Gondolkodás iskolája szoci módra

A döglődő szocik mertek nagyot álmodni. A múlt héten „alternatív tanévet” indítottak útjára. Sebajtóbi és Hiller Pisti szeptember másodikán (!) bejelentette, hogy egy hét múlva elindítják a „gondolkodás iskoláját”, szemben a mostani oktatáspolitika által kialakított „engedelmesség iskolájával”. Bár nagyjából érthető volt, hogy mit is akarnak kihozni ebből az egészből (liberális elvek szerint szervezett oktatás tökéletességét felmutatni a mostanival szemben), de hogy ehhez minek kell egy párhuzamos évet indítani és tanórákat üres termekben videóra venni – az már nehezen fér a fejünkbe! De mivel ez a GONDOLKODÁS iskolája – hát gondolkodunk.

Az azért látszik, ha Hiller Pistin múlna, bizony kiváló tanév lenne a mostani. Legalábbis a sok kis lapátfülű kamaszgyerekre nézve, akik más programot is ki tudnak maguknak találni iskola helyett. Hisz szeptember elsején például el sem kezdődne, mert még gondolkodnak, hogy mi is a gondolkodás iskolája. Később is csak a nyolcadikosoknak volna két órájuk, az is csupán a második héten, csütörtökön. A többiek meg a szocialista embertípus módjára kitalált szocialista gyerektípust nyomnák kulccsal a nyakukban, elvégre a sátáni illiberális oktatás egyik fő megállapítása, hogy egy gyereknek lehet a szülők munkájához is igazítani az okítását.

Bár olybá tűnik, hogy a szocik is sokáig gondolkodtak erről a rendkívül bénára sikeredett performanszról. Mert Hiller Pisti maga mondta, hogy lassan már negyedéve mennek a munkálatok; ráadásul, miután nagy dirrel-dúrral beharangozták szeptember másodikán ezt az egész bénaságot, még kilenc napot kellett várni arra, hogy tényleg el is induljon az úgynevezett „alternatív tanév.”

Ez volna a kormányzásképes ellenzék…

Mindenesetre végre valahára szeptember 11-ére sikerült elkezdeni a szoci „tanévet”. Hiller Pityu egy sajtájon köszönetet is mondott néhány ember áldozatos munkájáért, akik közül csupán kettőnek a neve indította be a fantáziámat. (A többiről őszintén szólva fingom sincs, hogy ki lehet – de nem is izgat annyira, hogy nyomozgatni kezdjek!) Az első név, az állandóság a megújulás jegyében: Baja Ferenc… Régi idők nagy tanúja. Az örökös káder. Vállalkozásfejlesztéstől, a környezetvédelmen át az oktatásig szakember…

A második pedig az a Kajtárné Botár Borbála, akiről azt kell tudni, hogy nyugdíjas pedagógus és lassan hetvenéves. (Ismét a megújulás nevében!) Illetve illik tudni, hogy ő maga a szocik pedagógia tagozatának elnöke is. Egyébként nyugalmazott magyar-népművelés-könyvtár szakos tanár, aki több gimnázium után 1978-83 között a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat propaganda osztályának vezetője volt még MSZMP-s korában és természetesen perfekt oroszból. Igazi demokrata. Most meg a szabadságot és a liberális értékeket hiányolja a közoktatásból?

A honlap (mert a szocik iskolájába be se kell menni, elég felkúszni a netre – modernitás, pipa!) végül elindult. Két előadás, azaz két tanóra került fel rá mindjárt az első napon. Egy töriből, egy pedig infóból. Ami elsőre szembetűnő, hogy mind Ági, mind Bea néni kőkemény frontális oktatásban nyomja az anyagot. Kiáll a padokkal szemben és ledarálja az anyagot. De hát szegény pedagógus, mit is tudna csinálni? Hisz a tanteremben nincs is senki. A frontális óra ugyan kurva unalmas, de legalább nincs felelés, meg dolgozat, ráadásul aludni is lehet. Párbeszéd sincs, kérdezni sem lehet. Bár itt valamiféle ellentmondás látszik abban, hogy pont a „gondolkodás iskoláját” hirdette meg Hiller Pityu.

A történelemóra érdekes, mert csak 35 percig tart. Noha az összes gyakorló történelemtanár képtelen besűríteni az anyagot a 45 percekbe, a szocik gondolkodó iskolájában ez nem okozott gondot. Természetesen a felvilágosulás és a polgári forradalmak kerültek sorra, hogy ezzel is kontrasztot mutassanak a kiskölköket indoktrinálni kívánó illiberális oktatással szemben.

Az infó óra nem kicsit sikerült viccesre. Szegény tancinéni mindent „bele akart tenni” az órába, és hát ez sose szokott jól sikerülni, ráadásul az informatika tanárok köztudomásúlag sokkal kevesebb tudnak az informatikáról, mint a számítógéppel együtt növögető gyerekek. Az már alapból székről leesős, hogy a Wordben próbál grafikázni, miközben nyolcéves kortól mindenki alapszinten kezeli minimum a CS-t, de a tabulátorozgatás és a többi ügyetlenkedés tényleg az elavult tudású közalkalmazottak küzdelmét az informatikával jeleneteket idézte fel bennünk. Ha már gondolkodás iskolája: a felhasználói tudást nem oktatni kell, hanem hagyni megszerezni.

Nem tudom, hogy van-e olyan ember az országban, aki önszántából végignézi mindezt?

Nehéz elképzelni egy gyereket például, aki hazaérve az igazi (a szocik szerint az engedelmesség) iskolájából, engedelmet kér, hogy ő bizony most nem játszani szeretne a gépen, hanem még egy órát meghallgatna a szociktól is…

Tovább..

December 5. kísértete

Kísértet járja be Magyarországot – a 2004. december 5-i népszavazás kísértete. Szent hajszára szövetkezett e kísértet ellen a régi vörös Magyarország minden hatalma: a pártelnök és a miniszterek, Gyurcsány és Kuncze, magyar szocialisták és a liberális kutyáik.

Adta magát Karl és Friedrich kiáltványa, hogy eme nemes napon a történtekhez igazítva felhasználjam...  

De idézzük fel kilenc év távlatából, mi is történt 2004. december 5-én.  A népszavazás a kórházak privatizációjáról és a határon túli magyarok kettős állampolgárságáról szólt. Ez utóbbi rendes politikai vihart kavart.  A kettős állampolgárság támogatója lett az ellenzéki Fidesz és az MDF. A Fidesz kétségtelenül mellszélességgel állt az ügy mellé, kampányuk csúcspontja a 2004. november 27-én a Városligetben megtartott Összetartozás Napja nevű rendezvény volt, ahol Orbán Viktor a magyarság szempontjából sorsdöntő jelentőségű eseményként beszélt a népszavazásról. 

Az MSZP aljas kampányplakátja 2004-ből

A kormánypártok nyíltan a nemmel voksolás mellett foglaltak állást. Gyurcsány szavazatgyűjtéssel vádolta a Fideszt, Kuncze magyar és magyar közé éket verő eseményt dörmögött, Fodor a nemzetállam csúnya erősödését lihegte, Hiller győzelemről beszélt a népszavazás után. 

A voksoláson a választópolgárok 37%-a vett részt, a szavazók 51 %-a voksolt igennel. Erre a kérdésre: „Akarja-e, hogy az Országgyűlés törvényt alkosson arról, hogy kedvezményes honosítással – kérelmére – magyar állampolgárságot kapjon az a magát magyar nemzetiségűnek valló, nem Magyarországon lakó, nem magyar állampolgár, aki magyar nemzetiségét a 2001. évi LXII. törvény 19. paragrafusa szerinti magyarigazolvánnyal vagy a megalkotandó törvényben meghatározott egyéb módon igazolja?”  A határon túli magyarság nem csapdosta térdét örömében. Erdélyben lekerültek a magyar zászlók a templomokról, misék végén nem énekelték már a Himnuszt. 

A részvételi arány és a voksok aránya számomra egyértelműen a magyarság erkölcsi és szellemi mélypontját jelenti. 2010-ben, a választások után a képviselők fölényes többséggel szavazták meg a kettős állampolgárság megkönnyítéséről szóló törvényt. Ezzel vége is a történetnek, gondolhatná a felületes szemlélő, de nem így van ez. Az első és a legfontosabb a határon túliak sebeinek begyógyítása. 

Ezt a labdát 2013. december 5-én a kormány úgy ütötte meg, hogy Böjte Csaba, az ötszázezredeik külhoni magyar kérelmezőként ünnepélyesen tett állampolgársági esküt a Parlamentben édesanyjával, Böjte Juliannával. Persze emlékezni fogunk arra, hogy ki mit mondott anno. Ki riogatott nyolcszázezer betelepülő románnal. Kik kampányoltak Magyarországon magyarok ellen. Itt vannak, indulnak a következő választásokon. Bértollnokaikkal együtt demokratának, európainak, magyarnak mondják magukat. Végül és nem kicsit morcosan hadd tegyem fel még azt a kellemetlen kérdést, hogy az akkor igennel voksoló 1 521 271 szavazópolgáron kívül a többi hat és fél millió vajon mit gondol erről az egészről?

Tovább..