2014. november 14.

Kósa Lajos látott már kacsát?


Meglehetősen érdekes ez a magyari vonulhatnék, hogy 700 Forint netadó tömegeket vonzott az utcákra, a könnyfagyasztó idő ellenére. Még a NAV-tünti is erőlködős volt. Mindenesetre akár ki is pénzelte ezeket a megmozdulásokat várhatott volna novemberig, mert a devizahitelek forintosítása valódi okot is adhatott volna a demonstrálásra. Mázlija a kormánynak, hogy az eladósodott népek bajaira nem olyan érzékeny a norvégcivil társadalom, mint az internetadóra…

Kósa Lajos még erőteljes fejcsóválgatások közepedte cáfolta a HírTV október 25-ei Magyarország Élőben c. műsorban a piaci áron való átváltás rémhírét. Mint mondta:
  
„a piaci árfolyam a devizahiteleseket olyan mértékben hozná lehetetlen helyzetbe, hogy amit eddig adtunk segítséget, annak semmi értelme nem lenne, és nem is ez a szándék, nem is hallottam erről, tehát ez valószínűleg kacsa”

Hát igen… Tulajdonképpen a nagy elszámoltatás közepette sikerült a gonosz, pénzhalmon csücsülő banksárkány mind a 12 fejét úgy levágni, hogy nagyjából mind a 12 meg is maradjon.

Az elszámoltatásnak három fontos eleme az árfolyamrés, az egyoldalú szerződésmódosítás és az átváltás kérdése. Az első kettő tekintetében az emberek hamar rájöttek, hogy a bankok módszerei tökéletesen kimerítik a g*ciség fogalmát. A drága pénzen foglalkoztatott jogászoknak mégis hosszas időbe telt, hogy bebizonyítsák, hogy a g*ciség egyszersmind törvénytelen is. Más jogászok mindeközben ennek ellenkezőjét bizonygatták. A lényeg, hogy jó sok törlesztőrészlet befizetése után kimondta a Kúria, hogy a g*ciség törvénytelen, a bankoknak meg fizetniük kell. Hát ez az a kb. 900-1000 milliárd Forint, amit most a bankoknak vissza kell fizetni, és ez őket nagyon meg fogja viselni. Kiálthatnánk győzelmet, de hát valljuk be: a jogtalanul, pluszban beszedett sarcot ímmel-ámmal visszafizetni évek múltával nem nagy nehézség. Különösen, hogy azt azóta a bankok befektették, csinos hasznot hajtotta belőle. Meg hát volt azóta csúnya infláció is. Szóval akkor lenne itt igazság, ha kamatostul kellene visszafizetniük az 1000 milliárdot, hiszen azt az emberektől beszedett plusz pénzt maguk az emberek is befektethették volna.

Eddig tehát a banksárkány áll nyerésre.

Az elszámoltatás harmadik eleme a forintra történő átváltás kérdése volt, ahol minden adós a kormány korábbi határozottságára számított, amikor kedvezőbb árfolyamon, de egyszerre lehetett a tartozást kifizetni. Akik ez meg tudták lépni, jól jártak, de valljuk be, valószínűleg nem az ilyen tartalékokkal rendelkezőknek volt a legnagyobb szükségük a kedvezményre, hanem azoknak, akik mostanáig a forintosításra vártak. Csak hát hiába…

Arra persze lehet hivatkozni, hogy a Kúria határozata - amely szerint az árfolyamkockázatot a hitelfelvevőnek kell vállalnia - megkötötte a Kormány kezét. A Kúria persze csak azt nem vette figyelembe, hogy az olyan Simor András féle zseniális pénzügyi szakemberek az alapkamat végtelenbe emelésével simán romlásba tudják dönteni a fél országot. Valószínű azért nincs Simor András börtönben, amiért a Kúria is ilyen kitűnő döntéseket hoz. Az adósságrendezés kérdésre a Fidesz nyakába szakadt, de az ő tárgyalási pozícióikat saját korábbi különadóik gyengítik, különösen a bankadó…

A Kormány által kivetett bankadó a bankok extraprofitjának megsarcolásáról szól.

A bankok extraprofitja azonban éppen az igen aljas módon megkötött devizahitelekből, az árfolyammal történő játszadozásokból, szerződésmódosításokból származik. Az állam viszont ahelyett, hogy különböző szabályozásokkal az extraprofit termelődését megakadályozta volna, inkább elvett belőle valamennyit, és beépítette a költségvetésbe. Tulajdonképpen az extraprofit lefölözése egy adónemmé vált, amit az állam a bankokon keresztül szed be az állampolgároktól. Igazából ezért nem is áll érdekében a bankok ellen fellépni. Még nagyobb rés lenne a költségvetésben… Jelen szomorú helyzetben az adósok az igazságtalan törlesztőrészletek formájában finanszírozzák az állami kiadásokat, és befizetéseik már jó előre bele vannak kódolva a költségvetésbe…


Szóval, ha valakik tüntetni szeretnének ezügyben – bár valószínűleg sikertelenül – akkor vigyenek Kósa Lajosnak kacsát.
Tovább..

2013. december 17.

Kockázatok és mellékhatások


Sokáig kotlott a Kúria a devizahitelesek ügyén, de csak egy halk pukit sikerült összehoznia. És ezt a halk pukit a legnagyobb jóindulattal mondom. Noha a legvérmesebb bankellenes hangadók az utolsó pillanatig reménykedtek abban, hogy a Kúria jogegységi döntése sitty-sutty kikukázza az összes devizahitel-szerződést, a bankárokat forró olajba mártogatja, majd élőhalott kutyákkal tépeti szét, gyakorlatilag semmiről nem döntött. A devizahiteleket, mint magánjogi szerződések érvényességét megerősítette, az árfolyamkockázatot teljes egészében a hitelfelvevőre terhelte és csak egy-egy olyan igen lényeges pontot hagyott későbbre a teljes ügyletből, mint az egyoldalú kamatváltoztatás vagy az erőfölényes, egyoldalú szerződésmódosítások kérdését. Tulajdonképpen részben megerősítette az eddigi bírói gyakorlatot, de a leginkább vitatott kérdéseket elegánsan kikerülte, azaz átdobta az Európai Bírósághoz. Kösz a nagy semmit!

Mert ezek, azok a kérdések, amiről kegyeskedett nem dönteni a Kúria, talán fontosabbak, mint az árfolyamkockázat. És az amúgy is kissé ideges adósoknál nagyobb kurvaanyádat váltottak ki a jelentősen megemelkedett törlesztő részletek mellett az olyan finom kis egyoldalú módosítások, ami alapján még egy bőrt megpróbáltak a bankok lehúzni. Például ha emelkedett a Costesben a marhaszelet ára, akkor az plusz másfél százalék kezelési költség. Külső tényezőkben beálló változások. Apátok faszát. Ha nyolcvanat bír pengetni a szerencsétlen, akkor százat is alapon. Ha meg nyolcvanat se tud, akkor tökmindegy.

Azért a devizahiteleseket sem szabad teljesen felmenteni ebben a történetben. Ha nem 250.000 hitelszerződésről beszélnénk, ha nem nemzetgazdasági kérdés lenne az ő megmentésük, akkor simán simorandrásoznék egyet. Teccetek’ volna elolvasni az apróbetűs részt, vagy megkérdezni a kezelőorvost, gyógyszerészt. Kockázatok és mellékhatások egy  spekulációs pozícióban. Az meg pláne nem egy szerencsés hozzáállás, hogy egyesek már a devizahitelek teljes kinullázásáról álmodoztak. Hogy majd a hitelre vett autóval boldogan köröznek a hitelre vett kégli körül, de innentől egy centet nem kell fizetniük. Ők persze csalódtak…

Az alap hitelügylet rendben volt a Kúria szerint és ebben nem tudok nem egyetérteni velük. Valóban nem történt uzsora és valóban nem volt csalás a hitelügylet. Egy kurva kockázatos spekuláció volt, amit szépen bebukott 250 ezer hitelfelvevő. Ennek ellenére mégsem szabad hagyni bedőlni ezeket a hiteleket. Nincs olyan, hogy „legközelebb majd okosabbak lesznek”. Mert a devizahitelek rendszerszintű kipurgálása nélkül sosem lesz belső fogyasztás-emelkedés, sosem lesz valódi, nem az MNB által támogatott vállalkozói hitelezés, legfőképpen sosem lesz valódi gazdasági növekedés. Pont ezért, a jogszabályok az az igazságosság mellé nem árt felzárkóznia a józan belátásnak és a méltányosságnak. Mert az igazságosság sorvezetője szerint mindenki egye meg, amit főzött, 250 ezer család menjen lakni az erdőbe, de ez képtelenség. Az államnak és a bankoknak (!!!) bizony helyt kell állnia, legfőképpen azért, mert mind a két szereplő igen búsás hasznot söpört, illetve mint később kiderült, próbált besöpörni azzal, hogy őrült kockázatos ügyleteknek tették ki a társadalom egy jelentős részét.

A felelősség legnagyobb hányada mindenképpen az államot terheli. Sem a bankok, sem a hitelfelvevők nem sejthették, hogy a Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai gyorsvonat konkrétan porrá rombolja az országot. Persze: teccetek’ volna 2002-ben nem az idióta baloldalra szavazni… Most már lényegtelen. A kőleves nem főtt meg, de mindenki beledobált mindent, amije csak volt: zöldséget, tyúkot, 20 évi fizetést, nagymuttertől örökölt lakótelepi szobakonyhát, és az egészből lófasz se maradt. Mert az idióta baloldal nagy ötlete volt az, hogy minimális állami részvétel (támogatott forinthitelek) nélkül lendít egy nagyot, bolondítja meg az építőipart, tornáztatja meg a belföldi kereskedelmet (plazmatévé forever), aztán mindenből óriási gazdasági növekedés származik, azt  élünk mint csillámfaszláma szivárványországban. Nyilván nem jött be - de őszintén - mikor jött össze bármi ezeknek az idiótáknak…

Annyit azért kihámozhatunk a Kúria döntéséből, hogy a legnagyobb katasztrófát sikerült elkerülni. Mert nem csak a hitelfelvevők oldaláról tömeges a probléma, hanem a bankok oldaláról is. Ha ezzel a horribilis kinnlevőséggel szépen elgyalogolhatna mindenki boldogan naplementébe, akkor konkrétan megszűnne Magyarországon a bankrendszer. Szeretem – nem szeretem, a bankokra szükség van. A bank az olyan, mint a népmesei patkószeg. Ha az elveszik, végül az ország is elveszik, hiába utáljuk amúgy a patkószegeket legtöbbször jogosan.

A labda most az Európai Bíróság asztalán pattog, mert az odáig rendben van, hogy kockázatok és mellékhatások, de a kedves bankok bizony tényleg megpróbáltak a válságra hivatkozva egy óriásit kaszálni. Ügyeskedtek a vételi-eladási árfolyammal, a leghülyébb indokokra hivatkozva módosítgatták az ügyleti kamatot. Mintha nem is fogták volna fel, hogy ők is érdekeltek az ügyfelek fizetőképességének fenntartásában. Ilyen az, amikor a magánérdek és az antropológiai önzés felülírja a józan észt és belátást. És ezekről az „apróságokról” nem hozott döntést a Kúria. Lelkük rajta…


Tovább..

2013. december 16.

A bíróság vagy hülye, vagy megvették uzsorakamatra


Tisztelt bíróság, így kisbével. Először is szeretnék rávilágítani, hogy ön az ungárise szuverenitás része, akkor is, ha külön van választva a többi hatalmi ágtól. Erre az is rávilágít, hogy ön korábban a Magyar Köztársaság nevében, mostanában pedig Magyarország nevében ítélkezik. Nomármost, az ön ítélete, jogegységi határozata, büntető elvi döntése, egyebe azért van, mert ön Magyarország érdekeit képviseli. Az érdekek pedig olyan dolgok, hogy mivel Magyarország ugye emberek közösségéből, és nem jogalanyok összességéből áll, ezért az állampolgároknak vannak bizonyos igényei. 

Valóban, az érdekeket a magyar jogszabályokon keresztül kell képviselni, de ön annyira kisstílű és szűk látókörű, hogy - megkockáztatom - észre sem vette: a jogszabályokat többféleképpen is lehet értelmezni. A másik verzió, hogy megették önt, tisztelt bíróság, reggelire, vagy megvették uzsorakamatra. 

Másodszor. Önt, tisztelt bíróság, azért tartjuk, hogy ügyes bajos, peres dolgainkat kellő szakértelemmel, megfelelő idő alatt, jó színvonalon eldöntse. Ez azonban nincs így, magához képest még a magyar államigazgatás is egy fénysebességgel vágtató elszabadult csillagcirkáló. A jó színvonalat, a kellő szakértelmet pedig inkább hagyjuk, számos esetben tudott ön olyan döntéseket hozni, amitől nemcsak az átlagpolgár, de a szakma is megdöbbenve nézett egymásra. A büntetőseivel pedig tessék ne példálózni, ma Magyarország az az ország, ahol 50 millió felett csak a Tribucernét, meg a hülye Zuschlagot bírták elítélni, azt is csak nagy nehezen. 

Tisztelt bíróság, így kisbével, harmadszor. Rátérnék a devizahitelre, amiért e kis szösszenetet az ön orra alá dörgölöm. Az Ön feladata annyi lett volna, hogy a polgári jog több ezer éves alapszabályait figyelembe véve hozzon egy olyan döntést, hogy a devizahitelről kimondja, amit a Mari néni is lát, vagyis azt, hogy romlott áru. Nem kellett volna nagyon odadörgölni, ezt senki sem várta magától a fentiek fényében, de azért valami kurucos kardcsörtetés kitelhetett volna öntől. Az ön első állítása, hogy az árfolyamkockázat önmagában nem ütközik jogszabályba, a kedvencem. Még jó hogy nem, a fél világ üzleti szféráját letiltotta volna, gondolom. De azért leírták, bíróság úr, látom ön szeret írni. 

Ami viszont ezután jön, maga a tragikomédia. Az, kedves bíróság úr, negyedszer, hogy egyedül a devizaadós viseli az árfolyamváltozás hatásait, nem vicces. Ez ugyanis így nem egy kétoldalú (szinallagmatikus, bonae fidei, a gyengébb bíróbácsik kedvéért) egyenlő súlyú felek között kötött szerződés. Itt maga a kockázatmegosztás elvét ügyesen elfelejtette. Ugyanis eddig azt gondoltuk, hogy az árfolyamkockázat mindenkit sújt - egyébként a magyar államot is, ezért szoktunk félni attól, hogy jön a Soros Gyuri bácsi és bedönti a forintot – de most az ön döntése értelmében tévedtünk, van egy fennen lebegő entitás, a bank, aki nem visel ilyen kockázatot. Jogegyenlőség van, láthatóan. Tehát, ha én mondjuk, kötök egy szerződést a jövőre nézvést két kocsi fára, és forintban számolunk el, akkor engem sújt az árfolyamkockázat, a Gipszjakabot is, akivel a bizniszt kötöm, de ha teszem azt Gipsz úr helyett Bank úrral üzletelek, akkor őt nem. Értjük. 

Ötödször, elmegy maga melegebb éghajlatra, bíróság úr, amikor az Európai Bíróságra bízza, hogy az egyoldalú szerződésmódosítás átláthatóságáról döntsön. Az említett szervben ugyanis csupa magyarul jól beszélő, magyar szuverenitást tiszteletben tartó ember ül, akik egyenként fogják nyilván végigolvasni a szerződéseket. Egyébként jobban meg lehet lassan bízni bennük, mint önben, az eddigiek fényében, de ne tessék rám haragudni, ha passzolgatja a felelősséget, ilyeneket fogok írni. Egyoldalú szerződésmódosítás? A szerződés alapfogalma ugye a felek egybehangzó akarata. Egybehangzik-e az egyoldalú módosítás a másik oldallal bíróság úr? 

Hatodszor, kimondta bíróság úr, hogy ezentúl minden bírónak a devizahiteles szerződése érvényessé nyilvánítására kell törekednie. Hát minden tiszteletem a magáé, de itt nem a szerződés érvényességéről van szó, merthogy a megkötött szerződés amúgy érvényes, arra nem kell törekedni, itt önnek döntenie kellett volna az előző kérdésekben, csak hát az nem gyütt össze, ezért megvariálta a sorrendet. Szóval tisztelt bíróság úr! Ismerve azt a tényt, hogy ön járt jogi egyetemre, az a gyanúm, hogy ön mégsem hülye, hanem szándékosság van az ön döntésében. Ezért önt, innentől, ne haragudjon meg, nem igazságszolgáltatásnak nevezem, hanem bíróságnak, így kisbével. A devizahiteleseket majd mentse meg az, aki tudja, a bankok pedig mostantól a jogegyenlőség felett állnak, igaz bíróságúr?
Tovább..

2013. október 15.

A bankok barátsága, avagy kincs, ami nincs


Ha igaz Bud Spencer klasszikus mondata, miszerint „aki barátot talál, kincset talál” – akkor mi, magyarok, egyre gazdagabbak vagyunk. Ugyanis a héten egy újabb nagylelkű barátot leltünk Mario Draghi személyében. Az Európai Központi Bank (EKB) elnöke ezúttal a magyar gazdasági növekedésért aggódott. Mert számára oly fontos a magyar GDP alakulása, hogy jó tanácsokkal látott el minket. Persze önzetlenül – ahogy egy jó baráttól illik.

Draghi „jó szándékúan” figyelmeztette Magyarországot, hogy „ne tegyen olyan egyoldalú lépéseket, amellyel rákényszerítené a kereskedelmi bankokat, hogy a devizahiteleket közvetlenül és egy lépésben konvertálják át forinthitelekké”. Habár ez az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe került adósoknak nagy segítség lenne, a bankoknak viszont nem jönne valami jól. Sokat vesztenének a milliárdos profitjukból. Persze ez mellékes, mert az EKB elnöke nem a kereskedelmi bankok miatt aggódik, hanem a magyar DGP növekedéséért. Mert ő nem a kereskedelmi bankok, hanem a magyarok nagy barátja.

Bár a barátok közötti kapcsolat hagyományait már kevésbé tartotta tiszteletben Draghi, hisz nem közvetlenül osztotta meg a magyar kormánnyal a jó tanácsait. Biztos véletlen, de éppen egy osztrák napilapon keresztül érkezett a jóindulatú üzenet. Még akkor is naivan hiszünk a véletlenekben, ha minálunk több olyan osztrák tulajdonú bank is tevékenykedik, amelyik érintett a devizahitelezésben. De bizonyára az is véletlen, hogy épp a liberális Der Standard írta meg a baráti üzenetet. Politikától függetlenül. És végül az is véletlen lehet, hogy Ewald Nowotnyra, az osztrák központi bank vezetőjére hivatkozva idézte Draghit a liberális lap. Nowotny, a Nemzetközi Valutaalap őszi közgyűlésén azt mondta, hogy „Draghi az Európai Rendszerkockázati Testület (ESRB) vezetőjeként aggodalmának adott hangot, hogy a devizahitelek átváltása folytán felgyorsulhat a hitelezés visszaesése, ami negatívan hatna a stabilitásra és a magyar gazdaság növekedésére.” Összefoglalva tehát: Mario Draghi szerint a devizahitelek forintosítása folytán felgyorsulhat a hitelezés visszaesése, ami negatívan hatna a magyar gazdaság növekedésére. Ezért félt minket a lelkem. Ezért üzen az osztrák jegybank elnökén keresztül, egy osztrák liberális napilap hasábjain. Igazi jó barátként.

Na persze! Mi meg most jöttünk le a falvédőről!

Közben (nyilván egészen véletlenül), Heinz Wiedner, az osztrák Raiffeisen Bank magyarországi leányvállalatának vezérigazgatója is nyilatkozott, miszerint „a magyarországi bankok nem engedhetnek meg maguknak további veszteségeket a magyar kormány tervezett devizahitel-kivezetési programja miatt.”

Mennyi véletlen! És mennyi jó barát! Úgy tűnik, mi, magyarok, Fortuna kegyeltjei vagyunk és igazán gazdagok lehetünk, amennyiben igaz Bud Spencer klasszikus mondata. És mielőtt elfelejtenénk: a GDP is nőni fog, ha megfogadjuk Draghi baráti tanácsát. Ugyan pár százezer embert kilakoltatnak majd, pár millióan pedig tovább nyögik a devizahitelek súlyát, de az smafu – mert ha a hitelezés ismét beindul, akkor szép, új világ vár ránk. Tele jó barátokkal.

A magyar kormány egyébként egészen nagyvonalúan kezelte ezidáig az agresszív bankok nyomulását. November elsejéig adott időt a kereskedelmi bankoknak, hogy dolgozzanak ki olyan cselekvési terveket, melyek lehetővé tennék a hitelszerződések módosítását annak érdekében, hogy az ügyfél törleszteni tudjon. Ne felejtsük el, hogy olyan ügyfelekről van szó, akik önhibájukon kívül, illetve a devizaárfolyamok irreális emelkedése miatt kerültek bajba. Akik egy „hibás termék” miatt adósodtak el. Mert az elmúlt évtizedben meghirdetett devizahitel konstrukciók „hibás termékek” voltak. Ráadásul politikai hátszéllel jelenhettek meg a magyar piacon. Hisz a Gyurcsány-kormány ezekkel a hitelekkel tartotta fenn rövid távon a gazdasági fejlődés látszatát. Ami voltaképp inkább eladósodást jelentett. Állami, önkormányzati és lakossági szinten is. Gyurcsányék ráadásul több valóban baráti figyelmeztetést is kaptak külföldről és belföldről egyaránt. De a kormányfő (aki 2014-ben első lesz a DK választási listáján) és Veres János pénzügyminiszter (aki jelenleg befutó helyen szerepel az MSZP Európai Parlamenti listáján), illetve a Simor által vezetett Nemzeti Bank akkor nem figyelt a baráti jó tanácsokra. A valóban baráti tanácsokra, melyek a devizahitelek tömeges terjedésének kockázatáról szóltak.

Most meg jön az EKB elnöke, Mario Draghi és azt hazudja, hogy aggódik a magyar GDP növekedésért? Nem lenne sportszerűbb és egyenesebb kimondani, hogy a bankok profitjáért aggódik valójában? És hogy nem a magyarok, hanem a kereskedelmi bankok barátja? Akkor legalább nem éreznénk azt, hogy teljesen hülyének néz minket.

Felmerül még egy utolsó kérdés. A nemzeti bankok (jegybankok) függetlenségének kérdése. Az európai piacgazdaságokban alapvető elvárás a politikai hatalom különválasztása a pénzügyi, monetáris irányítástól. Azaz a mindenkori kormánnyal együttműködve ugyan, de a politikai érdekektől függetlenül kell működniük a nemzeti bankoknak. A történtek fényében viszont felmerül, hogy létezhet másfajta függőség is, ami ezek szerint belefér a jegybankok tevékenységébe. Ez pedig a kereskedelmi bankok anyagi érdekeitől való függőség.

Hogy is fogalmazott kissé gúnyosan Voltaire? „Istenem, szabadíts meg a barátaimtól Ellenségeimmel magam is elbánok majd.”

Tovább..

© 2013 Tutiblog, AllRightsReserved.

Működteti a Blogger