Hungarogáz

Hogy mi is az a Hungarogáz?

A hungarogáz egy semmitmondó felirat egy falon, ha az ember Vác felé megy autóval, láthatja a város szélén. A hungarogáz azonban egy mély jelentéstartalmú összetett szó is, amely külön értelmet nyert a nemrég lezajlott európai parlamenti választás után. Mert ugye egyik oldalon ott van a szépen felépített polgári ideológia, az összeválogatott magyarországi képviselőkkel: van köztük családanya, roma képviselőnő, határontúli magyarok. Megannyi történet, megannyi külön sors összegződik egy képviseleti bázissá, ők így összességében Magyarország múltja, jelene, jövője, sorsa,  törekvései. A magyar valóság.

És aztán ott gomolyog a hungarogáz. Az a csapatnyi egyéb egyén, akik még Magyarországot képviselni hivatottak, és akik szintén megannyi külön történet, megannyi külön sors. Akik összetéveszthetőek, összemoshatóak Magyarországgal, akiket ha akarnánk se tudnánk takargatni, mert sajnos éppúgy részét képezik a múltunknak, a jelenünknek és a jövőnknek. És attól hungarogáz, hogy nem sikerült őket magánügyként kezelni, előgőzölögtek a repedésen, Európa kényes orra alá. Természetesen európai szintű juttatásokért cserébe.

Hát kik is ők. Említsük elsőnek a hölgyet. A csak újabban fajelvű Morvaikrisztit, aki álmatag, Rubint Rékától eltanult vigyorral zsidózik magyarérzelmességtől elfátyolozott hangon, bár nem is olyan régen még a melegkapcsolatok diszkriminatív korhatár-gátja ellen küzdött vállvetve magyarországi meleg szervezetekkel. Meghát ő mégiscsak Balóné. És fajtársa, a Kovácsbéla. Aki ügynök. Az oroszok barátja. Nem a magyarok barátja. Jó, hogy pont őt küldtük.

Aztán itt van a két külön pártocskából bekerült Kormányváltó hős. Euroferi, meg az Eurogordon. Most, hogy itthon nehezebben megy az érvényesülés, megpróbálják közvetlenül odakintről tematizálni a Magyarországról kialakítandó európai képet. Nem Tavares-jelentés lesz, hanem Gordonjelentés. Meg Ferijelentés. Minden héten. Meg fékek és ellensúlyok. Meg náciország. Ügyesebben nem is helyezkedhettek volna. Nem is csoda, hogy visszahívták a tehetséges Göncz Kingát, ha egyszer a forrás mostantól Európában buzog föl… És vitték magukkal Jávor Benedek Kaméleont. Akinek nem teremthetett volna elég segget, aki teremtette. Most épp megint kizöldült, hogy Európába mehet.

És országunk képviseletében kijutott az MSZP utolsó igazán tipikus pártkádere. Az iszákos, prosztó Szanyikapitány. Fejében Naésgyula felejthetetlen mondatának visszhangjával: egyedül maradtál Tibor. De még utoljára menj, és mutasd meg, milyen is a magyar kommunista. Menj, igyál és beszélj. Ne gondolkodj. Csak mondd. Te vagy az utolsó szamuráj…

(Ezúton gratulálok magunknak, hogy ha éppenhogy is, de sikerült a normális magyar ellenzéket is bejuttatni. Drukkolunk neked, Meszerics Tamás, csak ne nagyon nézzél magad köré, úgy legalább négy évig. Nem fog tetszeni, akiket látni fogsz.)

És ennyi. Hát ez a másik csapat is mink vagyunk. Ők is tevékenykednek majd értünk, a mi felhatalmazásunkból, és négy éven keresztül pirulhat majd miattuk az orcánk. Hiába a szépen kitalált és megkomponált polgári országkép. Visszük magunkkal a Muónikasót is, meg a szívtipró éjjelnappal Magyarországot.

Na, ezt nevezem én hungarogáznak.  

Tovább..

Mi járhat most Karácsonyék fejében?

A soron következő választásokig szűk másfél év van hátra. Ennyi ideje lenne az Orbán-rezsim bukását a majákat megszégyenítő magabiztossággal megjósoló baloldalnak, hogy programot írjanak, szavazókat szerezzenek, úgy általában és alapvetően politikai párt(ok)ként viselkedjenek. Mégis, az ellenzékről szóló híradások többségét nem ez uralja, nem a most regnáló kormánypártok alternatívájaként beszélnek róluk, hanem a saját, egymás közötti viszonyrendszerük permanens forradalmáról.

A bennünk mélyen megbúvó politológusi közmegegyezés az LMP-ét sokáig az újrázásra stabilan esélyes pártként kezelte. A rendszerváltozás óta fel-és eltűnt pártok közül messze kiemelkedett a viszonylag jó erőkből (nem levitézlett SZDSZ-esekből) álló politikusi gárdájával és az első blikkre koherensnek, megvalósíthatónak látszó programjával. Ez, és az LMP iránt érzett megmagyarázhatatlan (Szabó Tímea) vonzalmunk miatt mégiscsak megér még egy posztot a hét meglepetése (szarkazmus), a magát ökopártnak becéző trutyiformáció szétesése.

Az LMP Jávor-Karácsony fémjelezte belső ellenzékének kiválása a Schifferre kiadott balos excommunicatio óta eldöntött kérdés. A Kosh nagykövetként mutatkozó, de Alfred Besterként politizáló Bajnai csak egy-egy lakossági fórum vagy tüntetés alkalmából képes a pártok és egyéni érdekek felett lebegni. Számára, és a mögé befaroló Millának, az inkább többségi, mint arányos választási rendszer miatt vissza kellett nyúlniuk a baloldal régi hagyományaihoz és beleverni a jégcsákányt Trockij Schiffer András fejébe. A nincs alternatíva Fideszre utaló gúnyszövege hirtelen rögvalósággá lett és az LMP leszalámizása nyugodtan tekinthető a Milla vs. MSZP rangadó előtti bemelegítésnek. Persze, csak ha nem vagyunk annyira naivak, hogy minden külső behatástól mentesnek véljük a válást.

 

Az összefogni (kiválni) kívánó elempéseknek előtt két lehetőség nyílt Schiffer kiátkozása után. Az egyik, hogy egy nagyobb, sikeresebb projekthez igazolnak, mint az összes idegenlégiós az Arsenalból, ezzel magukra haragítva a szurkolókat és a nagyobb, sikeresebb projekt számára értéktelenné válnak, ugyanis nem hoznak, hanem visznek szavazókat. A második lehetőség az önálló pártba menekülés, amely a szabad gyökeit nyugodtan odakötheti a legtöbbet kínálónak. A szurkolók megmaradnak, hiszen csak még hitelesebben képviselik azt a valamit, amit eddig is képviseltek, kompromisszumok nélkül, valamint a kérő számára is értékesebb a hozomány, azaz a politika Bossman-szabálya, a kiválás ellenére elegánsan megtartott mandátum, ha az nincs megterhelve potenciális szavazatveszteséggel. Karácsony Gergelyék most ilyesmi álmokat kergethetnek. 


Ám az LMP-ből kiváló, kormányt dönteni akaró tótumfaktumok eddigi eredményessége hiába idézi fel a John Brown-féle abolicionista mozgalmat, melynek legnagyobb hadisikere 3 kansasi néger (pc kisbalták repülhetnek) felkoncolása volt, értékük Bajnaiék számára megkérdőjelezhetetlen. A volt kormányfő formációja, az Együtt 2014 messze nem hozza a neki megelőlegezett számokat, a túlbecsült Facebook részvények mélyrepülésére hasonlító közvéleménykutatási adatokra reagálni kellett, mielőtt az MSZP végleg átveszi a kezdeményezést. Ennyi csupán a Karácsony-Jávor-trükk háttere. Ha máshogy nem megy, igazolnak egy, az elmúlt 20 évet hitelesebben meghaladó pártot, illetve esetünkben annak csak egy részét. Ráadásul az Összefogásnak végre nem kell összefognia senkivel (DK, MSZP), a hátralévő szűk másfél évre (egy kétes hírű nagy öreget idézve) ugyan az ex-LMP-sek hátán bogáncsként bejutva, de immár van parlamenti képviseletük.

Tovább..

Jávorék ültek fel a süllyedő hajóra

Elmentek azok, akik máshonnét jöttek és máshova tartanak - így összegezhető a baloldali minipárt, az LMP hétvégi szétesése.

Jávor, Karácsony és Szabó úgy tűnik, véglegesen belehergelte magát a Bajnai-kultuszba: megérkezett a megváltó, vagy ővele, vagy senkivel sem. Röpköd a kétharmadról szóló duma, ki tudja, hol áll meg, helyre kell állítani az alkotmányos jogállamot, és szövetkezni kell együtt, közösen, mert csak az összefogás ébresztheti fel az országot a rémálomból, sorolják az érveket, de ez az érv könnyen megbukik.

Ez a társaság a számokat állítólag nagyra becsüli, hát lássuk a számokat! A legfrissebb medián-felmérés szerint, a Bajnai megjelenésével hirtelen fölbukkanó remény-faktor összeomlott: a novemberi 12-14 százalékról két hónap alatt leküzdötték magukat a parlamenti küszöbre.

Szegény Schiffer András jávorszarvas-bakot lőtt. Ez majdnem olyan, mint amikor szegény Szabó Rozáliát teljesen agyonbaszta a villám...

Mivel színre lépésekor senkit sem tudott a Bajnai-társaság a kebelére ölelni, és az indulásakor is heterogén baloldali tömörülés többször is kínos össze-vissza beszédbe keveredett, a remélt csoda elmaradt. Bajnai nem volt képes tömegeket megszólítani, inkább csak az elárvult SZDSZ liberálisai találtak utat hozzá. Az LMP novemberben már kikosarazta a nagy technokrata csapatot, így egyre inkább igazzá vált a jobbról jövő, ironikus megjegyzés: Egyedül 2014.

Az akkori stratégiákból is jól látszott, Bajnai Gordonnal való közösködésre nem sokan vevők még a baloldalon sem. Az MSZP jelenlegi vezetése arcát adta a kétharmad elleni politikai harchoz, de nem csupán 2012 végétől, hanem akkortól, amikor Orbán a földbe döngölte a posztkommunista baloldalt. Ezek az arcok joggal mondogathatták egymás között: rendben van Gordon, hogy most megjött a harci kedved, de hol voltál a 2010-es bukta után? Miért nem álltál velünk a lövészárokban?

Szóval visszatérve a számokra, a jobboldali kétharmadot eltörölni kívánó ballib újrakezdés kifulladt. Még a  Medián (hö-hö) pártatlan felmérése szerint is hónapról-hónapra egyre kevesebben támogatják az Együtt2014-et.

A dolog érdekessége, hogy a számmisztikában jártas, Karácsony és Jávor jellemezte ifi-technokrata csapatnak ez nem számít: annyira belelovalták magukat az Orbán-pszichózisba, hogy most hétvégén jegyet váltottak a süllyedő hajóra. Ez a hajó azonban nem csupán süllyed, politikai értelemben nincs is semmije: Bajnainak van egy alapítványa, egy szakértő networkje, a Millának van százezer követője a Facebookon, a Szolidaritásnak pedig a legtöbb településen van 3 ex-, vagy egészen alkoholista korai nyugdíjas rendőre, akik semmiféle vonzerő kifejtésére nem képesek az átlagválasztó felé. Tömegek azért nem fognak kormányváltást és kétharmadot követelni, hogy adjuk vissza a nyugdíját azoknak, akik éveken keresztül szétbírságoltak bennünket, majd a nagy szolgálat leteltével csak bebaszva láttuk őket a faluban.

Lehet, hogy Bajnaiéknak nem is az LMP, vagy Karácsonyék kellettek, hanem az LMP-hálózat egy része, a maga pártszervezeteivel - a hétvégi események ismeretében csak újra egybeforr, ami egyébként is összetartozott.

Tovább..