2015. január 27.

Kurvák a Szüzességért


"Annak érdekében, hogy csaknem két és fél évtizeddel a rendszerváltás után Magyarországon a korrupció ellen érdemben lehessen tenni, a Transparency International Magyarország, a K-Monitor Egyesület és az Atlatszo.hu oknyomozó portál korrupció elleni minimumprogramot dolgozott ki. A célunk az, hogy a 2014-es választáson induló pártok és képviselőjelöltek kötelezettséget vállaljanak a leginkább égető korrupció kockázatok kezelésére. Tovább a projekt honlapjára." Az átlátszón!

Ezt sikerült a héten kiköhögnie magából a magyar demokratikus ellenzéknek. Megírtuk mi már a magunkét erről az egész metafizikai korrupció témáról. Arról, hogy mennyire képtelenek vagyunk megemészteni ezt a teljesen retorikai szinten turbózott korrupció-bullshitet, az köztudott. Most arról írogatni, hogy kurvára kezdhetnék magukon a korrupció felszámolását, miután az Ökotársos haverok még a thai masszázst is elszámolták a vikingeknél legalább kétszer, illetve az Átlátszó kb. olyan viszonyt ápol Soros Gyuri bá seggével, mint a pancsoló kislány a Bambis üveggel, lassan már unalomba fullad. Most ne beszéljünk legutóbbi, általunk szintén megregélt trükkjükről, amikor képesek voltak „Európa legkorruptabb politikusáig” korruptkodni a saját korrupt kamuszervezetükkel a Kaiju-t.

A „Kurvák a Szüzességért” projektnek nagyobb a létjogosultsága mint ennek a szarnak alaphangon.

Most emeljünk egy picit a téten, és gondolkodjunk el azon, hogy tulajdonképp hogyan lett bevezetve ez a „korrupció” téma a népnyelvezetbe. Van ez a Noam Chomsky nevű figura. Ő amolyan baloldali-liberális próféta. Ő a new yorki csodarabbi, aki akkora bölcsességeket tol immár 40 éve, hogy őt nem ismerni átlagos liberális körben felér azzal, mintha mucsai kubikos lenne az ember. Nos, ő egy nyelvész. Nagyon remek tanulmányai és publikációi vannak, átlag bölcsész nem ússza meg a szigorlatait nélküle. Az egyik legjobb munkája a „Manufacturing Consent: The Political Economy of the Mass Media” című mű, ami szabad fordításban „A beleegyezés legyártása: a tömegmédia politikai gazdaságtana” Igen, lehet hüledezni, hogy fúj mekkora marcista cím ez már, mert valóban az, a csávó egy hiperballer. Az azonban érdekes, hogy a tanumány megjelenési dátuma 1988, azaz a Reagan korszak vége, amikor a jó öreg Ronald a Hidegháború utolsó éveiben épp maxra járatta a propaganda fegyverzetet.

Nos ha az 1988-as könyv egyéb iránt kemény megállapításait, amik ismétlem: a Hidegháborús Amerika legdurvábban nyomuló propaganda-frontvonalát írják le, a mai napra vonatkoztatjuk, szinte azt érezzük, hogy mintha a mai helyzetet olvasnánk benne vissza. Ismerjük hát meg ezt a művet picit. Először is érdekes, hogy maga Chomsky munkájának címét Walter Lipmann-tól kölcsönözte, aki 1922-ben, a fasiszta mozgalom térnyerése kapcsán mondta meg azt, hogy a média és a nagy tömegek „véleményének” mesterséges alakítása mennyire fontos és erős eszköz a politikai vezetők számára, hogy olyan célokat is meg tudjanak valósítani, amihez alaphangon tuti nem kapnák meg a többségi támogatást.

Például ahhoz, hogy offenzív háborút indítsanak.

Ugye, ha úgy mennénk neki, hogy „Srácok, mi lenne, ha ledúrnánk Oroszországot a térképről, így bele a Tundrába, ozt csá? Ledobnánk rájuk az atomot, megerőszakolnánk azt a sok szép szőke csajt, meg elvinnénk az olajukat tőlük. Na? Csapassuk?” Mivel ez a dolog konkrétan lehetetlen, ezért törvényszerű, hogyha én mégis ezt szeretném, és már remeg az ujjam a ravaszon, meg kell teremteni azt a hangulatot, hogy a mögöttem álló hátország megadja nekem az erkölcsi támogatást lövöldözni, és szemet hunyjon, ha épp túlkapás történik.

Lipmann idejében ez a dolog tökéletesen működött, és a második világháború szinte tökéletesen példázta, hogy megfelelő propaganda révén a német lakosság 7%-a képes volt arra, hogy nekizúzzon Oroszországnak meghalni, az otthon maradók meg mintegy mellesleg kiirtsanak 6 millió zsidót.

Ez tehát Chomsky kiindulási pontja a fogalom alkalmazásakor, és ezt viszi tovább 1988-ra, amikor a Csillagháborús propagandát elemzi. Nézzük hogyan!


1. pont: Méret, tulajdon, és profitorientáció

A médiát cégek uralják, amelyek mögött politikai és nem kevéssé gazdasági érdekek vannak. A domináns tömegmédia nagy cégek kezelésében van (lehet Közgépezni, Simicskázni, Szélesgáborozni is, ettől nem fogunk padlót fogni.) Ezeket a cégeket egy dolog érdekli: a profit. A tulajdonosok pénzügyi érdekeit gyakran a vállalatok közvetlenül gyakorolják, vagy bizonyos ellenőrző befektetőkön keresztül érvényesítik. A cégek méretéből szükségszerűen következik, hogy a technológia, amivel dolgoznak a lehető legszélesebb, tömeges közönséget célozza be. Ezen a ponton amikor azt mondjuk „Soros-média” akkor a Világ egyik legnagyobb ilyen média-kézivezérlő cégéről beszélünk.

Persze ebben a magyar „Fox”, a Simicska Empire sem különb, de ha elvonatkoztatunk a jelenlegi helyzettől, azt látjuk, hogy mára – beleértve a Foxot is – tulajdonképp a Világsajtóban van kb. 5 ilyen, elsősorban liberális ízlésű cég, amely meghatározza a „mainstream médiát” Az úgynevezett „alternatív médiumok” száma, pártállástól függetlenül, alapvetően elenyésző.

2. pont: A Hirdetés: Jogosítvány

Mivel a legtöbb bevételt a nagy médiumok reklámból állítják elő és nem az értékesítési vagy előfizetési oldal tartja el őket, a hirdetők "de facto engedélyező hatósággá" alakulnak. Ha van hirdetés van pénz, ha nincs, mehet mindenki a levesbe. Erről szólt mellesleg Menyhárt Doki eszmefuttatása az „eltóbiásosodásról”, miszerint a jobboldal érdeke is az, hogy jobban elossza a hirdetéseket, ne pedig egy orgánumba tolja őket. A médiumok ugyanis nem életképesek a hirdetők támogatása nélkül. A Média a hírek révén tehát fedezi a hirdetők politikai előítéleteit és kifejezi gazdasági vágyait. Például hatalmas cikkek a palagázról, ha azt a Hirdető a piacra akarja dobni. Hatalmas korrupció-ellenes offenzíva, ha a Főnöknek ez a heppje.

Ugye? Összeáll a Soros-outlet, tulajdonképp annak három résztvevője, és rögvest „korrupciellenes egységfrontként” adja el magát, és a gondolatot, mert a Főnök ezt tolja épp a Balkántól –Oroszországon át egész Közép Európáig, és vajh mi által? A „lakájmédia” hathatós segítségével befolyásolva a tömegeket.

3. pont: A Hírek forrásainak meghatározása

Herman és Chomsky azt állítják, hogy "a nagy bürokráciák, tehát az Állam, a nagy politikai pártok és érdekszférák, médiacégek, olyan szinten birtokolják a tömegtájékoztatási eszközöket, hogy átvehetik azok hozzáféréseit magukhoz a hírek forrásaihoz. Ennek van üzleti haszna is, hisz ezáltal csökken a „beszerzési költség” már ami a hírek előállítását illeti, hisz ha széles lenne a disztribúció, valójában elképesztő pénzt emésztene fel valóban megismerni a világ híreit. Így lesz olyan „téma”, ami eleve hír, és lesz olyan, ami soha nem lesz az. A Charlie Hebdo hisztéria közepén ezt a vak is látja: egy párizsi szerki felrobbantása nem hogy hír, hanem egyenesen vezető téma, míg akár több ezer ártatlan asszír csecsemő halála egyszerűen nem jut tovább a pandamacik születési rátájáról szóló jelentés szintjén. A nagy „szervezetek”, amelyek uralják a médiát, egyfajta "rutint" építenek a hírforrások köré, és innen engednek eleve témát meríteni. Melegházasság, Közel-kelet, Ukrajna, és a kis színesbe egy kis nemi erőszak a napi borzongás végett, esetleg valami feminista siránkozás a gender alapú elnyomatásról.

A nem „rutinszerű forrásokból” származó információkat eleve el kell kerülni, nem beszélve arról, hogy van hír, ami nem hír.  Chomsky és Herman  „kapuőröknek hívja ezeket a „láthatatlan kezeket”, akiknek az önkényes döntése meghatározza, hogy például a „korrupció” téma legyen, de mondjuk a gazdasági összeomlás, klímaváltozás, szegénység, stb. csak blogok „konteo osztagai” által csámcsogott ostobaságok maradjanak.

4. pont: Golyóállók és végrehajtók

A "Flak" egy kifejezés, aminek a jelentése eredetileg golyóálló mellényt jelent. Ezek elsősorban negatív válaszok az adott média megnyilatkozásaira. Például levelek, panaszok, perek, vagy egyéb jogalkotási intézkedések kapcsolódnak ehhez. Annak, aki nem 1995 után született, tehát megélte az úgynevezett „médiaháború” napjait, ezt felesleges ecsetelni. A mai jobbos médiafölény tulajdonképp a „flak” jelenségének szülötte, amikoris az emberek egyszer csak elvesztik bizalmukat a mainstream média képviselőiben, és az alternatív források felé fordulnak. Amerikában 1988-at követően a „flak” az addig jobbos médiát balra tolta, csakhogy most épp azt lehet látni, hogy a folyamat megfordul: a The New York Times sokadik plágiumbotránya, és a „mainstream média” számtalan torzítása magát a mainstream-et tolja „jobbra” már ami Amerikát illeti.

A „Flak” ugyanis költséges lehet, ha az adott médium túl sok reklámbevételt veszít, és olvasók híján működése tulajdonképp okafogyott lesz. A „vélemény” önmagában, tényleges bevétel nélkül ugyanis lószart se ér – Chomsky mester szerint. A Flak jelenségét ismerve ezeket a szemlélet-váltásoka is meg tudják szervezni az erős, saját befolyással rendelkező csoportok (pl. agytrösztök). A flak helyzetbe betett „végrehajtók” visszafoghatják a folyamatot, sőt adott esetben a javukra is fordíthatják azt újfent bizonyos fajta tények és vélemények megmutatása, mainstream-be lökése révén.

5. pont: Antikommunizmus

Ez a kitétel az 1988 kiadásban szerepelt, ami a Reagan-éra alatt íródott. Chomsky később úgy érvelt, hogy mivel a hidegháború (1945-1991) az antikommunizmus jegyében telt, ezért az antikomcsi „parát” a kétezres évek elején felváltotta a "War on Terror",  tehát az iraki és afganisztáni hisztéria. Mert a legfontosabb – Chomsky szerint – maga a „para” folyamatos létezése. Az antiszemitizmus a náciknak, a burzsoá-ellenesség a komcsiknak, a komcsiellenesség az amcsiknak, és most az „oroszellenes hangulat” vagy épp a metafizikai korrupció elleni harc mozgatórugói elengedhetetlenek, hogy működtessék ezt a nagy társadalmi kontroll-mechanizmust.

A demokrácia, a létezés, az emberi élet, maga a Világ van veszélyben, ami ellen az egyetlen megoldás, a politikai mozgósítás, ergo a „tünti”. Az aktivizálódás, természetesen azok mellett a témák mellett, és azok mellett az ügyek mellett, amikkel szemben már elnyerte a Média a mi „egyetértésünket” amit 5 lépcsőben felépített.


Szóval korrupció? Aha…. 
Tovább..

2015. január 7.

Ki a világ legnagyobb Weyerbélája?


Kompenzálandó, hogy a megmajdanozós ígéretek ellenére minden maradt a régiben, OCCRP, ami neve alapján a robotzsarut készítő OCP egyik kelet-európai leányvállalata lehet, gyorsan közzé is tette elemzését, mely szerint Orbán, holtversenyben a montenegrói miniszterelnökkel, Putyin cár után a világ második legkorruptabb politikusa.

Kellett ez, mint falat lakhatás az előtakarékoskodást burzsoá különcködésnek érzékelő antropológusleánynak, meg a forradalminak mondott év második napján kifulladt új-, legújabb- és mégújabbellenzéki mozgalmaknak. Az önnönmagát pamutinges Jim Starkba erőltető Vágógábor, az LMP-ből kifordulva megbillent egzisztenciákkal és futóbolondokkal korrupcióellenes szövetséget alkotva a felszínen úszó korrupciószakértő is, tények hiányában inkább egyszerű magyari állampolgárként mutatkozott be a demokráciát jelentő deszkákon, majd sajnálkozott azon, hogy a magyari emberek nem elég érettek és felvilágosultak még az ő vezetésükre, mivel másodéves szociológusok helyett rendre politikusokra szavaznak a választásokon.

De majd tanítva lesznek, eljött a tettek ideje…

Amellett, hogy mostanában talán a szobanövények jogaiért nem vonultak az utcára még (ismétlem: MÉG), a korrupciós konfabuláció többnyire mindegyik tüncikén központi témaként szerepelt. Nyilván csak szlogenszinten, mert ugye senkit nem sikerült rajtakapni, hogy egy whiskeydobozban hordja ki az Államkincstárból a stadionszéksorokat, így maradt az „ők is megmondták”, „szerintük is” meg hogy „az amerikaiaknak biztos van valami a kezükben”. Egyébként igen, van. Horváth András összegyűjtött munkahelyi sérelmei. (Most elegánsan jelezzük, hogy itt a Toronyházban messze tájékozottabbak vagyunk, mint a teljes honi sajtó. Például tudunk egy HG monogrammal bíró kitiltottról is…)

Szóval ez a korrupciós meseszövés elengedhetetlen része, hogy meg lehessen hivatkozni valami tekintélyt, és itt lép a képbe a roppant tudományos nevű OCCRP, ami olyan sok betűből áll, hogy biztos egészen fontos intézmény, sok köpenyes tudóssal, akik fehér gumikesztyűben, bonyolult műszerekkel matatva mutatják ki a korrupciós százalékokat a hozzájuk beküldött mintákból.

Ennek még különösebb hírértéke nincs is, bárki alapíthat betűszavakat, majd jelentheti ki, hogy a repülőgépek alumíniummal csíkozzák az eget. Az viszont érdekesebb, hogy az amúgy Soros-istállóba tartozó médiumok egyik gyűjtőszervezeteként funkcionáló OCCRP-ből hogyan lesz tekintélyes intézmény.

Mi is kérünk olyan ágvégződést...

Magyarországról a szintén Soros kitartott (azért a norvégcivil pénzekre is ráestek véletlenül…) átlátszó.hu tagja ennek a kelet-európai aktivistákból álló újságíró-szervezetnek. És ezek a tagok szavazgatják meg évről-évre, hogy ők kit tartanak a legkorruptabbnak, azaz kit nagyonnemszeretnek.


Ha már átlátszó.hu, akkor érdemes megjegyezni, hogy az átláthatósági világbajnokok nagyvonalúan elfeledkeztek beszámolni a eredményhirdetésről beszámoló kis cikkükben, hogy egy olyan szervezetről van szó, melyben ők tagok. Hasonlóan ahhoz, hogy a Sorosgyuris kitűzőt is csak a mannaosztás során teszik fel. Mert ugye így kb. annyit ér az eredmény, mintha a Századvég kimutatná, hogy a magyari nők szerint Habonyárpi öltözködik a legelegánsabban...

Hogy erről a ravaszkodós weyerbélázásról miért nem képesek lejönni végre, azt valaki elmagyarázhatná egyszer.
Tovább..

© 2013 Tutiblog, AllRightsReserved.

Működteti a Blogger