2014. október 6.

Realitás vs. HVG 1:0


Egy szép grafikont ajánl a HVG a kormány figyelmébe. Csak ezekkel a grafikonokkal az a baj, hogy ilyeneket bármelyik hülye tud gyártani. Még Piréz is (ld.: feljebb). Ugyan mindkettő szépen leírja a valóságot, de az egyik mégis hülyeség (nem Pirézé!)

Ha valaki nem szeretné növelni a HVG látogatottságát, azoknak megpróbálom röviden összefoglalni: Mivel Ámerikában az elmúlt 30 évben csökkent az iparban foglalkoztatottak száma, a mezőgazdaságban meg már csak 52 mexikói bevándorló dolgozik, viszont a szolgáltató szektorban nőt a foglalkoztatás, ezért Orbán hülye, mert iparosítani akar, ahelyett hogy olyan irányba terelné Magyarországot, ahol majd a távoli jövőben 5 millió biztosítási ügynök árul kötvényt az 5 millió masszőrnek, és mindenki boldog.

Kedves HVG! Ez lehet, hogy működni látszik a körúton belül, amíg a hajvágó szalonból átsétálsz romkocsmába, de a világ nem így működik. Az, hogy az 5kerben nincs se egy gyár, de még egy szántóföld sem, lehet kicsit megtévesztő. Elárulom, az olló, amivel levágják a hajatokat, bizony gyárban készül. A sör, amit megisztok, áll vízből, valamilyen gabonából, komlóból és élesztőből, ezeket meg nem széles sávú interneten töltik le a sörgyárak. Sőt, hogy valami még meglepőbbet mondjak, az a notebook, amin a fenti cikkben szereplő ostobaságokat sikerült bepötyögni, szintén készült valahol. Gyárban.

Kicsit szégyenlem, hogy nem szakmabeliként nekem kell helyretenni egy gazdasági szaklap újságíróját, de egye fene, segítek. Még pénzt se kérek.

A foglalkoztatottak száma önmagában értelmezhetetlen adat. Ha függetlenítitek egyéb mutatóktól (technológiai fejlettség, termelékenység, GDP, stb), akkor lehet ilyen barom következtetéseket levonni. Egyszerűbben fogalmazva: 1850-ben 1 dolgozó 1 nap alatt 1 széket gyártott, ma meg a gyártósor mellet 5 ember 1 nap alatt gyárt 312 széket. 1850-ben minden 124. ember vásárolt biztosítást, ma meg 10-ből 9.

Ez egyszerű matek, szóval számszakilag még igazatok is van. Már csak a kauzalitást kéne rendbe rakni a fejetekben. Amerika nem azért tart ott gazdaságilag, ahol, mert a szolgáltató szektort bővítette többi ágazattal szemben, hanem mert ipari nagyhatalom(!!!), és ezért az emberek sok pénzt keresnek, így van miből költeni szolgáltatásokra. Tehát a szolgáltatási szektor bővülése nem okozója, hanem következménye a gazdasági bővülésnek. KÖ-VET-KEZ-MÉ-NYE.

Ha senki nem termel, nincs mit elkölteni. Nem olyan bonyolult.

Azon is túl kéne végre már jutni, térdig gázolva a XXI. századba, hogy ipar=izzó acél és vas, esetleg szovjethatalom és villamosítás. Nem kohókat akarnak ide építeni és nem lesz telekurva a hortobágyi 9 lyukú környéke gyárkéményekkel.

De a legnagyobb gond nem is a fenti pár gondolat a HVG-s agymenéssel, hanem az, hogy még mindig vannak emberek, akik nem tudnak elszakadni attól, hogy csak másolni kell a fejlettnyugatot, és akkor minden rendben lesz. (Sőt, a teljesen beteg társadalomtudományunk szerint az értelmiség feladata a nyugati receptek hazai meghonosítása. Nem beteg helyeken az értelmiségi értelmiségi melót végez.)

200 éve másoljuk (mínusz 40 év komcsik), és mire mentünk vele? Kb. semmire. És ennek csak az az egyetlen oka, hogy azonos receptúra azonos betegség esetében jár ugyanazzal a végkifejlettel.

Ez a gonosz empíria sajnos nem része a hazai közgazdaságtani gondolkodásnak.
Tovább..

2014. október 3.

Gabi ébren álmodik


Bokros, és az őt már 2018-as miniszterelnöknek megálmodott (ki)választott Demszky hatalmas balszerencséje, hogy Magyarország nem valahol Dél-Amerikában van. Ott ez simán menne, elvégre egy valamikori terrorista gyilkosból is lehet népszerű elnök.

Viszont Magyarisztán Közép-Európában van, és ezért a Bajuszlajos elképzelhetetlen olyan pozícióban, ahova a választók felhatalmazásával lehet jutni, nem pedig kinevezés vagy elvtársi casting útján. Lajos bármennyire is népszerű a körúton belül (ez burkolt zsidózás a Demszkygabi szerint) az európai értelemben vett értelmiség körében (ez is burkolt zsidózás), még a legnagyobbra fújt összbaloldali támogatás mellett sem fog többet szerezni 15 százaléknál. Na, esetleg a 20 összejöhet, de akkor a Várbazárig fog hallatszani a fogcsikorga Angyalföldről a szavazás napján.

Szóval Demszky hiába álmodozik, hiába reméli, hogy bárki is azért fog szavazni Bokrosra, mert Budapest élén fel lehetne őt építeni, mint a Kaiju 2018-as kihívóját. Ez, a társadalom többségének a szemében, olyan mintha rituális öngyilkossággal kellene megdöntenie a tusványosi rém hatalmát. Júdea Népi Frontja (ez is) a Blájen életéből. Sok sikert!

Egyébként az interjúban emlegetett „maffiaállam” a másik függetlenmegmondóvá nemesült egykori szadeszos törmelék, Magyar Bálint találmánya, aki mint függetlenszociológus azt találta ki, hogy az ellenség legyőzésére a legjobb módszer, ha elnevezzük valaminek.

Nagyon ravasz.

Bajuszlajost Gabi szerint a következő 4 évre kell megválasztani, az ötödik évre meg esetleg beugrik a Hagyómiki, ha el tud szakadni a parizertől. 2018-ban kihívja az elnevezett ellenséget, legyőzi és visszaállítja a demokráciát. Aranyos kis mese, tulajdonképpen semmi baj nem lenne az ilyen képzelgésekkel, ha nem Demszkytől származna. Neki inkább illenék meghúznia magát, ha már egyszer szabad elvonulást kapott és nem betoncsizmát (ha már maffiaállam), amit inkább megérdemelne.

Mert ha valami pofátlanság, akkor az Demszky, amint független értelmiségiként tanácsokat ad Budapest megszerzésére a demokrácia kamionos-bajuszos bajnokának.


Tovább..

A különbözőség rossz, a négy láb jó


Spiritualitás vallás nélkül – ezt ígéri ez bizonyos Sam Harris könyve, a Waking up – A giude to spirituality without religion. Nos, hát tőlünk itt a Toronyházba aztán lehet vallás nélkül spiritualitást csinálni, mi inkább sörözni szoktunk spiritualitás helyett, vagy vallásosan, vagy vallástalanul.

Szóval a kötet kb. annyit ér, mintha azt a kérdést tennénk fel, hogy lehet-e sörözni anélkül, hogy vallásosak lehetnénk.

Lehet, persze. Igen, lehet spiritualitás vallásosság nélkül, esetleg kicsit nehezebb. Akinek ehhez szájbarágós guidebook kell, egy újabb kötet a „Hogyan legyünk sikeresek?” sorozatból, meg a „Hogyan vigyél biztosan ágyba egy nőt/pasit egy este alatt?”, az viszont elveszett, mind a vallás, mind a spiritualitás, mind a sörözés számára. A mi számunkra biztos, többet nem hívjuk focizni se. Mondjuk az elmúlás gondolatát nehéz megoldani vallásos spiritualitás nélkül, vagy esetleg a túlvilági létbe/újjászületésbe/örök körforgásba vetett, spiritualitás nélküli hit nélkül (az örök megsemmisüléssel való megbékélés módját a buddhistáktól kérdezzétek), de most ezt a gondolatsort is mellőzzük.

Hogy az ateista spiritualitás híve aztán milyen irodalomhoz nyúl ezen a köteten túl, azt nem tudom, mert sokféle vallásban van spirituális irodalom (sajnos a fent szidotthoz hasonló színvonalú „lelkiségi irodalmat” a keresztény kiadók is ontják magukból, de egyelőre még nem tudták utolérni gagyiságban az Édesvíz kiadó ezoterikus megfejtéseit), de az előző kétezer év nem igazán termelt ki magából vallásmentes spirituális irodalmat.

De hát innen szép nyerni.

A vallást természetesen azért kell kiiktatni, mert megosztja az emberiséget, sok csúnyaságot okozott a történelemben a köztük lévő súrlódás. Meg mert a keresztény, muszlim, meg hindu tapasztalat nem szolgál bizonyítékul hagyományos hitük állításainak számára, mert „hitük logikailag összeegyeztethetetlen egymással. Mélyebb alapelv kell, hogy legyen itt.” (Szabad fordítás.)

Nos, itten el van követve egy logikai hiba (ha már logika). Egy vallási hitrendszert nem az igazol, ha összeegyeztethető egy másikkal (végső soron akkor lenne teljesen összeegyeztethető, ha azonos lenne, gondolnám én hirtelen, de ez halmazelmélet, az meg szintén nem spirituális). Egyébként meg, ha ez az összeegyeztethetőségi igény igaz volna önigazolásképp, akkor bármilyen világnézetre igaz volna, azaz semmilyen világnézet nem igaz, mivel logikai ellentétben áll egy bármilyen másikkal. Szóval ez a sín csak visz bele az alagútba, kifele nem. Nem a spirituális megvilágosodás felé haladunk, hanem Mória elhagyott bányáinak mélyébe. Logikailag akár az is elképzelhető, hogy az egyik vallásnak igaza van, a többinek meg nincs, hacsaknem egyiknek sincs igaza, de akkor az nem az egymással való összeegyeztethetetlenségből fakad. Sokan vannak ugye úgy ezzel, hogy na látjuk a különbségeket, akkor csináljunk már egy közös vallást a közös elemekből – ebből viszont csak egy új vallás keletkezne, nem közös.

És fokozná a rivalizáló vallások okozta sérelmeket is – egyébként, ha mondjuk önfelrobbantó muszlim fanatikusokat kérdeznénk, ők nem bánnák, hogy elpusztítja őket a vallásért való harc, éppenséggel minél hamarabb a paradicsomba rájuk váró hetvenhét nő karjai közé akarnak kerülni (ez állítólag félreértés, és csak egymással fognak ott barkochbázni). Emellett meg mindig a vallásokat hozzák fel, mint a csúnya konfliktusok egyik fő gyökerét – a másik meg ugye a nemzet. Nos, amíg Európában a vallás volt a fő, nem a nemzet, addig a nemzetek nem annyira háborúztak egymással. Legalábbis nem nackó alapon.

Az emberek közti bármilyen különbség okot adhat konfliktusra, akkor tehát semmilyen különbség nem jó?

Amúgy nem csak a vallások nemléte lehet megoldás a vallásközi konfliktus megoldására, hanem az is, ha az egyik győzedelmeskedik – ránk köszöntene a haladók által várt, kanti örök béke, legyen az muzulmán, hindu vagy keresztény (most, hogy a dalai láma az újjászületés megtagadásával fenyegetőzik, lehet, hogy eggyel kevesebb rivális vallásra számíthatunk a jövőben). Az örök béke meg egyenlő földi mennyország. Na, látjuk, máris benne vagyunk a drogos álmodozások közepében, Timothy Leary megirigyelhetne minket. Bár, lehet, hogy neki volt igaza, s aki örök békét akar, annak sok lsd-t kell vennie. Vagy ugye, Csáth Gézát követve, ópiumot.

Amúgy ma a konfliktus az Iszlám Állam elbaszott teokrata álmodozásait leszámítva a fő rivalizálás nem a vallások közt van (mondjuk a kommenizmust simán beszámíthatnánk egy szcientológiához hasonlóan veszélyes vallásnak, végül is Kádár is megmondta, hogy náluk is van gyónás, csak máshogy hívják), hanem ateisták és vallásosak közt (buddhistákra való tekintettel nem írok teistákat). Szerte a világban a különféle vallások képviselői összefognak a közösen vallott értékek érdekében ateista haladárokkal szemben. Nos, ennyit erről. Mink itten a Toronyban hitehagyottól a szakadáron át a hithűig sokfélék vagyunk, konfliktuskezelésre ezügyben nincs szükség, ha mégis, eszköze a máglya sör.


Amúgy hajrá az ateista spiritualitáshoz, sose késő elkezdeni!
Tovább..

2014. október 2.

Hülye járások európai biztosai


Pár nappal ezelőtt Juncker úr bizottsága tagjainak neveit és portfólióit nézegettem. Mi, a hazánkban úgy tartjuk, 16 miniszter is túl sok, hogy értelmezhető feladatkörük legyen. De az EU-nak most 28 biztosa lesz, több, mint bármelyik országnak a világ ezen részén. Ha vetek egy pillantást ezekre a területekre, nem hiszek a szememnek. A volt észt kormányfő a digitális piacokért felelős biztos. Mint közgazdász, igazán nem tudom, a „digitális piac” mit jelent. Aztán ott van a német politikus, Günther Oettinger, aki a „digitális gazdaság és társadalom” biztosa. Még a kommunizmusban is nevettünk volna, ha ilyen miniszterei lettek volna a kormánynak. Nem tudom elképzelni, mit fognak csinálni ezek a biztosok – nyilatkozta Vacláv Klaus volt cseh kormányfő a Spectator című brit lapnak.

Ez most arról jutott eszünkbe, hogy szerda este meghallgatta, illetve megpróbálta megszorongatni az Európai Parlament a Navratibit, aki az új arc EU-s bizottságban. Ő az oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és uniós polgárságért felelős biztos lesz, ami azért értelmesebb terület lesz a digitális piacnál. Igazából nem lennénk Navracsics helyében, amikor a dögunalmas Brüsszel üvegpalotáiban értelmetlenül diplomatikus megbeszéléseket és manővereket kell folytatni teljesen tájékozatlan, kínosan ostoba emberekkel. Ez nem a mi módink, inkább a saját üvegtornyunkban sörözünk, vagy a Kisporosban, ahol esténként meghallgatjuk a Józsibácsi sokadik beszámolóját arról, hogyan lopott el 1 tonna csavart a gyárból még 78-ban, meg hogyan szedte fel a talpfákat a gyöngyösi vonalról, mert az pont jó volt neki karónak a szőlőjébe. Ezek izgalmasabb meghallgatások, mint az EU bármelyik bizottsági közvetítése, már csak azért is, mert az EU egyre inkább a hülye járások minisztériumának megtestesülésének tűnik.

Noha értjük mi, hogy van digitális piac, de azt nem, hogy miért kell ehhez külön biztoselvtárs. Miért kell a nemzeti szinteken egy minisztériumban tartott területeket szétdarabolni, és háttéralkuk során teljesen logikátlanul ide-oda helyezni? Egy picit gyenge a területed, Jürgen, hozzácsapunk egy negyedet a felnőttoktatásból, cserébe lecsippentünk egy tizedet a közös védelemből és odaadjuk az egészségügynek. Egyszerűbb volna előrébb hozni azt a megoldást, amikor egyszer úgyis elfogynak a még minimálisan értelmes és értelmezhető területek, de maradt még tagállam, így kiosztanak közöttük pár hülye járások biztosi posztot, kapnak pár titkárnőt, költségtérítést, irodát és jó mulatást kívánnak a következő ciklusra.

Ugyanis van biztosa a klímaváltozásnak (a Navracsicsnál jobban megszorongatott, spanyol Miguel Arias Cañete fogja vinni valószínűleg), a fejlődésnek, a piaci versenynek, aztán van a vállalkozásnak, a belső piacnak – nos az utóbbi háromban vajon mekkora az átfedés? Nem is beszélve a kereskedelmi biztosról, amelyből kivonták a digitális piacot, ő csak hagyományos kofákkal foglalkozhat. Aztán voltak az EU története folyamán más érdekes, mondhatni, teljesen elbaszott bizottsági területek is. A Santer-bizottság bukása után a Prodi-bizottságban volt egy adminisztratív reformért felelős biztos. 2004-2010 közt, Barroso első bizottságában volt egy „kommunikációs stratégiért” felelős biztos. Santer testületében egy ember volt felelős az energiáért és a turizmusért.

Nos, tartottunk egy gyors bréjnsztormingot, hogy milyen biztosokra lehetne még szükség például az Európai Unióban, főleg ha további tagállamok csatlakoznak, amelyek szintén ki akarják helyezni az emberüket. A leghülyébbet például nem is mi találtuk ki, hanem csak leolvastuk a tábláról az „egységes komolyzenei koncepció kialakításáért és végrehajtásának koordinálásáért felelős kormánybiztosra” feliratot. Egyszerűen zseniális. Fel is adta nekünk a leckét, avagy mondjál viccet a Monty Python után.

Szóval a Toronyház Európai Uniós Szakbizottsága a következő biztosi portfóliókat véli elengedhetetlenül szükségesnek az integráció további elmélyítésének érdekében:

Mivel fontos az esélyegyenlőség, az európaiság és a tolerancia, ezért például a címerhasználat területén volna mit átnézni, felülvizsgálni Európában. Rengeteg csontváz dőlt már neki a még ki nem nyitott szekrényajtóknak ezügyben! Ezért aztán úgy gondoljuk, hogy az állatok jogai, valamint az erőszakmentesség fejlesztendő terület az EU-ban, s az állampolgári egyenlőség is alapérték, így mindenképp biztosi szinten kell küzdeni az olyan anakronisztikus barbárságok ellen, mint az átdöfött vadmalacos hercegi címer, egy címerállatok jogait biztosító biztos személyében!

Aztán a kvarcjátékügyi biztost is elengedhetetlennek tartjuk az innovációt homloklebenybe emelő közös európai politikában. A balkezesek egyenjogúságáért felelős biztosi posztot a legkényelmesebb jelöltnek szánjuk, mert tényleg semmi dolga nem lenne. Sok vita után arra jutottunk, hogy a férfiak péniszének méretei közti eltérések sok esélyegyenlőtlenséget okoznak az élet olyan fundamentális területein, mint a kocsmai nagyotmondás és a szekszuális élet. Rendes hedonisták vagyunk, így kevés fontosabb területet tudnánk hirtelen mondani a dugásnál az életben, és mint minden fontos dolgot, ezt is illenék európai szinten szabályozni. Úgyhogy mindenképp tenni kell valamit biztosi szinten az egységes, egyenlő péniszméretekért, és az egységesen feszes női mellekért is! Lehet hülyeség az egész, de legalább biztosa legyen a területnek, amelyet természetesen együtt kell kezelni az orvosi műhibaperekkel.

S mivel a biológia évszázadában élünk, az egységesített zöldséghámozás sem maradhat ki. Egyszerűen elfogadhatatlan különbségek vannak a tagállamok pucolási szokásaiban. Az uborkaszabályozást fontosnak, de kevésnek tartjuk, elvégre mindig a készárút kell uniformizálni, hogy csak hosszas kutakodás után derülhessen ki, melyik tagállamban ébredtünk egy (megfelelő szögben) görbe este után. Egységes piac, egységes termékek, egységes emberek príma megnevezése lehetne ennek a portfóliónak.

És persze kell egy biztos a szabad felhőátvonulás biztosítására is. Szabad, esélyegyenlő felhőpiacot!

Szerintetek milyen biztosokra lenne még szükség az EU-ban?


Tovább..

2014. október 1.

A kedves beteg a 25. órában jár…


Tulajdonképpen mindegy is, hogy Áder János a Sándor-palota szobájában, vagy egy kút mélyéből, esetleg stílszerűen a Hortobágyon kiáltja a pusztába az idei év klímacsúcsának tanulságait. Az ertéelklubbos szinten tematizált Szívtipró Parlament aktuális epizódjai Falus visszalépésével, összefogással, meg a  170 millkás Szíjjártó-haciendával  (bár nekünk is megígérné anyukánk, hogy kapunk várat, körülötte árokkal, jobbágyokkal, ha külügyérek leszünk) vannak elfoglalva. Eközben, szinte észrevétlen maradt az a Köztársasági Elnök, aki a tényleges valóság ránk váró kihívásairól, ivóvízről és globális felmelegedésről beszélt.

A globális felmelegedés problémájának agyonhallgatása világtendencia.

Az idei évben sikerült egyáltalán egyértelműen kimondani, hogy az elmúlt 50-60 évben tapasztalható éghajlatváltozás az emberi tevékenység eredménye, nem a Föld rakoncátlankodásáé, vagy a gyíkemberek ármánykodásáé. A politikusok persze még mindig szeretnek a korrektség jegyében úgy fogalmazni: a 25. órában járunk. Ennél azonban nyugodtan lehet bátrabban is fogalmazni. Nincs olyan, hogy huszonötödik óra.

Ez itt el lett baszva, kéremszépen.

Annak ellenére, hogy az előrejelzések szerint az elkövetkező 100 évben 3,5-4 fokkal fog emelkedni a Föld átlaghőmérséglete, a világ egyes helyein túl sok, máshol túl kevés lesz a víz, felborul a mezőgazdasági termelés eddig megszokott rendje, új betegségek jelenhetnek meg, elvándorlás és háború kezdődik az ivóvízért, az idei évben a széndioxid-kibocsátás mégis minden eddiginél magasabb volt. A huszonötödik óra évében. Persze meg is feszülhetnek a klímakonferencián, ha a kvóta aláírása alól magukat kimentő nagyhatalmak – Amerika, Kína, India - vezetői mögött mindig lesznek olyan szakértők, akik megveregetik az államfők hátát:

"Nyugodjon meg Elnök Úr, hiszen csak a 25. órában járunk. Jövőre meg a 26-ban, és így tovább!"

A globális felmelegedés problémája iránti érzékenység azonban a keresztény, konzervatív berkekben is teret kezd hódítani. Ennek tudható be a várhatóan 2015-ben napvilágot látó pápai enciklika is. A La Stampa című olasz napilap májusban számolt be arról, hogy Ferenc pápa első önálló enciklikája valóban zöld-enciklika lesz, ahogyan arra a Szentatya beiktatása óta többször, többek közt Áder János látogatása alkalmával is utalt. Föl van tehát adva a lecke a konzervatív, keresztény értelmiség egy részének, akik számára a zöldügy fűben gitározó betépett hippiket, meg bálnavadász-hajókat üldöző, szemesztert halasztó egyetemista aktivistákat jelentett eddig.

A probléma megbeszéléséhez maga Áder János is hozzájárult idehaza a tavaly megrendezett Víz Világkonferenciától kezdve azzal, hogy a Szentatyánál tett látogatása alakalmával a globális felmelegedés problémájával is foglalkoztak. Áder a Klímacsúcs alatt azt is kihangsúlyozta, hogy bár hazánk túlteljesítette vállalt kötelezettségeit, máris érezhetően szenved az időjárás megváltozásától. Bár a Vásárhelyi-terv alapján elkészült tározórendszer az egyik lehetséges módja a rendszeresen jelentkező áradások okozta pusztítás csökkentésének, hazánkban egyre nagyobb gondot okoz a kiszámíthatatlan időjárás, különösen a földművelés tekintetében.

A világ érzékelhetően megváltozott, így kiszélesedett a környezetvédelem és környezettudatosság horizontja. A problémára adott keresztény-konzervatív válasz ereje elsősorban annak felismerésén múlik majd, hogy az emberiség céljai közösek, és csak a megközelítés módja más. Nem véletlen idehaza a tanyasi életforma föléledése, a biolekvár, a mosódió, a vegyszerellenesség, az esővízzel öntözés, mosás, az ökopiac, a házitej, a bringával munkába járás. Ez mind környezetvédelem, csak kevésbé látványos. Ezt a tendenciát nevezhetjük alternatív-, vagy zöld gondolkodásnak, de ugyanígy a hagyományos életforma reneszánszának is. Egy világméretű összefogás feltétele pusztán annyi, hogy a progresszív gondolkodás hívei fölismerik az elfeledett hagyományt abban, amit (újra)fölfedeztek. A konzervatív oldalnak pedig föl kell ismernie azt, hogy a progresszivitás egyfajta útkeresés, hogyan lehet a mindennapokban alkalmazhatóvá tenni azt, aminek különben már megvannak a múltban gyökerező előzményei.


A jövő évben megjelenő Zöld Enciklika tehát várhatóan jelentős változást hoz a globális felmelegedés problémájának megítélésében. Mindazok, akik a téma iránt továbbra sem éreznek majd különösebb érzékenységet valószínű végérvényesen egy virtuális világ foglyai maradnak.

Egy olyan világnak, amelyben az orvos így közli a családnak a hozzátartozó halálhírtét: a kedves beteg a 25. órába jár… 
Tovább..

A baloldal megújulásának gátja: a neoliberalizmus


Akkor most kérnénk egy fröccsöt. Kettőt. Vigyorogva nézzük ugyanis az "epic fight against the Kaiju" újabb epizódját. Azt a bohózatot, ahogy a nemzetközi értelemben vett európai és demokrata, valamint haladó baloldal épp újfent agonizál. Ne legyenek azonban kétségeink: a legnagyobb baj a magyar baloldallal nem az, hogy ők magukban személyükben külön-külön, és együtt is totál alkalmatlanok többre, mint leszelni a CBA-ban 20 deka párizsit, hanem hogy nem tudnak honnan egészséges és sikeres mintát kopírozni. Enélkül viszont életképtelenek. Ha megértjük a nemzetközi összbaloldalt, azon belül is a számukra fetisizált angolszász munkásmozgalom működését, látni fogjuk, hogy gondjaik mélyebben gyökereznek.

A magyar baloldal ugyanis nem kreatív, hanem kivitelező csapat.
 Jön a tuti külföldről, legyen az Párizs, Moszkva, Berlin vagy épp London, ők meg szolgaian megpróbálják leképezni azt Mucsán, hogy ettől legyünk mi fejlettebbek. Ami van kint, itt is az lesz, ha van egy Tony Blair vagy Giddens, már ott sertepertél Másik Viktor, hogy feliratozza az elméletet itthon a parasztoknak. Ha viszont a példa mégse stimmel, akkor a keleti gyarmatokban egyenesen dögvész pusztít, nem csak kisebb kilengés történik, mint a nyugati magprovinciákban.

Még mielőtt az „Illiberalizmus Hete” programsorozat keretében megkapnánk a billogot, hogy újfent a Kaiju ánuszát nyalogatjuk, jelen írás címe igazából fordítás: a The Guardian című brit baloldali lap publicistája, Paul Verhaeghe jutott hasonló konklúzióra a minap. Az amúgy elég combos elemzés olyan erős mondatokkal van tele, minthogy a "neoliberalizmus előhozta belőlünk a legrosszabb énünket". A lead is rögön ilyen mondatokat tartalmaz: "egy olyan rendszer, ami jutalmazza a pszichopata személyiséget, megváltoztatta etikai hozzáállásunk és egész személyiségünket." Erős nem?

Mintha csak a Palpatine rémbeszélne Tusványososon.

Ez a "liberális – illiberális" téma elég aktuális a demokrácia szívcsakrájában is, mivel a nyugati bal is pont olyan identitás-válságban van, mint a honi, csak épp ez nem olyan látványos, és mivel arrafelé az önkritika nem egyenlő a rituális önmegsemmisítéssel, jóval hasznosabb is. Verhaeghe azon elemzők közé tartozik, akiknek a baloldaliság azt jelenti, hogy "a nép felhatalmazásából a népért". Ezzel nem is lehet túl sok bajunk, hisz ezt az elvet a Kaiju is több-kevesebb következetességgel képviseli, főleg amikor a neoliberális oligarchákkal, bankokkal, hatalmas cégekkel, sőt az EU, szintén neoliberális döntéshozóival szkanderozik. Elvégre nem ők hatalmazták fel a kormányzásra, mint pl. Bajnait…

Ha így tetszik, Verhaeghe a „klasszik baloldal” elképzeléseit támogatja, ami valljuk be nem áll messze az ízlésünktől, ha épp szociális népszavazásról, rezsicsökkentésről, bank-elszámoltatásról van szó. Csak zárójelben jelzem, hogy ezek mind amolyan gyarmati függetlenedési lépések, mint mikor az ír bevándorlók tengerbe hajították a teát, mintegy versenypárti lépésként. Ami számunkra már unalmas valóság – ahogy a cikkből kiderül – a nyugati baloldal számára csupán vágyálom, hisz a baloldal "neoliberális elfoglalása" (újabb fordítás) ezt lehetetlenné teszi.

Verhaeghe amúgy pszichiáter, és cikke arról szól, hogy adott társadalmi körülmények befolyásolják az emberek pszichológiai képét. Egyszerűen fogalmazva: bizonyos tulajdonságokat a társadalom jutalmaz, másokat meg elítél, ezért egyes személyiségek sikeresek, mások meg kudarcot vallanak. Ez amúgy evidencia, hisz nyilvánvaló, egy altrusztikus, kedves, jószándékú ember a tápláléklánc alján végzi egy olyan társadalomban, ahol az erősebb kutya baszik. A neoliberalizmus pont ezt az etikát erősítette fel, semmilyen más mérce nincs, mint a siker, semmi más nem számít, mint az előrejutás. Ezáltal minden más, amúgy pozitív tulajdonság csak hátrány lehet az Egyén számára, hogy sikeres lehessen ebben a társadalomban. Adott esetben az erőszakosság, a nyomulás, a keménykedés lesz a célravezető, a kedvesség, empátia, önfeláldozás pedig elítélendő tulajdonságokká válnak, holott alapvetően sokkal pozitívabbak, mint mondjuk áttaposni a másikon és belerúgni még egyszer a biztonság kedvéért.

Már látom is a Galamus csoport szemét felcsillanni ezen bekezdés után, hisz ez nem jelent mást, mint hogy a Kaiju és aljas szolgái csatakos barna bakancsokkal tipornak át épp a NÉP egyszerű hamvas testén, de ki kell ábrándítanom őket. A The Guardian cikk sajnos folytatódik, és onnan válik igazán érdekessé, amikor eljut oda, hogyha egy társadalomban SENKI nem képviseli az ellenpontot, konkrétan visszafordíthatatlan folyamatok fognak elindulni.

Bár Verhaeghe nyilván a brit tory liberalizmust és kapitalizmust bírálja, de ezt a mentalitást nem a Fidesz és társaik képviselték az elmúlt években elsősorban, hanem épp a neoliberalizmus által lenyúlt baloldal: Gyurcsány, Kóka, és leginkább Bokros Lajos, aki onnan lett konzervatív, hogy rájött arra, a hozzá hasonló pszichopaták a brit és amcsi neoliberálisok között vannak jelen. És most a napokban épp az komplett baloldal fekszik be alá, és mutatja be az önfeladás újabb látványos gyakorlatát. Bokros amúgy be is ült a brit neolibsik közé az EU parlamentben 4 évre, akik kb. egy enyhe fasiszta stich-hel tolták ezt a politikai irányvonalat. Jelezzük, balról ezt a tényt szóvá is tette Schiffer saját "üdvözlő" facebook bejegyzésében, ami váljék becsületére.

Menjünk sorba tehát Verhaeghe vádpontjain, melyek azok, amiket a "londoni elemzők" és a Soros-féle wall streeti héják szemére vet az angolszász világ egészére vonatkoztatva:

  • 1.       A munkások infantilizálása: Első vádpont, amit a síkidomos hasonlat példáz legszebben, aminél baloldal-ellenesebbet elképzelni nem lehet. A választó csak egy állat, egyfajta végrehajtó, akinek nem kell tudnia semmit arról, mi történik vele, hisz úgyis csak arra van, hogy az x-et odategye a papírra mellénk. Ez az első és legaljasabb vád, és hát sejtjük, hogy a gulyáságyúk és buszoztatott romák ennek a nagyszerű neoliberális ötletnek köszönhetően honosodtak meg a magyar tájban masszívabban, mint az akác.
  • 2.       Felületes kapcsolat a választokkal: Az első vád hozza a másodikat: amikor a baloldal legfőbb gondja az, hogy egymás közt hogy sakkozzák le a pozíciókat, az egész castingolásos balhé-tömeg erre utal. A szavazó nem négy évre vagy tovább, hanem öt percre kell, amíg az x-et behúzza. Bármi is történik a későbbiekben, a választók a legkevésbé fontosak, hisz négy év múlva megint bedurran a gulyáságyú, jön a szeretetcsomag, meg a szavazóbusz. Eredetileg a választók egyfajta politikai közösséget is jelentettek, amely rekrutációs bázis szerepet töltött be a pártok életében, ahonnan politikusokat, tisztségviselőket lehetett felszívni és alapvetően befolyásolták a pártok politikáját.
  • 3.       Szolidaritás „drága luxussá” válik: Nincs pénz kultúrára, nincs pénz semmire, minden drága, „kérem el lehet menni”. Ismerős? Fletó tolta ezt anno, de most is azzal jönnek, hogy „nem fog fájni” és megtennék a legnagyobb szociális trollt és megszorítót, a „csomag” névadóját főpolginak, mert ő se szereti Vityát (nyilván) és mert biztos emiatt rögtön demokrata is lesz. Röhej.
  •  4.       Az erőszakoskodás elfogadottá vált a politikában: Nos, amikor Lézerjani csapatja, akkor se szoktuk szeretni, ez az erőből tolom dolgot Az „így van, mert én azt mondom” érvelés nem szokott bejönni a fityiszes politikusoknál se, de be kell vallani, hogy ez sem az, amit ők kezdtek. Bár nem számít ez sokat mára, és az óvónéni is azt szokta kiabálni, hogy „hagyjátok abba”, de nem a Fidesz uszította rá a titkosszolgálatokat oknyomozó újságírókra, és nem verték ki a HaHások szemét se amikor folyt a felmászós műbalhé. Tehát ebben is simán vezet a ballib, és ez addig úgy is lesz, amíg konkrétan nem übereli valaki 2006. októberét vagy a Laborc-Portik találkozókat.
  • 5.       Az autonómia csökkentése, a függés növelése: nos itt már vitatkozhatnánk értelmes ballerokkal, ha lennének. De a mi érveink gyökere ott lenne, hogy ne pofázzon olyan, aki egy komplett társadalmat a munka helyett segélyre, a KKV-szektor helyett multikra épít. Mert amíg a Nép tagjai nem tudnak önálló életre kelni, magukat ellátni, mindig rá fognak szorulni az erősek védelmére. Tehát a neoliberálisokra vagy a helyi kiskirályokra. Mi minden fideszes oligarcha ellenére úgy érezzük, hogy előbbre tud jutni ma egy dolgos átlagember, mint mondjuk a ballib kormányzása alatt, és örülnénk, ha még tovább juthatna és többször a határokon innen, mint túl.
  •  6.       Az önbecsülés eróziója: Verhaeghe szerint a legnagyobb baj, hogy az emberek haszontalannak érzik magukat ebben a rendszerben. Eluralkodik az „én úgyse tudok változtatni”, „én ehhez kicsi vagyok” érzése, és ebből jön minden féle aktivitás hiánya. Egyszerűen beletörődnek a dolgokba és elfogadják a világot ilyen neoliberálisnak és igazságtalannak ahelyett, hogy egyáltalán sorsuk jobbá fordításába, az ehhez kapcsolódó munkába belekezdenének. Hát, a „mindenki lop ezek is azok is lopnak, a dolgok így mennek és kész” szöveget sem feltétlen a jobboldali polgárok csapatták az elmúlt posztkommunista években, ez sokkal inkább a baloldali think tankek, azaz a Hangulat Presszó törzsközönségének vezérnarratívája volt a választások ellényegtelenítése érdekében.
  •  7.       „Sosem voltunk ilyen szabadok, és sosem voltunk ilyen erőtlenek” (Zygmunt Baumann) Ez az idézet nagyon találó. Nem is kell hozzá kommentár.


8.   A szerző konklúziója az, hogy ezt az értékrendet a baloldal is magáévá tette, épp ezért nem nyújt valós alternatívát a "konzervatív-libertariánus" rendszernek. Emiatt az emberek reménytelenség és feleslegesség érzete csak nő, mígnem a kivívott szabadságot már nem adományként, hanem teherként fogják megélni. Olyan akadályként, mely nem előreviszi őket, hanem hátráltatja. A Toronyház részéről ezen a ponton visszatérnék ahhoz a tényhez, hogy jelenleg épp egy hard core „konzervatív libertariánus”, ám mégis csodás módon baloldalinak számító jelölt számára lép vissza Budapesten a komplett egyesült, összefogott, Orbánt-váltó baloldal, ami több mint sokat mondóan igazolja Verhaeghe elméletét.

Mit is mondott Viktor immár másodszorra, Tusványos után a KDNP kongresszuson is? Hogy igenis nyíltan megtagadja ezt. Megtagadja a neo- és egyéb liberalizmusokat, mert vallja: a szabadság további kimaxolása csak még nagyobb elidegenedéshez vezet. Nyugatot ebben követni megfelel a rituális tömeges öngyilkosságnak. Azt mondja, menjünk az ellenkező irányba? Azt. És mi van ott? A közösségek, a rend, a szabadsággal szemben található biztonság, olyan Közjóra alapozott szilárd értékrend, ami alapján az emberek tájékozódni képesek.

De mit lát ő ilyen értékrendnek? Valami náci hablatyot? Valami szocialista egalitárius baromságot? Nem. A kereszténységet, a kereszténydemokráciát. Nos, mi is így vagyunk ezzel. Üzennénk tehát a távolban őrlődő baloldali értelmiségi barátainknak, hogy a megoldás már rég nem az, hogy majd a "baloldal lerázza magáról a neoliberális paradigmát" (ahogy a The Guardian publicistái még reménykednek, mert nem söröztek eleget Szanyi Tiborral) hanem az, hogy hagyjátok az egészet a francba, és elkezdtek valami mást. Valami újat. Ja, hogy az kemény? Be kéne látni azt, hogy tévedések sora vezetett oda, hogy itt tartsatok? És még azt se tudjátok, hogy hol rontottátok el?

Ezen túl az áhított változáshoz pont azokat az erényeket kéne gyakorolni, amiket éveken át, a "neoliberalizmus" jegyében tiportatok el? És hogy ez nem megy nektek sehogy se? Hát, őszintén sajnáljuk. Akkor lehet, nem inkább hagyni kellene ezt az egész politizálást, annyi szép szakma van még...

Most pedig kérnénk egy hosszúlépést, valamint érdeklődve várjuk a következő fordulót, amikor megint hülyét csináltok magatokból.
Tovább..

© 2013 Tutiblog, AllRightsReserved.

Működteti a Blogger