2014. október 13.

Miért boldog Kunhalmi Ágnes…


Tegnap voltak az Önkormányzati Választások. Csak azoknak mondom, akik tegnap még nem voltak. Meg azoknak, akik elfordultak a politikától, akik elcsüggedtek, akiknek már minden mindegy. Akiket a Fidesz meggyőzött, hogy az ellenzéknek nem érdemes, akiket az ellenzék meggyőzött, hogy nincs jelentősége. Meg azoknak, akik tegnap kimentek inkább a kölkökkel a szabadba, élvezni kicsit a jóidőt, és ettek egy babgulyást menüben. Aki úgy gondolták, majd valaki más elmegy, és eldönti helyettük, mi legyen most pár évig, mert ők vasárnap csak a mának akartak élni.

Ha a jobboldal - a baloldal állításával szemben - nem is győzködte a népet a szavazás hiábavalóságáról, olyan nagyon mást sem tett a választási győzelem érdekében. De a többi párt sem feszült meg különösképpen. A csönd kampánya volt ez, ahelyett hogy a tervek, az érvek meg az ellenérvek sziporkázó tűzijátékát vonultatták volna föl a kedvünkért jólfizetett politikusaink. És jól is számoltak, mert minden megerőltetés nélkül hozták a szavazók, amit elvártak tőlük. Már aki elment. Gyuriferinek ugyanolyan pulykavörös volt a feje, mint minden választáskor, de különben semmi különös.

Az alacsony önkormányzati választási részvétel nem menő. Lehetne ezt az általános szkepszissel, meg politikától való elfordulással magyarázni – lásd baloldal – itt azonban a helyi kérdésekről döntőkről döntöttünk, akiket ismerünk, akikkel együtt vásárolunk a közértben. A probléma éppen ott van, hogy a tőlünk távol eső nagypolitikát, a nagyotálmodókat, meg a nagyotmondókat támogatjuk és figyelemmel kísérjük. Azt viszont többségében konkrétan leszarjuk, hogy a helyi önkormányzatot ki irányítja.

Vagy csak úgy utólag morgolódunk.

A probléma továbbá ott van, hogy valójában nem sok erejük, döntési hatáskörük van az önkormányzatoknak, de még a megyei közgyűléseknek sem. Az ország politikai rendszere nem alulról építkezik fölfelé, hanem fölülről lefelé. És innentől biceg a demokrácia. Szóval az összes párt – igen, mindegyik – elvérzett ezen az önkormányzati választáson.

Gratulálunk.

A Jobbik immár megelőzte az MSZP-t, és ezt Tóbiás József (aki nem tudná, ő most az MSZP elnöke) is elismerte. Azt kihagyta, hogy ehhez az előnyhöz nem jobb, hanem baloldali szavazók segítették a rádikálisokat. A baloldali összefogás, meg a baloldali nemösszefogás tehát egyaránt a Jobbik erősödéséhez vezet. A baloldal bármit tesz is, attól a Jobbik csak erősödik. Ha közben a rádikálisok cicának álcázzák magukat, vagy koszorús költőnek, hogyaszongya „Hol szerelem van, Ott szerelem van…”, de különben nem csinálnak semmit, akkor meg csak még jobban erősödnek.

Jelezzük, Gyöngyöspatát, ahol próbáltak valamit csinálni, elbukták.

Gratulálunk.

Soha ilyen fényesre nem nyalták még Bokros Lajos hátsóját, mint az elmúlt 24 órában. Mire nem jó a baloldali összefogás. A városvezetésben különben tökéletesen járatlan politikus - akiben a bajszán kívül nehéz lenne bármi állandóságot is fölfedezni – szereplését a baloldal ódákba énekli meg.  Nagy demokratának, kitűnő gazdasági szakembernek nevezik. A kulturális szabadság (SIC!) harcosának. És Bokros Lajos nagyon önelégülten is nyilatkozott, úgy tűnt, mindezt el is hiszi önagáról.

Bokros Lajos ugyanis azt hiszi, őt Magyarországon szeretik az emberek.

Gratulálunk.

Bokros Lajos személyében azonban a Fidesznek is üzennek a magyar választók. Az üzenet lényege pedig nagyjából annyi, hogy még erre a népnyúzó, hazáját az EU-ban mocskoló, bajszos politikai kaméleonra is inkább leszavazok, ha ezzel borsot törhetek az orrotok alá, hülye fidesznyikek. Bokrosra azok voksoltak, akik megalázni akarták a Fideszt, és elég sikeresek is voltak.

Hát ezért mosolygott annyira Kunhalmi Ágnes.

Gratulálunk.



Tovább..

2014. október 12.

Ahol rezeg a léc - Ma 2018-ról is szavazunk!


A meglepően mérsékelt és a baloldal részéről az esélytelenek nyugalmával végigvitt kampányban a Fidesznek nem kellett nagyon lemenni kutyába a szavazók kegyeiért. Mivel a narancs dózer feltartóztathatatlan, nem körvonalazódik túl sok igazi izgalmas tétmeccs az országban. A Viktoriánus kor delén járunk, a Kaiju a politikai focipályán egyedül dekázgat, néha az izgalom kedvéért saját csapattársaival cselezget egy kicsit, lévén a másik térfélen épp folyik a végfelszámolás.

Ezért is érdekesek azok a budapesti kerületek, ahol ennek ellenére is valódi verseny körvonalazódik. Ilyen Budapest pár kerülete, illetve néhány vidéki város, ahol nem csupán a Hazafias Népfront  Nemzeti Együttműködés Rendszere Fidesz jelöltje küzd valami független, civil, összefogott, tanácselnök, exkomcsi  baloldali jelölttel szemben, kb. 70-20% felállásban.

Budapesten épp a két legnagyobb, és legpanelesebb vidék a legizgibb: ahol rezeg a léc, Újbuda, mely hivatalosan is „billegő kerület”. A másik meg Tóthjózsefváros, azaz a District13 ami leginkább abból a szempontból meglepő, hogy mivel a baloldali győzelem borítékolható, a hatalmas összefogósdit épp az atomerős „Tóth József” csapattal szemben hozta létre a maradék baloldal, miközben a Fidesz csak maximum szájdobolhat a kibontakozó epic battle-hoz a Tóthjózsefista helyi MSZP, és a Gyurcsányista-Bajnaista-Bokrosista összefogók között.

A ’13 az egy alapvetően vörös kerület, egyszerre van jelen gyári munkás proli és újlipótvárosi intellektuel. Olyanok, akik Magyarország többi részét éppen a narancsba tolják. Ez viszont nem jelenti azt, hogy ne ismernénk a Tóthjóskát, tudják róla, hogy alapvetően jól tolja az öreg egy olyan kerületben, ami egymagában a magyar munkásmozgalom és progresszív baloldalizmus élő történelme. Mert bizony: amíg a Föld forog, a ’13, tehát a Pozsonyi út – Gyöngyösi út tengely szíve baloldalon dobog.  Ezt a dolgot a Hiszékeny-botrány sem tudta megingatni, pedig még az országgyűlési választások környékén volt egy eléggé furcsán felépített és zavaros botrány, miszerint a Tóthjóska alpolgármestere nokiásdobozolt egy kicsit saját zsebre. Aztán a választások lementek, a botrány leült, és igazából nem is történt semmi, legalábbis az biztos, hogy ez a jobboldal által összeizzadt leleplezés vajmi kevéssé volt képes éket verni a Vörös Helyőrség testébe.

Angyalföldön azonban most mégis idegesek a népek, hisz egy olyan egészen meglepő jelenségnek lehetünk szemtanúi, hogy a választókerületekben egymás ellen indul az MSZP, amelyik egy LPE13 fantázianevű helyi „civil” egyesülettel szövetkezik, és vele szemben áll a DK- Együtt PM – MOMA szövetség. Igen, jól olvassák, az MSZP a civilekkel szövetkezik, és Feri meg Gordi brigádja összefog Bokrosékkal, hogy legyűrjék azt a baloldali csapatot, amelyik 2010-ben, amikor épp dübörgött a narancs-úthenger, minden (ismételjük meg) MINDEN egyéni képviselői körzetet megnyert a kerületben. Tóth Józsinak tehát igazából nem kell az Összefogás, mert köszöni szépen jól van. Semmi szüksége sincs a nem-létező baloldal nem-létező pártocskáira, mert van egy brigád, amelyikkel képes volt végigvinni a legnehezebb éveket is, és megőrizni választói bizalmát.

És most az van, hogy konkrétan a „saját fajtája” fordul ellene, és rabol el az ő angyalföldi vörös-kétharmadából 10%-ot az DK-Együtt-PM-MOMA koalíció révén. Marha érdekes dolog az, hogy az országos sajtóban megy a hiszti, miszerint a PM kihátrál Bokros mögül, mert ez elvi kérdés. Az Együtt pártlapja, a Soros444 ötpercenként rúg egyet a DK-ba, Másik Viktor meg ott fújkál mindenkire Olgi néni árulkodós műsorában az ATV-n, és megy a konteózás, hogy miként hekkelték meg az ártatlan Falust a gonosz gyurcsányisták, addig Újlipótvárosban, tehát a baloldali gondolkodás homloklebenyén minden „spin off” pártocska összefogása kell ahhoz, hogy végre valahára kizökkentsék Tóthjózsit a helyi „vörös-orbán” pozíciójából. Az Ipsos helyi felmérésében árulkodó az adat, hogy a Viktoriánus Birodalom delén a ’13 olyan, mint a Millenium Falcon: a Fidesz 20% tokkal-vonóval, 10%-ot kapart össze a spin off-baloldal, és Józsi még mindig úgy áll ott a maga 60%-ával a béke téri bázison, mint a daliás Han Solo.

Úgy tűnik azonban, hogy a spin-off baloldal abból a szempontból következetes, hogy neki mindegy, hogy az egység narancs, vagy vörös, azt szét kell cseszni és kész.

A budai oldalon ezzel szemben épp azt láthatjuk, hogy Molnár Gyula, aki nagyon szeretett volna Kelenföld Tóthjózsija lenni, összegründolta maga mögé Hoffmann Tamás minden létező ellenségét és ellenfelét, többek között a kirúgott zöld-fideszes Juhos Katalint is, hogy visszahódítsa Dél-Buda panelrengetegét. Az SZDSZ-es, az MDF-es és az első fideszes expolgik gyűrűjében támad neki Hoffmannak, és nem is esélytelenül, hisz azért ő a másik, aki ilyen 10%-nál kevesebb különbségekkel veretik meg. Ha most ezt a valóban széles körű összefogásnak látszó, ám valójában csak pár sértett, bukott politikus magánakcióját jelentő dolgot kimaxolja, akár le is tolhatja a második ciklusára készülő Hoffmannt Újbuda trónjáról. Nem véletlen, hogy Hoffmann beerősít: szüreti bál a Bikás parknál, az újbudai panelrengeteg közepén. A gagyi fronton Kunhalmi-videó ide vagy oda, az utolsó percben sikerült a Fidesznek is ráerősíteni.

Ha valaki tehát többséget akar, nem a csúcsértelmiségre fogja belőni magát, és nem egy szabadtéri Kurtág György hangversennyel örvendezteti meg választóit. Kunhalmi Ágika is azért ilyen hülye, mert tudja, hogy neki rengeteg hülye kell ahhoz, hogy politikus lehessen.  Mint Hoffmann Tamás, aki Fásy Ádám hoppmesterségével fogja tolni azt a fellépő brigádot, amelyiktől tényleg az Újlipótvárosig menekül az értelmiség, hogy a Pannónia utca valamely kapualjába kucorodva, magzatpózban szopja az ujját addig, amíg be nem engedi a Bauhaus lépcsőházba egy nyugdíjas esztéta, hogy adjon neki zöld teát, és Lukács, valamint Foucault idézetekkel csitítgassa, amíg abba nem hagyja a remegést.



Mindenesetre van egy szint, ami alá menni GÁZ, és ez kb. az a szint. Az a szint, mint ami Szijjártó Peti építész-lakberendezőjének a szintje. Nem szoktunk Magyar Narancsot idézni, pláne nem belinkelni, de ez a 2006-os cikk mutatja, hogy a Gyurcsányizmus „demokratúrájában” (copyright by Kaiju) a Vörös Égbolt alatt, Zsülike is inkább Feri bácsival puszizkodott, és még a Mancs publicistája is abból igyekezte kijósolni a baloldal (dicső) jövőjét, hogy kivel fog kezet és ad puszit is a Kongresszuson Fásy Ádám. Többek közt a cikkben szerepel Molnár Gyula neve is, ami külön csodás, ha azt vesszük, hogy az Apostol Együttes, Fásy Zsüliett, Kis Grofó, Karda Bea, Zámbó Krisztián most Molnár ellenfelének, Hoffman Tamásnak húzza a nótáját. Ennyi elég is.

Mi szurkolunk Hoffmannak, pláne, hogy éppen épül az egyes villamos, meg végre észrevette valaki, hogy a Móricz környéki polgári mikrovilág sem csak arra való, hogy legyen mit összehányni a Rióba menet, mint az Molnár alatt mindennapos volt. Kb. minden oké ott Újbudán is, nem kell valami helyi presztízsharc senkinek.

Ezen a ponton azonban érdemes elgondolkodni a többség, illetve az annak megszerzése során szenvedett járulékos veszteségek problémáján. Ha belegondolunk, ez a szüreti setlist mindenképp bántóan kompatibilis bármely piros háttér előtt lebonyolított olyan rendezvénnyel, ahol gáladalként adták elő ugyanezek az előadók az „Igen-Igen” kezdetű örökbecsű slágert nem is olyan régen. A proletártömegek meggyőzése ugyanis súlyos agyvesztéssel jár, és ha ez bekövetkezik, akár az is előfordulhat, hogy beindul a dominó-elv, és úgy jár valaki, ahogy mára az MSZP.

Nem lenne azért annyira vidám 2018 után látni, ahogy megindul újra egy „vörös úthenger”. Jobb lenne már most erre vigyázni. Mindenesetre én szóltam…
Tovább..

2014. október 10.

A posztkomcsi baloldal néplelke


Ha visszaemlékszünk arra az időre, amikor egyetemre jártunk kocsma helyett (viszonylag hamar az utóbbi javára billent a mérleg nyelve, és nem bántuk meg), eszünkbe juthatnak a „Milyen a magyari?” kérdések tárgyalása. Sírva vígad, boros-pálinkás, individualista, szabadságharcos (így helyes, ugye, Szerkesztő Úr?). Aztán későbbi világlátó utazásainkon találkoztunk más népekkel, rájuk is lehet valamiféle általánosító kijelentéseket tenni. A szerb annyira örül neked, bárki vagy is, hogy zokogva ölel keblére danolászás közben, de Hannibal Lechterként hasítja szét rohamkéssel a beledet, ha az ellensége vagy. A svéd szinte kussban fogyasztja el azt az alkoholmennyiséget fél óra alatt, amit te egy hét alatt, rókázik és hazamegy. A németek jó autókat gyártanak, fűszereket viszont nem ismernek. A franciák sovének, a saját nyelvükön kívül egy ismert emberi nyelvet sem beszélnek – nyilván azt hiszik, még él Napóleon. Satöbbi.

Az ilyen népi néplélek-kutatások egyrészt mindig torzítanak, másrészt mindig elmondanak valami fontosat a valóságról. Hiszen tényleg különbözik egy horvát egy franciától, egy kanadai egy argentintól.

A kanadaiaknak például gombszemük és fingós vicceik vannak.

Annak idején, amikor a gonosz jobberek, meg néhány cigányvajda merészelte pedzegetni azt a problémát, hogy Borsodban, valamint a dzsumbujban nehézfegyverzet nélkül sötétedés után ne induljunk útnak, a jobberek inherens nácizmusát emelték ki a balosok. „Lám, ebből is látszik, hogy ezek horogkeresztes paplannal takaróznak”. Pedig akik ilyen helyen laknak, azoknak mindennap háború az életük. És a mainstream jobb sosem mondta azt, hogy ez kódolva van a cigányok DNS-ében.

Igaz, a szegénységet sem tartjuk kielégítő magyarázatnak, így ebben Osztolykánnal sem értünk egyet. Ismerünk nem erőszakos szegényeket is, így álláspontunk kvázi empirice igazolható.

De van egy másik történet is, és ezért aligha kell meglepődni Bánó elvtárs furcsa kérdésén. A posztkomcsi bal ugyanis mindig rasszista volt, ahogy a korábbi bal nagy része is. Amikor ment a hiszti a Marx-szobor ügyében, akkor a szabadság bajnokai kézzel-lábbal kapálóztak az ellen, hogy Marx, a mozgalom szent embere, krisztusa, prófétája rasszista lett volna. Olvasgatták vajon a zsidókérdésről szóló fejtegetéseit – főleg azokat, amik érthetetlen okokból kimaradtak a kiváló markszengelsz műveiből? Vagy azt, hogy az Engelsnek írott levelekben hogyan emlegeti a csóró zsidó Lassalle-t („zsidó nigger”)? Hogy már a fizimiskájában is alsóbbrendű vonások fedezhetők fel?

Ha valami konstans van a baloldal történetében, az a zsigeri gyűlölet, megtámogatva némi ideológiával. És akkor a nemzetiszocialistákról még nem is ejtettünk szót.

A hazai baloldal, főleg az MSZMP-MSZP sem volt rest soha bevetni ezt a fegyvert. Az csak egy széles plénum elé tárt, közismerten balos nézet volt, amikor a szép emlékű Big Brother egy korai szoci szavazó celebje fejtegette, hogy Orbán cigány, de közben náci is, aki kiirtaná a cigányokat.

Ez az átlag szoci harcinyugger szellemi nívója a kérdést illetően.

A szocik ugyanis ügyesen terjesztették a suttogó propagandát Orbán cigány mivoltáról, hátha ezzel elijesztik a rasszista magyarokat attól, hogy rá szavazzanak (nem sikerült). A színfalak mögött mindig is ment a cigányozás-zsidózás, így aki ismeri a szocializmus történetét, az nincs meglepődve sem Pásztor Alberten, sem Bánó kérdésein. És azon sem, hogy a kiábrándult szoci szavazók nagy tömegben vándoroltak át a Jobbikhoz (a cigánytéma helyett a New York-Tel Aviv tengelyen rugózó MIÉP esetében ez lehetetlen lett volna; a budai, enyhén antiszemita kispolgári réteget nem érdekli a cigánytéma, hiszen nem is látnak cigányokat – nem véletlen, hogy a korábbi miépes környékeken a Jobbik sehol sem volt).

A nyilasok is közösen bányászsztrájkoltak a kommunistákkal, nincs új a nap alatt.

Semmi forradalmi nem történt, ugyanaz a történet folytatódik. Bánó kérdése ugyanis, ellentétben a köcsög jobberek aggodalmán a dzsumbuj és a harci fegyverzet összefüggésében, valóban rasszista feltevésen alapul: hogy ti. van valami a „cigány néplélekben”, ami lincselésre készteti őket.

Különösen vicces ezt Osztolykán Ágnestől megkérdezni, hiszen épp rajta bukik meg ez a feltevés. Sok minden jut eszünkbe róla, pl. jó a fodrásza, végez kutatásokat, elempés, és mondjuk valahol hátul a sorban, hetvenkettedik gondolatként az is, hogy cigány, bár ritkán gondolunk ennyit egy emberről. De az, hogy cigány mivolta őt is lincselésre késztetné, aligha.


És nagyjából ez a kurva nagy különbség, látjátok szümtükkel, a baller és a jobber észjárás között.
Tovább..

2014. október 9.

A vizes vedertől a bajuszig


Hányszor, de hányszor írtuk már le a főpolgármesteri kampánnyal kapcsolatban a baloldalról, hogy „ennél már nincs lejjebb”. Most valóban! Az a tény, hogy baloldali jelölt már nincs (hacsak nem az önmagát jobboldalinak vélő bajszos Bokrost nem tartjuk annak) tényleg a gödör aljának tűnik. Vagy mégsem?

Falus Lóferkó még tartogathat egy-két méltó pillanatot a finisben!

Szerdán, a kampányhajrában újra megjelent Lóferkó a színen! Illetve az Örs vezér terén. És ha már megjelent, képes volt az eddig is szánni való teljesítménye alá menni. Lóból lement kutyába. Kivert, szánalmas és sajnálatra méltó kóbor kutyába, aki képes a legutolsó kis koncért is a farkát csóválni és a kegyetlen gazdáihoz dörgölőzni.

Szóval szerdán Falus Ferkó fogta magát és kiment Bokros Lajos röplapjait osztogatni. Miután jól láthatóan áldozatnak választották, kihasználták, majd együgyű buta kampányában cserbenhagyták; balról-jobbról agyon alázták; s végül Gyufaferi nyomására visszaléptették – ez az ember képes kimenni és szórólapozni Bokrosnak!

Komolyan mondom: kezdjük sajnálni ezt az embert (lovat, kutyát, stb.)! Sikerült neki a vizes vedertől eljutni a bajusz pödréséig…

Ráadásul Bokros új szórólapján ez a mondat olvasható: „Végre érdemes szavazni”.

Jujj! A nagy sajtóvisszhangot kapott szórólapozáson pedig az egyik riporteri kérdésre, miszerint szán-e önmagának politikai szerepet, így válaszolt ez a szegény, sajnálatra méltó Lóferkó: „Ez nem így működik, hogy valaki szán, hanem valakinek szánnak szerepet.” Szerettük volna továbbkérdezni, hogy mire és kire is gondol, hogy ki és kik „szánnak szerepet” most a baloldalon?

Kik osztják a lapokat?

Mert az őszödi-rém újra tombol, illetve eszünkbe jutott egy tavaszi Konrád György interjú, amikor a befolyásos, de mindig háttérbehúzódó író azt találta mondani, hogy Bokros Lajos például jó jelölt lenne Budapest élére. És akkor még csak április 12-e volt!!! Hol volt még a kampány? És úgy tűnik, hogy végül az egykori Demokratikus Charta prominens személyének forgatókönyve érvényesült.

Ki gondolta volna ezt akkor?

Mindenesetre tényleg szappanoperához méltó véget ért ez az egész történet. Egy agyonfizetett, profi forgatókönyvíró sem tudta volna Lóferkó kálváriáját izgalmasabban és fordulatosabban megírni. Hisz mikor már azt hiszi a moziba gyanútlanul beülő néző, hogy túl vagyunk a szokásos csavaron, ami egyszer nagyot üt ugyan, - de ha egy spoilert olvasunk előtte véletlenül valami mozibuzi troll tollából, nem igazán érdekfeszítő – aztán mégis kellemesen csalódunk. Kiderül, van még egy slusszpoén. Mert miután kijött a Nézőpont Intézet népszerűségi kutatása, és bizony Lóferkó jócskán a bajszos mögött ügetett ebben – egyértelmű volt, hogy vagy hajrázni kell, vagy visszalépni. És ez a szerencsétlen gebe inkább visszalépett – ami tagadhatatlanul csavar volt – de nem az utolsó. Ugyanis a következő héten kiderült, hogy mégsem a bajszos vezetett, hanem Lóferkó.

Tehát kár volt visszalépni. Kár volt beszopni egy fideszes think tank cumiját.

Most már csak az a kérdés, hogy az Összefogás miért nem mérte saját erőből a népszerűségi mutatókat, illetve hogy ez a magatartászavaros fika, ez a Szigetvári hol vette a politológusi (politikaelméleti) diplomáját? De azt hiszem inkább, hogy valami sötét összeesküvés áldozata lett csupán az egyébként paripa képességű Lóferkó… Hogy valamelyik összefogásban résztvevő, de abban kevésbé érdekelt baloldali társaság szívatta meg ezt a szerencsétlent! Gyufaferi ugyanis gyanúsan somolygott az éppen porig alázkodó, Bokrosnak visszalépő, ezzel minden politikai jövőjét már a politikusi pályafutása kezdetén kinullázó Lóferkó mögött.

Sőt! Nem tudjuk, hogy hihetünk-e Fodor Gabikának. Egy párszor ugyanis már eljátszotta hitelét. (Ahogy az SZDSZ hiteleit is…) Mindenesetre az egyszemélyes liberalizmus azt nyilatkozta, hogy neki Gyufaferi telefonban elárulta: ő áll a szarkavarás mögött.

És hát ugye Gy.F.-ről tényleg mindent el tudunk képzelni…


Tovább..

2014. október 8.

Kunhalmi és a metaüzenet




A Magyar Szocialista Párt újfent bebizonyította, hogy velük kapcsolatban teljesen felesleges abszolút mélypontról cikkezni, értekezni, mert mindig képesek alulmúlni előző heti önmagukat. A negatívra hangszerelt, de teljes önlejáratásba fordult „Semjénzsoltinak lovas szobra lesz Budapesten, ha nem mentek el vasárnap valakire szavazni” kampány bizony nem az abszolút mélypont.

Lesz ennél még lejjebb!

Amúgy megdöbbentő, hogy Kunhalmi Ágiék milyen nagyra tartanak egyes kormánypárti politikusokat. Pedig a józan megfontolás és a politikai logika szerint eléggé kontraproduktív úgy kampányolni pl. Tarlós ellen, meggyőzni a választóikat arról, miért is lenne jobb főpolgármesterjenő a Falus a Bokros, ha eközben közterületi átnevezéseket kiérdemlőnek tartják Budapest élén eltöltött 4 éve alatt elvégzett városépítő-fejlesztő teljesítményét.

Mondjuk a politikai logika is logika, érthető az ellenállás vele szemben, burzsoá tudomány…

Részemről nem tennék rá komolyabb tétet Semjénzsolti lovasszobrára. Ha nálunk is lehetne mindenfélére fogadni, mint Nagy-Britanniában, akkor sem kezdenék el rohanni a legközelebbi bukihoz. Zsoltit nem akkora formátumú államférfi politikus, hogy szobrot - lóval vagy anélkül - állítana neki bármikor a hálás utókor. Sőt, köztéri szobra talán még a Nemzet Centrális Erőterének sem lesz, lehet 50 év múlva kap egy utcát valamelyik lakóparkban, de ennyi.

Persze elképzelhető, hogy Kunhalmi valamiféle metaüzenetet csomagolt a legendás videójába, ahol gyerekek kérdezgetik, melyik megállóban kell leszállni a Vitézy-stadionhoz. Hogy ez a Magyarisztán, amiben élünk, tulajdonképpen Türkmenisztán csak földgáz nélkül, és bármelyik pillanatban bekövetkezhet az, amikor Orbánbasi elnevezi önmagáról a Belvárost. Ezt az elméletet némileg gyengítik Kunhalmi szabad szemmel is észlelhető - khmm – korlátai, valamint maga az ellenzék léte is. Ugyanis Türkménbasi világában nem szokott az ellenzék átnevezésekkel riogatni kampányidőszakban, mert nemhogy kampányidőszak, hanem ellenzék sem létezik. Fizikailag.

De metaüzenet nélkül képtelenség ez az egész szocialista kampány. Gyakorlatilag fizetett hirdetésekben tudatják a világgal, hogy azért nem szabad a Fideszre szavazni, mert a következő ciklusban „meghaladják önmagukat”, megosztó politikusokból egyesítő államférfiakká vállnak, olyan fejlődési pályára állítják szűkebb és tágabb pátriárkájukat (direkt így), amiért a hálás utókor köztereket, stadionokat nevez el róluk, lovas és nemlovas szobrokat állítanak nekik, és mindez mekkora kibaszás már az ellenzékkel.

Hát nem tudom…




Tovább..

2014. október 7.

Nekik Semjén kell!



Még folyik a vita az Európai Parlamentben arról, hogy Navracsics Tibor lesz-e az oktatási és kulturális tárcavezető. Az EP szakbizottsági szinten már megállapította, hogy Navracsics alkalmas ugyan biztosnak, de hogy milyennek, azt már nem tudta olyan könnyen eldönteni. Sokan ezt persze a baloldali frakciók és a néppárt cicaharcaként értékelik, de mi itt a Tutiblog toronyházában tudjuk, és ki is merjük mondani az igazságot: Navracsics Tibor tökéletesen alkalmatlan bármilyen bizottsági poszt betöltésére!

Lássuk, miért is…

Navracsics Tibornak az alapjaitól kellene fölépítenie a személyiségét, mert nem felel meg azoknak a kritériumoknak, amelynek manapság egy uniós biztosnak meg kell felelnie. A szintén néppárti jelölt Miguel Arias Cañete ellen például a napokban indítottak aláírásgyűjtést, mivel éghajlatért és energiáért felelős biztosi kinevezése ellentétben áll azzal a ténnyel, hogy jelentős érdekeltségei vannak az olajbizniszben. Az Olajos Miguel spanyol környezetvédelmi miniszterként is kritikán alul teljesített, így megpróbálják fölfelé buktatni. Szintén fölfelé buktatnák a baloldali jelölt Pierre Moscovici-t, volt francia pénzügyminisztert. Pierre pénzügyminisztersége idején csak a 3%-os éves hiánycélt, meg konvergencia-programban előírtakat nem tudta teljesíteni.

Na, ők ketten például tökéletes jelöltek, de lehet folytatni a sort.

Navracsics bús pandaként be is ismeri, hogy tévedtek személyével kapcsolatban.

“Megtanultam azt is, hogy bölcsebb lett volna ezeket a megbeszéléseket és egyeztetéseket előbb elkezdeni, érzékenyebb módon… […]”.

Mire megy az Unió egy olyan politikussal, akinek még az RTL Klubb is csak annyit tudott a számlájára írni, hogy túl sokat keresne biztosként. Még egy kis koleszos-füvezéses sztorit sem tudtak előkotorni sehonnan. Egy igazán érzékeny magyar EU-s biztos kapásból érintett az olajszőkítésben, tocsikolásban. Az sem hátrány, ha lányokat futtatott a Hungaroringen. Van legalább három, különböző névre és nemzetiségre kiállított útlevele, meg offshore-cége is. Az oktatási és kulturális tárca vezetéséhez továbbá elengedhetetlen volna egy agyonhallgatott pedofil-botrány, és egy saját könyvkiadó vállalat, esetleg médiabirodalom.  

Hogyan is gondolhatta azt a Viktor, hogy egy ilyen simifiú egyetemi docens megfelel Európa elvárásainak.

Egyedül lennél ott, Tibor!

De még nem késő helyére rakni mindent. Ez a Viktor amúgy is valamiféle átverés részeként próbálta Brüsszelbe juttatni a mindenkori magyar kormányok  valahavolt' legfelkészültebb, legnormálisabb tagját. Brüsszelbe! Minek? Ez valami gesztus, cserébe hátha nem tavareszelnek minket tovább az unalmasabb ülésnapokon? Ugyanmár! 

Navracsicsot azonnal haza kell rendelni! Nekik Semjén kell!
Tovább..

© 2013 Tutiblog, AllRightsReserved.

Működteti a Blogger