Welcome to the ötvenes évek!

Habony Árpádnak drága cipője van. A táskája se olcsó, és a haja is meg van csinálva. Ő egy kulák. NER-kulák. Mert bizony ez a feldühödött és megerősödött Soros-CIA-franchise balos ellenzék, amelyik agymosással vádolja a Fideszt, tulajdonképp a komplett Rendszerváltás után született generációt készül visszaröpíteni a jó öreg ötvenes évekbe.

Mao-öltönnyel, Pitralon arcszesszel.

Az ötvenes évekkel kapcsolatban létrejött az a történelmi kapcsolódás, ahol le kell tiltani a New York Times-nál egy olyan „szenilisnek” kikáltott „vénembert” mint mondjuk Kertész Imre, ha nem mondja azt, hogy itt márpedig diktatúra van, és a 444-en is simán lehet viralizálni egy olyan szintű ostoba trollságot, mint amit mi is kifiguráztunk a minap.

Szóval kb. az van most a baloldalon, ami volt a Vissza a jövőbe kettőben, csak ami ötvenes évünk nem a beboppos, tejivóban csajozós, kifésült fiúk versus virágmintás szoknyás lányok féle ötvenes évek volt. Bár kétségtelen, hogy a foci fényévekkel jobb volt, mint most, de a mi ötvenes éveink nem éppen a demokratikus fejlődésről vagy az emberek prosperálásáról szóltak, hanem akkor VALÓBAN diktatúra volt. Most nincs diktatúra. Aki ma diktatúrázik az sajnos egy idióta, nincs mit tenni...

De volt az ötvenes évek ugye, amikor itt hatalmas „rendszerváltással” jelentkezett Rákosi pajtás a nép vezére, mivel neki „nagyon nem tetszik rendszer”, amit akkor Horthy-fasizmusnak becéztek. Ezért hát eldönti, hogy azt felszámolja, és megteremti a társadalmi igazságosság földi paradicsomát. Mert ugye voltak a burzsoá kizsákmányolók, mint most is. Ezek voltak a polgári és egyéb csökevények (most Művészeti Akadémia, stb.), a klerikális reakció (most KDNP, stb.), a rühös kulákok (református koliból szalajtott vidéki fideszes klikk, stb.) meg az ilyen áruló, elhajló, szemét értelmiségi népségek (Hegedűs Zsuzsától a jobboldali sajtóig) akik összeálltak egy diktatórikus, fasiszta társadalmi osztállyá hogy sanyargassák a Népet.

Már a Horthy-fasizmus kifejezés is a konzervativizmus és fasizmus fogalmainak összemosását hordozta, majd ugye miután „nem tetszik a rendszer” el is kezdték szépen felszámolni. Ellenzéki egységfrontot hoztak létre, abba belefúrták a Kommunista Pártot, ami aztán szovjet puskákkal a háta mögött 50 évre lenyúlta az egész országot, és az „aki nincs velünk az ellenünk van” logikája mentén lehenteltek kb. mindenkit, akit értek. Diktatúrát működtettek, valódi hard core, igazi, 100% diktatúrát. Amit találóan el is neveztek „népi demokráciának”, mert hát a diktatúra ritkán nevezi magát diktatúrának, jobbára szereti magát egy fejlettebb demokráciának nevezni, amolyan „demokratikus endlösungnak” ahol majd aztán úgy megszűnnek a különbségek, hogy ihaj, és úgy bekövetkezik a közjó, hogy a nyálunk csorog tőle.

Általában ehhez a társadalmi kísérlethez mindig van egy éhező nép, amit a korrupt burzsoázia addig zsákmányol ki, amíg proletariátusnak nem kezdi nevezni az magát. 1848, a kommunista kiáltvány óta. Ekkor mintegy halkan megjegyeznénk, hogy ez a dolog korábbra nyúlik vossza, ugye ott kezdődik, amikor lenyaktilózzák Marie Antoinette-et, mint „kizsákmányolót” mert drága ékszerei voltak, miközben az embereknek nem volt cipője, culotte-ja sem (sans-culotte). Tehát az „emberek szegények a mocskosok gazdagok” narratíva mentén 1789 óta elég sok emberkét gyilkoltak le társadalmi igazságteremtési célzattal.

Ezzel az alapvetően baloldali gyökérséggel gondolattal áll szemben egy protestáns gyökerű (illetve annak mondott, de most elhagyjuk a Maxwebert meg az ideáltípusokat) kapitalista rendszer, ahol a politikai küzdelem részévé azért sem teszik Habony Gucci táskáját, mert nekik is az van. Vagy legalábbis szeretnének. Nem beszélve arról, hogy az üzlet elvileg üzlet, és csakis ügyesen lehet bárki gazdag. A kapitalizmus nem egy szép és kedves dolog, de még mindig jobb, mint bármi más, érdekes, hogy az alatt az ötven év alatt, amíg itt többmilliós emberhalál és elvándorlás árán egy szűk elit kísérletezett az emberekkel ama bizonyos „demokratikus szocializmus” megteremtésének szándékával, a bekussoltatott ellenzék, és szép lassan az egész nép ájult imádattal nézte Amerikát, a kapitalizmus hazáját, ahol mindenki azt csinál, amit akar.

Szerintem nagyszüleink generációja számára elképzelhetetlen lett volna az a helyzet, ami most körvonalazódik. Amerika, igen AZ AZ Amerika konkrétan a „szegények a kizsákmányolók ellen” narratíva mentén baráti pártokat hoz létre idegen országokban, pont, mint tette azt Sztálin a Komintern révén, hogy aztán azokat heterogén, egymással is veszekedő, massza-szerű Népfrontokba tömörítve buktasson meg legitim módon, választások révén hatalmat szerzett, szuverén kormányokat. Csillogó szemmel eztán egy „demokráciánál is demokráciább” új rendszer révén újra elossza a „lopott és kizsákmányolt” tőkét le a „szegényeknek.”

És kik az ellenség? A polgári és egyéb csökevények (Művészeti Akadémia stb.), a klerikális reakció (KDNP, stb.), a rühös kulákok (református koliból szalajtott vidéki fideszes klikk, stb.) meg az ilyen áruló, elhajló, szemét értelmiségi népségek (Hegedűs Zsuzsától a jobboldali sajtóig) akik összeálltak egy diktatórikus, fasiszta társadalmi osztállyá hogy sanyargassák a Népet. Most írják tehát –talán valami 70 éves évforduló keretében - a NER-kulákok listáját, hergelik az „utcai ellenzéket” és rebootolják azt a társadalmi utópiát, amivel egyszer már sikerült elcseszni 50 évet az életünkből.

Most se maguktól teszik: mögöttük áll egy saját geopolitikai nyomulásában, imperialista térhódításában elfoglalt nagyhatalom, 500 milliárd forintnyi, csakis erre a célra elkülönített pénzzel, titkosszolgálattal és szövetséges-csatlós politikai és civil szervezetekkel.

A vicc, hogy legutóbb ugyanezen utópia mögé egy Szovjetunió nevű formáció állt be valag lével, és ahogy azt Sztálin elvtárs a Komintern gyűlésén eldöntötte, az „elnyomott országok” kommunista pártjai és szakszervezetei egyfajta ötödik hadoszlopként kellett, hogy beépüljenek a háború utáni Népfront kormányokba, hogy megalapozzák a kommunista hatalomátvételt. Akkor épp az oroszok vonultak egész Németország közepéig, és csinálták ugyanezt.

Ez nem a Chemtrail, HAARP meg a „lehallgatás” para, hanem immár a geo- és világpolitikai realitás.

Fico, Ponta, akárki ezt kapja: Soros és CIA immáron nem a „jobboldali konteó” része, hanem -  bevallottan is - egy egybefüggő stratégia két eleme. Amerika a múlt héten bedöntötte a rubelt, és faarccal közölte, hogy „igen, ezek is mi voltunk” és közleményben sürgették Putyinnak keleti politikája átgondolását. Ez történt alig 4 nappal azután, hogy Putyin berosált Törökországba egy ügyes húzással a politikai sakktáblán. Amit a hazai idióták anélkül ünnepeltek, hogy továbbolvasták volna a hírt, ami a feltörekvő piacokra áthúzódó válságról értekezett. Azok meg mi vagyunk...

Azért az kicsit érdekes, hogy van ez a "metafizikai" korrupció rendszerszinten narratíva Közép-Európáról, és tulajdonképpen Amerikának tényleg mindegy kit buktat meg manapság, mert a következő csapat vagy hálás lesz neki az odavetett országért, vagy meghúzza magát, mert tanult elődje sorsából.

Ha a Fico képes már olyat nyilatkozni, hogy neki nem kell az, amit most Orbán kap, tehát inkább lemond a francba, mielőtt kövekkel dobálják az ablakát. Ő meg ráadásul ugye baloldali. És egy miniszterelnök. Akit legitim módon megválasztottak a szlovák emberek a saját országuk vezetésére. Tehát ami most folyik az azért tényleg meredek. Ez nem kisebbít semmit a kormány hibáin, sőt esetleges bűnein sem. Nem valami „NER-csicskásként” (ahogyan a rendkívül szellemes újellenzékeik szokták kommentálni az eseményeket a mindent) kell felháborodni rajta. Ez tényleg a nemzeti függetlenség kérdése, amit normális országokban, normális ellenzéknek nem is kellene külön a szájukba rágni. De ahogy a szabadságharcnak, úgy a hazaárulásnak is régi hagyományai vannak nálunk...

Sokatmondó, hogy egy ilyen helyzetben az utcai és parlamenti ellenzék, miután a Bajnai-projekt (franchise-Obama) megbukott, még egy Klaus Johannis szintű műmájert sem tud kiizzadni magából, mint ami még a románoknál is összejött. Ennyi politikai energia rég szabadult ugyanis fel, ami lehetett volna a baloldalon az ő „Kossuth terük” egy új politikai álom megszületésének magasztos pillanata. De nem született ilyen álom, csak felbootolták azt a marhaságot, amivel egyszer már elvettek 50 évet az életünkből.

Szemmel láthatóan pusztán arra képesek, hogy önmagukat dobálják fejbe sörösüvegekkel, aztán kiabálják, hogy rendőrterror. A baloldal egyik nagy baja, hogy lusták, mint a dög és felületesebbek, mint Kozsó balladái. Nem építkezik, nem törődik a társadalommal, az emberekkel, de még arra se veszi a fáradtságot, hogy gondolkodjon. És kedves Nép, aki most velük fagyoskodik, menjetek a picsába! alapon most is le van szarva az élcsapat által.

A szegénység – főleg mivel tök relatív fogalom – soha nem fog megszűnni, mert a világ rendje, hogy a spektrum a Gucci táskás Habonyoknál kezdődik a XII. kerületben, és az aluljáróban ér véget a Keletinél. Ahol nem így van, na, ott van diktatúra. (a 444 és az Index figyelmébe ezt különösen ajánlom) Proletárdiktatúrának hívják, ami megteremti a népi demokráciát. Kommunizmus röviden. A "Habony Árpádnak 100 hold legelője, két háza és Gucci táskája van. Bezzeg a faluban a kubikosoknak meg még cipője sincs" pedig igazi old school kommunista nyálverés, aminek a célja soha meg nem valósuló álmok szülése, indulatkeltés, ami csupán a politikai hatalom megszerzésére irányul, de nem arra, hogy ne fagyjanak halálra az emberek.

Utóbbira rögtön akad is egy sajnos aktuális példa: Kedves szegények! Nélkülözők! Nép! Emlékeztek a „hajléktalan-balhéra?” amikor ott fetrengtek EZEK (akik most ordibálnak megafonnal) a Kossuth téren vagy a Városházán, és sikoltoztak a Tarlós meg mindenki ellen, hogy tiporják a jogot? Nos, idén 25-en fagytak már meg, ami nem történhetett volna meg, ha továbbra is érvényben van a rendelet. Most ugyanazok sikoltozzák a rendőrállamot, meg a szociális érzéketlenséget, de nem vállalják fel a felelősséget, hogy részben miattuk emberek haltak meg.

Tehát kedves nép: le vagytok ti magasról szarva. Ez nem rólatok szól, és nem a kormány érzékenységéről, és nem is a 25 halott emberről, akik fedél és törődés nélkül meghaltak a budapesti utcán, miközben lehet mellettük az elsikkasztott norvég pénzekből éppen Gulyásmarci ragasztotta az érzékenyítő plakátot, amit piaci áron elszámolva összephotoshoppoltak maguknak. Mert ezek ilyenek, más fasza meg a csalán ügyében vannak csak konkrét elképzeléseik, de egy kenyérhéjat nem vetne a csövesnek…

A baloldalon tehát éppenséggel nem történik semmi. Szlogenek, kitalált faszságok, visszaböfögött pamfletek. Az életben nem lett volna nagyobb esélyük felnőni és újraéledni, mint egy főnixmadár, de maradtak, akik voltak. Sikítják a korrupciót meg a gazdagfideszest.

Mekkora szellemi kreativitás.

Habony cipője.

A Gucci táska.

A kulák fideszesek, akik szipolyozzák a nép testit.

Welcome to the ötvenes évek.

Tovább..

Szász szónak is román a vége

Klaus Johannis személyében szász elnöke lett Romániának. A jobboldali orgánumok is, leszámítva pár kritikusabb hangot, örömmel áradoznak a nagyszerű hírről. Nos, mi megint kisebbségi véleményt fogunk hangoztatni, de nem is azért, mert annyira áhítanánk innen Pestről a székely autonómiát (azért igen), hogy kiakadjunk Johannis kijelentésén, amiben csípőből elutasítja már a regionalizációt is.

Szóval a történet annyi, hogy Johannis legyőzte Pontát, igen, azt a Pontát. Amikor még az MSZP képes volt megtölteni egy csarnokot, együtt szónokolt Mesterházy Attilával a két párt szoros és megbonthatatlan barátságáról. Johannis (direkt írjuk J-vel)az úgynevezett Keresztény-Liberális Szövetség színeiben aratott jobboldali győzelmet Romániában, és köztudott, hogy ezek a pártok a Fidesszel és a magyar jobboldallal általában véve is jobban elvannak, mint a korrupt, velejéig posztkommunista, sumákolós nacionalista PSD-vel barátkozó magyar szocialistákkal.

A sztori azonban ennél jóval árnyaltabb, és kár lenne a jelenlegi események fényében, melyek szomszédságunkban, sőt hazánkban is folynak, megkapargatni a felszínt a román választások első nézésre egyértelmű felszínén. Valójában már régebben jeleztük, talán még tavaly, hogy amit Amerika elkezdett Ukrajnában, az valójában egy jóval szélesebb stratégia, amiben számos térségbeli országnak lesz még szerepe. Ezért kell egy kicsit visszaugranunk a sztoriban, hogy értsük a komolyabb összefüggéseket!

Egy ottani szaklap jelent meg ez az írás, amiben bírálják azt a ma már eléggé nyilvánvaló amerikai külpolitikai stratégiát, aminek a lényege az, hogy Oroszországot leválasztják korábbi európai szövetségeseiről. A „buffer zónát” a Dnyepperig tolják, és voltaképp a lényeg az, hogy az Urál legyen az új geopolitikai választóvonal a „nyugati” és a „keleti” szférák között.  Ez a stratégia voltaképp az összes világháborúban meg volt, de már Napóleon sem véletlen ment neki a ruszkiknak. Az első VH-alatt a németek próbálkoztak „cordon sanitaire”-t húzni németbarát rezsimekkel az oroszok és nyugat közé, tulajdonképpen a bolsevik forradalom is az ő „titkosszolgálati ügyködésük” side-effektjeként jöhetett létre. Végül ezt az új „buffer zónát” a franciák hozták létre 1920-ban és lám, ki volt ott is a „fekete bárány”: talált süllyedt, igen, Magyarország.

A második VH alatt megint egész Sztálingrádig mentek a nácik, és ugye ma már hülyeségnek tűnik az egész, megfagyasztani annyi ivarérett szőke svábot a -40 fokban, de mégis: a mindenkori európai birodalomnak kell az a szép nagy lapos határvidék, ahol terem a búza, meg jó csajok vannak. A második VH után az oroszok azonban egészen Németország közepéig tolták ki a korábban valahol a lengyel vidékek tájképét meghatározó képzeletbeli vonalat, aminek ugye épp 25 éve, 1989-ben lett vége. Kialakult egy egypólusú világ, és az amcsik odáig jutottak, hogy képesek voltak Jelcin személyében tulajdonképp egy helytartót ültetni a megzuhant Szovjetunió élére, ebből mellesleg még film is készült Jeff Goldblum főszereplésével, hisz magának a nagyszerű Clinton elnöknek az emberei „faragtak győztest” az akkor is már

idült alkoholista, agy nélküli és alkalmatlan Jelcinből a „demokratikus Oroszország” élére.

Ez az állapot, ha úgy tetszik Amerika számára idilli volt: egy épp egyesülő, tehát a korábbi buffer-zónát bezabáló Európa és a csicska Oroszország. Ebben a felállásban tulajdonképp édes mindegy volt, hogy mennyire haverkodik és kicsoda még mindig az amúgy sem túl népszerű, és eleve vesztes oroszokkal, nem tulajdonított ennek senki jelentőséget, és az egész „cordon sanitaire” is Nyugat ámult imádatában volt, álmaikban Amerika integetett vissza, és nem is mondott nemet. Csak hát jött Putyin. És alapvetően ráunt erre a szerepre, amit országának hosszú távon a hidegháború győztesei szántak, és úgy gondolta magában, hogy kimaxolja a status quo-t, és szövetségeseket szerez magának a korábbi szatellitállamokban, de ezt immár nem a bal, hanem a jobboldalon teszi.

Az EU választáson is hír volt, meg pár hete nálunk is, hogy a szélsőjobboldali populista pártokon keresztül egészen messzire jutott eme tevékenységében, és a gázcsap csavargatásával a korábbi áldásos helyzet is erősen megváltozott. Amerika és Európa tehát berágott, mert a maci kijött biza a barlangból, megrázta magát, és mivel a téli álomnak vége, eléggé éhes is lett. A történet 10 évvel ezelőtt kezdődik Grúziában, ugye akkor még Orbán se volt, sőt Obama sem, mégis Amerika „rózsás forradalomban” támogatta a grúz ellenzéket, meglebegtetve nekik annak lehetőségét, hogy az „euroatlanti integráció” révén érdekszférát cserélhetnek. Ebből nem lett semmi: Putyin lépett, kitört egy függetlenségi háború Dél-Oszétiában (ez kb. annyit jelent, hogy Jászság) és készpassz.  De Amerika nem nyugodott, pár év múlva már a ragyásra mérgezett Juscsenkó arcát nézhettük, meg a narancsos forradalmat, de végül ez se jött össze:

Putyin lépett, és jött Janukovics, az ő embere.

Az Obama adminisztráció tulajdonképp ezt a stratégiát folytatja, bár a módszerek változtak. És bizony van egy kulcsszereplő is a sztoriban: Soros György, aki a maga kis civil társulatával karöltve végső soron az „oszd meg és uralkodj” elvét követve szakítja le a közép és kelet-európai orosz szövetségeseket, és nem szívbajos. Az ő „narancsos forradalma” már kissé véresebbre sikeredett. Az ő „oroszországi civil forradalma” már jóval hangosabb, zajosabb, és Putyin globális karaktergyilkossága is jobban megy ebben a közegben, hisz a sajtó mindig is "demokrata" volt Amerikában, és diktálja is a világsajtónak az irányvonalat rendesen. A törésvonal itt is az, mint korábban: keleti szövetség, vagy nyugati integráció. 10 éve ez a szöveg azon, hogy az Euro-atlanti fél, tehát „nyugat” ugyanúgy „nyugatbarát” rezsimek felbootolásával akarja megszerezni az európai érdekszférát, ahogy Napóleon a lengyelekkel haverkodott, az első és második VH alatt meg „baráti köztársaságok” láncát akarták létrehozni. Most ezek adottak, így elég csak a politikai széljárást megváltoztatni, nem kell a nyílt háború, csak polgárháborúk kis láncolata, egymástól elszigetelt, de egy irányba mutató konfliktusok, melyek valahogy mindenütt az oroszokat kötik le.

A stratégia lényege, hogy kulturális és társadalmi, valamint történelmi paradigmák mentén kettészakítják az országokat (ahogy tették Kelet és Nyugat-Ukrajna esetében) majd az így kialakult konfliktusban a leginkább nyugatos felet segítik hatalomra. És akkor most itt az idő visszatérni Johannishoz, a „szász román elnökhöz” mert az elmondottak fényében nézzük meg, hogy néz ki ebből a szemszögből nézve a történet: van egy ország a „buffer zónában” amelyiket 1920-ban, részben szintén az Orosz Birodalomtól is benyúlt területek (Moldova) beillesztésével hoztak létre egy kulcsfontosságú térségben. 2011-ben ebben az országban az uralkodó Szociáldemokrata kormány (Victor Ponta) olyan szerződést kötött a Lukoillal, aminek révén a fekete tengeri olajmezők kitermelése, a Constantai kikötő üzemeltetésének nagy része, valamint a PETROTEL olajfinomító egyaránt orosz kezekbe került.

A román baloldal hatalmas orosz-barátságán túl korrupt a velejéig, és a románok – lévén a második legnagyobb létszámú orthodox vallási közösség – kulturálisan is közel állnak az oroszokhoz.

2014-ben Ponta az első fordulóban meg is nyeri az elnökválasztást. Azonban a második fordulóban hirtelen „fordulat történik”. Egy voltaképp a semmiből érkezett kisvárosi polgármester, akinek a családja nagy része ráadásul Würtzburgban él, nem is román, ráadásul német ajkú protestáns, a nyugati, fejlett, progresszív, demokratikus Románia jelszavával meglepetésszerű győzelmet arat Victor Ponta felett. A választóvonal csodák csodájára az a történelmi határ, amihez hasonló Ukrajnában a Lengyel – Litván Nemzetközösség egykori határvonala, ami úgy rajzolódik ki a választási térképen, mintha egy történelmi térképet tennénk rá. Ami alapján most egy ország szakad ketté, polgárháború folyik, és emberek halnak meg.

Szóval, mi, akik Erdély nagy barátai vagyunk, igazából örülünk a magyarok bölcsességének, hogy Hargita, Kovászna és Maros megyékben (ahol abszolút vagy relatív többségük van) kettős üzenetet küldtek a román közvéleménynek. Egyrészt távol maradtak a szavazástól, másrészt jeleztek, hogy

„Erdély, az Erdély, Erdély meg Európa”.

Ennyit tettek, de talán mert ösztönösen látják a valós eseményeket, talán jobban is mint mi, valamint látják azt is, hogy Magyarországon mit művelnek ugyanennek a világpolitikai forgatókönyvnek a részeként, bölcsen kivárnak. Az egyszer biztos: ahogy kiderül, hogy a román nemzeti egység kerül veszélybe, ahogy Johannis túltolja a nyugatbarát biciklit, a románok számára a magyarok lesznek a bűnbakok, az meg nem egy hálás szerep.

És bár az autonómia és a transzilvanizmus eszméje közel áll szívünkhöz, de ha azt azok teremtik meg, akik nem mellesleg Magyarországon majdanoztatják a soroscivil ifjú kommunistákat, akkor köszi, nem kell ez a torta. Mert nálunk épp a baloldal most a nagy „demokratikus nyugatbarát” és a jobboldal az, amelyik kicsit ráncoltabb homlokkal nézi az eseményeket, és a Gazprommal bizniszel. De a Nagy Játszmában tulajdonképp édes mindegy, hogy bal, vagy jobboldali az a kormány, amelyik épp van, hisz a cél azonos. 

Ha a székely autonómia és a transzilván föderalizmus ennek mentén jön létre, nem lesz hosszú életű, sőt hosszú távon a magyarok szívják meg, akár egy gerjesztett polgárháború bűnbakjaiként . Épp ezért jó, hogy a magyar kisebbség kivár, és ne hazaárulózzuk most le könyökből Kelemen Hunort se a kétértelmű nyilatkozatok miatt, mert lehet, hogy igaza van. Minden azon múlik azonban, hogy Johannis (aki amúgy Iohannis a románoknak) merre fog helyezkedni elnöksége során. Meglátjuk. A medve bőrére mindenesetre semmiképp se igyunk. Pláne, ha erdélyi. Azok elég veszélyesek.

Tovább..

Infantile pride avagy menjetek a picsába, a tüntetésnek vége!

Láthatóan nem csak az első sorban tülekedő, lökdösődő nyílt tekintetű fiataloknál a munkaidőt munkában töltőket beelőzendő, időben megfelelő pozíciót foglaló dékás nyugdíjasoknál volt kissé több a kelleténél a galaktikus gégepusztítóból, hanem a HaHás felszólalók is rendesen betermelhettek a lámpalázra. Érthető, hisz az eddig kisebb termeket elfoglaló és a Lánchídon negyed órácskányit seggretottyanva ellenálló kis szociológuspalántáknak ez volt az első olyan fellépésük, amit nem kizárólag a saját szórakoztatásukra csináltak. A netadó miatti megnövekedett tömegdemostrációs hajlamra építve végre összejött nekik egy olyan rendezvény, ami nem kizárólag a pesthidegkúti villatulajdonosok teljesen hülye, marxista gyerekeit érdekelte (akiket a kedves beküldőnek köszönhetően a fenti képen is láthatunk - Marx kicenzúrázott Tőkéjével.)

Nem éltek a lehetőséggel, a kreténség és a legsúlyosabb inkompetencia megnyilvánulásaként sikerült egy „Menjetek a picsába, a tüntetés véget ért!” zárással feltenni a produkcióra a koronát micisapkát.

Meleg szívvel gratulálunk!

Pedig cukorédes volt, ahogy megküzdöttek és alulmaradtak saját korlátaikkal vívott küzdelemben kedvenc zöldövezeti marxistáink. Úgy látszik a pesthidekkúti élet, és a villa kertjében rendszeresített, Nuriel Roubini Marx-kritikájának a kritikája szakesteken nem készítették fel magukat megfelelően a nyilvánosság előtti értelmesen beszélés kihívására.

Hiába, no, akik Marxot is csak a kommunisták által megfelelően cenzúrázott változatában képesek olvasni, azoktól túl sokat nem érdemes elvárni.

Tegnap toltam egy előzetest, hogy mit várok a fellépőktől, korrekt módon megfeleltek a nem kifejezetten magasra helyezett mércének. Egyedül a CéCéCéPés pulóveres kommunista ceremóniamester okozott meglepetést, akinek sikerült a tüntetés záró szakaszára az önkívületig forradalmi állapotba hergelnie magát, és útszéli fenyegetőzések társaságában küldte el a picsába az Orbánt és a kormányát. Nyilván mi nem akadunk fenn ezen a kocsmai stíluson, és valószínűleg a Fidesz részéről sem Deutsch Tomi fog bíráló hangnemben véleménycikket írni a Népszavában erről.

Viszont (tudom viszonttal nem kezdünk mondatot) meglehetősen érdekesen vette ki magát ez a hörgés Nemes Balázska beszéde után, aki félelemről, diktatúráról, a jól megszokott toposzokat hibátlanul elővezetve tartott kiselőadást. Nála ott akadt ki a kultúra-meter, amikor kijelentette: mi, akik itt összegyűltek a téren, azok nem félünk kimondani, hogy igazuk van.

Miben, kisfiam? Ahhoz mondani is kell valamit.

Jegyezzük fel, Leninnek nagy szerencséje volt a matrózokkal! Ha neki Nemes Balázsék jutnak, most a cár atyuska kezelné a Barátság kőolajvezetéken a kombinált fogót, miután francia vörösbort kortyolgatva meghallgatta az amerikai nagykövet önfeledt dalolászását Ladiszlav Bitovics nappalijában.

Hát, kb. ennyi maradt meg a tüntetésből, mert mielőtt sikerült volna az elhangzottakat feljegyeznem, beindult a roham a parlament irányába, és mindenképpen látnom kellett, ahogy a kötöttsapkás mámikák csatárláncot alkotnak a HaHásokkal, Mécs Imrével, KoppányGézaBendegúzBélával a DéKá részéről és próbálják felöklelni azt a 10 darab rendőrt, akiknél sokszor egy 12. kerületi óvodai farsangot jobban és többen biztosítanak.

Tovább..