Ez meg mi volt?

Tudja valaki értelmezni a Humán Platform tüntetését? Mert mi nem. Mi a fasz volt ez? Október 23-án, az 1956-os forradalom évfordulóján tartani egy értelmezhetetlen tüntetést, ami leginkább olyan, mintha a Krétakör beszívott amatőr színészeinek nyilvános főpróbáját látnánk, amikor már nagyon unják és haza akarnak menni, még akkor is, ha a túlórát fizeti a Norvég Alap? Persze, értjük mi a provokációt, meg kellett mutatni, hogy ki itt a keményköcsög. „Ha ti norvégcivileztek, akkor mi kiírjuk lóbaszó nagy betűkkel, hogy igen, megint azt a pénzt költjük!” Mehet az ökölpacsi.

Igazából a sok öreg nénit és bácsit sajnáltam a Blahánál, akik egy jó kis tüntire érkeztek, hogy elüssék a felesleges délutánjukat, gondolták, hátha most jól megmondják az Orbánvikinek, aztán pisloghattak, hogy hát ők tüntetni jöttek, nem színházba, egy béna előadásra, személyiségzavaros művészek nyilvános terápiáját hallgatni. Bár ajándék lónak ne nézd a fogát, csak ehhez hideg volt a Krétakör szabadtéri színpadán.

Meg aztán a fellépőket is sajnálom, mert látszik, hogy régóta készülhettek a performancéra, sok szabad délutánjuk ment rá az önkéntes civilkedés jegyében, többen izgulhattak is, hogy elég egyszerre lesz-e a kórus, meg nehogy eltévesszék a „szöveget”, aztán ez a fos lett belőle.

Lehet, hogy a nyomokban létező új baloldalnak egy valamiben érdemes tanulnia a régitől: nem a tüntetéseken való kreatívkodásba kell beleölni az energiát, oda kell két szónok, meg sör meg virsli, a reszkető-fagyoskodó amatőr verselők meg lépjenek fel tényleg a Krétakörben. Nyugodtan osztogathatnak persze szórólapot az előadásaikról.

Ugyanis ha ez az új baloldal, ami leváltani készül a Fityiszt 2018-van, akkor előre tudjuk, ez nem fog sikerülni, és 2018-ban megint végighallgathatjuk majd, hogy a Fityisz diktatúrája miatt nem lehetett leváltani az orbánizmust, természetesen nem a dadaista szónokok tehetségtelensége miatt.

Tovább kell menni a lenini úton, és nem kell leragadni Vlagyimir Iljics dadaista verseinél, nem, a látszat ellenére nem attól lett „sikeres” a forradalmár előd. Ja, Lenint és az orosz „civil szervezeteket” annak idején ugyebár a Német Civil Alap finanszírozta, hogy felhívják a figyelmet a társadalompolitikai egyenlőtlenségekre, illetve hogy emeljék a közpolitikai részvételt. Nem mellesleg azért Leninék nem álltak meg egymás érzékenyítésénél egy alagsori kávézóban Szentpétervár belvárosában, hanem elugrottak lövöldözni a Téli Palotára.

Egyébként csodálom a sok öreg türelmét, akik elmentek a tüntire, az expozíció, a bonyodalom és a kibontakozás után ugyanis a tetőpontnál a láthatóan Kónya Pétert mesterének tartó bohóckodó Paprikakinga (lehet, hogy még órákat is vett tüntetésszervezésből Kónyától?) nem Bajnait varázsolta elő a cilinderből, pedig körülöttünk nagyon rá számítottak. Elvégre teljesen bajnaista megoldás lett volna a választások után 9 nappal kormányellenes tüntetést szervezni, majd belengetni a következőn aratandó fényes győzelmet.

Aki szemfüles volt, az már a tüntetést reklámozó videóból tudhatta, hogy nem sok jóra számíthat, mikor a másodikként megszólaló hölgy már maga sem tudta elmondani a hosszúra nyúlt, bonyolult tagmondatot holmi „társadalompolitikai egyenlőtlenségekről”. Az ártatlan, mindentudó, függetlenfiatalártatlancivilértelmisik igazán befizethettek volna egy pr-tanácsadóra, aki szólt volna nekik, hogy tüntetésen és a hirdetésében nem mondunk ilyen bonyolult dolgokat. Lehet utálni a Zorbánviktort, de ő ezt már 2002 után megtanulta, különbenis, a saját eszközeivel szép legyőzni az ellenfelet.

Jelen állapotában ez a társulat olyan, mintha nem is a Norvég Alap, hanem Orbánvitya finanszírozná őket, végülis megéri pénzt nyomni beléjük, ha elijesztenek újabb párezer embert maguktól alapon. Az elfuserált szabadtéri színházi túlórás főpróba ugyanis nem arról győzött meg senkit, hogy Gulyásmarci olyan nagyon fasza miniszterelnök bármi lenne majd valaha is.

De azt megértettük, miért viszketett a látványától az egyszeri dékás munkásőr tenyere…

Tovább..

A Magyar Narancs és a mélyvilág

Nyár van, uborkaszezon, nem történik semmi. Mi is csak farmolunk, ikszpére megyünk, ezért Tóta W. után most ráfikázunk a balliberális kultúrfölény másik velünk élő szobrára, Sárgabajszú Kálmány Gyurira, a nem olvasom-nem érdekel, de írok róla- féle minőségi publicisztika feltalálójára, a magyar ugar felettérzett dragon keserűségét Magyar Narancsba fojtó himihumi értelmiségire. Stílusparódia következik.

A Magyar Narancs a kulturálatlan, agresszív és gondolkodás-ellenes mai magyar valóság része. Nem kell tehát csodálkozni.

Egy kedves ismerősöm mulatságos és szomorú életképet közölt a Facebookon baloldali pártelnökökről szólt, akik folyton veszekszenek, és közben árad tőlük a nagyon ócska zene, mindig ugyanaz a pár szám. A szocibbik lompos, elhanyagolt, egész nap otthon iszik; az európéer meg nyiszlett, affektáló, rosszul fizetett bölcsész. Egyetlen tevékenységük (szórakozásuk?), hogy marják egymást, és közben üvölt mindig ugyanaz a pár alternatív fos – melegszerelemről, Afrikáról, szexről, drogról meg ilyesmikről.

Rettenetes, elkeserítő és vicces.

Az elmúlt évtizedekben sok nagyszerű magyar író tárta fel ezt a mélyvilágot – nem, a „feltárta” nem is jó szó, inkább azt mondanám: fel-felvillantották, kisebb-nagyobb ízelítőt adtak a reménytelenség, kulturálatlanság, sivárság, szomorúság magyar valóságából. Elég Csurka Istvánra, Döbrentei Kornélra, Pozsonyi Ádámra gondolni, meg még számtalan nagyszerű íróra, novellistára, akik a Magyar Naplóban és egyéb fórumokon publikálnak. Valamennyi más, és mégis valamennyi olyan ismerős: kietlen, elkeserítő világ, amelyen azért jót nevetünk is olykor – rossz lelkiismerettel, és talán inkább a ráismerés öröme miatt. A legtöbbször a szegény emberekkel, az anyagi javaktól megfosztottakkal, a műveltség és az előremenetel esélyét is elveszítettekkel fonódnak össze ezek a képek: kavarog bennünk a szánalom és a düh, a kétségbeesés és a megvetés, az idegenkedés és a félelem.

Tudatosítsuk, hogy hasonló érzések kerítenek hatalmukba akkor is, amikor ilyesfajta kép jön velünk szembe az interneten:

Nemcsak az a baj, hogy a „liberális” „baloldal” médiájának „zászlóshajója” előáll ezzel az ízléstelen idiotikus képpel– kell a kattintás és aztán a nyomtatott szám utáni bevétel. (Két vélemény a sajtókampányról itt meg itt.) - Béla, hogy lejárja a reggeli fingatós vegan-fasírtot meg a licsiturmixot, sortot ránt, és elballag a kioszkba, mit írnak ezekről a nácikról, megint valami demokráciás ügy, ezek akarják korlátozni a normális emberek szabadságát, vazze? A Magyar Narancs megírja az igazságot, jóravaló liberális gyerekek, a tököm tele van a fasisztáskodással, még ebéd előtt pár gé cucc, közben átfutom, ha még agyamnál vagyok – Hanem az a baj, hogy ugyanaz a képlet, mint a homáros, tini pop-rock aláfestésével civakodó baloldali pártelnökök esetében: mélységes kulturálatlanság, kilátástalan butaság, a gyűlölködés mint a szórakozás netovábbja.

Hogy csak a megalázottak és megszomorítottak világa volna ez? Á, dehogy. A középosztály, amely (még) megengedheti magának, hogy egy hetilapot (olykor) megvegyen, vagy van internet-kapcsolata, betol egy (talán valamivel jobb) zenét a megfelelő lejátszóba, és őrjöng egy jót azon, amit a képébe tolnak. Semmit nem ért abból, ami körülötte és vele történik, a felszabadult nácizás (fasisztázás, trappolóbakancsozás, orbánozás, bármi) karbantartja a lelki háztartást, ennyi elég is. Elfelejtjük az élet értelmetlenségét, az üres napokat és estéket, a művelődés, a tudás és a szépség esélytelenségét, az emberi kapcsolatok hiányát.

Van ok az elkeseredésre!

Na hogy tetszik Kálmán C. György? Nekem nagyon…

x

Tovább..