Vajúdott ez EU, Junckert szült

Vajúdtak a hegyek és egeret szültek, vajúdott az EU és Junckert szült. Folytatódik az unalmas technokrata kurzus, mindez hosszadalmas, nehézkes egyeztetések után. Martin Shultz szocialista európai parlementi elnök azt üzeni a csúcstalálkozónak, hogy ha nem lesz elég nő a bizottságban, akkor az EP beint, Cameronnak meg hogy nem biztos, hogy elfogadják a brit biztosjelöltet. Juncker bejelenti, hogy meg kell menteni a jóléti államot, a szociális juttatásokat, és meg kell óvni a nacionalistáktól az EU-t, mert a nacionalizmus csak háborúhoz vezet.

Nem mondom, bátor dolog az eddigi EU-s kurzust, irányvonalat képviselni, miután épp agyonnyerte magát az euroszkeptikus radikáljobb EU-szerte. A tudatlan tömegek nem tudják, hogy lennének boldogok, és nem hallgatnak a brüsszeli falanszterben lakó bölcsek tanácsára, akik hűvös kívülállással (függetlenséggel) szemlélik az eseményeket, ötszázmillió olyan békának tekintve a népeket, akiket nem kell megkérdezni a mocsár lecsapolásáról. Oké, Juncker inkább munkahelyeket teremtene, EU-s pénzből, nem pedig csapolna, de talán a legutóbbi EP-választás eredménye és részvételi adatai épp arra mutatnak, hogy ha a bizottság meg akarná nyerni magának a békákat, akkor kevesebb melóval is beérhetnék.

Pontosabban lepasszolhatna egy csomó melót vissza a tagállamoknak, a szubszidi... szidi... szubszidiaritás, na ki bírtam mondani, a decentralizáció és regionalizáció divatos, tökeurópai jelszavai jegyében. És nem ráz öklöt a választópolgárok felé, hogy anyátok, nem értitek! Hát boldoggá akarunk tenni titeket, ezért egész nap itt molyolunk a brüsszeli üvegkalickákban, ahol az üvegházhatás miatt nagy a felmelegedés! Bírjad ki nyáron, július közepén!

Ehelyett anno Barroso bácsi arra figyelmeztette a skótokat, hogy függetlenségi vágyuk ósdi nacionalizmus, ami nem divat az EU-ban, és nem errefelé megy a világ, fogják vissza magukat, mert a végén még kívül találják magukat az EU-n, Hát, én mondom, ez pluszérv a skót függetlenség mellett, de a nacionalizmusmentes brüsszeli kerületben kuksolók láthatóan nem értik ezt. Meg azt sem, hogy a regionalizáció éppenséggel összhangban van skótok, katalánok és mások elszakadási törekvéseivel. Vagy a sokszínűség csak a nyelvben és a kajákban mutatkozhat?

Szóval nem a népekkel kéne keménykedni, hanem virítani kellene valamit ott, Brüsszelben, ha meg akarják maguknak nyerni Junckerék a népeket, és hosszabb távra akarnak maguknak még melót az amúgy kibírhatatlan brüsszeli üvegpalotákban.

Felüdülésként meg a társulat a csúcstalálkozó-szervezés előtt lemehetne szafarira a pórnép közé Portugáliától Magyarországig, megértjük, ha nem akarnak kiszállnia buszból, fotózni lehet, vadászni nem. A költségeket állják a tagállamok. Aztán jöhet a biztosok kinevezése, majd a hatáskörök visszapasszolgatása a tagállamoknak. Több szabadidő lesz Brüsszelben, több tájékozódásra, pihenésre lesz idő, s talán kitisztulnak a fejek, uborkagörbület- meg EU-szintű szja-szabályozás helyett pedig lehet néhány megmaradó témára koncentrálni, de arra rendesen.

A Brüsszelt körülölelő, Európának nevezett barbár térség fokozott biztonsági intézkedések melletti meglátogatása azonban legalább félévente kötelező programja kell legyen a birodalmi vezetésnek.

Tovább..

Kismalacok

Nagy szerencséje van Eörsi Mátyásnak, hogy elromabűnözésezte magát a tévében, különben teljesen elfelejtettem volna a nevét.

Nagy szerencséje volt ezzel továbbá a média siserehadjának is, mert rá lehetett gerjedni végre valamire. Most amúgy is jól megy ez a romatéma, lehet nácizni meg libsizni, meg naugyemegmondtamozni. Kiderült, hogy Eörsi rasszista, hogy a DK meg a baloldali jobbik.

Jó ez mindenkinek, akinek a bögyében volt a másik, most szabadon engedheti végre az indulatokat. Akik majdnem a múlt ködébe vesztek, most kiderül, hogy mégiscsak fontosak. Az újságíróknak meg megvan a karakterszám a betevőre. Nevezhetnénk mindezt jólfizetett, de ártalmatlan köldöknézegetésnek, illetve egymás köldökében turkálásnak, ha e tisztes társaság mellékesen éppen nem a társadalom valós belső feszültségei által gerjesztett vad hullámokat lovagolná meg. Mivel azonban ez a díszes társaság a habokba nem merítkezik, tisztes távolságot tartva a befröcskölődés veszélyétől, kijelenthetjük, hogy politikusaink és a róluk, mellőlük, alóluk, beszélők közös egyetértésben szörföznek egyre távolabb a valóságtól.

Az egyszeri magyari persze tisztában van a maga bajával. Tudja jól, hogy nem a cigánysággal magával van legfőképpen problémája, hanem egyszerűen csak fél. A haragját és kétségbeesését a jövő bizonytalansága okozza. Az egyszeri magyari attól fél, hogy az országa elöregedik, hogy a fiatalok elmennek, és nem jönnek vissza. Hogy egyre kevesebben fognak dolgozni, és összedől a szociális rendszer. Az egyszeri magyari látja, hogy a gyermekvállalási hajlandóság jelenleg is sokkal magasabb a cigány lakosság körében emiatt a jövő Magyarországában magasabb lesz a cigányság aránya, de azt nem látja, hogyan tudják a mélyszegénységből érkezők betölteni a munkaerő-piaci helyeket.

Az egyszeri magyari attól fél, hogy nem valósul meg a cigányság integrálása, és az ország lelakott lesz, szegény, öreg és igénytelen…

Van nekem egy kedvenc mesém a három kismalacról meg a farkasról. Ezt a mesét sokféleképpen lehet értelmezni, egyik lehetséges megoldása a félelemről szól. A mesében a gonosz farkas sorra elpusztítja a kismalacok házait, mire a legidősebb, legfélősebb kismalac szembeszáll a farkassal. A legidősebb kismalacnak az a mázlija, hogy ő elég okos és tapasztalt ahhoz, hogy komolyan féljen, hogy felismerje félelme forrását, a farkast, hogy kiismerje a félelme valódi természetét és menedéket építsen vele szemben. Én ezt az egyszeri kismalacot szeretném a hazai okosok kitüntető figyelmébe ajánlani.

A mese magyari változatában ugyanis nem a cigányság jelenti a farkast, hanem az, hogy képtelenek vagyunk a jövőnkkel szembenézni. Azokat a kismalacokat, akik ezt nem értik meg, azaz hibásan mérik föl a félelmük forrását (jelen esetben a társadalom mai állapotát és összetételét) azokat elfújja a farkas. Elfújja azt a Jobbikot, aki talán a legjobban remeg a kismalacok között, mégis képtelen ésszel a probléma felé fordulni, ezért is választja az önbíráskodást a törvényes rend és a jog helyett. De a liberális kismalacokat is elfújja a szél, ők ugyanis a rosszat is jónak látják, ha azzal saját sokoldalúságukat és érzékenységüket hangoztathatják. És elfújja a farkas a félrenézőket, és el a késlekedőket, el a gyűlölködőket és a komolytalanokat.

Ki lesz az a kismalac, aki valóban fölismeri félelmünk valódi okát, és nem hagyja, hogy elfújjon minket a zabolátlan, kiismerhetetlen magyari jövőnk farkasa. Honnan kerülhet elő a harmadik kismalac, mikor a Népesedési Kerekasztal vérszegény javaslatocskáján kívül semmi nem mutat a változások irányába. A fiataloknak jobban megéri külföldön élni, különösen a felvázolt bizonytalan jövő miatt. Az itthoniak a hülye hitelek miatt szenvednek, a közoktatás legfontosabb feladata a tanári portfóliók kitöltése, Hegedűs Zsuzsa meg csibéket osztogat. 

Mondjuk jobb, mint a segély, de még első lépésnek is meglehetősen csekélyke.

Szánalmas, ahogyan ebben a nagy, nyári, hónaljszagú unalomban hergelni próbálják önmagukat politikusaink és közíróink. Ahelyett, hogy egymás szavait csócsálgatnák, inkább nekiláthatnának egy értelmesen tervezett, mindenki által élhető jövő megfogalmazásának. Nem rettegni, hanem rámutatni félelmeink valódi okaira, számszerűsíteni, tényszerűsíteni azokat. Persze ez nehéz feladat.

Nosza malackák, uccu neki.

(És mivel a Három kismalac meséje többféleképpen értelmezhető, keressük azt a kismalacot is, aki a történet alternatív változatában, amely a jövőben összeolvad a miénkkel, a cigányság farkasaival cigányként szembeszáll.)

Tovább..

Megrégült szocialisták

A párt megújul, s végre egy „modern”, igazi „hazafiakat” és „demokratákat” felvonultató 21. századi, szociálliberális néppárttá válik. Megszabadul az „utódpárt” ballasztjától… – ígérte úgy 2006 környékén, az ex-kiszes Gyurcsány Ferenc, mielőtt belefutott az őszödi hazugságbeszédbe. (Nem mellesleg akkoriban az a Szigetvári Viktor súgott neki, aki mániákusan igyekezett lemásolni a Tony Blair féle modern szociálliberális tákolmányt.)

A szocialista párt végre megújul. A régi, az állampártban szocializálódott politikusok egy lépést hátrébb lépnek, hogy előre engedjék a kommunista diktatúra bűneiben nem érintett fiatalokat – visszahangoznak még máig is a szegény balek Mesterházy izzadságszagú erőlködésének mondatai.

Aztán előbb Gyurcsány esett le a sámliról (vagy az a Kunahalmi volt?), majd Mesterházy motorozott el a Jókai útról a lenyugvó nap irányába, hogy összeolvadjon Budapest szomorú és szmogtól halványodó messzi tájával.

A szocialista párt most már tényleg megújul. De tényleg! Bizti-bizti! Indi’ becsszóra! – bizonygatja mostanság – az elmúlt évtizedben, a cocialisták életében immár harmadszor – a Tóbiás-Botka duó. Botka „új ember” László pontosan másfél hónapja nyilatkozta, hogy „teljes, felmenő rendszerű tisztújítást ír ki az MSZP”. Azaz nemcsak az országos vezetés, de a helyi és a párt életében „erős ember” pozíciónak számító megyei szinten is. És lőn… De számoljunk csak egy kicsit a dolgok után!

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Varga László (országgyűlési képviselő) Gúr Nándor országgyűlési képviselő helyére került. Míg az utóbbi – tipikus cocialista módszer szerint – „felfelé bukik”, hisz a párt országos elnökhelyettesi, ha pedig ez nem jön össze, akkor az alelnöki tisztsége vár rá.

Megújulás – régi motorosok 0-1

Hajdú-Bihar megyében Kathiné Juhász Ildikó után Huszka Imre lett a megyei pártelnök. Huszka azonban már volt a párt megyei alelnöke, de 2003-ban „családi okokra” hivatkozva lemondott minden tisztségéről. Valójában azért távozott akkoriban kilenc év után a pártból, mert a bíróság egy év próbára bocsátotta könnyű testi sértés vétsége miatt. 2012-ben visszatért, most meg megyei elnök lett.

2-0 a régi motorosoknak! (És még egy pont behúzva a büntetőügyben jogerősen elítélt szociknak!)

Heves megyében, az 1996 óta megyei elnök Sós Tamást Érsek Zsolt, volt hatvani polgármester váltotta. Sós helye tarthatatlan volt, hisz szépen belesült plágium ügyébe. Érsek Zsolt azonban szintén nem „új ember”, hisz már a Horn-kormány idejében is országgyűlési képviselő volt.

Így ez már három hulla nulla!

Újraválasztották viszont Baranya megyében Puch Lászlót, a szocik örökös pénztárnokát; Békésben Varga Zoltánt, a Bajnai-kormány önkormányzati miniszterét; Csongrádban pedig Botka „új ember” Lászlót is. De szintén maradt a helyén Jász-Nagykun-Szolnok megyében Iváncsik Imre, aki honvédelmi államtitkár volt; Nógrád megyében Boldvai László, aki Puch Lászlóhoz hasonlóan szintén pártpénztárnokként ügyelt a szocik tiszta pénzügyeire; továbbá maradt Somogyban Harangozó Gábor; Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében Veres János volt pénzügyminiszter (akit gondolom nem kell senkinek sem bemutatnunk!); és Tolna megyében Harangozó Tamás frakcióvezető-helyettes (a másik Harangozó tesója). De folytatva a sort maradt még Vas megyében Nemény András, Veszprémben Gőgös Zoltán és Zala megyében Fodor Csaba is. De újrázott Bács-Kiskunban Király József, Fejérben Horváth András, Győr-Moson-Sopronban Kránitz László…

Mennyi is az állás? 17-0! És nem a megújulás vezet!

Azért ne legyünk igazságtalanok. Komárom-Esztergomban Ujházy Emil, a megyei közgyűlés tagja lett az új elnök (bár Lukács Zoltán parlamenti frakcióvezető-helyettes szintén felfelé kíván bukni, így alelnöki, vagy országos elnökségi tagságra pályázik). És természetesen Pest megyében is „új ember” van, hisz az MSZP elnöki posztjáért induló Tóbiás József is lemondott, akit Szentgyörgyi József, Halásztelek polgármestere váltott. Sokáig gondolkodtunk azon, hogy a diákigazolvány bizniszben érdekelt Kunhalmi Ágnest, mint az újdonsült budapesti elnököt hová soroljuk, hisz már 2005-ben a Gyurcsány-féle Miniszterelnöki Hivatalban dolgozott, de úgy döntöttük, hogy bármilyen ósdi módon is öltözködik, a fiatalsága miatt az „új emberek” közé soroljuk. (A vita jogát fenntartjuk!)

Tehát 17-3 lett a végeredmény.

Megalázó vereséget szenvedett a megújulás. De ugyan mit is vártunk, mikor a párt egyetlen elnök-jelöltje, az újdonság erejével egyáltalán nem rendelkező Tóbiás József azt találta mondani, hogy ő bizony az egykori pufajkás Horn Gyufa miatt lépett be a szocialista pártba…

Tovább..

A győzelmet meg nem kell magyarázni?

Egészen biztos, hogy ennél szórakoztatóbb politikai habverés már nem lesz a nyáron.

Valahol sejthető volt, hogy Pásztor Albert miskolci „végrevalakikimondja” ex-rendőrfőkapitány polgármester-jelölti megnevezése felkúszik a politikai slágerlista tetejére. Nem is érdemtelenül. Gyuriferiről, aki nyilván kitalálta az egészet, azt tartják tisztelői, gyűlölői egyaránt, hogy kiemelkedő intellektusa mellett nem kevés szociópata vonással is bír. Magától nem képes különbséget tenni helyes és helytelen, jó és rossz között. Pásztor Albert megnevezése bőven beleillik ebbe a sormintába, mert minő meglepetés, megint minden róluk – pontosabban fogalmazva – róla szól.

És ugye ez a legfontosabb…

A választási eredmények kicsit nyögvenyelős elemezgetése során a baloldalon az egyik újszerű megállapítás, szembenézés az volt, miszerint a szocialistáknak egyszerűen nincs mondanivalója a körúton kívül élők számára. A lecsúszott elszegényedett vidéken, a sokszor teljesen antiszociális életmódot folytató nyomortelepiek közvetlen szomszédságában élőknek az európai értelemben vett politizálás kb. annyira fontos, mint nekünk a tibeti meleg bálnákért történő napi szintű aggódás. Semennyire. Persze aztán a Mesterházy-féle MSZP hozta a szokásos teszetosza formáját, felfigyeltek a problémára, majd inkább teljes tisztújítást rendeltek el, nehogy bármi értelmessel kelljen leterhelniük a szervezetüket.

Gyuriferi meg közben figyelt, látott és lépett. És a baloldalon győzött. Mert az egész történet tulajdonképpen semmi másról nem szól, mint Észak-Magyarország visszahódításáról.

Pásztor Albert ideális jobbikos jelölt lehetett volna. Rendpárti és rasszista. Mert mondhat bárki bármit, aki kettő percet beszélt valaha az életében egy rendőrrel, az tisztában van vele, hogy jelentős részük egyszerűen rühelli a cigányokat. Felesleges hozzá a TASZ videóit nézegetni az Indexen, ahol szemfülesen kiderítik, hogy ugyanazon a bringával tesztköröket futó jólöltözött aktivistát nem állítja ki a forgalomból a rendőr, de kettő perccel később a helyi cigány meg is kapja a bírságot, mert hiányzott a csengő, és a fényvisszaverő a pedálról. Közismert tény.

Ennek a rendőrségi hozzáállásnak kifogástalan megjelenítője Pásztor Albert, és bizony a miskolciaknak egyet is értenek a mondanivalójával. És nem csak a miskolciak. Budapesten kívül talán mindenki. Forgács István írta a Mandarinon:

„Évek óta várom, hogy leírhassam, és ne csak lakossági fórumokon mondhassam el: a klasszikusnak tekinthető baloldali szavazók is legalább annyira előítéletesek a cigányokkal szemben, mint az általuk gyűlölt jobboldaliak; sőt, egyes részein az országnak sokkal szélsőségesebben, sokkal durvábban nyilatkoznak róluk.”

Csak ugye eddig a baloldal volt az, aki minden hatalmi számítás, és olcsó népszerűségre való törekvés helyett (legalábbis a saját önképük ez volt) kiálltak az úgynevezett európai értékekért – bármik is legyenek azok. Nos, innentől ennek vége.

Oda a felsőbbrendűség...

Mától egyetlen egy libnyaf megmondóember sem rasszistázhat, nem mucsaizhatja többet a jobboldalt, nem vádolhat senkit bűnös összekacsintással, félrenézéssel. A baloldal, jelesül annak második legerősebb pártja, a Demokratikus Koalíció, gesztusokat tesz a rasszistáknak. Szavazatokért. Hatalomért.

Észak-Magyarországon a Fidesz, a Jobbik, és a baloldal gyakorlatilag fej-fej mellett végzett. Sőt, a baloldalnak sikerült az egyik miskolci egyéni választókörzetet is hoznia. Ha emellé még az eddig kizárólag a szélsőjobbon használt toposzokat is hozzá tudják ragasztani, akkor ott nyerni fognak.

A győzelmet meg nem kell magyarázni?

Tovább..

A Kormány elveszi a gyerekek nyalókáját…

- avagy a HVG népesedéspolitikai kompetenciája

A HVG újabb kitűnő leleplezést hajtott végre, mikor hírül adta, hogy a Kormány mindenkitől el akarja venni a nyugdíjat, aki nem tud szülni. Bezonyám! Mindenkitől! A férfiak tehát alapból bebukták. Legalábbis így sikerült megfejteniük azt az (egyáltalán nem) titkos, egy oldalas javaslatot, amelyet a Népesedési Kerekasztal fogalmazott meg még ez év májusában.

A HVG ilyen intelligensen összegzi ezt:

„Az […] Népesedési Kerekasztal ugyanis azt javasolta, csak az kapjon nyugdíjat a jövőben, aki elegendő gyereket szül, illetve hogy a nagycsaládosok nyugellátása több legyen azokénál, akik kevesebb gyereket neveltek.”

Naugye.

Íme annak tipikus példája, hogyan lehet egy, talán mindennél égetőbb, mindnyájunkat érintő kérdést ostobenkó módon széttrollkodni. Lassan nem is lesz már olyan dolog, amit az ellenzék szerint a kormány ne akarna elvenni az emberektől, beleértve a vizet és a levegőt. Miközben tonnaszám születnek a cikkek és a vélemények az MSZP új elnökének kilétérő, Gyuriferi paprikáskrumpli-receptjéről és Szanyikapitány magányáról, egy egyoldalas, vitaindító javaslatot így sikerül interpretálni a nagyérdeműnek.

A magyari népesség meg szépen öregecskedik ezekben a nagy történésekben. Csak aztán majd nem lehet lecserélni. Illetve le lehet cserélni úgy, ahogyan mondjuk a németek is csinálják, török vendégmunkásokkal. Persze a magyarországi anyagi lehetőségek nem teszik lehetővé törökök jövőbeni alkalmazását (keserű iróniával mondhatjuk, hogy bölcs és előrelátó politikai elitünk rendkívül cselesen nem tette bevándorlási célországgá Magyarországot - a szerk.), nekünk annál sokkal lejjebb kell majd adni az igényeinket.

Amikor a Kormány (felelőtlenül, vagy tudatosan) fölszámolta a magán-nyugdíjpénztárakat, lényegében a közösség kezébe helyezte a mindenkori idősek ellátását. Ahogy jelenleg, úgy a jövőben is a kevés számú munkaképesnek kell finanszíroznia az adójából a még, vagy már nem munkaképeseket. A rendszer fenntarthatóságához kellő számú befizető kell, a fiatalok elvándorlásával (és meg nem születésével) a munkavállalók száma viszont egyre csökken. Tulajdonképpen a gazdag, de szintén elöregedő nyugati társadalmak a mi fiataljainkkal töltik fel a megüresedő munkahelyeket, pedig munkaképes fiatalból nálunk is egyre kevesebb van. A Népesedési Kerekasztal javaslata ebben a gondolatkörben mozogva azt javasolja, hogy azok, akik plusz terhet vállalva gyermeket nevelnek (hiszen az nem olcsó mulatság), legalább időskorban ne szívják meg az alacsonyabb nyugdíj miatt.

„Olyan nyugdíjreformot javasolunk, mely figyelembe veszi a gyermeknevelésre fordított egyéni erőfeszítéseket, a felnevelt gyermekek számát és iskolázottságát is. Olyan megoldást tartunk célszerűnek, amely csökkenti, kedvező esetben teljességgel felszámolja azt a ma valójában létező gyermekességi adót, amelyet a fennálló rendszer a gyermeknevelésre, a gyermeket nevelőkre közvetetten kivet.”

A gyermeknevelés (mármint a nem megélhetési) ráadásul az össztársadalom számára is hasznos elfoglaltság, hiszen jövőbeni adófizetőket termel, akik majd azokra is gondot viselnek, akik valamilyen okból nem vállaltak gyermeket. Persze lehet libnyafkodni, hogy ez a koncepció kvázi megbüntetné, hátrányosan megkülönböztetné például a meddő párokat, de ez pusztán indulat, és nem érv. E gondolatmenet mentén jelenleg azok „bűnhődnek”, akik otthonmaradnak a gyerekekkel, hiszen kevesebb nyugdíjat fognak kapni, holott adófizetőket neveltek a társadalomnak.

Kérdés persze, hogy azok, akiknek nincs gyermekük, vajon nem fordítanak e több gondot időskori biztonságukra, illetve, hogy a gyermekek nem kompenzálják e a kieső nyugdíjat. A koncepció inkább egy elv, amely szerint segíteni kell azokat, akik egyfajta (anyagi) áldozatot vállalnak azáltal, hogy gyereket vállalnak, és ezt a társadalomnak valamilyen meg kell hálálnia. Kicsit nyakatekert módja az elismerésnek a nyugdíjjárulék súlyozása. 

Normális esetben azt mondanám, nem sok értelme volna…

Viszont már az sem normális helyzet, amelyben jelenleg vagyunk. Csak körbe kell nézni, meg egy kicsit utánaszámolni, mi lesz, ha a ratkósok nyugdíjba mennek. Meg mi lesz 10, 20 év múlva. Ennek fényében én már annak is örülök, hogy a Népesedési Kerekasztalnak egy ilyen ványadt kis javaslatra telt az erejéből. Ennél már csak többet lehet felmutatni. Mindenesetre arról szó sincs, hogy bárkitől elvennék a nyugdíját, mert nincs gyermeke.

Fura ez a HVG-s logika…

A Népesedési Kerekasztal a nyugdíjjárulék súlyozására tett javaslata egy gondolat. Végre egyetlen halovány kis életjel a családi adózás óta, amely a bulvártengerben felszínen tartja ezt a problémát. Nem kötelező vele egyetérteni, pusztán vitahelyzetet teremtett.

A „Kicsi, vagy kocsi…” kádári gondolatkörében szocializálódott megmondóemberek azonban mindebből semmit sem értenek, ahogyan a társadalom jelenlegi működéséből sem. Annyit értenek, hogy valaki el akar venni tőlük valamit… Talán, ha majd egy türkmén, szakállas nővérke végzi a beöntést az öregek otthonában, rájönnek valamire. Addig azonban eszeveszetten támadják a család, meg a házasság intézményét, és bármilyen népesedéspolitikai elképzelést. Propagálják viszont a végtelenül szabados, eldobhatós kapcsolat délibábját, a „mindig kaphatsz jobbat” sürgető nyargalását. Ha valami, hát ez a gondolkodásmód fosztja meg az embereket a jövő alakításán való vita és megegyezés lehetőségétől… Vita helyett viszont meghonosítja az ostobenkó-nyelvet, ami így foglalná össze ezt a cikket:

A HVG elveszi az emberektől a gondolkozás képességét.

Tovább..

Mert mégis kit érdekel?

Vajon hány inkubátort lehetne venni egy melegfelvonulás árából? - ez volt az első kérdés, ami felmerült bennem a Budapest Pride sok pont nulla kapcsán. Közben meg Afrikában éheznek a gyerekek. De hát a gyerekek meleg-kontextusban olyasvalamik, amire joga van az embernek, jószágok. Nem egy személy, akinek joga van anyához és apához. Valódi anyához és valódi apához, hanem egy tárgy, amire jogot lehet formálni...

Mindig furcsálltam ezt a melegjog-dolgot. A melegeknek joga van mindenre, amire másoknak, extra melegjogok meg nem léteznek (hacsaknem akarnak kvótákat az egyetemen, a munkahelyen, a parlamentben meg az EU-ban). Szép dolog a társadalomban tapasztalt, a melegekkel szembeni hideg érzések ellen küzdeni, de igazából hiábavaló.

A homoszexualitás mindig iskolai kuncogás tárgya lesz. Ez van. Józsi bácsi Alsóbélaburnyákon sose fogja bekajálni, hogy ez tök olyan, mint bármi más. Nem fog a fejébe férni, ahogy mondják. Nem, nem azért, mert rosszul lett nevelve meg szocializálva. Ha az állam meg az iskola is nyomatná ezerrel, hogy teljesen normális dologgal állunk szemben (minek kell nyomatni, ha normális, és miért nem tudták ezt az előző párezer évben?), a kétszáz év múlva élő Józsi bácsi ugyanúgy csóválná a fejét Burnyákon. Akkor se férne bele. Akkor is csóválni fogja a fejét, amikor a templomot már rég lebontották, papot meg száz éve nem látott a falu.

Már megint van ez a prájdvagymi – mélázna el Józsi bá', odaszólva mosogató feleségének a tévé kapcsolgatása közben. Aztán átkapcsolna akciófilmet nézni másik csatornára. Szóval ha a Pride célja az elfogadtatás, akkor nem nyert. Ha a Pride célja a megmutatás, demonstrálás, hogy mink is vagyunk, melegek, esetleg párosul némi provokatív szándékkal vagy legalábbis daccal, akkor ok. A Pride csakazértis-mentalitású indulat-levezetésnek tökéletes. Másra nem jó. Vonulgatni meg végül is nyugodtan lehet.

Csak hát, a Pride egy évről évre kiszámítható módon lejátszódó politikai rítus, hívőknek és érdeklődőknek egyaránt. Szokásos felvezetés, szokásos körök, szokásos viták és szokásos anyázások. Cameron és Boris Johnson, a két melegszimpatizáns brit tory mutogatása a hazai semjénzsoltoknak. Ők az aktuális bezzegkonzervek, most konkrétan Cameron. Ez van, lehetne ellenpéldákat is hozni. Mondjuk az vicces, amikor a Népszabadság publicistája, Ónódi-Molnár Dóra kifejti, hogy "ahol nincs melegházasság, ott nincs szabadság sem". Azaz a világon van 14 szabad ország. Erre mondták egyszer, hogy el lehet menni, nem fog fájni...

Aki meleg az meleg, ez van. Senki nem akar rákényszeríteni semmit, érezze jól magát nyugodtan. De abban biztos vagyok, hogy akármennyi Pride-ot rendeznek a frusztrált aktivisták, az, hogy két meleg kézen fogva megy az utcán, sosem lesz magától értetődően elfogadott, a csókolózásról nem is beszélve. Elképzelhető, hogy valami brutál módon manipulatív oktatási programmal rá lehet venni az emberek többségét, hogy tapsoljon, ha ilyet lát, de a legtöbben magukban akkor sem fogják ezt alapesetnek és magától értetődőnek tekinteni. A tolerancia meg nem szeretetet jelent, hanem megtűrést. Ahhoz meg nem kell Nagy Liberális Tanterem, ahhoz elég a jól neveltség is.

Az ötvenedik Pride után is az emberek többsége lenézően fog legyinteni magában: megint vonulnak, ugyan már. És elmegy fagyizni, sörözni, kirándulni, strandolni, vébét nézni. Vonuljon, aki akar, csak ne kelljen a Pride-ot nézni. És akkor a Pride talán évek múlva ahelyett, hogy politikai rítusok tárgya lenne, elhagyatott rendezvény lesz, magányos vonulókkal.

Mert mégis kit érdekel?

Tovább..