2014. április 22.

Kinek hiányoznának?


Ez az év jobb már nem nagyon lehet. Legalábbis ha igaz a hír, amit a Vasárnapi Hírek megszellőztetett (ott már nem elérhető, de többen átvették a cikket. Update írás közben: HVG-től). A maszopnak sikerült összetapsolnia 1,8 milliárd (az hány lélegeztetőgép?) adósságot, ezért a számlavezető bankjuk befagyasztotta a számlájukat pár hete. Mára ígértek tájékoztatást, de egyelőre semmi. Mi meg itt a Toronyházban tűkön ülve várjuk a híreket. Ugyanis nem tudjuk eldönteni, hogy örüljünk-e ennek. Elsőre az lenne a logikus, ha iszonyat ünneplést csapnánk az MSZP életkorával egyező megegyező időn át tölgyfahordóban érlelt viszkivel és import maláj szexmunkásokkal, de gondolkodóba estünk.

Az ugye mindenkinek evidens, hogy ha nem tudják kezelni a helyzetet, az a szocik végét jelenti. Elképzelhető, hogy valami jogi úton sikerül neki elhagyni a süllyedő hajót (igen, ez egy patkányhasonlat volt!!!), és az apparátus egy része új néven újrakezdi ugyanazokkal az arcokkal (ahogy arrafelé megújulni szokás...), de ahogy Kunczemaci és Fodorgabi orra alá is mindig odadörgölte a jobboldal a szadesz hátrahagyott milliárdos nagyságrendű pelenkáját, úgy az MSZP jelenlegi vezetése se tudja magától már soha elhazudni ezt a lehetséges múltat.

Ha csődbe jutnak a szocik, megy mindenki a levesbe.

Miért lenne mindez probléma? Két okból. Egy: Félreértés ne essék, mi itt a Toronyházban örömmel vesszük bármely szoci, liberó vagy széljobber párt történelem szemétdombjára kerülését, csak közben tisztában vagyunk azzal, hogy egy párt megszűntével annak szavazói nem tűnnek el, csak átalakulnak. Hogy a párt halálának esetleges bekövetkezte után mennyi emeszpésből lesz Együttes/PM-es/DK-s/Jobbikos/LMP-s, megjósolhatatlan, főleg mert még ki se múltak. Talán az LMP az egyetlen a felsorolásból, akiknek a hízása komolyan nem zavarna minket, de a mégtöbbgordont, mégtöbbjávorbenit, mégtöbbvonát, mégtöbbfletót témáktól erősen felfordul a gyomrunk. Kettő: Akarhat bárki magát gyakrabban és alaposabban tökön rugdaló ellenfelet magának bármely jobboldali párt, mint amit az MSZP művelt az elmúlt pár évben. Az bizony már az álom kategória.

De akkor ideje elszakadni az álmok világától, nézzük a tényeket! Mert a legnagyobb valószínűség szerint egy combos sorvadás mellet valószínűleg tudják majd kezelni az adósságot (B-terv: Átírják a pártot egy hajléktalanra).

1, Simon Gábor túl korán került parkolópályára, baromira kéne most az a pénz.

2, A Fidesz szívességet tett a maszopnak, hogy letiltotta a kerTV-s reklámokat. Ha nem teszik, akkor az utolsó kampánnyal ez az 1,8 milliárd most lehetne 2,8 is.

3, Fletónak sikerült nagyobb károkat tenni nem csak az Összefogás/Kormányváltásban, de elnöklése alatt az MSZP-ben is, mint azt valaha is remélni mertük.

4, Piréz megígérte, hogy ha megszűnik a párt, akkor a HVG-ben idézett mondatot magára tetováltatja ribancrendszámnak, ahová a pillangót szokták kevésbé komoly és kimért férfiak (igen, itt szerkesztői belejavítás volt - a Piréz): „Van olyan megyei jogú városi irodánk, ahol társadalmi munkában legfeljebb egy idős néni ül a telefon mellett, de ő sem a hét minden napján”

A Toronyház tehát egyelőre várakozó állásponton van megszűnés ügyben, de megkönnyezni sem fogjuk, ha mégis sikerül összehozni nekik. Kinek hiányoznának? 
Tovább..

2013. szeptember 17.

Anett hazajött...

...és nyilatkozott is a „kérlelhetetlen liberalizmusról”. Bár ne tette volna.


Bátor csaj Anett, a Bősz: bemerészkedett a Hír TV-be, ahol iszonyú unalmas módon kérdezgették arról, hogy mégis miként élte meg, hogy Mesterházy Attesz elküldte őket Gabival a búsba. Meg Fletót is, akivel miután együtt sírtak egyet az esőben üldögélve a Jókai utca járdaszegélyén, gyorsan el is kezdtek beszélgetni egy saját, „Kitaszított Baloldaliak Saját Listájáról.” Mert ha nem fognak össze velünk, majd mi megtesszük egymással: az MSZP szadesze lesz majd Gordi, Fletó saját szadeszának majd megteszi Gabesz.

Sok értelmet az utóbbi hetek történéseiben ne keressünk. Jómagam Pirézzel szemben még mindig tartom az „outsourcing” elméletet, s ebben (mármint a „hogyan szerezzék meg a szocik azokat, akik utálják őket” elméletben) komoly támogatóm akadt a Házelnök, Kövér Lászlóban is. Hiába, valahogy a bolsevik lenini taktikázás, meg 40 évnyi „társutas”, „hasznos idióta”, „szalámi taktika” után az ember a vízisiklótól is retteg. Ahogy XIII Leo híres mondása szerint az Ördög legnagyobb trükkje az volt, hogy elhitette magáról, hogy nem létezik, a mindenkori baloldal legnagyobb trükkje, hogy elhiteti magáról, hogy hülye. Pedig ha máshoz nem is, de a hatalom megkaparintásához szuperül értenek. Ezért képesek osztódással szaporodni, szétválni, diverzáns alakulatokat létrehozni, mimikrivel beivódni, infiltrálódni, minden ilyesmi.

Szóval lesz itt minden, mi szem szájnak ingere, gyakorlatilag egy kis pártot még a kutyatenyésztő sporthorgászoknak is alapítanak, csak hogy meglegyen az outreach. Tehát érthető, hogy Gabesz is felbootolta a „Liberálisokat”. Üzent is egyet óriásplakáton egykori egyetemi szobatársának a friss házas Ráhel keresztapja (ha már keresztapa…) miszerint az ország nem csupán Viktoré. A lista, amire felkerülhetne azonban kizárólag Attiláé, szóval a választ meg is kapta. Pedig „lelkes fiatalok” állnak őmögötte, mellette, alatta, ilyen a „pártalapító” Bősz Anett. Aki nyilatkozott az oroszlánbarlang közepén, bátran állva ki a „liberális értékek mellett.” Ami ugye magában foglalja Kossuthot, Eötvöst, Obamát, Clintont, Göncz Árpádot, Rooseveltet és szerintem a Disney-hercegnőket, az ujjbegyharapó Charlie-t, Barbie babát, Kent és Grumpy Cat-et.

Nos alaphangon feltennénk a kérdést mintegy, hogy milyen ezek után egy „liberális érték”, ha gyakorlatilag random bárki, akit kikeményítenek és rátolnak egy kék molinóra liberális lehet. Mármint amikor az „érték” szó mellett bármilyen jelzőt látunk, eleve elgondolkodunk azon, hogy létezik-e például liberális, konzervatív, vagy baloldali 20 ezres bankó. Csak mert ugye az érték elvileg mindenkinek érték, legalábbis nem láttam még olyan embert, aki ne bólogatott volna hevesen a szolidaritás, a méltányosság, az emberség, a szépség, az igazság és ilyenek hallatán. Szóval az érték az szimplán érték, ahogy a pénznek sincs szaga, nemhogy jelzője. De ettől elszakadva, Anett, ez az érdeklődéstől izzó tekintetű liberina bizony elkezdte részletezni a Hír Tévében, milyen a „kompromisszumok nélküli” liberalizmus, amit molinók előtt, blézerben, pártalapító nagyasszonyként ő ugye vall. Hát… Rohadtul nem kellett volna, mert – vállalva a leillészolizást – blézerben a kék molinók előtt sokkal jobb volt az összhatás, mint amikor megszólalt a drága. (Hoppá, akkor most szexisták vagyunk, vagy annyira hiányzik belőlünk a kettős mérce, hogy ha valaki hülye, akkor nem érdekel minket, hogy nőnek született?  Ez még számunkra is eldöntendő kérdés, majd jól megvitatjuk Pirézzel egy kis pálinka mellett…)  De sajnos a rövidke interjú 5 perce azzal telt, hogy átlag félpercenként mondott Anettünk valami akkora bődületes baromságot, hogy az ember hanyatt vágta magát. Ki se lehetett jönni a facepalmból, és jobban fájt az élmény, mint Vadai Ágnest nézni ahogy Ady-t szaval.

Bevallom, azért is van ez, mert „liberális” téren azért hozzá vagyunk szokva egyfajta színvonalhoz. Amikor anno ez a kitűzőzés a rendszerváltás környékén elkezdődött, akkor a „liberális” mondjuk Kis Jánost jelentette, meg Konrád Györgyöt. Jelenthette még Nádas Pétert és egyéb urbánus írókat, költőket is, és pár úgynevezett „kultúrhéroszt” akiknek a fénye ugyan erőteljesen megkopott már azok szemében is, akik felnéztek rájuk, de ahol azért volt némi intelligencia. Egy Mont Pelerin Society említésétől vagy egy laza Karl Popperezéstől egész biztos nem jöttek volna zavarba. Még a Patásördög Soros Gyuri is képvisel egy színvonalat e téren. Néhány ködös, és kevés publicitást kapott fórumon még vitatkozni is lehetett ezen liberalizmus képviselőivel, és valahol elgondolkodtató volt az „egyet-nem-értés”. Igazából kitermelték saját értelmiségi ellenzéküket a rendszerváltás utáni fiatal konzervatív gondolkodókban,  és be kell vallani, a magas labdák röpködtek azért a Kulturkampf dicső napjaiban.

Ezzel szemben látni 2013-ban a Berlinből pártot alapítani hazaserénykedő, Fodor Gabi sidekickjeként sertepertélő túlbuzgó Anett intellektuális (direkt nem szellemit mondok, nehogy leszexistázzon) színvonalát olyan, mintha 10 órás You Tube videón nézném a múlt heti magyar- román meccs első gólját. Amikor olyanokat kell hallani, hogy „a Fidesz KDNP azt mondja, hogy nemzet, de mi ezzel szemben az embert, szóval így az emberre koncentrálunk…” Anyám. Aztán nem bírja sajnos befejezni a hülyeséget: „azért jöttem haza Berlinből, hogy itthon tegyek a liberális értékekért…” Kérdés a riportertől: de hát a Gordon is liberális. "Nem, ő nem, ő baloldali. Mi vagyunk az egyetlen kompromisszum nélküli liberális formáció." Aha… De akkor miért is van az, hogy úgy kaparják Mesterházy ajtaját, mint egy kizárt kutya (ez már Boogieman kérdése)? ÉS hogy lehet, hogy kb. már Gyurcsány is jó nekik (akivel szemben ők ugye elvileg meg vannak újulva)? Hogy nem állnak ők szóba „ott középen, független erőként” a jobboldallal? Ezek persze olyan kérdések, amik igazából totálisan feleslegesek, mert Anettet és Gábort sem „elvek” mozgatják, és ez kb. lesüt 2 perc után az arcukról. Előítéletek, eleve legyártott Comic Sans + Fotó szintű mém-igazságok, azon túl meg a nettó hülyeség, a tájékozatlanság és az inkompetencia. Ennyi. Ezt kár szépíteni, de persze kimondani úgyis nácizmus, szexizmus, rasszizmus, meg még nem tudom mi lesz instant anett fejében, tehát a „kritika” úgyis olaj a tűzre: egyértelmű jelzés a mindenkori liberális számára, hogy a „helyes gondolkodás” még nincs telepítve az emberek fejébe, és neki sürgős, Berlinből hazajövős hittérítő feladata van a Károlyi szobor tövétől nekivágva a flashmobokon át és petíciózásig bezárólag.

Ha Magyarországon maradt még akár egy darab valódi, igazi, vérbeli „liberális” az utóbbi években, akkor az most végleg keresheti a legerősebb gerendát a padláson. Utolért minden magyar liberálist a végzet: kijött az a generáció, amelyiknek az elsődleges forrást identitása megfogalmazásához immár a „Being Liberal” facebook csoport ostoba mémjei jelentik. Mit tud egy ilyen caps lock-liberális Hayek és Vogerle életre szóló barátságáról? Mit tud egy ilyen Roosevelt „konzervatív koalíciójáról?” Mit tud egy ilyen a hidegháború patrióta liberálisainak történetéről? Mit tud egy ilyen a liberális- libertariánus szakadásról, Ronald Reagan gondolatairól? Mit tud egy mai liberális arról, hogy egyáltalán mi is az a „liberalizmus”? Azon túl, hogy támogatja az abortuszt az eutanáziát, meg a melegházasságot, szeret füvezni, és imád egzotikus pasikkal/csajokkal/mindkettővel összejönni, valamint a gazdaságban (ahogy a szexben) csakúgy a laissez faire híve, ezen túl szereti a technikai kütyüket meg a spirituális baromságokat, mi van még itt? Semmi. Tehát – attól, hogy szép, nem biztos hogy okos. Szegény Illés Zoltán.

Anettünk is kihúzott pár éve a „provinciális” Mucsáról a „civilizációs központba” Berlinbe, és biztos marha jól érezte magát a multikulti európai fővárosában. És ez így jól is van. Mindenki megtalálja a neki valót, és ott jól elvan. De ahelyett, hogy be is olvadt volna ezek után szépen, ahogy azt kell,  Anett fogta magát, és hazajött megbuktatni a fasiszta rezsimet, és megmenteni minket a végső balkanizációtól, ami – elnézve a berlini keleti folk-punk áramlatot, valamint az Anettet is magában foglaló, elég népes keleti bevándorló közösségeket – Németországot inkább fenyegeti, mint minket. Valójában, míg Anett fitymálóan „lebaloldalizza” szegény Gordonékat, mintha ő nem az lenne, majd magát „kérlelhetetlen elvhű liberálisnak” vallja, valójában két dolgot bizonyít: hogy ő is baloldali, és ő sem „igazi” liberális. Annyi van, hogy valószínűleg Berlinben már nem akadt több dolga, és hazajött megélhetési politikusnak, mert most épp szezonja van a baloldali pártalapításnak. Azért „pártalapítóként” innen-onnan biztos összejön egy VI. kerületi albérlet+ rezsi, meg az eljárogatások összege. Biztos izgibb, mint Berlinben mosogatni a török kebabosnál. Mindenesetre üdvözöljük itthon Pártalapító Bősz Anettet. Vígasztalja a tudat: ha 2014-ben ez a dolog a mi szexista-rasszista mucsai fajtánk megmentésével mégsem jönne össze, még mindig várja vissza Berlin. Európa legjobb kebabját úgyis Kreutzbergben és nem a Fogas Házban kapja meg.
Tovább..

2013. augusztus 5.

Így nem fogtok választást nyerni


A magyar baloldal Baldrickjainak időről-időre van egy remek terve az örök jobboldali hitbizományok meghódítására. Néha ezért elutaznak Erdélybe turistáskodni, rácsodálkozni, ahogy román létükre zemberek beszélni magyart, máskor Szűz Mária országának nevezik a Köztársaságot, udvarolgatva egy picit a katteroknak, hátha végre egyszerre lép majd Hegyvidék a Váci úttal és a Vörös Csepelre a Budagyöngye felel neki. Havonta egyszer bejelentik a paradigmaváltást (nekik paradigmáik vannak), miszerint mostantól néppárt vagyunk és azt is képviseljük, akik a hátuk közepére nem kívánnak minket. Harmadik út meg miegymás, ha Angliát képes két cikluson keresztül megszopatni ezzel Blair, akkor nekünk is menni fog. Aztán ennyiben maradnak. Sőt! Mintha mostanában a hagyományosan baloldali értékvilágú csoportokat (rétegeket?, osztályokat?, mittomén) is igyekeznének elidegeníteni maguktól, mint a proletariátust a terméktől a marxizmusban. Vagy valami ilyesmi. 

Kampány van és a legjobbat akkor lehet kampányolni, ha nem csak pozitív üzeneted (több pénct a zembereknek) van, hanem ellenségképed is. Okos emberek szerint a Fidesz legnagyobb találmánya, hogy a kuruckodásra mindig hajlamos magyaroknak ellenségképet kreált a nemzetközi intézmények személyében, hogy kiélhessék protestszavazói kényszereiket (oké, ez szerintem is vicces elmélet, de hipotézisnek elfogadom), így hát fel kell mutatni valami versenyképes gyűlölnivalót.

- Na, várjál! Ki a fenét lehet gyűlölni? Négerek alig vannak, én speciel egy darabot nem ismerek, meg őket amúgy sem szabad! Legalábbis nemzetközileg nem javasolt. Ötlet? - dobta fel a kérdést miután nagy nehezen lenyelte a száraz pogácsát és kihajolt a művirág takarásából az ideáltípusos szocialista. - Valaki mondjon már valamit! 

- Van egy remek tervem! - suttogta a bal vállán ülő eszdéeszes kisördög, aki rendszerint csupa olyanra veszi rá, amit nem is tenne magától. - Basztassuk a bunkó focistákat és a mocsok devizahiteleseket! Aki pénzt költ a focira az szar ember, mert miattuk éheznek a gyerekek, a devizahiteles meg a saját hülyeségét fizetteti meg másokkal. Egyszerű mint a szög! Még a hülyék is megértik!

- Na, várjál má'! Nem arról volt szó, hogy nincs ingyenebéd? A focistás dolog rendbe' van, mert azok annyit lengetik a válogatott meccseken a nemzeti trikolórt, hogy legszívesebben közibük hajítanék egy Cohn-Benditet a családi szektorba, ahol gyerekek is vannak, de ezt a éhezéses dolgot nem tudom összerakni. - fogalmazott meg egy tőle szokatlanul hosszú gondolatot az ideáltípusos szocialista. 

- Pedig egyszerű. Gyerekkel és kutyával még mosóport is el lehet adni, a szocialista pártot is sikerülni fog. Pláne éhező gyerekkel. Ez nem ingyenebéd, hanem választási kampány. Ráadásul ellenzékből, amikor fejben költjük csak a pénzt. Érezned kellene a különbséget! A szerencsétlen hülye Lendvai Ildi, ha emlékszel még rá, a lélegeztetőgéppel jött mindig. Azzal számolt. Szerinted hogy nézne ki Bajnai vagy Mesterházy egy halom lélegeztetőgép között? Hülyén, igaz? Képzeld el ugyanezt gyerekekkel, pláne éhező gyerekekkel és úgy, hogy Cohn-Benditet kitakarja egy villanyoszlop. Ugyehogy. Ebből már lehet plakát! A Live Aidekre is mennyi pénzt összekalapoznak mindig idősödő popsztárok, hogy vehessenek fegyvereket belőle a fekete-afrikai diktátorok. Csak mutatnak egy csontsovány etióp fiút egy légyrajzás közepette ebédidőben és máris nyílnak a bankszámlák.  - válaszolta a bal vállon ülő kis eszdéeszes. - Ráadásul kevesen is vannak, mármint a focisták, tehát nyugodtan lehet őket sértegetni. Számold ki. A pályán vannak huszonketten és a cserepad plusz szakmai stábbal együtt sincsenek ötvenen. A közönséget meg hagyjuk, mégis ki megy ki ebben a negyven fokban? (Piréz is otthon sírdogált tegnap a Kispest - Pápa meccs alatt - a szerk.)

- Hahóó, de ne feledkezz meg az otthon, a tévé előtt ülőkről vagy a Nemzeti Sportot vásárló futballszerető prolikról se. Azok szeretik a focit, akkor is, ha elégedetlenek a minőséggel. És az, ha a laza orbánozás, felcsútozás, stadionozás átmegy a "minden focista bunkó"-zásba, akkor az kontraproduktív. Ugye, ismered ezt a szót? Veszélyes terep! - szólt bele a beszélgetésbe ekkor a másik bal vállon eddig csendben figyelő, Brezsnyev szemöldökű, NKVD egyenruhás kommunista kisördög, aki mindig váltogatja a kinézetét, csak a szemöldököt nem.  - A legjobb az lenne, ha a fociellenes fröcsögést meghagynánk az E14 fizetett hirdetéseket közlő Index, 444!4, HVGonline triásznak és a Cinknek, aki mindent átvesz tőlük. Azokat úgysem olvassák a prolik és mi a devizahitelesekre koncentrálnánk inkább. Az volt a másik ötlet, nem?

- Jogos felvetés! - szomorodott a bal vállon ülő kis eszdéeszes, aki nem váltogatja a kinézetét, csak mindig más vállakra ül.  - Foglalkozzunk a devizahitelesekkel! Őket te sem szereted, igaz? - fordult a másik bal váll irányába.

- Nem hát! Ők a kelet-európai burzsoázia megtestesítői! Hitelt felvevő gyanús elemek. Sztrájktörők és sötétben bujkálók. Olyanok, mint a szatócs, akitől rendes kapitalista híján el kellett venni a boltját! - borzolta össze a szemöldökét a másik bal vállon ülő kis kommunista, aki most teljesen érthetetlenül testhez simuló búvárruhára váltott és szamurájkontyot tett a fejére a tányéros sapka helyett. 

- Nem lesz egy így jó, mégsem! - szólt ismét közbe az ideáltípusos szocialista meglepően intelligensen. - Mi nem mondhatjuk, hogy mindenki egye meg a saját főztjét és menjenek inkább aludni a híd alá vagy az erdőbe! Nem maradna szavazónk. A mi álláspontunk, hogy egy ember nem tehet semmiről, kizárólag csak a körülmények, illetve a társadalmi determinációk lehetnek hibásak, amelyek orbánviktor gyűjtőnéven találhatóak meg a szakszótárban. 

- Csak látszólag antagonisztikus ellentét - csempészte vissza a nyugalmat és a marxizmust a beszélgetésbe a Brezsnyev szemöldökű kisördög, aki ezúttal megdöbbentő módon Gandalf fehér, de valamiért flitterekkel is gazdagon díszített köntösében pipázott a másik bal vállon olcsó dohányillattal árasztva el szobát. - Mint mindig, most is a társadalmi munkamegosztáson van a hangsúly. Emlékszel rá, igaz? Az E14 fizetett hirdetéseit közlő Index, 444, HVGonline nyugodtan sajáthibázzon' és tanuljanaklegközelebbpénzügyezzen', mi meg közben megvádoljuk a kormányt, hogy nem akar segíteni a zembereken. Matolcsy úgy őrzi a malacperselyt, mintha bármit is számítana néhány tízmilliárd. Többet is vertünk el völgyhídra és síkságba fúrt alagutakra! 

- Hmmm. Kicsit bizonytalan vagyok. - gondolkodott el ma már harmadszor az ideáltípusos szocialista. - Az indulatokat fel tudjuk korbácsolni, de mi lesz, ha kiderül: tulajdonképpen egyetlen formációra kell szavazni, amely mégsem képes egyszerre hitelesen képviselni mind a két álláspontot? Pláne, mert kizárják egymást. Nehéz dolog a duplagondol, nem mindenki kapta meg a szükséges képesítést a pártiskolában. 

- A rohadt életbe! - toppantott mérgesen egyszerre mind a két kisördög. - Miért nem lehet szavazók nélkül működtetni ezt a kurva demokráciát?!!44!! És mi még Erdélybe akartunk menni kampányolni! A saját szavazóinkat sem fogjuk tudni megtartani! Hát tényleg ennyire ostobák lennék, mi összefogott baloldaliak, haladók és demokraták?


Tovább..

2013. március 9.

Bajnai megint nagyon eredeti...



Új szlogennel kampányol a Haza és Haladás Egyesület (HaHa) elnöke, Bajnai Gordon. Az új szöveg úgy hangzik: „A Te Magyarországod. Tegyél érte!” Mintha ismerős lenne ez a szöveg valahonnan. Idézzük csak fel az SZDSZ 2006-os kampányplakátját! Te. Én. Ugyanaz az alapja mindkettőnek: a liberális individualizmus, az önző egyén középpontba állítása, amivel az SZDSZ éveken keresztül mérgezte a közéletet. Az üzenetük közös: csak a te érdeked a fontos, a közösség egyáltalán nem számít. Nyugodtan hagyd el az országot, és vállalj állást valamelyik külföldi országban, hiába tanultál a közösség pénzén. És háborodj fel, ha a kormány olyan hallgatói szerződést próbál veled aláíratni, mi szerint 20 év alatt legalább 4, maximum 12 évet Magyarországon kell ledolgoznod (pedig a társadalmi szerződés gondolatát tudtommal a liberálisok is elfogadják.)

Bajnai pártja láthatóan tényleg az új SZDSZ szerepét szeretné eljátszani. Azt a zsaroló kisebbséget, amely mindig is azt hirdette, hogy ő majd a szakértelmével kordában tudja tartani az MSZP-t. Ezért léptek koalícióra 1994-ben, majd 2002-2010 között is. A kétharmados Fidesz-győzelem 2010-ben megmutatta, hogy ez mennyire sikerült nekik. Bajnai Gordon korszakváltást akar – az MSZP-vel együtt… –, és ő is szakértőnek hirdeti magát. Ez a gazdasági programján is meglátszik.

Az SZDSZ már eltűnt a süllyesztőben. Bajnai is el fog.
Tovább..

2013. február 20.

Minden változik, csak az SZDSZ örök



Bajnai közölte, korszakváltás kell a gazdaságpolitikában. A korszakváltás programja. Ízlelgessék csak, ugye ezt már hallottuk valahol. Nem fogják kitalálni.  Hát persze, hogy az SZDSZ-től.  2000. november 29-én mutatta be Magyar Bálint pártelnök.  „Neves szakemberek tömege” vett részt az elkészítésében, mondta Magyar, később megjegyezte: „a jelenlegi kabinet a megkezdett reformokat is megakasztotta, visszafordította” , sőt, „az SZDSZ Korszakváltás Programja célul tűzi ki, hogy az alacsony keresetűeknek, a részfoglalkozásúaknak is megérje dolgozni, ezért a járulékok szintjének általános mérséklése mellett a kisebb keresetek esetén további kedvezményes járulékkulccsal támogatja a munkát.” Továbbá, az SZDSZ Korszakváltás című programjában szerepelt „a közpénzeket érintő szerződések interneten való kötelező nyilvánosságra hozatalának” követelése. 

2013. február 19-én mutatta be az új liberális pártelnök a korszakváltás legújabb programját. Olyasmi, mint az előző: „60 szakértő készítette”  Megtudjuk belőle, hogy a Bajnai kormánya által megtett „lépések még nem voltak elegendőek a gazdaság tartós dinamizálásához, 2010 után részben visszafordultak, sőt, az alacsony képzettségűek elhelyezkedéséért szükséges a „jelenlegi járulékcsökkentési program átalakítása a jobb célzás érdekében”. Van, ami szinte szó szerint ugyanaz 2000-ben és 2013-ban, lásd fent a netes szerződéseket: „a magyar állam és egy cég között csak akkor lehet majd szerződést kötni, ha a dokumentum kikerült az internetre”. Valószínűleg ez akkor Lepp Gyulára, Kóka Jánosra, Bajnai Gordonra duplán kellett volna, hogyvonatkozzon.

Hosszan lehetne tovább sorolni a program SZDSZ-topikjait: pl. ott a szegregáció, emlékeznek, mennyit beszéltek erről nekünk a kétezres években? És mit tettek ennek kapcsán? Nem eleget, tudhattuk meg a HaHA (ez most a pár tucat diák egyetemfoglalósat játszik HaHa) kiképzője által írt cikkből. Aztán az SZDSZ volt a mester a reformok kényszeres emlegetésében, később mikor ők kezdtek eltűnni, átvette a helyüket Bajnai. Idézet már 2008-ból: „Azonnali szerkezeti reformokat tart szükségesnek a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter. Bajnai Gordon a legsürgetőbbnek az adó-, a szociális, a foglalkoztatási és a pártfinanszírozási rendszer átalakítását tartja”. Mi történt a kormányzása alatt? Egy adóreform béna és alkotmányellenes ingatlanadóval, Oszkó és Békesi László (volt SZDSZ-közeli MSZP-pénzügyér), esetleg az IMF javaslatai alapján durva szociális vágások.

Hát jöjjön maga a „program”. Igazából egy 85 oldalas ppt-előadás, sok ábrával, grafikonnal, temérdek lózunggal és kevés konkrét számmal. A 33. oldalig hivatkozzák a forrásokat, onnantól már nem, ez lehet talán a „szakértők” hatéves kitekintése a magyar gazdaságról, ami természetesen akkor mutat kedvezőbb adatokat, ha Bajnaiék kormányoznak. Érdekes, hogy betolnak 2014-re egy 300 milliárdos fogyasztási adóemelést, „mert erre szükség lesz”, de persze ezt még a „jelenlegi kormány” csinálná meg… .  2018-ra számolnak az eurócsatlakozás feltételeinek teljesítésével (Mesterházy ha jól értjük 2015-re, indulhat a számháború), azzal azonban totál nem számolnak, hogy milyen feltételek mellett és milyen alaphelyzetből érdemes csatlakozni és milyenek mellett nem (pl. Görögország sokadik megmentését érdemes-e kint megvárni stb.).

Külön érdemes kiemelni a 19. oldalt, amely a minimálbér 2000-es évek eleji emelését fikázza (SZDSZ-kompatibilis rész), illetve odavágják, hogy „a lakáshitel-támogatásokat mértékének növelését az akkor költségvetési mozgástér nem tette lehetővé, hosszú távon nem volt fenntartható a finanszírozás”. Aha, tudjuk, a devizahiteles konstrukció, az jobban fenntartható volt. De a lakáshitel-támogatások kinyírásával legalább az építőipart is hazavágták. Végül a 19. oldal utolsó pontjaként odavetik, hogy fiskális alkoholizmus 2001-2006. Köszönjük, roppant (deviza)hiteles megjegyzés, innen üdvözöljük unokáink nevében is az államadósság növelését, a 2006 utáni privatizációkat, a segélyen megvett szavazatokat, az IMF-hitelfelvevőket és a jelenleg börtönbüntetésüket töltő ballib fiskális alkoholistákat.

Mindenesetre, ehhez a „programhoz” nem kellett volna ennyi szakértő, ennek a ppt-műfajnak folytatható története van, átemelhetőek a powerpoint-diák 2006-09 közötti időkből. Az egyetemeket – ugye emlékszünk erre a korra – abszolúte nem kihasználó és nem átpolitizáló Gyurcsány   és Bajnai  a Corvinuson tartott minden évben előadást egy ilyen diasorral. Ez tehát a „program”, vagyis „vitairat”, igazából még maga a Bajnai-klub honlapja sem döntötte el. A program koordinálója anno azt mondta: Más a választási program, és más a kormányprogram,  de ez ma már nem zavarja a baloldali-liberális csapatot.



Persze, néha jó elképzelések is akadnak a tervben. Nyugi, idővel ezeket úgyis elkaszálják a többi elvtársak. Valamilyen csökkentett formában megmaradhatna a Munkahelyvédelmi Akcióterv vagy a családi adókedvezmény. Viszont utóbbival a szocik szerint a „gazdagok jártak jól”, Gyurcsányék meg alapból megszüntetnék.

Végül az adótervek, Bajnaiék kétkulcsos és az MSZP háromkulcsos története kapcsán is nagyjából ott tartanak, ahol 2002-ben: „(Az SZDSZ írta) a jövőre bevezetendő adótábla szerint az alsó adókulcs 18 százalékra csökkenne, ami 2,4 millió forint éves jövedelemig lenne érvényben, míg afölött 36 százalék lenne az adókulcs. A koalíciós partner MSZP viszont 3 kulcsos adótáblát szeretne, adómentessé tenné viszont a munkavállalók körében ( a vállalkozóknál nem) a minimálbért. Ez utóbbit viszont a szabad demokraták nem tartják létfontosságúnak.” Ebből lett aztán az adórendszer-katyvasz és adóelkerülés, minimálbérre bejelentés, amely 2002 és 2010 között olyan sikerekhez vezette Magyarországot, amelyekre mindmáig emlékezhetünk. Emlékszünk?
Tovább..

© 2013 Tutiblog, AllRightsReserved.

Működteti a Blogger