Mesterházy igazából jó elvtársai egymásnak, csak nem illik erről beszélni. Ez kérem a duma bojkottja. Azt azonban valakinek meg kéne mondania a Mesterházy elvtársnak, meg az ő jó Szanyi kapitányának, hogy tessenek már vigyázni Erdélyben, mert nem szabad ottan így beszélni a székelyekhez. Konok egy népség az, kérem. Ezek úgy lekapják egyszer a derék elvtársakat a tíz körmükről, hogy kevesebb foguk marad, mint nekem, pedig nem sok maradt, ugye. Arrafelé óvatosnak kell lennie az ideológus elvtársaknak, mert ezek az erdélyiek mindig a saját érdekeiket képviselik és nem hisznek az internacionalizmusban. 

Azt viszont nagyon ügyesen csinálták az elvtársak, hogy szét tetszettek választani azt a fránya elempét, nagyon nem bírtam őket. Gondolom tetszettek nekik egy kis apanázst küldeni a szokásos nokiás dobozkában, nagyon helyes! Drága Virág elvtárs szavai jutnak az eszembe, amikor az új házam épült és állítólag nem volt homok: „Nincs homok? Akkor csinálunk, elvtársam! Nekem homok legyen a föld alól is! Efelől nem nyitok vitát elvtársam, várom a sódert meg a kavicsot!” És lett is minden, mert így dolgozik az okos elvtárs. Meg a látszat, az még nagyon fontos, arra nagyon tessenek ám vigyázni, mert látszat okán  nem tetszenek éppen jól állni. Példát kell statuálni a népeknek. Minden ezen a statuáláson múlik. Úgy kell tevékenykedni és szerepelni a médiában, hogy visszasírják az elvtársakat. És ahogy mostanság állnak a dolgok, hát erre azért nem mernék megesküdni. 

Maradok tisztelettel: 

Pelikán József gátőr, sk.

Tovább..

2013. február 8.

Ízekre szedtük Gyurcsány programját




Rég volt agyvérzésem, ezért mint intellektuális mazochista, úgy döntöttem, átnézem a Demokratikus Koalíció (DK) 2013. január 26-án közzétett programját. Remek lett, mondhatom. Igazán remek. Az érdemi részét ugyan még rágnom kell egy kicsit, mert a DK fekete öves agyzsibbasztói kitettek magukért, viszont a bevezető! Kérem, az mestermű. Gyurcsány sk! Lárifári! Hétmeganyolcát! Fletókám! Engedd meg, hogy egy kicsit feleseljek! Előre is elnézést kérek, hogy nem megyek végig az egészen, hanem csak mazsolázok belőle, de tekintettel kell lennem a saját szellemi épségemre is.

„A magyar fiatalok csomagolnak. Ki már a bőröndbe pakol, ki még csak készül a csomagolásra.(…) Az Orbán-kormány hatalomra kerülése óta annyian hagyták el az országot, mint 1956 után”- írod. Kivételesen jól sikerült felütés. Karsay Dorottya szeme könnybe lábad. És ezt mind a Zorbán tette persze. Az elhúzódó gazdasági válságnak ehhez semmi köze. Mert csak körbe kell nézni Európában, hogy mindenütt, csak itt nem. Különösen mókásnak találtam az összevetést az 56-os emigrációval. Számszakilag igaz ugyan, de míg a maiak egy szabad Európán belül, az anyagi jólét reményében költöznek, addig az 56-os csapat a börtön- vagy halálbüntetés árnyékából menekült, és még lőttek is rájuk a határon. Minimum nem fair.

„A bajok nem Orbánnal kezdődtek.”
Ez véletlenül igaz.
„…a kétezres években pedig jól érzékelhetően letértünk a felzárkózás pályájáról…”
Mármint 2002-ben. Nem, nem a kormányváltásról beszélek, hanem az első és második száznapos programról. Ebben a két irgalmatlan agymenésben nem az volt az irtózatos ökörség, hogy megígértétek, hanem hogy BE IS TARTOTTÁTOK! Na, kb. attól a ponttól kezdve akkora esély volt az államháztartás rendben tartására, mint egy új Ku Klux Klán toborzóirodának New Orleans fekete kerületében a negyedéves tagfelvételi kvóta teljesítésére. Erre már csak hab volt a tortán (persze előbbiek okozataként), hogy sikerült a dzsídípí arányos államháztartási hiányra egy laza 25%-ot ráverni. Gratulálok.


„Csődbe vitték a gazdaságot,…”
Persze, mert 2010-ben még úgy dübörgött..

„szétzilálták (…) a kormányzást,”
Ideje lenne eldönteni, hogy most akkor működik az az orbánfasisztaközpontosítottelnyomás, vagy tényleg szétesett.

 „ (…) felszámolták a művészet, a kultúra szabadságát, az állam világnézeti semlegességét.”
Igazából ha a ti ’szabadság’ definíciótok nem abból állna, hogy ’szabad az, ami nekünk tetszik és a jobberek befogják a pofájukat’, talán érdemes lenne vitába elegyedni. Az állam világnézeti semlegességéről dédelgetett hagymázas ábrándjaitokkal pedig már tényleg végképp le kéne számolni, mert agyfaszt kapok. A büdös életben nem volt az. Nem is lesz. Ha szocik vannak, balos a világnézet, ha libsik vannak, libsi a világnézet (előbbi kettő ’progresszió’ meg ’modern’-féle varázsszavakkal fűszerezve. Most gyorsan ki is megyek hányni.), ha pedig konzik, akkor reakciós kripto-keresztény világnézet uralkodik. Tessék elfogadni, ez a demokrácia rendje. Tudjátok, mi semleges világnézetileg? Semmi.

A DK szerint a világ...                                      Tutiblog Mémgyár
„De a magyarok húsz év alatt megtanultak annyit a szabadságból, hogy azt jelenti: elkergethetik a kormányaikat. Ez a tudás velünk van, és esélyt ad.”
Neked biztos rémlik 2010 tavasza, valószínűleg onnan tudod. Na az volt az igazán komoly elkergetés. Annyira komoly, hogy azóta sem tudsz kimászni az 1%-os "népszerűségedből". Önkritikát is csak a régi elvtársak tudtak gyakorolni (ha nem, gyakoroltattak velük). Egyet hátralépve, és távolabbról nézve azért ugye érezzük az egésznek az abszurditását. Ha élne Örkény, csettintene, és mivel él, John Cleese valószínű meg is teszi.

„A koalíciós kormányzás egyszerre követel elvi szilárdságot és rugalmasságot.”
Egyszerre szilárd és rugalmas? Mi van? Ezt megközelítőleg is csak egy hímtag tudja produkálni, de még az sem egyszerre. Arról amúgy van némi történelmi tapasztalatom, hogy baloldali élcsapat elvi kérdésekben melyiket választja. Igen, a rugalmasságot némi (és most próbálok nagyon finom lenni) politikai pragmatizmussal (sikerült) nyakon öntve.

„Ugyanakkor a szakpolitikai részletek sokaságában kellő megértést kell tanúsítani a demokratikus ellenzék többi pártjának elképzelése iránt.”
Értem. Mindegy, miben kell pofán köpnünk a saját programunkat, csak vegyetek be a buliba. Gordon! Mesterházy! Lécciléccilécci!

Ezután jön aztán az igazán fincsi tartalom. A tényleges program (a munkacím is agyrém), de ezt már csak röviden:

Gyors euró bevezetés, jaja hisz végül is épp széthullóban van az egész eurozóna, amíg meg érdemes lett volna, épp ti (bocs, tőled idézem) kúrtátok el. Aztán jön a különadók eltörlése, a bankadó csökkentése és ezzel párhuzamosan progresszív szja, mert hasznosabb a középosztályt nyúzni, mint a szegény kapitalista nagytőkét, ugye? Szakítani, azzal, hogy a minimálbért a kormány állapítja meg, mert persze köztudott, hogy ha a kormány nem szabná azt meg, akkor a munkáltatók, különösen a multik sokkal nagyobb mértékben emelnék azt. Ez amúgy rímel Gordonka csökkentési terveivel. Emelt családi pótlék és megszűnő családi adókedvezmény (száznapos 3.0). Ingatlanadó gazdagoktól központi költségvetésbe, szegényektől helyi adóként. Örökösödési illeték, persze csak középosztálytól felfele.
Óvodaépítési program (gondolom, IMF-hitelből), a pedagógusbérek fokozatos emelése (nosztalgiából nem csapjátok hozzá az egészségügyi dolgozókat meg úgy enblock az egész közszférát? Csak hogy ne kelljen kodifikációval bíbelődni. Elég elővenni a Megyó-féle anyagokat.)
Jönne megint vizitdíj, de csökkennének a gyógyszerárak (’Oszt mitől hízna az a fránya gyógyszerkassza? Államadósságból?)

És így tovább.

Akárhogy nézem, az egész programnak annyi köze van a valósághoz, mint Fletónak az őszinte beszédhez. Hallani hallott már róla, de köszönő viszonyban nincsenek.

Megvallom őszintén, a program olvasása közben a gutaütés kerülgetett, de mégis szerzetesi nyugalommal (igen, Vatikán-bérenc is vagyok) tudtam hátradőlni a végén. Erre két okom is volt. Egyrészt Fletó már az elején leszögezte, hogy hajlandó az egészet sutba vágni a pragmatizmus (ugye, milyen visszafogott voltam megint?) jegyében, és kétségem sincs, hogy meg is tenné. Másrészt egy 1 százalékos párt (trollolo) programjáról beszélünk. Összességében érdemes belelapozni, mert szórakoztató olvasmány, de annyi és akkora ostobasággal van tele, hogy ha vitorlába lehetne fogni, úgy nyerném a Vendée Globe-ot, hogy közben megállnék behúzni a Sydney-Hobartot. Egy finn-dingivel.

"Le kell verni a jobboldalt. Az én feladatom az, hogy ennek a politikai versengésnek irányt adjak, feladatokat szabjak, és azokat számon is kérjem, s ezt meg is teszem hezitálás nélkül."
(Gyurcsány Ferenc, Népszabadság, 2004. február 9.)


Tovább..

© 2013 Tutiblog, AllRightsReserved.

Működteti a Blogger