A fácánvadászó lézerblokkoló

„Vajon miért áll fideszesnek egy mai magyar fiatal? Fácánvadászatért és lézerblokkolóért. Nem Orbán a példakép, hanem Lázár” – vélekedik a hvg-n Tóta W. Árpád, akit inkább hagyni kéne fuldokolni a csillagközi vákuumban, galaxisközi antianyagban és hasonlókban céltalanul lebegni, de többnyire nem tudjuk megállni, hogy visszarántsuk a mégiscsak elolvastuk szellemi lélegeztetőgépére.

Nos, bizonyára vonzó lehet fideszes politikusnak és hasonlónak állni egy fiatal számára akár tótawéi alapokon is. Ugyanakkor ki az a bolond, aki úgy akar meggazdagodni, hogy nullhuszonnégyben mások (rendszerint a csajok előtt teljesen vállalhatatlan figurák) utasításait hajtogatja végre évtizedekig, aztán ha szerencsés, és felverekedi magát a pártban, ráadásul egy akkorában, mint a Fityisz, esetleg egy rövid ideig pár saját ötletét is átültetheti a valóságba? Az államigazgatás és egy párthierarchia fegyelemre és engedelmességre épül, és csak ezután jön a kreatív saját ötletek sora, hisz különben szétszalad a társulat, nem hatékony a működés.

Szóval kizárólag meggazdagodni sokkal jobb választás a vállalkozás, ott mindenki a maga ura, úgy osztja be az idejét, ahogy akarja, és nem kell állandóan azon agyalni, hogy mikor mond rosszat, nem figyelik minden lépését a riválisok és a gonosz újságírók, akiknek máskor meg könyörögni kell vagy udvarolni a beszámolóért egy random szalagátvágás előtt.

Így aztán valószínűleg aki politikusnak áll bármelyik pártban, annak mégis van némi küldetéstudata is, és talán marad is belőle valamennyi idővel. S hogy miért vonzó a Fidesz? Lézárjani ellenére vagy sem, de jelenleg mégiscsak a Fityisz a legsikeresebb párt Magyarországon, nemde? Aztán meg mi legyen vonzó, az MSZP, az inkább „Külön” Együtt, a frakciózó PM és LMP, esetleg a túlmozgásos Gyurcsányék? Vagy a Jobbik?

A Jobbik egyébként, na, az valamiért mégis vonzó a fiatalok számára, pedig ők aztán tényleg nem kínálnak semmit.

Szóval ha már valaki politikusnak vagy politikasegédnek áll egy pártban, és sokkal többet kell olyasmivel foglalkoznia, ami nem érdekli, hogy egyszer majd egy kicsit olyat is csinálhasson, ami érdekli, és akkor fog igazán önállóan tudni dönteni, amikorra már elmúlt a lázas ifjúság, és a gyerekei házasságát kell menedzselnie vén politikusként, nos, akkor már legyen egy sikeres párt, Orbán meg Lázárjani ide vagy oda. Kb ennyi. Kizárásos alapon.

Mi maradunk tisztelettel és a sör mellet a Toronyházban naplopó, politikakövető kibicek.

Tovább..

Melyik az igazi Stirlitz?

A magyarik üveghegyen is túli országában mindig nagy eseményszámba megy, ha szamárháton, gyalogosan, vagy repülőgépen messzi földről érkezett tanító érkezik, hogy megtanítsa a magyarokat késsel-villával enni, meg zsebkendőbe orrot fújni. Ezért küldte el a jó Barack király az ő kedvenc bölcselőjét Stiglitz urat Magyarisztánba. Jótanáccsal is ellátta az idős bölcset, hogy csak akkor boldogulhatsz a magyarikkal, ha mondasz is valamit, meg nem is. Így történt, hogy egy szomorú őszi napon Stiglitz úr beállított a magyarikhoz. Barack király intelmeivel…

Barack, meg az ő szintén jóságos tanácsadói azt javasolták, meséljen a Stiglitz úr arról a madárlátta szép új világról, ahol minden csupa csillogás és jóság, és csak úgy tündöklik a fényesre polírozott liberalizmustól. Ahol tudásalapú társadalomból van a kerítés, és társadalmi egyenlőség folyik a közkútból. Mesélt is az öreg Stiglitz úr a liberális demokráciáról, hogy volt idő, amikor az emberek hülyék voltak, de aztán felvilágosodtak, és az volt a liberális demokrácia. Meg volt a tehetség és tőkealapú kezdeti, na az is a liberális demokrácia volt. Sőt, az mind liberális demokrácia volt, amikor valahol valami jó volt.

A magyaroknak eszükbe se jutott, hogy a Stiglitz úr által felvázolt fejlődéstörténet totális képzavar, mert akkor mire fel kapott volna két Nobel-díjat.

A magyari sajtó a beszéd után úgy emlegette a Stiglitz urat, mint jelentős gazdasági szakembert, nagy rendszerkritikust. Aki Amerika fejére is rá meri olvasni a visszásságot, meg a globalizációra is mer csúnyákat mondani. De még a magyarik illiberális királyára is, persze csak módjával. Stiglitz úr eszményített állama olyan világ, amelyben egyensúlyi helyzet tartja fönt az igazságot, a társadalmi egyenlőség uralkodik, és nem a tőkefelhalmozás, hanem a tudás az állam belső vagyona. Stiglitz úr olyan liberális demokráciát vázolt föl az ámuló magyariknak, amelyben az állam által gyakorolt fékek és ellensúlyok biztosítják igazságos társadalom kialakulását. Azt is mondhatnák a magyariak, hogy ez valójában egy illiberális liberális demokrácia. Nem a másnapos Orbán király zákányos elszólása az orosz meg török állam nagyszerűségéről. Hanem az, amit amúgy mögötte megsejtettek a magyarik, vagy legalábbis érteni akartak alatta.

Stiglicz úr tehát eszményi liberális demokráciája illiberális, csak nem nevezi annak.

A magyarik elgondolkodtak ezen az igazságbeszéden, mert közben tudva tudták, hogy a nagy térítő út előtt, Stiglitz úr a Barack királynak dolgozott. Ott bábáskodott a Klinton király alapítványa körül, Soros udvari mágussal is jó barátságban van, és a Világ Bankját is eligazgatta. A Barack király és jóságos tanácsadóiról viszont úgy tudták a barbár magyarik, hogy mézes-mázos alapítványokkal, tejjel-mézzel folyó világbanki kölcsönökkel terjesztették a maguk igazát, meg a maguk iparát. Az Európával megkötendő kereskedelmi traktátumba is szépecskén bele akarják csempészni a furcsa búzájukat, meg a világrengető gázkitermelésüket. Az alapítványi zarándokok meg szerte Európában, meg a magyarik országában hirdették a Barack király igazát, de ez nem tetszett az Orbán királynak meg a híveinek. Megaztán nem is lehetett eldönteni, mit is akar ez a Stiglitz úr. Vagy melyik az igazi?

Mert a magyarik egyetértettek ám a Stiglitz úrral, de azt látták, hogy olyan demokráciás országból jön, amelyik végletesen el van adósodva a kommunista Kína felé, óriásiak a társadalmi különbségek a szegény meg a gazdag között, és amely borzasztóan erőszakos a más országokkal szemben, ha megharagszik.

Ha meg ekkora ott az igazságtalanság, akkor minek tolta ennek a szekerét ez a Stiglitz úr? Ki is et a Stiglitz úr?

Szóval lényegében volt itt egy bácsi, aztán érvelt is meg nem is, izé is meg nem is. Szimpatikusakat mondott, minden következmény nélkül. Az egész eseménynek éppen ezért vélhetően annyi értelme volt, hogy a 444 a cikkbe rejtve tudjon egyet matolcsizni, legalább akkora abszurditással, mint ha vegán lapban a tesco megújult húspultjairól lenne a bekezdések között egy-egy villogó fényreklám.

Tovább..

Tedd magad szlogentolvajjá!

Szénszünet van a szociológia szakon, az egyetemisták a Blaháig szorultak vissza. Kimennek tüntetni október 23-án szegények jogaiért, jogok szegényeiért, hacsak nem tart nyitva valamelyik fair trade kávézó a környéken. Meg, ha nem jár túl ritkán a 11-es busz. Fel sem tételezzük, hogy a magyari forradalmat kívánják ünnepelni. Sartre-tól tudjuk, hogy az októberi sajnálatos események után teljesen indokolt volt a felszabadító szovjet csapatok erődemonstrációja, amely megvédte a baráti szocialista országot a fasiszta hordáktól.

Most újra nagy szükség van valamiféle akcióra, hiszen rosszul szerepelünk a demokrácia-bajnokságon: még tán kikerülünk a demokráciák listájából is. Reméljük, mindenki csekkolta a listát. Igaz, hogy Mexikóban néha levágott fejekkel díszítik a promenádot, vagy, hogy Indiában az érinthetetlenek annyira szubhumánok, hogy még a teheneket is jobban tisztelik (jellemzően az emneszti internesönel sem náluk szokott rendkívül hangosan tiltakozni, ugye), ezek működő, rendes demokráciák. A magyari meg nem az, mert ott alkotmányt módosítanak.

De lássuk, kik állnak ki az emberiségért:

Több mint harminc szervezet, nagyjából egy tucat ember, most éppen nem Milla a nevük, mert azt már elvitte magával a Juhászpetya. A típust ismerjük, igen, ők azok, akik ugyan ponchóban meg szakadt cipőben járnak, de az előbbi is dolcsegabona, az utóbbin a szakadás meg dizájnelem, felárral. Némelyek a hatás kedvéért beöltöztek norvégnak. Az emberiségért rajongás, a valódi, hús-vér emberektől való irtózás. Annak ugyanis szaga van, és jobban érdekli a pálinka, meg a kolbász, mint az emberi jogok. Az egyetemista hippi feszt a szegényekért aggódik, de sosem ganajozna ki egy hajleszt, ahogy a hetes buszra sem ül fel jó szívvel.

És, mint mindig: más faszával veri a csalánt.

A kedvenc tételünk a videóból a jóléti állam fenntartásának szükségessége. A logika utánozhatatlan. Végy egy tetszőleges középosztálybeli fehér, heteroszexuális férfit embert, aki az európai átlagbér huszadáért gályázik, és elnyomó fasisztázd le, amiért az nem kíván többet adni világmegváltó célokra. És biztos veri is az asszonyt. Az egyetemista hippi ugyanis nem fordít ilyesmire, szerinte az állam dolga „csökkenteni az egyenlőtlenségeket”, meg fizetni nekik is az egyetem névre keresztelt nappali melegedőt.

Az állam pedig természetesen nem pénzfáról szedi a dollárt, hanem az adófizetők zsebéből veszi ki. A hippi viszont nem ér rá ilyen földhöz ragadt dolgokkal foglalkozni, hiszen ő épp az univerzum igazságtalanságainak felszámolásával van elfoglalva nullhuszonnégyben. Ez önmagában olyan erkölcsi érdem, hogy még jó, hogy az elnyomó, fasiszta középosztálybelinek kell finanszíroznia a tevékenységet. Utóbbi elhomályosult látásától ugyanis aligha várhatnánk, hogy maga gondolja ki a megfelelő világmegváltást. 

Eddig a gyakorlati igazságosság-elv.

Ez mind szép és jó, az értelmiségiek/hippik kiválóan elvannak a saját maguk által épített világban. A külvilág zaja pedig ritkán zavarja őket. Pedig még Tóbiás Józsi is rájött, hogy nem feltétlenül lesz hosszabb távon sem kifizetődő a konrádgyörgyi értelemben vett értelmiségiek nappalijába járni ukázért, mert az esetleg még több buktát fog okozni.

A hippiket ez nem zavarta meg.

Nem veszik észre, hogy a saját kis világukon kívül – a 11-es busz és a fair trade kávézó között – senkit, még egyszer: senkit nem érdekel az azonos neműek házassága, meg a negyedik alkotmánymódosítás. A „jogállam” ügye sem. Legalább annyit leszűrhettek volna az elmúlt néhány választásból, hogy az ezekkel való állandó dobálózás sehová sem vezet, csak vissza a konrádgyörgyök lakásába. Tetszik, vagy sem, a mucsai paraszt magyarik többségében mind a faszád (iszlám vallásjogban az, amitől megdönthetőnek ítélnek egy rezsimet), mind az üzi ellenérzéseket kelt. Ingyenélő, fontoskodó kis okostojásoknak fogják tartani őket. (Persze nyilván nem azok!) Ezért csak a norvégok simogatják meg a buksijukat, meg ők egymásét.

Dolgozni persze nehezebb, mint tüntizgetni, meg felháborodni. És azt már megtanultuk, épp ezek a drága civilek magyarázták el az arcunkba, hogy a „civilnek” márpedig ez a dolga: hisztizni. A kormánynak, államnak – legyen az a magyar, vagy a norvég –, mecénásoknak pedig kötelességük a hisztit anyagilag támogatni.

Pont így:

„Kedves barátaink, egy ilyen tüntetés megszervezése nehéz dolog, ehhez kérjük a segítségeteket. Ha támogatni tudjátok a tüntetést azt kérlek tegyétek meg a Krétakör bankszámlájának Humán Platformos bankszámlájára küldött adománnyal: 12010501-01025938-00300007

A befolyt pénzt színpadtechnikára, illetve a tüntetés minél több emberhez való eljuttatására fordítjuk! A tüntetés végén pedig minden forinttal el fogunk számolni.

A tüntetéssel járó kiadásokat közadakozásból fogjuk fedezni. Amennyiben mégsem sikerülne elegendő összeget gyűjtenünk, a Krétakör Alapítvány az NCTA-tól elnyert "Humán Platform országos szervezetfejlesztési pályázat" támogatásából kipótolja a hiányzó összeget, a pályázat céljaihoz illeszkedően, a magyar és norvég kormányok közötti vonatkozó szerződésnek megfelelően.”

Amíg ez így marad, amíg a konrádgyörgyi értelemben vett értelmiség által dajkált baloldal, és a posztmaterális lófasszal hadonászó civilek ezekkel a témákkal akarnak támogatást szerezni, addig Palpatine császár nyugodtan hátradőlhet és nézheti az Éjjel-nappal Budapestet. Ezek a csoportok építettek maguknak egy fasza kis szellemi-politikai gettót, és abban örülnek saját maguknak. E csoportok támogatottsága nagyjából a Munkáspárt támogatottsága mögött van három százalékponttal, ezért a csalódottság végeredménye mindig ugyanaz lesz: a bunkó, sötét magyarok ekézése, amiért nem képesek ennek a gettónak a szellemi színvonalára emelkedni.

Ja, meséltük már, hogy még a tünti szlogenjét is nyúlták, mégpedig a zebegényi sárkányfesztiválról?

Tovább..

Mert mégis kit érdekel?

Vajon hány inkubátort lehetne venni egy melegfelvonulás árából? - ez volt az első kérdés, ami felmerült bennem a Budapest Pride sok pont nulla kapcsán. Közben meg Afrikában éheznek a gyerekek. De hát a gyerekek meleg-kontextusban olyasvalamik, amire joga van az embernek, jószágok. Nem egy személy, akinek joga van anyához és apához. Valódi anyához és valódi apához, hanem egy tárgy, amire jogot lehet formálni...

Mindig furcsálltam ezt a melegjog-dolgot. A melegeknek joga van mindenre, amire másoknak, extra melegjogok meg nem léteznek (hacsaknem akarnak kvótákat az egyetemen, a munkahelyen, a parlamentben meg az EU-ban). Szép dolog a társadalomban tapasztalt, a melegekkel szembeni hideg érzések ellen küzdeni, de igazából hiábavaló.

A homoszexualitás mindig iskolai kuncogás tárgya lesz. Ez van. Józsi bácsi Alsóbélaburnyákon sose fogja bekajálni, hogy ez tök olyan, mint bármi más. Nem fog a fejébe férni, ahogy mondják. Nem, nem azért, mert rosszul lett nevelve meg szocializálva. Ha az állam meg az iskola is nyomatná ezerrel, hogy teljesen normális dologgal állunk szemben (minek kell nyomatni, ha normális, és miért nem tudták ezt az előző párezer évben?), a kétszáz év múlva élő Józsi bácsi ugyanúgy csóválná a fejét Burnyákon. Akkor se férne bele. Akkor is csóválni fogja a fejét, amikor a templomot már rég lebontották, papot meg száz éve nem látott a falu.

Már megint van ez a prájdvagymi – mélázna el Józsi bá', odaszólva mosogató feleségének a tévé kapcsolgatása közben. Aztán átkapcsolna akciófilmet nézni másik csatornára. Szóval ha a Pride célja az elfogadtatás, akkor nem nyert. Ha a Pride célja a megmutatás, demonstrálás, hogy mink is vagyunk, melegek, esetleg párosul némi provokatív szándékkal vagy legalábbis daccal, akkor ok. A Pride csakazértis-mentalitású indulat-levezetésnek tökéletes. Másra nem jó. Vonulgatni meg végül is nyugodtan lehet.

Csak hát, a Pride egy évről évre kiszámítható módon lejátszódó politikai rítus, hívőknek és érdeklődőknek egyaránt. Szokásos felvezetés, szokásos körök, szokásos viták és szokásos anyázások. Cameron és Boris Johnson, a két melegszimpatizáns brit tory mutogatása a hazai semjénzsoltoknak. Ők az aktuális bezzegkonzervek, most konkrétan Cameron. Ez van, lehetne ellenpéldákat is hozni. Mondjuk az vicces, amikor a Népszabadság publicistája, Ónódi-Molnár Dóra kifejti, hogy "ahol nincs melegházasság, ott nincs szabadság sem". Azaz a világon van 14 szabad ország. Erre mondták egyszer, hogy el lehet menni, nem fog fájni...

Aki meleg az meleg, ez van. Senki nem akar rákényszeríteni semmit, érezze jól magát nyugodtan. De abban biztos vagyok, hogy akármennyi Pride-ot rendeznek a frusztrált aktivisták, az, hogy két meleg kézen fogva megy az utcán, sosem lesz magától értetődően elfogadott, a csókolózásról nem is beszélve. Elképzelhető, hogy valami brutál módon manipulatív oktatási programmal rá lehet venni az emberek többségét, hogy tapsoljon, ha ilyet lát, de a legtöbben magukban akkor sem fogják ezt alapesetnek és magától értetődőnek tekinteni. A tolerancia meg nem szeretetet jelent, hanem megtűrést. Ahhoz meg nem kell Nagy Liberális Tanterem, ahhoz elég a jól neveltség is.

Az ötvenedik Pride után is az emberek többsége lenézően fog legyinteni magában: megint vonulnak, ugyan már. És elmegy fagyizni, sörözni, kirándulni, strandolni, vébét nézni. Vonuljon, aki akar, csak ne kelljen a Pride-ot nézni. És akkor a Pride talán évek múlva ahelyett, hogy politikai rítusok tárgya lenne, elhagyatott rendezvény lesz, magányos vonulókkal.

Mert mégis kit érdekel?

Tovább..