"Annak érdekében, hogy csaknem két és fél évtizeddel a
rendszerváltás után Magyarországon a korrupció ellen érdemben lehessen tenni, a
Transparency International Magyarország, a K-Monitor Egyesület és az
Atlatszo.hu oknyomozó portál korrupció
elleni minimumprogramot dolgozott ki. A célunk az, hogy a 2014-es
választáson induló pártok és képviselőjelöltek kötelezettséget vállaljanak a
leginkább égető korrupció kockázatok kezelésére. Tovább a projekt
honlapjára." Az átlátszón!
Ezt sikerült a héten kiköhögnie
magából a magyar demokratikus ellenzéknek. Megírtuk mi már a magunkét erről az egész metafizikai korrupció témáról.
Arról, hogy mennyire képtelenek vagyunk megemészteni ezt a teljesen retorikai szinten turbózott korrupció-bullshitet, az
köztudott. Most arról írogatni, hogy kurvára kezdhetnék magukon a korrupció
felszámolását, miután az Ökotársos
haverok még a thai masszázst is elszámolták a vikingeknél legalább kétszer,
illetve az Átlátszó kb. olyan viszonyt ápol Soros Gyuri bá seggével, mint a
pancsoló kislány a Bambis üveggel, lassan már unalomba fullad. Most ne
beszéljünk legutóbbi, általunk szintén megregélt trükkjükről, amikor képesek voltak „Európa legkorruptabb
politikusáig” korruptkodni a saját korrupt kamuszervezetükkel a Kaiju-t.
A „Kurvák a Szüzességért”
projektnek nagyobb a létjogosultsága mint ennek a szarnak alaphangon.
Most emeljünk egy picit a téten,
és gondolkodjunk el azon, hogy tulajdonképp hogyan lett bevezetve ez a „korrupció” téma a népnyelvezetbe. Van
ez a Noam Chomsky nevű figura. Ő
amolyan baloldali-liberális próféta. Ő a new yorki csodarabbi, aki akkora
bölcsességeket tol immár 40 éve, hogy őt
nem ismerni átlagos liberális körben felér azzal, mintha mucsai kubikos lenne
az ember. Nos, ő egy nyelvész. Nagyon remek tanulmányai és publikációi
vannak, átlag bölcsész nem ússza meg a szigorlatait nélküle. Az egyik legjobb
munkája a „Manufacturing Consent: The
Political Economy of the Mass Media” című mű, ami szabad fordításban „A
beleegyezés legyártása: a tömegmédia politikai gazdaságtana” Igen, lehet hüledezni,
hogy fúj mekkora marcista cím ez már,
mert valóban az, a csávó egy hiperballer. Az azonban érdekes, hogy a
tanumány megjelenési dátuma 1988, azaz a Reagan korszak vége, amikor a jó öreg
Ronald a Hidegháború utolsó éveiben épp maxra járatta a propaganda
fegyverzetet.
Nos ha az 1988-as könyv egyéb
iránt kemény megállapításait, amik ismétlem: a Hidegháborús Amerika legdurvábban nyomuló propaganda-frontvonalát
írják le, a mai napra vonatkoztatjuk, szinte azt érezzük, hogy mintha a mai
helyzetet olvasnánk benne vissza. Ismerjük hát meg ezt a művet picit. Először
is érdekes, hogy maga Chomsky munkájának címét Walter Lipmann-tól kölcsönözte,
aki 1922-ben, a fasiszta mozgalom térnyerése kapcsán mondta meg azt, hogy a
média és a nagy tömegek „véleményének”
mesterséges alakítása mennyire fontos és erős eszköz a politikai vezetők
számára, hogy olyan célokat is meg tudjanak valósítani, amihez alaphangon
tuti nem kapnák meg a többségi támogatást.
Például ahhoz, hogy offenzív
háborút indítsanak.
Ugye, ha úgy mennénk neki, hogy
„Srácok, mi lenne, ha ledúrnánk Oroszországot a térképről, így bele a Tundrába,
ozt csá? Ledobnánk rájuk az atomot, megerőszakolnánk azt a sok szép szőke
csajt, meg elvinnénk az olajukat tőlük. Na? Csapassuk?” Mivel ez a dolog konkrétan lehetetlen, ezért
törvényszerű, hogyha én mégis ezt szeretném, és már remeg az ujjam a ravaszon, meg kell teremteni azt a hangulatot, hogy a
mögöttem álló hátország megadja nekem az erkölcsi támogatást lövöldözni, és
szemet hunyjon, ha épp túlkapás történik.
Lipmann idejében ez a dolog
tökéletesen működött, és a második világháború szinte tökéletesen példázta,
hogy megfelelő propaganda révén a német lakosság 7%-a képes volt arra, hogy
nekizúzzon Oroszországnak meghalni, az otthon maradók meg mintegy mellesleg
kiirtsanak 6 millió zsidót.
Ez tehát Chomsky kiindulási
pontja a fogalom alkalmazásakor, és ezt
viszi tovább 1988-ra, amikor a Csillagháborús propagandát elemzi. Nézzük
hogyan!
1. pont: Méret, tulajdon, és profitorientáció
A médiát cégek uralják, amelyek
mögött politikai és nem kevéssé gazdasági érdekek vannak. A domináns tömegmédia
nagy cégek kezelésében van (lehet Közgépezni, Simicskázni, Szélesgáborozni is,
ettől nem fogunk padlót fogni.) Ezeket a
cégeket egy dolog érdekli: a profit. A tulajdonosok pénzügyi érdekeit gyakran
a vállalatok közvetlenül gyakorolják, vagy bizonyos ellenőrző befektetőkön
keresztül érvényesítik. A cégek méretéből szükségszerűen következik, hogy a technológia, amivel dolgoznak a lehető legszélesebb,
tömeges közönséget célozza be. Ezen a ponton amikor azt mondjuk
„Soros-média” akkor a Világ egyik legnagyobb ilyen média-kézivezérlő cégéről
beszélünk.
Persze ebben a magyar „Fox”, a
Simicska Empire sem különb, de ha elvonatkoztatunk a jelenlegi helyzettől, azt
látjuk, hogy mára – beleértve a Foxot is – tulajdonképp a Világsajtóban van kb.
5 ilyen, elsősorban liberális ízlésű cég, amely meghatározza a „mainstream
médiát” Az úgynevezett „alternatív médiumok” száma, pártállástól függetlenül,
alapvetően elenyésző.
2. pont: A Hirdetés: Jogosítvány
Mivel a legtöbb bevételt a nagy
médiumok reklámból állítják elő és nem az értékesítési vagy előfizetési oldal
tartja el őket, a hirdetők "de
facto engedélyező hatósággá" alakulnak. Ha van hirdetés van pénz, ha
nincs, mehet mindenki a levesbe. Erről szólt mellesleg Menyhárt Doki
eszmefuttatása az „eltóbiásosodásról”, miszerint a jobboldal érdeke is az, hogy jobban elossza a hirdetéseket, ne pedig
egy orgánumba tolja őket. A médiumok ugyanis nem életképesek a hirdetők támogatása
nélkül. A Média a hírek révén tehát fedezi a hirdetők politikai előítéleteit és
kifejezi gazdasági vágyait. Például hatalmas cikkek a palagázról, ha azt a
Hirdető a piacra akarja dobni. Hatalmas
korrupció-ellenes offenzíva, ha a Főnöknek ez a heppje.
Ugye? Összeáll a Soros-outlet,
tulajdonképp annak három résztvevője, és rögvest „korrupciellenes
egységfrontként” adja el magát, és a gondolatot, mert a Főnök ezt tolja épp a
Balkántól –Oroszországon át egész Közép Európáig, és vajh mi által? A
„lakájmédia” hathatós segítségével befolyásolva a tömegeket.
3. pont: A Hírek forrásainak meghatározása
Herman és Chomsky azt állítják,
hogy "a nagy bürokráciák, tehát az
Állam, a nagy politikai pártok és érdekszférák, médiacégek, olyan szinten
birtokolják a tömegtájékoztatási eszközöket, hogy átvehetik azok hozzáféréseit
magukhoz a hírek forrásaihoz. Ennek van üzleti haszna is, hisz ezáltal
csökken a „beszerzési költség” már ami a hírek előállítását illeti, hisz ha
széles lenne a disztribúció, valójában elképesztő pénzt emésztene fel valóban
megismerni a világ híreit. Így lesz olyan „téma”, ami eleve hír, és lesz olyan,
ami soha nem lesz az. A Charlie Hebdo hisztéria közepén ezt a vak is látja: egy párizsi szerki felrobbantása nem hogy
hír, hanem egyenesen vezető téma, míg akár több ezer ártatlan asszír csecsemő
halála egyszerűen nem jut tovább a pandamacik születési rátájáról szóló
jelentés szintjén. A nagy „szervezetek”, amelyek uralják a médiát, egyfajta
"rutint" építenek a hírforrások köré, és innen engednek eleve témát
meríteni. Melegházasság, Közel-kelet, Ukrajna, és a kis színesbe egy kis nemi
erőszak a napi borzongás végett, esetleg valami feminista siránkozás a gender
alapú elnyomatásról.
A nem „rutinszerű forrásokból”
származó információkat eleve el kell kerülni, nem beszélve arról, hogy van hír,
ami nem hír. Chomsky és Herman „kapuőröknek hívja ezeket a „láthatatlan kezeket”, akiknek az önkényes döntése meghatározza, hogy
például a „korrupció” téma legyen, de mondjuk a gazdasági összeomlás,
klímaváltozás, szegénység, stb. csak blogok „konteo osztagai” által csámcsogott
ostobaságok maradjanak.
4. pont: Golyóállók és végrehajtók
A "Flak" egy kifejezés, aminek a jelentése eredetileg
golyóálló mellényt jelent. Ezek elsősorban negatív válaszok az adott média megnyilatkozásaira.
Például levelek, panaszok, perek, vagy egyéb jogalkotási intézkedések
kapcsolódnak ehhez. Annak, aki nem 1995 után született, tehát megélte az
úgynevezett „médiaháború” napjait, ezt felesleges ecsetelni. A mai jobbos médiafölény tulajdonképp a „flak” jelenségének szülötte,
amikoris az emberek egyszer csak elvesztik bizalmukat a mainstream média
képviselőiben, és az alternatív források felé fordulnak. Amerikában 1988-at
követően a „flak” az addig jobbos médiát balra tolta, csakhogy most épp azt
lehet látni, hogy a folyamat megfordul: a The New York Times sokadik
plágiumbotránya, és a „mainstream média” számtalan torzítása magát a
mainstream-et tolja „jobbra” már ami Amerikát illeti.
A „Flak” ugyanis költséges lehet,
ha az adott médium túl sok reklámbevételt veszít, és olvasók híján működése
tulajdonképp okafogyott lesz. A
„vélemény” önmagában, tényleges bevétel nélkül ugyanis lószart se ér – Chomsky
mester szerint. A Flak jelenségét ismerve ezeket a szemlélet-váltásoka is
meg tudják szervezni az erős, saját befolyással rendelkező csoportok (pl.
agytrösztök). A flak helyzetbe betett „végrehajtók” visszafoghatják a folyamatot,
sőt adott esetben a javukra is fordíthatják azt újfent bizonyos fajta tények
és vélemények megmutatása, mainstream-be lökése révén.
5. pont: Antikommunizmus
Ez a kitétel az 1988 kiadásban
szerepelt, ami a Reagan-éra alatt íródott. Chomsky később úgy érvelt, hogy
mivel a hidegháború (1945-1991) az antikommunizmus jegyében telt, ezért az antikomcsi „parát” a kétezres évek elején
felváltotta a "War on Terror", tehát az iraki és afganisztáni hisztéria.
Mert a legfontosabb – Chomsky szerint – maga a „para” folyamatos létezése. Az
antiszemitizmus a náciknak, a burzsoá-ellenesség a komcsiknak, a
komcsiellenesség az amcsiknak, és most az „oroszellenes hangulat” vagy épp a metafizikai korrupció elleni
harc mozgatórugói elengedhetetlenek, hogy működtessék ezt a nagy társadalmi
kontroll-mechanizmust.
A demokrácia, a létezés, az
emberi élet, maga a Világ van veszélyben, ami ellen az egyetlen megoldás, a politikai mozgósítás, ergo a „tünti”. Az
aktivizálódás, természetesen azok mellett a témák mellett, és azok mellett az
ügyek mellett, amikkel szemben már elnyerte a Média a mi „egyetértésünket” amit
5 lépcsőben felépített.
Szóval korrupció? Aha….
