További szoborötletek

Nagy ravaszdi ez a Mesterházy Atti… Az október 23-ai összefogós hepaj előtt stikában felavatott még egy Horn Gyula szobrot a pártszékházban 12-én. Szakasztott olyat, mint amilyet Marcaliban avatott ötödikén. Élünk a gyanúperrel, hogy az MSZP székházban lapulhat még jó néhány Gyula-fej, Kínából tucatjával olcsóbb is az ilyet rendelni az elvtársaktól. Ati majd a Húsvéti Nyuszival demokratikus összefogásban, mintegy koalícióban, teletojja nekünk ezt a szép országot gyuszibuksikkal. Alig várjuk, hogy november 11-e környékén, az 56-os forradalom vérbefojtásának emléknapja táján ismételten avatgat egyet nekünk ez az érzékeny lelkű Attifiú valahol.

Nem kívánván kegyeletsértést elkövetni, tisztázni szeretnénk azonban, hogy ezek a Horn Gyula szobrok mit is jelképeznek a számunkra. Horn személyisége és magatartása ugyanis tökéletesen megfeleltethető a Fritz Tamás által megfogalmazott Következmények Nélküli Ország metaforájának. Horn Gyula mindörökre NaésGyula marad az emlékezetünkben, ezért is szeretnénk az alábbi posztban néhány ötletet adni, a bronzkobakok felhasználásához baloldali értelmiségi polgártársainknak.

1. NaésGyula – Életem

Mindazok számára, akik rángó szemizmokkal figyelték, hogyan koszorúz Gyula 56-osokat; hogyan erőltette követendő politikai és közéleti gyakorlattá, valamint erkölcsi magatartássá elhíresült mondatát ránk a baloldal; hogyan nyilatkozott édes leánya a forradalom náci csürhéjéről; és akiket idegesít, hogy kommunista besúgók és ügynökök elszámoltatás helyett állami nyugdíjban részesülnek, mint az öreg Biszku Béci bácsi, álljon itt első kompozíciónk…

2. Labamba

Naésgyula sokak szemében a Kádárjános szépreményű utódja volt, aki személyében, alkatában és beszédmódjában egyaránt példásan idézte a csak kevesek számára gulyásos kommunizmust jelentő időszakot, és az átszüremlést az újba. Gyula volt a határsávokat kettévágó baloldai Mózes, aki kivezette népét a szociálizmusból. Gyula volt az új MSZP a régi MSZMP helyett, a Zanusszi hűtő a Szaratov után, ő volt nekünk a Kék útlevél, a csillagból átváltoztatott vörös szegfű. Gyula volt a rendszerváltás baloldali arca. Emlékezzünk hát rá e szavakkal: Labamba Elvtársak!

3. Szabaccság!

Harmadik kompozíciónk kifejezetten azok számára készült, akik hittek vagy még mindig hisznek abban, hogy a vasfüggöny átvágása a magyari baloldal fickós hadüzenete volt a szocialista rendszernek. Bár szerkesztőségünk él a gyanuperrel, hogy Gyulánkat egyszerűen csak behívták egy füstös, barna műbőr-ajtós szobába, ahol sok elvtárs ült egy asztal körül, de neki állva kellet maradni, majd kezébe nyomtak egy drótvágót, hogy a többit majd elmondják neked a helyszínen Gyuszikám… Naésgyula a szocialista szabaccság hérosza, álljon tehát itt, kezében égnek emelt NSZK-s trabantkipufogóval, hogy mindörökre emlékezhessünk…

4. Hornminátor

Alábbi szobortervünk kifejezetten Doktor Dániel Péternek készült. Dániel Péter szeretné, ha a jövőben a más értékrendű, más véleményt megformáló magyar embereket lelőnék. Dániel Péter szeretne addig is pisztolyt hordani magánál, hogy bárkit lelőhessen. Mivel vagy soha, vagy a Dániel Péter által vizionált, szerintünk meglehetősen távoli jövőben lesz csak erre lehetőség, úgy képzeljük, Gyuszikirályfi vöröscsillagösvényen tér majd vissza az övéihez, mint Hornminátor. Legközelebb… Valahogy így…

 

5. Nagy Imre – kis gyula

Legutolsó szoborképünk Horn Gyula történelmi jelentőségének valódi súlya, és a magyar futball közötti összefüggést hivatott érzékeltetni.

A Tutiblogtól ennyire futotta, de várjuk olvasóink további ötleteit is. Amennyiben pedig indokolatlan Horn Gyula szobrot fedeznek föl lakókörnyezetükben, értesítsék a legközelebbi vastelep beszállítóit.

Tovább..

A hülyeség maga

Horn Gyula halotti szertartásán közreműködik a Magyar Honvédség Vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Központi Zenekara, valamint a Maléter Pál Rendészzászlóalj. Vitéz Szurmay Sándor (Boksánbánya, 1860. december 19. – Budapest, 1945. február 26.) magyar királyi honvédtiszt, gyalogsági tábornok, 1917–1918-ig honvédelmi miniszter, 1941-től vezérezredes. Maléter Pál (Eperjes, 1917. szeptember 4. – Budapest, 1958. június 16.) az 1956-os forradalom egyik vértanúja, katona, az 1956. novemberi harmadik Nagy Imre-kormány honvédelmi minisztere. Ugyanazon a napon végezték ki, amikor Nagy Imre miniszterelnököt és Gimes Miklós újságírót. 

Hát kérem, meg sem kell mondanom, hogy mi hülyeség és mi nem az. Valószínűleg nem ez a kiegyezés, nem ez a társadalmi béke. Ez csak az utolsó nonszensz egy magyar politikussal kapcsolatban. Valószínűleg nem az utolsó nonszensz Magyarország történelmében. Azt hogy a túlvilágon rákosi és szálasi együtt sétálnak, azt elhiszem. Bem és haynau biztos, hogy nem sétálnak együtt. Már ha a kedves olvasó érti, hogy mire gondolok. Miközben egyre többen történelmet képzelnek maguknak, pártjuknak vagy akárkinek, nem mintha az igazi történelmünk nem lenne elég jó. Jó az, csak meg kéne ismerni ostoba hanták helyett. 

Vinnyogtam, amikor megláttam a hírek közt Horn temetési műsorát. Igazi örkényi történet ez, egy már nem létező huszadik századról, melyben voltak bár nagyjaink, de a sötétség, a hülyeség volt a nagyúr. Nem mintha Gyula bácsinak nem lenne mindegy, ki zenél a búcsúbulin, ki mondja majd a verset, ki jön el és ki marad otthon. Mindegy neki, hogy ki látja hősnek, ki pufajkásnak, ki reformernek és ki az ország kiárusítójának. Azok, akik utálták, azok még egy utolsót röhöghetnek a partyn. Dj Horn versus Vitéz uzsoki báró Szurmay Sándor & Maléter Pál. Röhöghetünk bátran, Vonnegut és az Éj anyánk el mehet a fenébe ehhez képest. És lássuk meg ebben a hírmondatocskában magunkat, a történelmünket, a magunk mögött hagyott éveket. Csak azt remélem, az én temetésemen nem a Horn Gyula emlékzenekar fogja húzni.

Tovább..

A vörösingesek Horn utcát akarnak

Nincs mit tenni, Horn Gyuláról utcát kell elnevezni. Legalábbis ezt mantrázza mindannyiunk kedves Fletója, aki újabban megint képzi magát ideológiailag, ezt láthatta bárki a Nagy Imre évfordulón előadott szabadon választott gyakorlatából. A DK szerelmes levelét megírta Tarlós főpolgármesternek, hogy kell nekik az a névtábla, mint a sör az egyszeri munkásőrnek. Indokolták is a kérelmüket, hiszen azért a DK sem kapkodna annyira, ugyanakkor: „elvileg nem értett egyet annak rendelkezésnek az eltörlésével, hogy bárkiről csak huszonöt évvel a halála után lehessen utcát elnevezni. Ha viszont már eltörölték, akkor Horn Gyulánál kevesen méltóbbak arra, hogy nevüket közterület viselje a fővárosban”, így gagyog s ragyog. A vörösingeseknek úgy hiányzott egy kihűlt Horn Gyula, mint a jobboldalnak egy jó író a szimpatizánsok közé. 

Íme, a mi példaképünk, gondolták a lányok és fiúk, így szinte biztosan a Farkasházy-féle vörösbulin is utcákat kerestek a nagyúrnak a fröccsök és a mozgalmi dalok mellett.  A prolik Teddyje szépen odaselypítette Marx Károly mellé a könyvespolcra Gyula bácsi alapkönyvét, a Cölöpöket, miközben a Fel vörösök című dalt zümmögte az orra alatt. Érezte, hogy megvan, akit kerestek, Károlyi gróf utódja, a magyar baloldal nagyura Horn Gyula lesz. Könnyes szemmel kereste elő a régi képeket, néha felkiáltott: jé, itt józan! A fotóknál, amikor a nagyúr drótkerítést vág az osztrák-magyar határon, vagy MZ/X fejpántban rendőrökkel jattol, elmosolyodott, tudván, hogy ez kell a népnek. Még hogy Nagy Imre, hagyjuk ezt elvtársak, amikor itt van a mi Gyulánk. 

Már csak egy jó utca kéne. Gyula bácsi angyalföldi proligyereknek írja le magát, lehetne Hornföld a neve, a Nyugati tér lehetne a Horn-fok, az egykori Lenin körút pedig lehetne Horn Gyula körút. A vattával bélelt, orosz típusú téli felsőruházati viselet is használhatná az ellenszenves pufajka név helyett Gyula bácsi nevét. A Margitsziget is felvehetné a Gyula bá nevét és egészen jó ötletnek tűnik, hogy valamelyik olcsóbb pálinkánkat Hornitalnak kereszteljük. 

Egy biztos: filmet kéne forgatni az életéről, hiszen olyan küzdelmes és példaerejű volt. Belső vívódásairól szóló drámánkat az Alföldi rendezhetné, a Stohl pedig mindenképp adott hozzá. Felépítjük újra magunknak a nagy kirakatembert, ez utoljára az ötvenes években ment olyan jól. Az Utcát Gyula Bácsinak mozgalom pedig utat mutathat, nem csak nekünk, hanem gyerekeinknek, unokáinknak is. 

Tovább..

Horn Gyuláról igazat, vagy semmit!

De mortuis nil, nisi bene! (Halottról jót vagy semmit!) – mondták a rómaiak. Habár félrefordításról van szó, mert a „bene” jelentése „jól”, azaz „helyesen”. Pontosabb, ha azt írjuk, hogy „igazat, vagy semmit!” Mert az elhunyt ember jogilag már nem védekezhet. Így tartották az ókori Rómában.

81 éves korában, hosszan tartó betegség után elhunyt Horn Gyula. Részvétünk! Bajnaival szemben, aki „államférfinak” nevezte, mi tartjuk magunkat a rómaikhoz: „igazat, vagy semmit!”

Horn Gyula a rendszerváltozás utáni Magyarország harmadik miniszterelnöke. Az MSZP-SZDSZ koalíció vezetője. Az „igazat, vagy semmit!” 1956 októberétől november elejéig – állítása szerint – nemzetőr volt, 1956 decemberétől 1957 júniusáig az MSZMP KB felkérésére viszont a karhatalmi őrszolgálatnál, a pufajkásoknál volt állományban. 1957-ben megkapta a Munkás-paraszt Hatalomért Emlékérmet, az „ellenforradalom” leverésében fontos szerepet játszó személyeknek járó magas kitüntetést. Az „igazat, vagy semmit!”

Horn Gyula politikusi életútja tipikus szocialista karrier. Miután kinyilvánította a Kádár-rendszer iránti elkötelezettségét (a pesti srácokkal szemben, fegyverrel a kezében) Bulgáriában és Jugoszláviában dolgozott a magyar nagykövetségeken. Szép lassan lépdelt előre az MSZMP ranglétráján. Igazi hithű kommunista volt. 1985-ben visszatért a Külügyminisztériumba, ahol államtitkár lett. 1987-88-ban tagja volt a Minisztertanács Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Bizottságának, majd 1989-ben a Németh-kormány külügyminisztere lett. A vasfüggöny lebontása neki is lehetőséget adott, hogy megmutassa hirtelen jött reform-érzelmeit. Kényszerből, vagy felismerve az „új szelek járását”, 1989-ben átengedte az NDK-s állampolgárokat az osztrák határon. Ezzel alapozta meg későbbi karrierjét.

A rendszerváltáskor az MSZP alapítója, majd vezetője lett. A kamikaze Antall-kormány alatt pedig egy új szocialista prototípust jelenített meg. Százezreknek mutatta meg, hogy lehet demokrata egy volt kommunista. Hogy lehet békében továbbélni mindenkinek, aki az egykori diktatúrát építette és fenntartotta. Az egykori bűnösöknek megbocsátanak – szimbolizálta. Amikor rákérdeztek az 56-os forradalom leverésben játszott szerepére, csupán egy „na és?” volt a válasza...

Ráadásul – a mögötte álló liberális médiával – sikeresen építette fel magáról azt a képet, hogy ő az egyedüli szakértő. A jobboldal nem ért a kormányzáshoz, a baloldalon viszont, kisebb-nagyobb bűnök ellenére, azok vannak, akik el tudnak kormányozni egy országot – sugallta. És sokan elhitték neki.

Alternatíva nélkül, 1994-ben óriási győzelmet aratott. Az MSZP akkor akár egyedül is kormányt alakíthatott volna, mégis bevette az SZDSZ-t. Két oka volt erre Horn Gyulának. Egyrészről a nemzetközi legitimitást akarta így megszerezni. Hisz, ha az egykor a leginkább antikommunista liberálisok támogatják, akkor az elfogadható a Nyugatnak is. Másrészről a kétharmados többség miatt.

Miniszterelnökként leginkább a törvényes mederbe terelt rablóprivatizációról, illetve a Bokros-csomag népnyúzó és az ország pénzügyi mutatóit végül nem is javító, hanem rontó intézkedésiéről ismert az utókor számára. Mert „halottról jót, vagy igazat!” Emberként pedig nyugodjon békében!

Tovább..